Alkatrészgyártás

MNB-alelnök: folytatódhat a kamatcsökkentés

2013.07.16.

A kedvező pénzpiaci környezet fennmaradásával folytatódhat a jegybanki alapkamat csökkentése - közölte Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy keddi budapesti közgazdasági fórumon.

A jegybank alelnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületében megtartott, a Költségvetési Tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság által szervezett, Költségvetési politika - gazdasági növekedés című szemináriumon beszélt.
    

Az ÁSZ kommunikációs osztálya által készített összefoglaló szerint Balog Ádám megismételte a monetáris tanács álláspontját, miszerint a magyar gazdaság az év elején kikerült a recesszióból, a növekedés pedig a következő negyedévekben is folytatódhat.
    

Az alelnök egyben megjegyezte, hogy 2014-ben már az ideinél kiegyensúlyozottabb lehet a növekedési pálya, miközben az infláció idén számottevően a 3 százalékos cél alatt maradhat, 2014-ben pedig a cél közelében alakulhat.
    

A leirat szerint "az MNB alelnöke hangsúlyozta: a monetáris kondíciók mérséklésében a fokozatosság és az óvatosság fenntartása indokolt, ugyanakkor a tartósan alacsonyabb kamatszint javíthatja a költségvetés kamatkiadásait".
   

Balog Ádám a tudósítás szerint elmondta: a költségvetés hosszú távú fenntarthatóságáról alkotott kép érdemben befolyásolja az ország kockázati megítélését, és azon keresztül a monetáris politika mozgásterét. Ebben az értelemben az alacsony hiány melletti kormányzati elköteleződés javítja az ország befektetői megítélését. Kifejtette: amennyiben a költségvetési hiányt sikerül a 3 százalékos küszöb alatt stabilizálni, a fogyasztói árakat érintő közvetlen költségvetési hatások kockázata is mérséklődik, segítve az alacsony infláció fenntarthatóságát és a monetáris politika mozgásterét.
    

A jegybank alelnöke szerint a hitelpiaci torzulások miatt szükséges a gazdaság élénkítése, amire lehetőséget biztosítanak a kedvező inflációs kilátások.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....