autósport

EUROSOL RACING TEAM HUNGARY: a munka édes gyümölcse

2014.01.05.

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY csapata egy minden eddiginél tartalmasabb és nehezebb rallye szezont teljesített 2013-ban. Puskádi János és Gódor Barna idén is a Skoda Fabia Super 2000-el rótta az ERC sorozat kalandos pályáit és tovább gyarapította pontszerző helyezései számát. A csapat R3-as Honda Civic Type-R versenyautójával Bessenyey Zoli és Nyírfás „Yulee” vágott bele az ERC 2 WD Kupa küzdelmeibe. Egész éves kiegyensúlyozott teljesítményüknek, valamint az egész csapat kiforrottságának, kitartó munkájának köszönhetően meg sem álltak a dobogó legfelső fokáig, azaz Európa Bajnokok lettek, ami hatalmas siker mind az Ő, mind az ERTH, mind pedig a magyar rallyesport számára.

A 2013-as rallye szezonra megújult Európa kontinensviadala. A mintegy hat évig működő IRC (Intercontinental Rally Challenge) versenysorozat összefonódott a hosszú évek óta kissé kusza és követhetetlen Rallye Európa Bajnoksággal, így az idei évben ERC (European Rally Championship) néven egy új, koncentrált rallye bajnokság született 12 régi-új helyszínnel.

Szinte magától értetődött, hogy az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY csapata és versenyzőpárosa, Puskádi János és Gódor Barna idén ebben a sorozatban folytatja a versenyzést a Skoda Fabia Super 2000-el, miután a korábbi IRC versenyeknek már jó négy éve állandó résztvevői voltak. Az új autóval tavaly már született néhány abszolút pontszerző helyezés a folyamatos tanulás eredményeképp.

 Megalakult csapaton belül egy új formáció is, az EUROSOL HONDA CIVIC TYPE-R, ami azt jelentette, hogy a 2011-ben az IRC 2WD Kupában Jani és Barna által 3. helyezést elért R3-as Hondája állandó, „új gazdát” kapott Bessenyey Zoli és Nyírfás Juli személyében. Ők 2013-ban az ERC 2 WD Kupa bajnokságáért szálltak harcba.

A Puskádi – Gódor páros elsőként Lettországban mozgatta meg a Fabia Super 2000-est. Újdonságot jelentett számukra a szöges abroncsokon való autózás, ami hatalmas élmény, ám az enyhe időjárás kissé megtréfálta mind a versenyzőket, mind a rendezőket. Locsolni kellett a pályákat, hogy az éjszakai fagyást követően legalább jég legyen a pályákon és ne murván kelljen autózni. Ennek köszönhetően használhatóak maradtak a szöges gumik, bár a sokszor segítséget jelentő magas hó falakról álmodni is kár volt. A kiszámíthatatlan körülmények ellenére sikerült célba érni és végül pozitív élményekkel távozott a csapat.

A hó nélküli téli versenyt követően még az első aszfaltos futam előtt Puskádi Jani és Bessenyey Zoli is Olaszországban gyorsan beiratkozott Vittorio Caneva közismert Rallye iskolájába, ahol korábbi Világ és Európa bajnokok sajátították el az aszfalton való autózás tudományát. Az itt eltöltött néhány nap mérföldkő minden rallye – pilóta életében, hiszen olyan trükköket lehet megtanulni, amivel később könnyedén felülmúlja saját magát az ember. Olyan íveket, olyan kanyartechnikákat lehet itt tanulni, ami aztán bármilyen talajtípuson hasznára válik a pilótáknak.

A rövid rallye suli után Janiék egyik kedvenc helyszíne következett, a Kanári szigetek aszfaltos futamán. Az eső itt ritkán esik, most azonban megtisztelte a résztvevőket. Nem volt ez nagy öröm, főleg akkor, mikor egy pici hiba következtében a kicsúszó hátsó féltengely „jóvoltából” néhány szakaszt fronthajtással teljesítettek. Az autó meggyógyult, Janiék is megrázták magukat és a verseny vége felé már dobogó közeli időket autózva végül sikerült az abszolút 7. helyig felkapaszkodni. Az R3-as Hondával „BZz” és „Yulee” az ERC 2 WD Kupa második helyét gyűjtötték be és ezzel a bajnokság élére ugrottak. Ez az eredmény komoly lendületet adott Nekik a folytatáshoz.

Az Azori szigetek gyönyörű hely, már amikor valami látható belőle. A szezon első murvás futamára itt került sor, bár inkább saras pályákkal találkoztak a versenyzők a folyamatos eső miatt. A pályák szokás szerint a hegyekben voltak, a hegyekre pedig szinte állandóan fehér „habsapkát” húzott a természet. Az egész versenyt a szinte áthatolhatatlan köd jellemezte. Emiatt el is maradtak szakaszok és volt olyan pálya is, amit a verseny előtt csupán egy alkalommal láthattak a versenyzők a köd miatt, már amennyit láttak belőle. A Puskádi – Gódor páros kissé „kigúvadt szemekkel” ugyan, de célba ért az idei talán legnehezebb futamon. Egy alattomos 13 centis szög miatt jelentős időt veszítettek az egyik hosszabb szakaszon, amikor a szög jóvoltából leeresztő jobb első kerék miatt egy partoldalnak csúszva a jobb hátsó kerékből is elszökött a levegő. A versenyre amúgy inkább a borulások voltak jellemzőek és nem a műszaki hibák. Ezt megúszták Janiék is és Bessenyei Zoliék is, ellenfeleik már kevésbé. Ennek is köszönhető, hogy az ERC 2 WD Kupában a biztosnak tűnő harmadik helyből győzelem született, mivel Ők hiba nélkül teljesítették a nem mindennapi feladatot.

A nyár derekán következett egy kis hazai autózás a Veszprém Rallye-n, ami az azt követő héten sorra kerülő román ERC futam, a Sibiu Rallye tesztjeként került a programba. Fura ezt mondani, de a román murvás verseny pályáihoz képest autópálya minőségűek voltak a veszprémi gyorsok. A Puskádi – Gódor páros versenyzését kissé hátráltatta a sebváltó titokzatos kattogása és mivel cserélni nem volt idő, ez óvatosságra intette Őket, ami amúgy sem ártott a katasztrofális útviszonyok miatt. Szerencsére a hajtás is kibírta és sikerült pontszerző abszolút helyezést elérni úgy, hogy a Fabia is megúszta nagyobb sérülések nélkül.  „BZz” és „Yulee” is növelte előnyét az ERC 2 WD Kupában egy 6. helyezéssel és ezután már „mertek arra gondolni”, hogy ebből lehet év végén egy jó eredmény, mondjuk egy dobogó a bajnokságban. J

A brutális murva futam után aszfaltra váltott az ERC mezőnye, ezért ismét következett egy hazai tesztverseny a Baranya Kupán. A Puskádi – Gódor páros itt próbálhatta ki először az új „utcai mintás” aszfalt abroncsokat, amit innentől kezdve az ERC futamokon használni kell mindenkinek. Továbbá nem lehet vágni a gumikat, csak puhább keveréket lehet használni ugyanezzel a mintázattal, ha esik az eső.

Élesben aztán Horvátországban nyílt alkalom a versenyzésre a szabályok szerinti új gumikkal. Itt ráadásul az a fajta szürke aszfaltfelület jellemző végig, ami itthon is ismert néhány szakaszon, legfőképpen például Oroszlány - Pusztavám között. A „jó hír”, hogy szárazon is nagyon csúszik, de esőben sem jobban, mint ha szappanos lenne az út. A szakaszok vonalvezetése helyenként rendkívül nagy sebességet engedett, amit tovább fűszerezett a rengeteg levágásból adódó murva felhordás. Itt aztán sem gumilassító, sem „legumizás” a kanyarok belső ívén, cserébe brutális tempó. Sajnos a szinte mindig hibátlan Fabia Super 2000-es ezen a versenyen egy kissé makrancos formáját mutatta. Ugyanolyan alapos felkészítés mellett is előjött néhány váratlan hiba, mint például az egyik injektor fej meghibásodása, ami miatt háromhengeressé vált a motor, aztán később a kuplung munkahenger fáradt el, ami miatt, nem hogy váltani, de elindulni is alig tudtak Janiék néhány szakaszon.

 

Nem kevés másodperc bennmaradt ezek miatt a szakaszokon és bár célba érni sikerült, a pontszerzés elmaradt. A Hondával a Bessenyey – Nyírfás páros ebben a tekintetben szerencsésebb volt és ráadásul a körülmények ellenére sikerült igen gyorsan autózniuk. Az ERC 2 WD Kupában 2. helyezést szereztek és az abszolútban is befértek a legjobb 10 közé. Ami ennél is fontosabb volt, hogy immár szinte behozhatatlan előnnyel álltak a „kétkerekes” kategória élén.

Következett egy legendás helyszín a San Remo Rallye. Ez a verseny talán az egyik legnehezebb aszfaltos futam egyrészt a pályák stílusa, kanyargóssága miatt, másrészt az állandóan változó tapadás miatt. Az őszi időszakban a temérdek lehulló falevél mellett az erdős részeken a szinte soha ki nem száradó nedves foltok okoztak meglepetéseket. A verseny rekordhosszúságú, 55 km-es szakaszát végül biztonsági okokból két részletben bonyolították le, de így sem volt egyszerű, mivel végig sötétben autózott rajta a mezőny. Az már első nap kiderült, hogy itt nem lesz egyszerű pontot szerezni, mivel rengeteg olasz és francia páros állt rajthoz, akik ezeken az utakon „nőttek fel”. Ennek ellenére pár „lokális csatát” sikerült néha megnyerni néhány neves versenyzőpárossal szemben egy-egy gyorson. Ez után a verseny után, pontosabban már az első nap végén biztossá vált, hogy Bessenyey Zoli és Nyírfás „Yulee” megnyerte az Európa Bajnokságot az ERC 2 WD Kupában a Honda Civic Type R-rel. Erre az eredményre év elején még Ők sem számítottak, de a kitartó munka gyümölcse beérett. J

Maradt még egy verseny(ecske) év végére, ahol fogalmazhatunk úgy is, hogy felkerült az i-re a pont. A már tradicionális év végi „dzsembori futamon”, a Mikulás Rallye-n Puskádi Jani és Gódor Barna talán pályafutása legnagyobb élményét élhette át egy igazi, „aktuális” versenyautóban, egy Ford Fiesta RS WRC-ben. Puskádi Jani így ünnepelte 10 éves jubileumát ezen a versenyen, mivel éppen 10 éve, hogy itt először rajthoz állt. Az élmény felejthetetlen marad és az is kiderült, hogy nagyszerű dolog egy turbós autóval, egy WRC-vel versenyezni, mondhatni másik dimenzió. J

Összességében az idei évben az ERC futamok mellett azért ismét adódott lehetőség néhány hazai „fellépésre”, amelyek alkalmasint kiváló tesztlehetőséget jelentettek a soron következő Európa bajnoki futamra. Így a 2013-as szezonban ismét több mint két tucat versenyen vett részt az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY valamilyen formában, vagy egy, vagy kettő versenyautóval. Ausztria, Lettország, Kanári szigetek, Azori szigetek, Belgium, Románia, Csehország, Horvátország és Olaszország mellett mintegy öt hazai futam és jó néhány itthoni teszt az idei év „termése”.

Volt valami, amivel eléggé ritkán büszkélkedhet rallyeversenyzéssel foglalkozó társaság. Az egész csapat összeszokottságára és kiforrottságára jellemző az a tény, hogy egyetlen egyszer sem kellett műszaki hiba miatt „elköszönni” egy-egy jó eredménytől. Apróbb hibák ugyan előfordultak, amiket a Szervizcsapat késedelem nélkül kijavított, de ez soha nem okozott pozícióveszteséget.

A 2013-as szezon eddigi összes futamán, legyen az ERC vagy ORB vagy RTE, ahol elindult a Super 2000-es Skoda vagy az R3-as Honda, mindkét autó minden esetben célba ért. Ez az eredmény önmagában is komoly teljesítmény, hiszen mindkét autó az ORB (Magyar Országos Rallyebajnokság) távjának, „üzemórájának” nagyjából a háromszorosát teljesítette ebben az évben. Ezért a precíz, odaadó munkáért hatalmas köszönet és elismerés illeti a Hegyaljai Zsolt által vezetett Szerviz Csapatot, akik nélkül nem születhettek volna meg az idei év olykor kimagasló eredményei. J

További hatalmas öröm és büszkeség, hogy a „csapat a csapatban” vagyis Bessenyei Zoli és Nyírfás „Yulee” az R3-as Honda Civic Type R-rel 2013-ban megnyerte az ERC 2 WD Kupa aranyérmét, azaz EURÓPA BAJNOKOK!  Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY ezúton is gratulál e nagyszerű és példátlan eredményhez! J

A jövő évi tervek tekintetében, annyi biztos, hogy az ERTH továbbra is az ERC futamokat helyezi előtérbe, hiszen idén megint újabb gyönyörű helyeken fordult meg és fantasztikus élményekkel gazdagodott mindenki a csapatban. Köszönhetően a sok éves részvételnek és munkának, az EUROSOL nevet már régi ismerősként említi szinte minden más csapat vagy versenyrendező a sorozatban, továbbá az ERC teljes vezetősége is. Ezért szinte kötelező folytatni, hiszen számolnak velünk.

De addig is mindenkinek mindent köszönünk, aki lehetővé tette azt, hogy 2013-ban ismét egy fantasztikus rallye szezont zárhatunk. Köszönet a Támogatóknak, Partnereknek, köszönet a Szurkolóknak, akik rengeteg üzenetet, sms-t küldtek az év folyamán és köszönet a Barátoknak, végül, de nem utolsó sorban köszönet a Családtagoknak, akik annak ellenére támogattak, hogy sokszor viselték egy-egy csapattag hiányát otthonról! A munka édes gyümölcse nem más, mint az elért eredmények, a csodálatos élmények, amik feltöltenek, és csak visznek tovább előre.

Csökő Zoltán

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....