Kína

Kína az elektromos autók ármegállapodásáról egyeztet az Unióval

2025.12.11.

Miközben folytatódik a párbeszéd Kína és az Európai Unió (EU) között a kereskedelmi védintézkedésekről, az EU és egyes kínai vállalatok külön tárgyalásai kockára tehetik a kölcsönös bizalmat, és lassíthatják az általános előrehaladást - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.

Ja-tung, a minisztérium szóvivője pekingi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a felek a hét elején kereskedelmi védintézkedésekről szóló megbeszéléseket folytattak, és a konzultációk a jövő héten is folytatódnak.

"Kína üdvözli az EU döntését, hogy újraindítja a minimálár-megállapodásra vonatkozó konzultációkat, és értékeli, hogy az EU visszatért a párbeszéden alapuló konfliktuskezelés útjára" - fogalmazott.

A szóvivő szerint a kínai gépipari és elektronikai import-export kamarát több kínai vállalat hatalmazta fel egy olyan javaslat előterjesztésére, amely egységes iparági álláspontot képvisel - emelte ki, hozzátéve, hogy a felek ezen az alapon több fordulóban folytattak konzultációkat, és előrelépést értek el.

"Kína reméli, hogy az EU betartja a kétoldalú vezetői szinten elért fontos konszenzust, szigorúan követi a megkülönböztetésmentesség elvét, és a korábbi munkára alapozva mielőbb párbeszéd útján rendezi a súrlódásokat" - közölte. Hozzátette: ez elősegítené mindkét fél iparágainak fejlődését egy nyitott és stabil piaci környezetben.

Az Európai Unió 2024 októberében akár 45,3 százalékos vámokat hagyott jóvá azokra a kínai elektromos autókra, amelyek esetében a brüsszeli vizsgálat szerint tisztességtelen állami támogatások befolyásolhatják a piaci verseny alakulását. Peking szerint gyártói versenyképesebbek, és a vámok helyett minimáláras megoldást javasolt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....