WRC

WRC: Ogier nyert Spanyolországban, a Toyota a gyártók világbajnoka

2022.10.23.

A nyolcszoros világbajnok megszerezte első futamgyőzelmét a hibrid érában, csapata, a Toyota Gazoo Racing pedig az első gyártói világbajnoki címét.

Sébastien Ogier idén korlátozott programot teljesít, mindössze hat versenyen áll rajthoz, amiből a Katalán-rali volt az ötödik. Eddig kellett várni, hogy a nyolcszoros világbajnok győzni tudjon, a küzdelmet akkor fordította a maga javára, amikor szombaton három szakaszt is megnyert, és tekintélyesnek mondható előnyt épített ki az üldözői előtt.

 

Több mint 20 másodperces előnnyel várta a vasárnap hajnalban a hátralevő négy gyorsaságit, így a záró napon már nem kellett extra kockázatot vállalnia a győzelemért. Ennek megfelelően veszített is kicsit az előnyéből az első két, még sötétben rendezett gyorsaságin, de a verseny végén így is 16,4 másodpercet vert a második helyezett Thierry Neuville-re. Azért is volt fontos ez az 55. győzelem Ogier számára, mert ez volt az első versenye új navigátorával, a szintén francia Benjamin Veillas-szal.

„Ez Benji első győzelme, nagyon örülök neki. Fantasztikus, hogy összejött ez a győzelem, mert ez egy nagyon fontos hétvége volt a csapat számára. Nem mindig olyan könnyű ilyen jó eredményeket elérni, és a csapat így is dominált idén, ezért nagy gratuláció a Toyota Gazoo Racing számára!” – nyilatkozta Ogier.

A finn bázisú Toyota zsinórban másodszor nyerte el a gyártói világbajnoki címet, így nyugodtan mehet a Toyota hazájába, Japánba a szezonzáróra. 93 pontos előnyt építettek ki a Hyundai előtt.

Kalle Rovanperä, aki az előző versenyen már bebiztosította első egyéni világbajnoki címét, ezúttal a második helyért vívott szoros csatát. Végül akkor dőlt el, hogy csak harmadik lehet, amikor vasárnap bal első defektet kapott egy csatornanyílásra hajtva, és több mint 10 másodpercet vesztett. A verseny végén már 18 másodpercre nőtt a hátránya Neuville-hez képest.

A Hyundai kisajátította a többi top5-ös pozíciót, Ott Tänak 44 másodperccel lemaradva az első helyről lett negyedik, mögötte 32,5 másodperccel pedig Dani Sordo ért célba ötödikként. A hazaiak kedvence jobb eredményben reménykedett, de az első másfél napban nem volt versenyképes, aztán viszont változtattak a beállításokon, és utána jobb teljesítményt nyújtott, gyorsasági szakaszokat is tudott nyerni.

Elfyn Evans lett a hatodik, jobb eredményben nem reménykedhetett, mivel egész hétvégén nem érezte magát magabiztosan a Toyotában. Ráadásul ő is kapott egy defektet vasárnap ott, ahol Rovanperä, amivel jóval több időt vesztett.

Takamoto Katsuta és Adrian Fourmaux lett a hetedik és a nyolcadik, mindketten annak köszönhetően léptek előre egy helyet, hogy Craig Breen is defektet kapott, és ki is csúszott, de szerencsére tudta folytatni. Az ír végül csak a kilencedik helyen zárt, így nem sikerült tökéletesre navigátora, a 102. WRC-versenyét teljesített, visszavonuló Paul Nagle búcsúja (a szezonzárón már új navigátorral indul Breen). A legjobb 10-be még a fordos Pierre-Louis Loubet fért be, aki eseménytelen versenyt teljesített, de pár gyorsaságin elért 3. helyezéssel azért felhívta magára a figyelmet.

A szezonzáró, valódi tét nélküli Japán-ralit november 10-13 között rendezik meg Nagojában.

Végeredmény, Spanyol-rali:

1 S. Ogier 2:44:43.9

2 T. Neuville +16.4

3 K. Rovanperä +34.5

4 O. TÄNAK +44.0

5 D. Sordo +1:16.5

6 E. Evans +1:51.1

7 T. Katsuta +2:19.1

8 A. Fourmaux +2:38.4

9 C. Breen +2:43.0

10 P. Loubet +3:25.1

További autó tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai szorításba:....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..