mobilitási csomag

Elfogadta az EU a nemzetközi szállításra vonatkozó új szabályokat

2020.04.11.

Az Európai Unió tagállamai elfogadták az uniós közúti szállítási ágazat reformját jelentő új szabályokat, amelyek a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetését, munkakörülményeit is meghatározzák - közölte az uniós tanács. A jogszabályt még az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia ahhoz, hogy hatályba léphessen.

A mobilitási csomag néven ismert reform keretében jobb szociális és munkakörülményeket kívánnak teremteni a gépjárművezetőknek, ugyanakkor az is cél, hogy megteremtsék a fuvarozók határokon átnyúló szolgáltatás-nyújtásának szabadságát. Az új szabályok hozzájárulnak továbbá a közúti közlekedésbiztonság javításához - közölték.

A reform keretében egyértelművé teszik a korábbi, félreértelmezhető rendelkezéseket, véget vetve ezzel annak a gyakorlatnak, hogy a tagállamok nem egyformán alkalmazzák az uniós előírásokat.

Az új szabályok a járművezetők kiküldetésével összefüggésben egyebek mellett meghatározzák, hogy a hivatásos gépjárművezetők miként részesülhetnek az "ugyanazon helyen elvégzett ugyanolyan munkáért ugyanolyan bért kell fizetni" elv előnyeiből.

A járművezetők maximális munkaidejére és minimális pihenőidejére vonatkozóan bizonyos rugalmasságot vezetnek be; a nemzetközi árufuvarozásban részt vevő járművezetők ezentúl több időt tölthetnek otthon, munkarendjüktől függően három- vagy négyhetente hazatérhetnek.

Az új szabályok szerint legalább 45 óra a rendszeres heti pihenőidő, amit a járművön kívül kell tölteni. Ha a járművezető ezt a pihenőidőt az otthonától távol tölti, szállását a munkáltatónak kell fizetnie. Noha a rendszeres heti pihenőidőt nem lehet parkolókban tölteni, az unió ösztönözni fogja biztonságos és védett parkolóterületek kiépítését és használatát - rögzítették.

A járművezetők kiküldetésére, a fuvarozó saját országán kívül végzett szállítási műveletekre vonatkozó rendszer változatlan marad, eszerint 7 napon belül legfeljebb 3 szállítási művelet, úgynevezett kabotázs végezhető. A szisztematikus kabotázs megelőzése érdekében a javaslat 4 napos várakozási időszakot vezet be, és csak ezt követően lehet ugyanazon ország területén belül ugyanazon járművel szállítást végezni.

A szabályok előírják, hogy a nemzetközi szállításban részt vevő teherautóknak legalább nyolchetente egyszer vissza kell térniük a vállalat operatív központjába. Ez a gyakoriság biztosítja, hogy a járművezetők második négyhetes munkaciklusuk végén a járművel együtt hazatérjenek.

Az uniós tagállamok elfogadták az áruszállítási információk digitalizációjára vonatkozó új szabályokat is. Ezek szerint például valamennyi érintett hatóságnak el kell fogadnia a hitelesített platformokon, elektronikusan rendelkezésre bocsátott információkat, ha a vállalkozások ilyen formában kívánják igazolni, hogy megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. A vállalkozásoknak ugyanakkor továbbra is lehetőségük lesz arra, hogy ezeket az információkat nyomtatott formában nyújtsák be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....