BMW Group

Százezredik hálózatról tölthető modelljét is átadta idén a BMW

2017.12.19.

Az év elején beharangozottaknak megfelelően a BMW Group idén több mint százezer darab hálózatról tölthető gépkocsit adott át ügyfeleinek világszerte. A rekordot a cég „négyhengeres” toronyházának fényinstallációjával ünnepelték meg.

„Tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modelljeink idei globális értékesítési mutatója év eleji ígéretünkhöz hűen alakult” – mondta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke az idei százezredik hálózatról tölthető gépkocsi december 18-i átadásakor. „99 méter magas székházunk ünnepi megvilágítása az elektromos mobilitás korszaka felé vezető utat jelképezi. Az egy esztendőben értékesített százezer darab hálózatról tölthető modell fontos mérföldkő számunkra, ugyanakkor ez még csak a kezdet: a forradalmi BMW i3 2013-as piaci bevezetése óta világszerte kétszázezernél is több tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsit adtunk át ügyfeleinknek, 2025-re pedig huszonöt tagúra bővítjük ezt a palettát. Sikertörténetünk hátterében az elektromos mobilitásban rejlő lehetőségek idő előtti felismerése áll, és a jövőben is ezen az úton haladunk tovább” – tette hozzá.

Az idei százezredik plug-in hibridet egy nyugat-németországi, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban élő 80 éves BMW-tulajdonos vehette át. Egy Protonic Blue fényezésű BMW i3-ra esett a választása. „Az elektromos mobilitás életkortól függetlenül minden ügyfelünket izgalommal tölti el. Az idei százezredik ilyen autó átadása számomra is egy rendkívül fontos, különleges pillanat” – fogalmazott Harald Krüger.

A 2011-ben alapított BMW i divízió égisze alatt a vállalatcsoport már most levédette a BMW i1 és a BMW i9 közötti, valamint a BMW iX1 és a BMW iX9 közötti számsorok mindegyik elemét. 2018-ban sorozatgyártásba kerül a BMW i8 Roadster, majd 2019-ben a tisztán elektromos meghajtású MINI, 2020-ban a BMW X3 hálózatról tölthető hajtáslánc-változata. 2021-ben érkezik az járműtechnológiai zászlóshajó, a BMW iNEXT, amely a tisztán elektromos meghajtás előnyeit, a teljes mértékben automatizált járművezetés kényelmét és megannyi járműkapcsolati innovációt egyesíti.

Mivel a BMW Group már több mint egy évtizede megkezdte a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik átfogó technológiai fejlesztését, egyszerre vált úttörővé és piacvezető gyártóvá a hálózatról tölthető modellek szegmensében. Független piackutató intézetek felmérései szerint Európában a cég személyautói állnak a tabella élén, 21 százalékos abszolút piaci részesedéssel. Mindez azt jelenti, hogy a hálózatról tölthető gépkocsik között a BMW Group több mint háromszor akkora piaci részt tudhat magáénak, mint a hagyományos hajtáslánccal szerelt modellek mezőnyében. Miközben az öreg kontinensen az autógyártók teljes értékesítési mutatóiból a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellek hozzávetőlegesen csupán 2 százalékot tesznek ki, addig a BMW Group esetében ez az érték már most 6 százalék.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.13
Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak....
2026.01.13
Amerika sosem volt köbcenti iszonyos, így természetesen tőlük érkezett a legtöbb big block,....
2026.01.13
Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval (EU) a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját....
2026.01.13
A Budapest felé vezető oldalon, Kecskemétnél égett a teherautó. ..
2026.01.13
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok....
2026.01.13
Már vagy egy tucat A- és B-kategóriájú elektromos mini-típus kapható a magyar újautó-piacon.....
2026.01.12
Ezek voltak a legnépszerűbb autók Svájcban 2025-ben – írja a blick.ch.   ..
2026.01.12
Évnyitó interjú Morenth Péterrel, a HTA elnökével   ..
2026.01.12
A Volkswagen gőzerővel készül egy új elektromos modell, az ID. Polo bemutatására, s most először....
2026.01.12
A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített....