orosz járműipar

A hiány miatt az oroszok állami kézbe vették a váltógyártást

2022.10.30.

Az orosz Szövetségi Tanácsban az autóipar sorsának szentelt ülést tartottak. A találkozó során meglehetősen érdekes információk hangzottak el az oroszországi sebességváltó-gyártást illetően. Ez vonatkozik konkrétan a sebességváltók gyártására, az ezzel kapcsolatos beruházások időzítésére és nagyságrendjére. A téma kiváltó oka természetesen az alkatrészhiány, ami az Oroszországgal szembeni nemzetközi szankciók következménye.

A Moszkovszkij Komszomolec napilap szerint a hazai automata sebességváltó gyártókapacitások létrehozása 30 milliárd rubelbe kerülne. A szintén orosz forrásokból történő mechanikus sebességváltó-fejlesztésre csak ennek harmadát, kb. 10 milliárd rubelt kellene költeni – legalábbis első nekifutásra.

Konfliktust okoz, hogy miközben a szakértők szerint egy ilyen mértékű fejlesztés átfutási ideje legalább 3-4 év, addig Putyinék két-három éven belül várják az eredményeket.

Vita folyik arról is, honnan teremtsék elő a finanszírozáshoz szükséges forrásokat. Az orosz törvényhozás szenátorai szerint a moszkvai minisztertanácsnak jelenleg nincs egyértelmű stratégiája a hazai autóipar támogatására.

Albert Karimov ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes a megbeszélésen úgy fogalmazott: az orosz autóipar a szankciók negatív következményei ellenére sokkal jobban érzi magát, mint azt sokan gondolják. Az alkalmazottak száma nem csökkent, bár az autógyárak összeszerelő sorainak többsége áll. Ugyanakkor a dolgozók fizetése 9%-kal is emelkedett.

Maxim Szokolov, a vállalat elnöke az AvtoVAZ gyártási kilátásairól beszélt. Három modell gyártását újraindították, de 100-300 alkatrész beszerzése továbbra is bizonytalan. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyártósorok bármikor újra leállhatnak.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a kormány csökkenteni kívánja a kedvezményes autóvásárlási hitelprogramokat. Korábban 20 milliárd rubelt különítettek el rájuk. Idén az összeg 10 milliárdra csökkent. A jövő évi költségvetés tervezete még szerényebb számot tartalmaz: csupán 5 milliárd rubelt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....