KRESZ

Életfogytig tartó vezetési tilalom és jövedelem alapú bírságolás - Olaszországban

2023.01.11.

Matteo Salvini infrastrukturális és közlekedési miniszter bejelentette, hogy változtatásokat tervez a KRESZ-ben. Néhány ötlete nagyon nem szokványos.

 

Mivel 30 éve alig változott az olasz KRESZ, itt az ideje azt megreformálni – mondta Matteo Salvini és egyből példákat is hozott arra, mi várható.

A javaslatok között szerepel:

  • a kötelező alkoholszonda az autókban,
  • a jövedelem alapján megállapított közúti bírságok,
  • a középiskolákban heti egy közlekedésbiztonsági óra bevezetése, hogy a fiatalok felkészüljenek a jogosítvány megszerzésére,
  • a jogosítvány megszerzése után, az évek során a járművezetőknek rendszeres, tudás-felfrissítő tanfolyamok,
  • egy olyan elektronikus vezérlés, amely megakadályozná a jármű elindítását, ha a biztonsági övek nincsenek bekötve,
  • valamint a legsúlyosabb közlekedési szabálysértésekre vonatkozó szankció, ami a vezetési jogosultság élethosszig tartó visszavonásáról szól, ugyanis Salvini szerint „aki részegen vagy drog hatása alatt vezet, az potenciális gyilkos".

Várhatóan már a jövő héten tárgyalnak az autópálya-szabályzat frissítéséről.

Forrás: tg24.sk.it

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....