miniautó

A VW és a PSA is abbahagyná miniautóinak gyártását?

2019.03.10.

Egyre inkább zsugorodik a miniautók szegmense, így egyre több gyártó dönthet annak elhagyása mellett. Noha néhány modelljük ma is sikeres, a Volkswagen és a PSA is abbahagyná miniautóinak gyártását.

Nevéhen hűen egyre kisebb szegmensnek számít a miniautóké. Az európai autógyártók legkisebb modelljei mindössze 8%-os piaci részesedést voltak képesek kiharapni 2017-ben, ami elenyésző a korábbi évekhez képest, így egy miniautó palettán tartása mára inkább privilégium, mint üzleti megfontoltság. E mögött az egyre szigorodó emissziós normák állhatnak, illetve az egyre több technológiára éhező vásárlók. A miniautók szegmense egyébként sem a pazar anyagminőségéről vagy a hatalmas digitális felületekről volt híres, sokkal inkább szolgáltak megfizethető alternatívaként a városi közelekedéshez apró méretükkel. Ugyanakkor megfelelő alapot jelentettek a villanyhajtásokkal való kísérletezésre, illetve azok fogadtatásának tesztelésére is.

Az Automotive News jelentése szerint mind a Volkswagen-csoport, mind a PSA-csoport aggodalmát fejezte ki a miniautókkal kapcsolatban. Herbert Diess, a Volkswagen-csoport vezérigazgatója hozzátette: „A 2020-ban életbe lépő emissziós normák miatt akár 3 500 euróval is növekedhetne az up! miniautó ára, miközben jelenleg 11 000 euró az alapára. Innentől kezdve elvesztené megfizethető, belépő-szintű rangját a modellpalettán.” A PSA Csehországban gyártja miniautóit, méghozzá a Toyotával közös alapokon, ám ezt a gyártósort előreláthatólag 2021-ben felvásárolja a japán gyár, így a PSA teljesen elhagyhatja a szegmenst Peugeot 108, illetve Citroen C1 autóikkal.

 

Forrás: 
Automotive News

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....