Forma-1

Forma-1: nem lesz pilótafelvonulás és hagyományos eredményhirdetés sem

2020.06.13.

A kényszerleállás utáni újraindulás változásokat hoz.

A futamok előtt nem rendezik meg a pilóták felvonulását és a versenyek végén elmarad a hagyományos, pezsgős eredményhirdetés is. Ross Brawn, a világbajnokság sportigazgatója azt mondta, a terv az, hogy az aszfalton díjazzák majd a dobogósokat.

"Ez egy lehetőség: az autókat felállítjuk egymás mellé, a pilóták pedig eléjük állnak" - fogalmazott. A brit szakember hozzátette: a trófeaátadás nem történhet a megszokott módon, mert akkor nem lehet tartani a megfelelő távolságot. Elmondta, vannak ötletek a módosításra, de ezeket még televíziós szempontból meg kell vizsgálni.

A korábbiakkal ellentétben a rajtok előtt a 20 versenyző nem állhat szorosan egymás mellett, hogy meghallgassa a házigazda ország himnuszát, és a hagyományos felvonulás, amelynek során a pilóták egy nyitott tetejű buszon körbeutazzák a pályát és közben interjút adnak, sem megoldható - jelentette ki Brawn.

"A múltban alkalmazott gyakorlat egyszerűen nem alkalmazható" - utalt arra, hogy a rajt előtti tömeg a rajtrácson egyelőre szintén a múlté.

A 65 éves sportvezető ezzel együtt biztos abban, hogy a júliusban nézők nélkül újrainduló sorozat érdekes és izgalmas lesz. "Egyszerűen csak más lesz. Új szabvány szerinti" - mondta.

 szezonrajtot július 5-én, az ausztriai Spielbergben tartják, a Magyar Nagydíjra július 19-én kerül sor. Eddig nyolc európai futam szerepel a versenynaptárban, az F1 vezetői az év végéig összesen 15-18 viadalt lebonyolításában reménykednek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....