autó

Siklósi Csaba: az Automotive Hungary egy teljesen új fejlesztésű kiállítása a Hungexponak

2013.10.28.

Sajtótájékoztatót tartott a Hungexpo a november 7-9. között megrendezésre kerülő két autós kiállításáról. A vásárváros területén egyidőben tartják a már hagyományos Autótechnika járműjavító és -fenntartóipari kiállítást és az idén debütáló Automotive Hungary-t, mely a teljes hazai autóipari, beszállítói és a hozzá kapcsolódó fejlesztői, valamint oktatási szféra számára kínál bemutatkozási lehetőséget.

Siklósi Csaba, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy az Automotive Hungary egy teljesen új fejlesztésű kiállítása a Hungexponak, melyet egyik szakmai parnere, a Mérnökök a Járműves Műszaki Felsőoktatásért (MJMF) egyesület ötletéből – szakmai partnereikkel közösen - fejlesztettek ki. A térségben sincs hasonló szakmai fórum, ami jelzi: Magyarország vezető szerepet játszik a térség járműiparában. Ezért is támogatja a kormány a rendezvényt, melynek fővédnöke Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Külön köszönte a szakmai partnerek, az MJMF mellett a MAJOSZ (Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Egyesülete) és az MGSZ (Magyar Gépjárműipari Szövetség) közreműködését.
Kilián Csaba – MGSZ, Siklósi Csaba – Hungexpo Zrt., Németh István – MAJOSZ, Csütörtöki Tamás – MJMF
 
Ez utóbbi ügyvezető főtitkára, Kilián Csaba rövid áttekintést adott az autóipari trendekről, kiemelve a kiállítást kísérő szakmai konferenciák jelentőségét. Az MGSZ tagvállalatai a legmagasabb szinten képviseltetik magukat már a nyitó napon. Az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki egyaránt első számú vezetőjének előadásával vesz részt a kiállításon. Mint a főtitkár kiemelte: e három nap minden egyes előadása, és maguk a kiállító cégek standjai is betekintést nyújtanak a legfrissebb kutatásokba, ipari eljárásokba.
 
Üzleti haszna is lesz az autóipari szakma nagy találkozójának – emelte ki a többek között Németh István, a MAJOSZ ügyvezető főtitkára, utalva az általuk szervezett beszállítói fórumra, melyen a nagyszámú jelentkezésnek köszönhetően több mint 400 üzleti kapcsolatfelvételre nyílik lehetőség.
 
Csütörtöki Tamás, az MJMF ügyvezetője azt a szakmai összefogást méltatta, mely a Hungexpo Zrt. és a sajtótájékoztatón is megjelent három szakmai partnere között létrejött, s amelynek eredménye ez a jövő héten nyíló egyedülálló kiállítás. Jövőnk az auto! – idézte a rendezvény mottóját. Ez annál is inkább így van, mert a járműfejlesztők első ízben megrendezett országos konferenciája mellett az oktatási intézmények is részt vesznek a Karrier nap rendezvényein. Csütörtöki kiemelte az autós életpálya modellek jelentőségét az egyes térségekben. Különösen az első ilyen összefogás, a győri példázza, hogy az oktatási rendszer, a kamara, az ipari szereplők és az önkormányzat, valamint a többi résztvevő együtt milyen karrier- és munkalehetőségeket kínál az autóipar iránt érdeklődőknek.
Siklósi Csaba felhívta a figyelmet egy régebbi, hagyományos rendezvényükre, az Autótechnika kiállításra is, melyen a járműfenntartó-, diagnosztikai és garázsipar legújabb technikai eredményeit láthatja a közönség. Mindkét kiállítás egy belépőjeggyel, vagy a Hungexpo honlapján történő előzetes regisztrációval ingyenesen látogatható.
 
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....