gumiabroncs

A téligumi-használat szigorítását javasolja a gumiabroncs-szövetség

2013.08.06.

A jelenleginél szigorúbb előírásokat javasol a téligumi-használatra a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) a közlekedésbiztonság érdekében.

Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke háttérbeszélgetésen, kedden Budapesten azt is elmondta, hogy a gumiabroncs-gyártókat tömörítő szervezet erről egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal.
   

Hozzátette: a szövetség üdvözli a fővárosi önkormányzat rendeletét, miszerint kötelező lesz a budapesti taxik számára a téligumiabroncs-használat idén október 15-től, de szerinte ezt a teljes autóstársadalomra ki kellene terjeszteni, vagy legalábbis szigorítani kellene az előírásokon.
    

Rámutatott ugyanakkor: a taxisok többsége eddig is használt téligumit, ezért a rendeletnek nem lesz számottevő forgalomnövelő hatása.
   

Becslésük szerint tavaly az autósok 40 százaléka nem téligumival közlekedett. Arról nincs pontos adat, hogy a nem megfelelő (téli-)abroncs használata hány balesetet okozott.
    

A szövetség becslése szerint a gumiabroncs-iparág tavalyi belföldi és exportértékesítésének értéke 365 milliárd forint volt. A szegmens a bruttó hazai termék (GDP) 2-3 százalékát adja évente. Az iparágban foglalkoztatottak száma Magyarországon közvetlenül 5000 fő, közvetve 10-15 ezer embernek adnak munkát.
    

A piac 80 százalékát lefedő hét hazai tagvállalat - Apollo Vredestein, Bridgestone, Continental, Goodyear-Dunlop, Hankook, Michelin, Pirelli - tavaly 1,99 millió gumiabroncsot adott el az országban.
    

Rábai Dániel, a HTA elnöke, a Continental ügyvezető igazgatója szerint a téligumik használata 5 százalékkal nő az idén részben a tervezett kommunikációs kampányuk eredményeként. Tájékoztatása szerint a kereskedőknél tavalyról felhalmozódott nyári készletek miatt a gyártóknál az év első hat hónapjában 1,3 millióról 10,1 százalékkal esett vissza a személyautókra eladott  gumiabroncsok száma Magyarországon, míg Európában 6 százalékos csökkenést mutattak ki június végéig. A teherautó-gumik piacán a szakember szerint kétszámjegyű növekedés tapasztalható, de kényszervásárlásokról lehet beszélni, elsősorban a korábban visszatartott vásárlások miatt.
   

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association-HTA) két éve alakult az iparág törvényes érdekeinek képviseletére.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....