Peugeot 3008

Halvány frissítés – Peugeot 3008 HYbrid 225 teszt

2022.01.06.

Kívül-belül frissítették a Peugeot 3008-at, hogy naprakész maradjon a franciák kínálatában, még, ha ez elsőre fel sem tűnik. Most a gyengébb plug-in hibrid hajtásláncával próbáltuk a kompakt SUV-t.

Amikor 2016-ban bemutatkozott a Peugeot 3008 második generációja, hirtelen azt se tudtuk, hogy hova kapkodjuk a fejünket. Ez volt a francia márka első újkori modellje, ami elindította a mostani dizájnvonalat, és azt a beltér reformot, amitől akkoriban egy szörnyen futurisztikus autónak tűnt a 3008, és annak 7-üléses fivére, az 5008. Azóta persze nagyot fordult a világ, és a villanyautók olyan külső arányokat, és nappaliszerű utastereket hoztak a hétköznapi autózásba, ami korábban elképzelhetetlen volt.

Aztán betoppant még menőbb külsővel a Peugeot 308, és talán ez volt az a pont, amikor a franciák érezték, hogy ideje a kompakt SUV-jukkal is foglalkozniuk. Nem véletlen, hogy 2021-es modellévre időzített frissítés során leginkább arra szántak energiát, hogy a 3008 fizimiskáját igazítsák hozzá a 308-hoz. Így kerültek rá a szélesebb csipát viselő fényszórók, a sportosabb lökhárítók, vagy éppen az új keret nélküli hűtőrács, ami a Peugeot jelvénytől kifelé szélesedik, amíg vonalai optikailag bele nem érnek a lámpákba. És akkor a sötétített hátsó lámpákat még nem is említettem.

Odabent már kevésbé látványosak a változások, de ezzel nincs is semmi probléma. A 3008 egyszerűen nem hajlandó öregedni. Ma is annyira frissnek érződik az utastér hangulata a kényelmes fotelekkel, az otthonos anyaghasználattal, és persze a hatalmas digitális kijelzőkkel, mint 5-6 éve. Apropó képernyők: mostantól akár 10-colos infotainment kijelzőt is kaphatunk a középkonzolra, a megszokott egyszerű menüvel, és könnyed, gyors kezelhetőséggel a dedikált űrhajós gombsornak köszönhetően. Leginkább a digitális műszercsoport látványos grafikái viszik el a showt továbbra is, az alul-felül csapott kormánnyal pedig még mindig élvezetes a vezetés.

Tesztautónk jelen esetben a gyengébb, elsőkerékhajtású hibrid volt, ezért külön gombot kapnak a villanyos információk. Továbbra is az egyik leglátványosabb infografikát kapjuk a hajtáslánc működéséről a Peugeottól. Innen látszik többek között az is, hogy mennyire gyakran vált az 1,6 literes, 180 lóerős PureTech benzinmotor, és a 108 lóerős villanymotor között. Utóbbit egyébként a 8-fokozatú automataváltóhoz kapcsolták, és képes együtt hajtani a benzinmotorral. Ilyenkor 225 lóerő a rendszerteljesítmény, ami még egy ekkora testet is bátran visz.

Noha továbbra is kiforrottabbnak érzem belsőégésű motorral szerelve a Peugeot 3008-at, a plug-in hibrid hajtáslánc megadja azt a könnyedséget és nyugalmat, amit csak egy villanymotor tud. Már, amikor fel van töltve. Nálam háromszor is 35 km után merült le a közel 100%-ig töltött akkumulátor, ami körülbelül 2 és fél óra alatt szippantott fel. Mindezt hűvös, de nem hideg őszi időben, klíma nélkül, néha rövid távokon bútorokkal megpakolva, de egyébként odafigyelve a takarékos közlekedésre. Gyárilag 55-56 km hatótávot ígérnek neki WLTP-ciklus szerint mérve, de ezt most egyszerűen nem sikerült kihozni belőle.

Azért így is kellemes érzés apró számokat látni a kombinált fogyasztás mérőn, akár hosszútávú utazások során is, hiszen a legkisebb visszatermelt energiát is azonnal felhasználja a rendszer. A legfrissebb árlista szerint 14,6 millió forintról indít a 225 lóerős hibrid hajtáslánc kedvezményesen, ami még a legdrágább, hagyományos GT verzióhoz képest is 670 000 forint felárat jelent. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a fejlett sofőrsegédekről, amikben még mindig az egyik legerősebb a Peugeot, a profi adaptív tempomattól és sávtartótól, egészen az opciós éjjellátó kameráig, amit garantáltan nem találunk meg máshol a szegmensben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....