export

Kénhidrogént mérő műszereket exportál a Hilase

2013.08.29.

Kénhidrogén tartalmat mérő műszert fejlesztett ki partnereivel a székesfehérvári Hilase Kft., a cég az idén 40 darab ilyen készüléket exportál, amiből 80 millió forint árbevétele származik - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

A Hilase Kft. az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjából 38,5 millió forint támogatást nyert el, amelyet saját forrásból 17,3 millió forinttal egészített ki. Ebből a pénzből a Szegedi Tudományegyetem, a Mol Nyrt. és a Videoton Holding Zrt. közreműködésével fejlesztette ki a műszert, amelynek az az újdonsága, hogy az EU által megengedett határkoncentrációnál tízszer jobb érzékenységű. Vagyis a nagyon kis mennyiségű kénhidrogént is képes jelezni.
    

A műszert - az érzékenysége miatt - elsősorban tengeri, illetve szárazföldi olajfúrótornyokon, valamint olajfinomítókban használják.
   

A Hilase Kft. tavalyi nettó árbevétele - a céginformáció adatai szerint - 110 millió forint volt, 945 ezer forintos mérleg szerinti eredmény mellett. Az árbevételének zöme a szóban forgó műszer eladásából származott.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.12
Budaörs közelében végeznek műszaki mentést a tűzoltók - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.01.12
A döntés a múltban logikusnak tűnhetett - most viszont már kevésbé... ..
2026.01.12
Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és....
2026.01.12
Miközben az ország jelentős részén a hófúvások és a rekordközeli hideg miatt a közlekedés lelassult....
2026.01.12
Január 1-től fontos változások léptek életbe a közúti közlekedésről szóló törvényben Szlovákiában.....
2026.01.12
Idén számos szabályváltozás lépett hatályba a gépjárművezetők, az ingázók, az elektromos rollerek....
2026.01.11
Az autósok mezőnyében a svéd Mattias Ekström nyerte a Dakar-rali vasárnapi, hetedik szakaszát, és....
2026.01.11
Január első „rendes” hetében körbeautóztuk és végigfotóztuk a BYD Szegeden épülő autógyárát,....
2026.01.11
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Amikor mindent elfed a hó és te....
2026.01.11
Gondolhatnánk, hogy az oldalablakokon lévő pöttyös pontok dekorációs célt szolgálnak, de nem. A....