Lancia Ypsilon

Visszatér a Lancia HF modelljelölése

2024.03.22.

Már korábban is megírtuk a hírt, hogy érkezik az újkori Lancia Ypsilon elektromos sportváltozata, de most már a logóját is megismerhettük.

Jómagam a 90-es években születtem, így az anyatejjel szívtam magamba a Delta HF Integrale hangját a rali gyorsaságikon. Ugyanakkor a HF modelljelölés története ennél sokkal korábbra, az 1960-as évekre vezethető vissza, amikor a Fulvia Coupé HF megkapta a mostanra ikonikus sárga HF betűket, rajta a szuperaranyos, ugró, piros elefánttal. Nem véletlenül ugrottam fel az asztaltól, amikor megláttam, hogy a legendás HF logó szinte régi formájában éled újra. Megmaradtak a döntött HF betűk és a piros elefánt is, csak a sárga szín tűnt el sajnos. Ugyanakkor így is szörnyen értékelem, hogy nem kerestek valami új, semmit mondó sportjelölést az első elektromos hot hatchükre.

Jövőre ugyanis érkezhet a felélesztett, Peugeot 208 alapokra érkező Lancia Ypsilon elektromos hot hatch változata Ypsilon HF néven. Már azt is tudni, hogy 237 lóerős lesz, tehát valószínűleg közeli rokonságban áll majd a szintén bejelentett Abarth 600e, szintén frontmotoros hot hatch-el. Szélesebb és ültetett futóművet, valamint 5,8 másodperces 0-100-as sprintet várhatunk majd az Ypsilon HF-től a Lancia szerint, ami fun fact: egy másodperccel kevesebb, mint amire a Delta HF Integrale Evo 2 volt képes. Luca Napolitano, a Lancia vezérigazgatója azt is megerősítette, hogy dolgoznak a visszatérésükön a Rally Világbajnokságban, ami épp most döntött a hibrid hajtások menesztése mellett 2025-től, ugyanakkor szeretne egy különálló villanyos kategóriát is a lehető leghamarabb.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....