autóipar

A Ford egy második gyárat is üzembe állít az akkumulátorról hajtott elektromos autók gyártására

2019.03.21.

A Ford ma bejelentette, hogy egy második észak-amerikai üzemben is kapacitásbővítést hajt végre, felkészülve az új generációs, akkumulátorról hajtott elektromos járművek (BEV-k) gyártására

A vállalat 11,1 milliárd dollárt fektet be világszinten az elektromos járművekbe, és ehhez kötődik a délnyugat-michigani Flat Rock üzem BEV-gyártási kapacitásának bővítése is. Ez az üzem lesz majd a gyártási központja azoknak a járműveknek, amelyek a Ford új generációs, akkumulátoros elektromos hajtású, rugalmas architektúrájára épülnek. E járművek előfutára az a tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű SUV, amit 2020-tól gyárt a Ford a mexikói Cuautitlanban.

“A villamosított járművek lendületes térnyerése láttán egyértelmű, hogy plusz gyártási kapacitást kell biztosítanunk, ha fel akarjuk gyorsítani a tisztán elektromos hajtású autókkal kapcsolatos terveink megvalósítását,” nyilatkozta Joe Hinrichs, a Ford globális működésért felelős elnöke. “Ez jó hír Dényugat-Michigan jövőjének szempontjából, hiszen több jól fizető gyáripari munkahelyet jelent.”

Az új terv értelmében a Ford arra készül, hogy 2023-ig több mint 850 millió dollárt fektet be a Flat Rock üzembe, és beindít egy második műszakot is. A befektetés részeként az új generációs Mustang gyártását is megalapozzák – és mindez része annak a 900 millió dolláros invesztíciónak, amit a vállalat a délnyugat-michigani működésére fordít.

A Ford azt is bejelentette, hogy ugyancsak Délnyugat-Michiganben, egy új, erre létesített gyártási központbanfolyik majd a márka első önvezető járművének (AV) végszerelése: itt szerelik be a kifejezetten erre tervezett, piacképes hibrid járművekbe az önvezető technológiát, és itt állítják össze az autók egyedi utasterét is. A Ford első AV-modelljének gyártása 2021-ben kezdődik; ekkortól jelennek majd meg ezek az autók az emberek és árucikkek szállítására szakosodott piaci szolgáltatóknál.

“Amint beindítjuk az AV-gyártást, tervünk lehetővé teszi, hogy befektetéseinket hozzáigazítsuk ezen új, izgalmas technológia növekedési üteméhez,” mondta el Hinrichs. “Ez az új gyár hatékonyan egyesíti a tömeggyártás terén megszerzett erősségeinket és azt a gyors reakciókészséget és rugalmasságot, amit a speciális termékek gyártásában elértünk.”

A Ford ma azt is bejelentette, hogy 2021-ben Mexikóban megkezdi az új generációs észak-amerikai Transit Connect áru- és személyszállító haszongépjármű gyártását.

A Ford mexikói Hermosillo üzemében összeszerelt haszongépjármű révén növekszik az USA és Kanada által beszállított járműalkatrészek volumene, összhangban a USMCA kereskedelmi megállapodás célkitűzéseivel, amelyek támogatják az USA-beli gyáripari munkahelyeket, és szorgalmazzák az észak-amerikai beszállítóktól származó részegységek beszerzését. Mindez azt is elősegíti, hogy a vállalat növelje profitját, ami az észak-amerikai Transit Connect gyártásából származik; az új modell szerves része a Ford haszongépjárművek és áruszállítók piacvezető kínálatának.

A Ford elkötelezetten keres új megoldásokat, hogy tovább erősítse globális versenyképességét, és a fentiek is mind ezt a célt szolgálják. Ennek jegyében a vállalat nemrégiben bejelentette, hogy kilép a nehéz teherautók üzletágából Brazíliában, átstrukturálja működését Európában, és javítja eredményeit Kínában.

“Továbbra is arra törekszünk, hogy vállalatként és a világ egyik vezető gyártójaként új és jobb módokat találjunk működésünk tökéletesítésére,” tette hozzá Hinrichs. “Világszerte együttműködve munkavállalóinkkal, szakszervezeti partnereinkkel és a kormányhivatalokkal, a jövőben is új meg új megoldásokat dolgozunk ki, hogy világszínvonalú járműveket kínálhassunk az emberek számára, akik valódi értéket képviselő, hatékony autókat keresnek.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....