Bakos Péter, alias Jimi egy dologban hasonlít csak a klub társelnökére: ez pedig a megszállottsága. Az út, amit bejárt a Mad Max stílusban elkészült W123-ig, és annak állomásai is nagyban eltérnek a fentiektől, amit természetesen csakis elismerő jelzőkkel tudunk illetni, hiszen ez az alapja a klubtagság széles és érdekes spektrumának. Jimi hajózási szakközépiskolába járt, ahol - elmondása szerint – sok mindent próbáltak megtanítani neki, aminek később hasznát vehette volna (géptan, villamosságtan, gyakorlati tárgyak), de őt mindennél jobban érdekelte a szobrászat, a rajz, a csavargás és a gitározás. „A látens érdeklődés a járművek iránt az „Easy Riders” 1972-es megnézésétől datálódik, de ez csak a film háromszori megtekintéséig terjedt. 1978-ban viszont megcsípett egy hülyelágyó, és vettem egy 250-es BMW-t. Igen hamar chopper lett belőle, pedig akkor még a szót sem kimondani, sem értelmezni nem tudtuk” – emlékszik vissza Jimi a motorépítéssel kezdődött időszakára.

Később szóba került egy R69-es és a nagy kedvencnek tartott 500-as „sivatagi” R75-ös is, de aztán egy Harley-Davidson WLA 45-nél kötöttünk ki. „Komoly munka volt akkoriban a motorépítés, hiszen a 80-as évek elejéről beszélünk, amikor nem a netről szedtük le az ötleteket és nem katalógusból rendeltük az alkatrészeket. A legtöbb extra alkatrész házilag készült, ügyes kezű iparosok és lelkes amatőrök által”. Motoros fronton ezután egy kis kihagyás következett, hiszen egy 1971-es Toyota Corolla Mark II-esé lett a főszerep Jimi életében, akibe  kis idő elteltével szintén beleharapott a flexkorong . A japán vonal megmaradt egészen 2003-ig, viszont a Toyotával párhuzamosan egy Suzuki LJ80-as is hosszútávon társa volt Jiminek, egészen addig, míg az említett évben látókörbe nem került a jelenlegi W123 280 CE, csúnyán összetört állapotban.

„2003-ban megvettem a Mercit, helyrehoztuk, de túl szép lett. A sok metálfény és krómdíszítés valahogy nem passzolt a western csizmámhoz és a bőrdzsekimhez, ezért pár év és pár ezer kilométer után megpecsételődött a sorsa. Az átalakításban egy karosszériás barátom, Csereklyei Gaspi volt a segítségemre, az elképzelés pedig az volt, hogy a krómozott felületeket fényes feketére fújjuk, a fényezett felületeket pedig mattra, kivétel ez alól a motorháztető és a csomagtér fedél, azokat bevontuk bőrrel. Itt persze még nincs vége a metamorfózisnak, hiszen a kiemelt légszűrők miatt megnyitottuk a motorháztetőt, egy állólámpás Merci hűtőrácsát és rászabtuk, és 3-3 kipufogóvéget vezettünk ki az autó oldalára. Mivel hátul nagyobb a kerék, a kerékjárati ív peremét is feljebb vittük, végül pedig megizmosítottuk a hátsó lökhárítót ,és egy külső csomagtartót is felszereltünk az autóra”.

„A klubban a 2009-es év elején jelentünk meg először ezzel a külsővel, és nagyon befogadóak voltak, sokan érdeklődtek a részletek iránt, miközben végig az járt a fejemben, hogy biztos van olyan tag, aki eltörte volna a kezeimet, ha ilyetén hozzányúlok a ’Szent Mercihez’. Idővel azonban kiderült, hogy ha Mercid van, akkor már adott a közös nevező, függetlenül attól, hogy ez egy rozsdakupac vagy egy múzeumba illő vitrinautó”. Jimi zárószavainak pedig csak annyi a summája, hogy a szórakoztató programok mellett a segítségnyújtás és a barátság is szerves része a tagok egymás közötti interakcióinak, amit egy hozzá hasonló outsider mindig is nagyra értékel.

Az ebbe a miliőbe való betekintés tehát mindenki számára nyitott, szeptember 10-én, Kiskunlacházán a repülőtéren, ahol a szervezők – márkától függetlenül – az autós programok rendszeres és rendszertelen látogatóit is szeretettel várják.