közlekedébiztonság

Inkább repüljön a kutya?

2021.10.20.

Sokszor szállítjuk kedvenceinket állat módon, pedig...

Gyakran ellenőrzik a rendőrök az autósok biztonságiöv használatát, de csak kétlábúakét, pedig akár a vezetőre is veszélyes lehet az utastérben repülő négylábú.

Teljesen normális, ha leghűségesebb társát kocsijában is magával viszi a gazdi, az már kevésbé, ahogy az állatok többsége utazik. A biztonság szempontjából szinte lényegtelen a megtett távolság hossza: néhány kilométeres úton is fontos, hogy a kettő és négylábúak is megfelelő rögzítést kapjanak a járműben.

A fizikai törvénye

Sokan padlóra ültetik kedvencüket, ennél is veszélyesebb hely a kalaptartón, vagy a hátsó ülésen bekötetlenül utazó kutya, macska. Nem csak fegyelem kérdése, hogy miképpen viselkedik a négylábú egy hirtelen változó forgalmi szituációban, például erős kormánymozdulatnál, vagy fékezéskor, mert a vezetőhöz hasonlóan állatra is vonatkoznak a fizika törvényei.

Utazás közben                                 Fotó: Boros Jenő

Egyszerű képlet

Ütközni sem kell, elég egy erősebb fékezés, és máris súlyos sérüléseket okozhat gazdájában az előre repülő állat, mert még akkor is változatlan sebességgel folytatja útját, amikor a jármű már áll.

Egy tizenöt kilós kutya 50 km/órás sebességnél történő vészfékezéskor 700-800 kilónyi tömegű testként repül tovább előre, már ameddig nem ütközik akadályba, például a vezető, vagy utas fejének, a szélvédőnek, vagy a kocsin kívüli landolásnál fának, járdaszegélynek.

Biztonsági kutyaöv                          Forrás: Skoda

Pihenő kell embernek, állatnak

Természetesen fontos az attraktív csomagolású kutyakaja, és víz, de a kedvenc állat biztonságos utaztatásáról sem szabad megfeledkezni. Már csak ezért sem, mert sokan még külföldi útjukra is magukkal viszik kedvencüket.

A légi közlekedésben már bevált és egyre többen autóztatják kedvencüket kutya-, vagy macskabokszban, melyet a konténerhez hasonlóan több ponton is rögzíteni lehet. Az sem mindegy, hogy milyen felületű anyagból készül az utazóláda, vagy doboz, mert a rossz minőségű és nem finoman megmunkált rácstól sérüléseket szenvedhetnek az állatok.

Hosszú úton embernek, állatnak jót tesz a pihenő, és természetesen a kutyának is jól esik a szomjoltó ital, és ha belefér az időbe, egy kis séta.

Rámpa az ebnek

Kutyák biztonságos utaztatására már a múlt század közepén is születtek ötletek: egy amerikai szabadalom szerint a kocsi oldalára akasztott zsák szolgált erre a célra. Napjainkban vannak ennél biztonságosabb ajánlatok. A Land Rover nem csak megfelelő rögzítést, de kényelmes rámpát is kínál a beszálláshoz, mert a nagy testű és tömör csontozatú kutyák kevésbé bírják a látványos kabinba ugrást.

Kényelmes és biztonságos utasáramlás       Forrás: Land Rover

Bekamerázott kutyatér

A Nissan X-Trail 4Dogs modellben még 360 fokban elforgatható kihúzható zuhany is van, ezzel gyerekjáték a kutya mosdatása, aztán a rámpán felbattyogó ebet a csomagtérben lehet megszárítani a beépített légfúvókkal.

Az XTrail Nissan Connect infotainment rendszerének képernyőin a kutya és gazdi menetközben is látja egymást, sőt, működik hangkapcsolat is. Utazáskor a zuhanyozó és szárító alkatrészei a csomagtér kihúzható fiókjaiban kaptak helyet.

Az Opel és Škoda is kínál speciális tartozékokat, a MINI kamerája akkor is hasznos, amikor a kocsi körül ólálkodó állatokra kell figyelni.

 

Királyi kutyahely az X-Trail 4Dogs csomagterében                            Forrás: Nissan     

Element

A Honda az X és Y nemzedéket, meg a kutyásokat célozta meg az Elementtel, de nem jött be, pedig az észak-amerikai piacon kelendő volt a kubista forma, melyhez hasznos tartozékokat is kínált a cég: kutyaálló és mosható volt a műszarfal, meg a kárpitozás, volt benne biztonságosan rögzített és jól szellőző szállító ketrec, az állat bemasírozását pedig raktérből kicsúsztatható rámpa segítette. A csomagtérben több kutyának alakítottak ki biztonságiöv rögzítési pontokat.

Hasonló extrákat kínál a Bentley Bentayga, igaz jóval drágábban: a kiegészítők ára annyi, mint amennyibe egy átlag kisautó kerül.

Az Element kutyaboksza        Forrás: Honda

Temperálás

Térelválasztó rács minden kombihoz rendelhető, bőséges a választék biztonsági övekből és vannak más hasznos tartozékok is. A Tesla Dog Mode operációs rendszerrel a klímaberendezés akkor is működhet, amikor a tulaj leparkolta és elhagyta az autót, így kánikulában nem leselkedik túlhevülés veszélye a kocsiban hagyott ebre. Sőt, amíg távol van a gazda, a központi kijelzőn üzenet tájékoztatja a kívülállókat az utastér hőmérsékletéről és arról, hogy a tulajdonos hamarosan visszatér, ezzel megakadályozható, hogy túlbuzgó járókelők a kutya védelmében rendőrt hívjanak és betörjék az ablakot.

Kamerakép                       Forrás: MINI

Rakományként értékelt

A KRESZ külön nem rendelkezik az utastéri állatszállításról, pedig a kalaptartóról előrerepülő bármilyen tárgy, vagy akár kutya is életveszélye lehet a bennülőkre.

A 47.§. szerint rakományt járművön - annak belsejében, illetőleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Gondoskodni kell különösen a rakomány megfelelő rögzítéséről.

Nagyobb kockázat                         Fotó: Boros Jenő

Komoly javaslat egy kölyöktől

Kötelező ebbiztonsági övet, vagy ebülést akart bevezettetni Tom Stevenson amerikai honatya, aki Pennsylvania államban minden évben lakossági törvényjavaslati versenyt hirdet, melyen a 11 éves Marc McCann ötletét tartotta a legjobbnak, ezért indítványozta, hogy törvényben kötelezzék az autósokat arra, hogy kutyáik ne dughassák ki fejüket a kocsik ablakán, és ne ugorhassanak ki az autóból. Az ilyen rakoncátlankodás megakadályozására az autósoknak biztosítaniuk kell az ebbiztonsági övet, vagy ebülést, melyből nem tudnak a kutyák kimászkálni utazás közben, és ami védi is őket fékezéskor, ütközéskor.

Falkányi rakomány                        Forrás: Opel

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.12.08
Kemény és továbbra is népszerű kategóriában villantotta meg újdonságait Budapesten az Opel. ..
2021.12.08
- Már ötven új jegykiadó automata áll az utasok rendelkezésére, a 2022 júliusig tartó programban....
2021.12.08
- Az MVM Mobiliti Kft. összesen 71 elektromos töltőt telepített a Jedlik Ányos Terv keretében 2018-....
2021.12.08
Csütörtökön és pénteken is az ország számos megyéjében várható ónos eső, majd havazás. A Magyar....
2021.12.08
Az év utolsó közös tesztjén minden zsűritag - Katona Mátyás, Csordás Gábor, Gulyás Péter, Miklós-....
2021.12.08
A svájci hatóság körözte a Volvo XC90 típusú személygépkocsit, az atót a Szabolcs-Szatmár-Bereg....
2021.12.08
- Magyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítum akkumulátorokhoz szükséges....
2021.12.08
 Halálos közlekedési baleset történt az 5402-es számú úton, Harkakötöny térségében teljes....
2021.12.08
A GR Yaris szolgált a Toyota új tanulmányautójának alapjául: a japán autógyártó leleplezte a....
2021.12.08
Egyenlő jogok a mobilitásukban korlátozott, vagy egyéb fogyatékkal élő embereknek is a....