prémium autó

Nehéz jövő elé néznek a kis méretű prémiumautók

2022.05.30.

Ahogy szigorodnak a károsanyag-kibocsátási normák, úgy tűnnek el a kis méretű, egyszerű, de éppen ezért megfizethető autók. 

Mindez elsőre ellentmondásosnak tűnhet, hiszen éppen a kis méretű, könnyű autók fogyasztanak kevesebbet a nagy könyv szerint is, ugyanakkor, amit az Európai Unió, és persze sok egyéb más ország elvár, az a zéró emisszióra való törekvés, ami ekkora méretben egyszerűen nem kifizetődő. Minderről maga a BMW nyilatkozott most az Autocarnak, rávilágítva, hogy hamarosan eltűnhetnek a kicsi, elsőkerékhajtású bajor prémium modellek a piacról.

Jelenleg az UKL platformra építenek mind a Mini modellek, mind a kisebb méretű BMW-k, és nagyon úgy tűnik, hogy nem terveznek utódot a padlólemeznek, hiszen 2027-re valamennyi belsőégésű motoros autónak minimum plug-in hibridnek kell majd lennie, legalább 50-60 km-es villanyos hatótávval, hogy teljesíteni tudja az elvárt CO2 adatokat. Azonban egy konnektoros hibrid nagyobb méreteket igényel a hatalmas akkumulátorcsomag miatt, amit a padlójában kell cipelnie. Egy kisebb kaszniba kisebb akksi fér, ami korlátozza az akkumulátor kapacitást, ezzel pedig a megtehető elektromos hatótávot.

Mindezt úgy, hogy az elsőkerekes, prémium kisautók eladási számai alacsonyak a legfőbb piacokon, amilyen az Egyesült Államok vagy Kína. Jól látszik, hogy ma már nem elsősorban Európára, hanem az előbb említett két nagy piacra fejleszenek autókat a prémium gyártók, azonban a hatalmas metropoliszok ellenére sem kicsi hatchbackeket, hanem nagy szedánokat vagy SUV-kat vásárolnak ezekben az országokban. Egyelőre nem ismert, hogy mennyire lesz szigorú az Euro 7 szabályrendszer, de könnyen lehet, hogy a nyáron bejelentett intézkedések még gyorsabb átállást igényelnek majd a helyi kibocsátással nem rendelkező hajtásláncokra, ez pedig begyorsíthatja a kis méretű prémium autók eltűnését a piacokról.

Az Audi például már be is jelentette, hogy az A1 gyártását hamarosan leállítják, és az Q2-re is hasonló sors vár. Mindkettőt az temette el, hogy elektromos hajtáslánccal nem lehetne őket kellően drágán adni. Ráadásul az új szabályrendszerben már a dízelek sem fognak tudni érvényesülni. Eddig mind a Mercedes A-osztályhoz, mind a BMW 1-hez kínáltak dízel hajtásláncokat, amik könnyedén teljesítették az EU által előírt 96 g/km-es CO2 adatot, azonban a kis autókon lévő alacsony nyereség már nem fogja tudni kompenzálni ezeket sem.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.15
Betiltotta az FIA az időmérős trükköt, amivel a Mercedes és a Red Bull a szezon első három....
2026.04.14
A rendőrség kijelölte a 24 órán át tartó ellenőrzések helyszíneit – közölte az ORFK Kommunikációs....
2026.04.14
Folytatódik sorozatunk, ahol olyan szervizmunkákról van szó, amit sok tulajdonos hajlamos....
2026.04.14
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1643-an lépték át Bács-Kiskun....
2026.04.14
Visszatérnek a tengerentúli járatok, de kelet felé is új kapcsolatokra lehet számítani. ..
2026.04.14
2026 első negyedévében a tisztán elektromos meghajtású modellek megrendelése hozzávetőlegesen 40....
2026.04.14
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.14
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....
2026.04.14
Sikeresen teljesítette első évét Keszthely helyi közlekedésében az első, tisztán elektromos....
2026.04.14
A cég újabb nyerges vontató tehergépjárműveket és hozzájuk kapcsolható speciális pótkocsikat....