járműtörténelem

A legfurcsább koncepciók a 2000-es évek elejéről – 2. rész

2024.02.08.

A robot Audija, a Peugeot első SUV-ja és a halról formázott Mercedes is helyet kap a 2000-es évek legfurcsább koncepciói között.

Dodge Tomahawk (2003)

Motorkerékpárnak néz ki, és stabilitásában, viselkedésében az is, viszont négy kerékkel, no meg egy Dodge Viper 8,3-literes V10-essel a lábaink között. Az amerikai brutalitás egyik megtestesítője is lehetne az a 2003-as motor koncepció, ami érdekesmódon egy autógyártól jött. Annak ellenére, hogy ez az egyik legelvetemültebb példány a listán, mégis azok kevesek közé tartozik, ami végül, ha limitáltan is, de megélte a sorozatgyártást. Ha érkezett rá rendelés, a Dodge kézzel összeszerelte a vásárlóknak. Végül mindössze 10 darabot értékesítettek az alumíniumvázas motorból.

Audi RSQ (2004)

2004, de talán a következő évek sztárja egyértelműen az a masszívan átalakított Audi R8 volt, amit direkt az Én, a robot című remek hollywoodi Will Smith filmhez tervezett az Audi. Noha a film 2035-ben játszódik, ahol épp átveszik az uralmat a házi robotok (talán tényleg e felé tartunk...), az Audi mégis egy korabeli modell formavilágát használta fel a koncepcióhoz. Talán ennyire hittek a formavilág kortalanságában, amit nem is csodálok. Minden esetre a fedett kerékjárati íveivel és még jobban letisztított vonalaival a korszak összes férfiát levette a lábairól az RSQ, pláne, amikor a filmben befordította szabadon forgó kerekeit.

Peugeot Hoggar (2004)

Talán már 2004-ben tudta a Peugeot, hogy egyszer majd jó néhány éven át lesznek maradandó sikereik a Dakaron a 3008 SUV-val? Nem tudom, minden esetre a 2004-es Hoggar koncepció erősen hasonlít a későbbi Peugeot 3008 DKR versenyautóra. Noha gyártásba nem került, sok szempontból a Peugeot első SUV-jának tekinthető a Hoggar, ami messze megelőzte a 2007-ben bemutatkozó 3008 és 4007 modelleket. Noha akkoriban még rendes rugóutakkal és hatalmas kerékjárati ívekkel, tehát valódi tereptudással képzelték el a koncepciót, amiben egy 2,2-literes, 180 lóerős dízel dolgozott rá természetesen mind a négy kerékre. A szabad hangulatra ráadásul nyitott tető és oldalra kivezetett kipufogó tett rá.

Fiat Oltre (2005)

Megvan még a DUB tuningstílus? Amikor a legnagyobb presztízsautókra tettek csillogó, bitang malomkő felniket? No, ezt párosítsd egy olasz Hummerrel, és megkapod a Fiat Oltre koncepciót, amit sikerült pont akkor bemutatni, amikor még maga a Hummer is csődbe ment, az olaszok pedig szintén pénzügyi nehézségekkel küzdöttek. De mégis mi volt az elgondolás mögötte egy olyan autógyártótól, amelyik alapvetően a praktikus és logikus kisautóiról híres? Nos, fel akartak ülni arra a vonatra, amelyik akkoriban kapcsolt nagyobb sebessége, miszerint az emberek szerettek luxus munkagépekben ülni. Ekkoriban lettek kényelmesebbek, élvezhetőbbek a pickupok, és egyre több lett az átalakított harci jármű is, mint például a Hummer. A Fiat Oltre végülis egy Iveco LMV harcijármű, annak bárdolatlan megbízhatóságával, de Fiat kényelemmel vegyítve.

Mercedes Bionic (2005)

A halak lehetnek döbbenetesen vonzóak, szépek, színesek és aerodinamikusak. Nos, a sárga dobozhal, bár nagyon aranyos, de nem tartozik ezek közé. A Mercedes mégis úgy gondolta, hogy a sárga dobozhalat használja fel a természetből merített inspirációnak a Bionic koncepcióhoz. Oké, az elgondolás tényleg nem volt rossz. Az előre nyúló orr rész nélkül mindössze cW=0,12-es légellenállási együttható adódott volna. A hal formája állítólag nem csak a légellenállásra, de a stabilitásra is remek hatással volt. Motorterében ugyanakkor 1,9-literes, négyhengeres, 138 lóerős dízel dolgozott, CVT fokozatmentes automatával párosítva. A különleges katalizátornak köszönhetően 80%-kal alacsonyabb nitrogén-oxid kibocsátást ígértek, bár erről több információ nem igazán található.

Peugeot Moovie (2005)

Két évvel a furcsa, ám rendkívül praktikus Peugeot 1007 tolóajtói előtt is kacérkodtak a tökéletes városi cirkáló gondolatával a franciák. Ekkor rajzolta a Moovie koncepciót a 23 éves, portugál egyetemi hallgató André Costa, akik képes volt egy sima gömbnek Peugeot formavilágot adni. Lenyűgöző. 2004-ben meg is nyerte a Peugeot Concours Design versenyt, a 2005-ös Frankfurti Autószalonra pedig el is készült a tanulmány. Valahogy így képzelte el akkoriban a Peugeot a könnyed, környezetbarát városi közlekedést.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..