Idősebb korára ő lett az autós terület nagy öregje, ahogyan ő nevezte magát, autólógus és életének jelentős részében a Citroen márka hazai legnagyobb szakértője és szerelmese lett, nyíltan hirdette, hogy azért, mert egész életében rajongott a forradalmi műszaki megoldásokért és ezt autóban az akkori Citroënekben találta meg. Jó kapcsolatokat épített ki a gyárral, műszaki ötleteivel támogatta a Citroent, szinte úgy tekintett a márkára, mintha részvényese lett volna. Nem csak értette, de javította is a márka gyártmányait, Európa számos országából jártak hozzá javíttatni, talán hihetetlen, de még texasi rendszámú DS is vendégeskedett garázsában, és a javítandó külföldi autók sokszor a lakása előtt éjszakáztak, arra várva, hogy elsők lehessenek, amikor felébred. A márka tulajdonosaival, hazaiakkal-külföldiekkel életre szóló barátságokat kötött, mint például Fejes-Tóth László matematika professzorral, vagy Hacki Tamás füttyművésszel.

Persze nem csak javított, de történeteket faragott az érdekesebb esetekből, és megírta azokat. Az „írjam vagy csináljam” dilemmája szinte állandósult, de ahogyan mindig ebben is feltalálta magát: írta és csinálta. Mentalitását szinte szimbolizálja, hogy, amikor egyszer valamit kalapált, és véletlenül az ujjára csapott, és az elszakadt ideg miatt, mutató ujjának utolsó perce, egy életre kicsit görbe maradt, nem sokat sopánkodott, lakonikusan csak annyit mondott, most már tudom hol követtem el a hibát: két kézzel kellett volna fognom a kalapácsot.

Csak romantikus regényekben és filmekben szokott a főhős úgy távozni, ahogyan ő elment: egyik kedvenc lapjától a Népszabadságtól indult és a Citroen volánja mögött leállt szívvel ért célba.