New York-i Autószalon

A New York-i Nemzetközi Autószalon története – 3. rész

2020.10.26.

1910-1920. A tömeggyártás kezdete, avagy út a luxustól a szükségesig. A nagy sorozatú termelés korszakának hajnalán David Buick, Ranson Olds és Henry Ford volt a három domináns szereplő a növekvő autópiacon. Közös tulajdonságuk volt, hogy mindannyian látták a sorozatgyártásban rejlő komoly lehetőségeket és előnyöket.

1908-ra Ford túlszárnyalta két főbb riválisát, és piacvezető szerepben tetszelgett: ebben fontos szerepe volt a Model T család bevezetésének. 1910 és 1920 között jól megfigyelhetően tolódott el az autóipar az addigi “kiváltságos” felől a “szükséges” felé, magyarán a szűk réteggel szemben inkább mindenkinek akartak megfizethető autót, mert a nagy darabszámú gyártás kifizetődőbb. Ez a korszak a példátlan növekedésről szólt.

A New York-i kiállítás 1912-ben új helyszínre költözött. A Grand Central Palace a Lexington sugárút nyugati oldalán fekszik, a 46. és 47. utca között. Itt három szinten, összesen 138 ezer négyzetméteren várták a látogatókat – nagyobb helyen, mint bármely korabeli amerikai épületben.

A Ford T-modell gyártósora új fejezetet nyitott az autóipar történetében. 1913. december 1-jén, Highland Parkban, Michigan államban helyezte üzembe az első automatizált sort Henry Ford, az akkori 12 óráról 30 percre csökkentve a taktidőt!

Az autóipar tartós növekedése és a New York-i Nemzetközi Autószalon azonban nem mindenkinek volt garancia az egyértelmű sikerre. Ez idővel változhatott volna, de továbbra is sok alulfinanszírozott, friss kiscég is feltűnt autóival a porondon, majd egy-két éven belül lehúzták a redőnyt és nyom nélkül eltűntek. A gyártók magas szintű illékonyságáról tanúskodik az a beszédes szám is, miszerint az első, 1900-ban megrendezett szalonról mindössze négy márka tartott ki és prezentált járműveket még 1919-ben is – a Packard, a Locomobile, a Winton és a National.

A Cadillac újdonsága volt az első sorozatgyártású V8-as motorral szerelt autó az Egyesült Államokban. A Model 51 a luxus, a kifinomultság és a teljesítmény terén hódított vásárlókat, összesen 8-fél karosszéria kivitelben. A tetőtlen variáns 2000 dolláros ára megegyezett a négyhengeres testvérmodellével, a Model 30-éval; a zárt Landaulet Coupe 2500, a csúcskivitelű Berline Limousine pedig 3600 dollárba került. Száz éve V8 című cikkünk foglalkozik tovább a Cadillac legújabb legendás V8-asával.

A kereskedések folyamatosan a szabad mobilitás jeligéjével bombázták az embereket, akiket sikerült lázban tartani a gyártósorról már könnyebben beszerezhető modellekkel. Egész populáció alakult így ki, hiszen a vásárló később szervizelni és javíttatni is akart valahol.

A cikksorozat további írásai:

Bevezető

1900-1910. - Ló nélkül

Forrás: 
NYIAS Historical Series

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....