FIA Kamion Európa-bajnokság

Gyorsasági kamion Eb - Kiss Norbert 72 pontra növelte az előnyét

2025.09.13.

Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig hatodikként ért célba a címvédő és hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb belgiumi fordulójának szombati versenynapján, ezzel 72 pontra növelte előnyét az összetett élén.

A negyvenéves szombathelyi pilóta a Zolderben zajló idei hatodik versenyhétvége első időmérő edzésén ismét utolérhetetlen volt, komoly fölénnyel szerezte meg az első rajtkockát, a győzelmi esélyt pedig a tőle megszokott módon magabiztosan váltotta diadalra.

A nap második viadalán Kissnek a fordított rajtrács szabályának megfelelően a nyolcadik helyről kellett startolnia, s bár ezúttal is szépen zárkózott fel, az utolsó előtti kanyarban pedig már feljött harmadiknak, a célegyenesre fordulva megpördült, több ellenfelével is összeakadt és hatodikként gurult át a célvonalon a sérült kamionnal.

"Sajnálom és végtelenül csalódott vagyok, hogy ez a futam így sikerült. Én megint próbáltam óvatosan és türelmesen menni akkor is, amikor próbáltak feltartani. Nagy nehezen sikerült mellé mennem, leszorított a fűre, aztán megpróbáltunk ketten elfordulni egy olyan kanyarban, ahol ketten nem lehet, végül megelőztem Steffi Halmot, ő átvágta a kanyart és telibe talált. Egy picit szándékosnak érződik így elsőre, legalábbis teljesen indokolatlan volt ez a megmozdulás" - idézte fel a történteket Kiss a leintés után.

A hetedik Eb-diadala felé száguldó magyar címvédőnek 67-ről 72 pontra nőtt az előnye a pontverseny élén, de ezt vasárnap még tovább növelheti. A belgiumi forduló zárónapján ugyanis újabb időmérő edzés, valamint további két futam vár a mezőnyre Zolderben.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....