gazdaság

KT: tartható a hiány, de nőnek a kockázatok

2013.09.09.

A Költségvetési Tanács a magasabb kiadások mellett is elérhetőnek tartja a GDP-arányos hiánycélt, de figyelmeztet a növekvő kockázatokra, és fokozott gazdálkodási fegyelmet tart indokoltnak.

A kormány szombaton nyújtotta be az idei büdzséhez  módosításait, amelyek összesen 171 milliárd forinttal növelik a költségvetés központi alrendszerének hiányát, az uniós módszertan szerinti hiánycélt ugyanakkor vélhetően nem veszélyeztetik. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat alapján a 2013-as költségvetés bevételi főösszege 15 325 milliárd, kiadási főösszege 16 376 milliárd forintra nő, így a tervezett hiány 1050 milliárd forintra emelkedik.
    

A Költségvetési Tanács véleményében emlékeztet rá, hogy a kormány a módosítással biztosítaná egyebek mellett a Takarékbank feltőkésítéséhez szükséges 100 milliárd forintot, valamint az E.ON SE hazai földgázipari érdekeltségeinek megvásárláshoz szükséges 71 milliárd forint költségvetési fedezetét, az EU Önerő Alap keretének 20 milliárdos megemelését és a pedagógus béremeléshez szükséges 32,5 milliárdos forrást. A kormány további 11 milliárd forinttal emelné meg a Felsőoktatási Strukturális Alap előirányzatát, és 84 milliárddal mérsékelné az Országvédelmi Alap előirányzatát.
    

A tanács véleménye szerint a változatlan árfolyamon számított GDP-arányos bruttó államadósság várhatóan csökken 2013 végére az egy évvel korábbihoz képest, tehát az adósságszabály teljesül. Ugyanakkor a csökkenés mértéke szerény, és a költségvetési hiány mellett az adósságkezelési folyamatok és a nominális GDP alakulása is befolyásolhatja, így e tekintetben is érezhetők kockázatok a testület szerint.
    

Az indoklásban kifejtik azt is: a célként kitűzött ESA-egyenleg elérhető akkor, ha a makrogazdasági pálya az év egészében stabil marad, a kiadások felett feszes kontrollt gyakorol a kormányzat, és a bevételek a vártnak megfelelően alakulnak, ideértve az évközi kormányzati intézkedések miatti többleteket is. Ezek eredményeképp az államadósság-szabály is teljesülhet - írják.
   

A tervezet a kormány számításai szerint a költségvetés pénzforgalmi hiányát 171 milliárddal növeli, az Országvédelmi Alap előirányzatát pedig 84 milliárddal csökkenti, ami közel 250 milliárddal emeli az államadósságot ahhoz a helyzethez képest, mintha az alap jelenlegi, 400 milliárdos előirányzata változatlan maradna. Ez, a GDP 0,8 százalékát meghaladó összeg a KT szerint már jelentősen befolyásolja az államadósság-szabály teljesülését egy olyan helyzetben, amikor azt más tényezők ( a tervezettnél mérsékeltebb gazdasági növekedés és lényegesen alacsonyabb infláció) is veszélyeztetik. Ezért a tanács felhívja a figyelmet: már korábban is jelezték, hogy államadósság-szabály számítási módszerének felülvizsgálata indokolttá vált.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....