Forma-1

Megszületett az FIA döntése a Mercedes trükkös kormányzásáról

2020.07.04.

A Red Bull a szezonnyitó Osztrák Nagydíj második szabadedzését követően óvást nyújtott be a Mercedesszel szemben a világbajnok csapat új kormányműve miatt. Az FIA szombat éjjel hirdette ki döntését.

Az angol Dual Axis Steering elnevezésből eredően DAS-nak rövidített rendszer lényege, hogy a versenyzők menet közben a kormány előre és hátra mozgatásával állítani tudják az első kerekek összetartását: kanyarban növelik, egyenesben csökkentik.

Az FIA korábban jelezte, jövőre tilos lesz használni a DAS-t, miközben a 2021-re tervezett szabálymódosítások bevezetését egy évvel elhalasztották, azaz a következő esztendőben még az idei versenyautókat használják majd a Forma-1-ben.

A Mercedes a februári teszteken már alkalmazta a DAS-t, de versenykörülmények között most van először lehetősége kipróbálni, amit Spielbergben, a pénteki szabadedzéseken meg is tett. A Red Bull azért óvott, mert véleményük szerint az eszközzel a pilóta meg tudja változtani az autó aerodinamikai tulajdonságait, állításuk szerint a DAS nem is a kormánymű, hanem a futómű része.

A technikai ellenőrök azonban megállapították, hogy az eszköz szabályos, mivel az nem a futóműhöz, hanem a kormányműhöz tartozik. „A felügyelők véleménye szerint a DAS a kormánymű szabályos része, így kielégíti azokat a szabályokat, amelyek a futóműre és az aerodinamikára hatással lévő alkatrészekre vonatkoznak. Ennélfogva erre is vonatkoznak a kormányzásra alkalmazandó felfüggesztési szabályok hallgatólagos kivételei” – áll a felügyelők szombat éjjel 0:31 perckor kiadott állásfoglalásában.

A döntés azt jelenti, hogy a Mercedes szombaton és vasárnap is használhatja a rendszert Hamilton és Bottas autójában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....