gazdaság

Két év alatt ötödével csökkent az átlagos kkv-biztosítás

2013.08.05.

Egy átlagos kisvállalkozás ma 20 százalékkal alacsonyabb díj mellett fedezheti biztosítással alapvető kockázatait, mint két éve, 2008-hoz képest pedig a díjcsökkenés eléri a 36 százalékot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

A piacon elérhető legolcsóbb és legdrágább biztosítási díj között továbbra is közel két és félszeres a különbség, így körültekintő elemzés után érdemes szerződést kötni - hívja fel az érintettek figyelmét a FBAMSZ.
    A díjcsökkenést egyebek mellett azzal magyarázza a közlemény, hogy a kkv-k teherviselő képessége is csökkent.
    A FBAMSZ a díjcsökkenést úgy határozta meg, hogy vett egy megyeszékhelyen működő, évi 100 millió forint árbevételű céget, s annak a kockázataira vonatkozó biztosítások díjait vette számba, immár harmadszor.
    A vagyon- és felelősségbiztosítást, a géptörés- és üzemszünet-kockázatot, továbbá a cég járműveinek biztosításait is tartalmazó csomag díja most 1 millió 655 ezer forint. Ugyanezeket a kockázatokat a legdrágább biztosító 3 millió 880 ezer forintért vállalja.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....