Sanghaji Autószalon

Nem vesz részt a Sanghaji Autószalonon a Volkswagen vezérigazgatója

2015.04.19.

Martin Winterkorn megfázás miatt nem utazott el Kína legnagyobb autókiállítására.

A vezérigazgatót pénteken erősítette meg hivatalában a konszern húsz tagú felügyelő bizottságának hat fős irányító testülete, miután Ferdinand Piëch, a felügyelőbizottság elnöke bő egy hete nyilvánosan megvonta bizalmát tőle, egyebek között éppen a kínai piacon elért vártnál alacsonyabb teljesítmény miatt. A Porsche autógyár alapítójának, Ferdinand Porsche unokájának, Ferdinand Piëch-nek tulajdonítható Winterkorn elődjének, Bernd Pischetsriedernek 2006 végi váratlan leváltása is a Volkswagen éléről. Ferdinand Piëch gyakorlatilag teljes ellenőrzést gyakorol a Volkswagen konszernben szavazati többséggel rendelkező többségi tulajdonos, a Porsche SE befektetési társaság felett.

A Volkswagen konszern képviseletét a Sanghaji Autószalonon a konszern kínai üzletét irányító igazgató, Jochem Heizmann vette át. A kínai piac a némi lassulás ellenére is viszonylag lendületes ütemben növekszik, de nem azokban a szegmensekben, amelyek a német gyártók erősségének számítanak. "A növekedés elsősorban azokra a szegmensekre összpontosul, amelyekben mi nem vagyunk jelen" - mondta Jochem Heizmann.

A Volkswagen az idei első negyedévben alig két százalékos növekedést ért el Kínában és szakértők szerint az egész évre sem túl rózsásak a kilátásai. A verseny fokozódik, az árnyomás erősödik - mondta Cui Dongshu, az autógyártók kínai szakmai szervezetének igazgatója a dpa hírügynökségnek. Véleménye szerint éppen a német autógyártók erőssége, a prémium kategória fog az idén első alkalommal a piaci átlagnál alacsonyabb növekedési ütemet elérni.

Az átalakuló piaci helyzetből elsősorban a kínai gyártók húznak hasznot olcsóbb modelljeikkel. A belföldi márkák ugyanis manapság már nagy választékban kínálnak terepjáró SUV modelleket, amelyeknek az eladásai ötven százalékkal ugrottak meg az első negyedévben. A német márkáknak, köztük a Volkswagennek a modellválasztéka már egész egyszerűen nem elegendő, ezért estek vissza az eladásaik - mutatott rá Cui Dongshu.

A Volkswagen kínai igazgatójának Jochem Heizmannnak meggyőződése viszont, hogy a konszern eladásai még így is gyorsabb ütemben fognak növekedni Kínában, mint máshol a világon. A piac nyolc százalékos növekedéssel számol az országban, a konszernre azonban nem adott előrejelzést, hangsúlyozva, hogy azt elégtelen gyártási kapacitás is korlátozza. Amennyiben a körülmények úgy alakulnak, mint az első negyedévben - mondta -, a konszern a piaci átlag alatt fog teljesíteni Kínában.

Az április 29-ig nyitva tartó idei Sanghaji Autószalonon 18 országból az eddigi legmagasabb számú, több mint 2000 kiállító képviselteti magát több mint 1300 autóval.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....