Fontos gépjárműbiztosítási határidő jár le az év végén

2023.12.27.
A szervezet az MTI-vel azt közölte: piaci becslések szerint csaknem 80 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme a novemberi felmondással egy időben már intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több ezer szerződő erre csak decemberben kerít sort. Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, az január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, mert ha kárt okoz, neki kell állnia a kártérítést, másrészt a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - figyelmeztetett a szövetség. Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke hangsúlyozta: azoknak is célszerű utánajárniuk a szerződésüknek, akik időben intézkedtek az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól. Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak 2024. február 29-ig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hölgyekkel, Egerrel, fákkal és selfikkel ünnepli 5 éves szülinapját a Can-Am Ryker

2023.12.27.
A "szülinapot" a hazai importőr, Jet Power Hungary Kft. (www.jetpower.hu)  különleges akciókkal teszi emlékezetessé.    - A Ryker egyik különlegessége, hogy a világon a legnépszerűbb jármű a hölgyek körében, vagyis a vásárlók között óriási arányban találjuk meg a gyengébb nem kellőképpen vagány képviselőit - fogalmaz Tóth Árpád kereskedelmi igazgató, aki szomorúan hozzáteszi: Magyarországon sajnos még mindig van egy komoly akadálya Ryker-ek nagyobb arányú népszerűségének. Ez pedig az, hogy egy Európai Uniós jogszabály honosításának késése miatt, Európában egyedülálló módon ezt a járművet itthon nem lehete, B, vagyis autóvezetői jogosítvánnyal vezetni.  - Paradox, de van olyan ügyfelünk, aki motorjogsi híján, csak az osztrák határtól vezeti Rykerét, viszont onnan már fél Európát bejárta vele - autójogsival - balesetmentesen - fogalmaz Tóth Árpád, aki szerint szintén erős érv a Ryker mellett, hogy "legdrágább", kissé emelt hasmagasságú és földutakon is élvezetes közlekedést nyújtó "Rally" változata sem éri el a tizenötezer eurós vételárat, így a Can-Am Ryker a világ egyik legelérhetőbb árú minőségi különce díjra is jó eséllyel pályázhatna.      Képre kattintva galéria nyílik!   Tóth Árpád elmondta: a szezont a budapesti UNIX AMTS Autómobil és Tuning Show-n kezdik, ahol - hölgyeknek - fotó és szelfiversenyt hirdetnek az ott kiállított Ryker-el.  Aki a legötletesebb, legnépszerűbb fotókat készíti, vagy készítteti el magáról, és ezt meg is osztja a közösségi médiában, az a Can-Am egyre népszerűbb ruha és kiegészítő kollekciójából választhat majd magának ajándékot.  Ezt követően, április 22-én, a Föld Napján, az ötéves Ryker jelenlétében öt őshonos facsemete elültetésével üzen majd még újra az importőr, Jet Power Hungary Kft., hogy határozottan elkötelezett a fenntarthatóság és a természet védelme mellett.  Nyáron, a Balatonon, Siófokon a Hajóállomáson, valamint hazánk egyik legnépszerűbb, és legcsodálatosabb turisztikai célállomásának számító Egerben, annak is a központjában, a Dobó téren mutatja meg magát a Ryker. Ezeken a helyszíneken szintén arra biztatjuk majd a hölgyeket, tinédzserektől a nagymamákig, minden korosztályt, hogy készítessen valakivel fotót, vagy csináljon maga selfit a Rykerrel, a háttérben a Balatonnal és az Egri Várral, mi pedig a legjobb kompozíciókat ismét Can-Am termékekkel díjazzuk majd - meséli a kereskedelmi igazgató, aki azt is elárulta: végül, de legkevésbé sem utolsó sorban, öt közismert magyar hölgynek szeretnének felajánlani egy-egy teszt lehetőséget, akik között immáron bizonyosan lesz női motoros szakújságíró, vízilabdázó, kézilabdázó, de tévés és tudós is.  - "Az ő személyükön keresztül szeretnénk majd bemutatni a Ryker nem csak külsőleg színes, sokoldalú egyéniségét, és azt, hogy ez a zseniális kis jármű milyen jól áll mindenkinek, és mennyire segít még egyedibbé varázsolni bárkit" - fogalmaz Tóth Árpád, aki kereskedelmi szempontból nehéz évet jósol 2024-re, amelyet viszont szerinte egy újabb konjunktúra követ majd a gépjárműiparban.

Annyira sietett a plázába, hogy a KRESZ-t is elfelejtette a pofátlan luxusterepjárós

2023.12.27.
A Bpiautósok egyik olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt az Árkád bevásárlóközpont parkolóházának bejáratánál, az Örs Vezér terén.   „A G-Merci sofőrjének valószínűleg nem tetszett, hogy a sárgánál megálltunk. A hátunk mögül ment át az egyenesen haladó sávba, majd a piroson áthajtott balra a szembe sávba, majdnem elcsapott egy motorost, majd hosszan a szembesávokon haladt. Áthajtott a benzinkúton, majd később a kijáratnál kikerülte a várakozó autókat, megint a szembe sávban, ahol majdnem ütközött, egy, a bevásárlóközpontból kihajtó autóval” – fűzte hozzá a jelenethez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Meglepő helyről került elő a mátrafüredi papírrendőr

2023.12.27.
A vád szerint a fiatalok 2023 nyarán, este, Mátrafüred azon pontjára mentek, ahol korábban látták a rendőrség által kihelyezett, sebességmérést végző rendőrt ábrázoló, életnagyságú műanyag táblát. A vádlottak szerszámokkal a táblát rögzítő csavarokat kilazították, majd a bábut az egyikük kocsijába tették, és azt közösen egy gyöngyösi garázsba szállították. A vádlottak a táblát a garázs szerelőaknájában rejtették el. Kevesen tudják, de a balesetmegelőzési céllal készült tábla százezer forintot meghaladó értékkel bír. A vádiratában a járási ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a tettük súlyát át nem gondoló fiatalokkal szemben. Az ügyészségi fotók a rendőrségi kutatás során készültek, azokon a sebességmérést végző rendőrt ábrázoló, műanyag tábla látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Még mindig árad a Duna, másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a fővárosban

2023.12.27.
Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon Karácsony Gergely főpolgármester kedden délután - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-t. A közlemény szerint az ár- és belvízi védekezés fővárosi operatív feladatait ellátó Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. azért tett javaslatot az érintett szakaszon az árvízvédelmi készültség fokozatának emelésére, mert a vízállás kedden délután várhatóan eléri a II. fokozat elrendeléséhez szükséges szintet, valamint december 28-án hajnalig további áradás várható.Tekintettel a II. fokozatú készültség elrendelésére, a Fővárosi Csatornázási Műveknél operatív törzs kezd működni. A budai és a pesti alsó rakpartot már hétfőn lezárták a gépjárműforgalom elől. A Fővárosi Önkormányzati Rendészet Igazgatóság (FÖRI) a lezárt alsó rakparton hagyott járművek üzembentartóival megpróbálta felvenni a kapcsolatot a gépjárműnyilvántartásba bejegyzett telefonos elérhetőségen. Ennek sikertelensége esetén a FÖRI a katasztrófavédelem segítségével a lezárt budai és pesti rakparton hagyott gépjárműveket biztonságos közterületi parkolóhelyre szállította. Az intézkedés a járművek épségének megóvása érdekében történt, azzal kapcsolatban a tulajdonosoknak nincs fizetési kötelezettsége - jelezte a Főpolgármesteri Hivatal. Az elszállított autók üzembentartói a Fővárosi Ügyeleti és Irányító Központ 0-24 órában hívható 301-7500-ás telefonszámán, vagy a fori.hu/elszallitott-jarmuvek/ honlapon kaphatnak felvilágosítást járművük pontos elhelyezéséről. A jelenlegi előrejelzések alapján legkorábban december 30-án reggel nyithatják meg az alsó rakpartokat a gépjárműforgalom előtt, ennek pontos időpontjáról az árvízi helyzet alakulásának függvényében, később születik döntés. A Fővárosi Csatornázási Művek és a Fővárosi Vízművek megtesz minden szükséges intézkedést, hogy Budapest vízellátásában és a szennyvíz-szolgáltatásban ne okozzon fennakadást az áradás - áll a közleményben. Fotó: MTI/Illyés Tibor További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Itt a hordozható akkutöltő

2023.12.27.
A powerbank egy vészhelyzeti eszköz, ami igencsak jól jön, ha a járműnek kevés autonómiája maradt. Ez egy olyan készülék, amely lehetővé teszi az autó újratöltését annyira, hogy eljusson az első nyilvános e-kúthoz vagy az otthonához. Egy átlagos powerbank 30 km autonómiát kínál. Csak néhány típust említünk, hogy egy általános képet kapjunk az árakról és a lehetőségekről. A ZipCharge Go súlya alig haladja meg a 22 kilót, könnyen tárolható a csomagtartóban, kerekekkel van felszerelve, újrahasznosított anyagokból készül és 30, illetve 60 percet vesz igénybe a töltés átvitele az akkumulátorra, 32 vagy 64 km hatótávolságot biztosítva. Az Ecoflow Delta Max egy töltéssel 12 km autonómiát kínál, súlya 24 kg, ára 2300 euró. Az Oukitel P2001 1400 euróba kerül, súlya 25 kg és napelemekkel is képes dolgozni. A Bluetti AC 200 Max ára 1800 euró, a legnehezebb a piacon a 28 kilós súlyával, de napelemekkel is táplálható és nagyjából ugyanolyan méretű, mint a többi modell. Forrás: autoappassionati.it  

Csúnyábbat akar? Nem gond!

2023.12.26.
Elcsúfított autólegendák, bukott autók, alaplista legcsúnyábbakról, amire mindig felkerül a Pontiac Aztec és a SangYong Rodius. Készültek korábban is ronda darabok. Az elvetemültség netovábbja, amikor egy csodás modell vevőkörét úgy akarják szélesíteni, hogy átalakítják, aztán arisztokratikusabb arccal és nemesebb jelvénnyel kínálják a piacon. A Britsh Motor Corporation többször is eljátszotta ezt Austin és Morris modellekkel. Ami sajnálatos, mert az eredmény nemcsak üzletileg, de formailag is katasztrofálisan végződött. Pedig jót akartak, amikor a népszerű popautóból arisztokratikusabb megjelenésűt faragtak. A klasszikus Miniből 5,8 millió készült az 1959-2000-es időszakban, a nemesített klónokból ennek csak alig egy százaléka, igaz, azokat jóval drágábban árulták, de nem ezért nem lettek népszerűek az Alec Issigonos klasszikusából faragott Riley Elf, Wolseley Hornet és Vanden Plas modellek. A britek mindig imádták a királyi megjelenést, a Noblesse oblige jegyében születtek a Bentleyket, Daimlereket utánzó, vagy inkább majmoló modellek, legtöbb természetesen a BMC alapokon. A Riley Elf és Wolseley Hornet miniket olyanoknak szánták, akiknek nem kellett nagyobb kocsi, de vágytak a luxusra és a csillogóbb megjelenésre. A sok krómnak köszönhetően ebben nem is csalódtak, hiszen mindkettő magán viselte a korszak luxuslimuzinjainak jellegzetes vonásait. A kedves és bumfordi Mini orrát alaposan átplasztikázták, hogy aztán ráoperáljanak egy hatalmas krómozott hűtőmaszkot, így már nagyobb és elegánsabb kocsinak látszott a visszapillantó tükörben, de ha leelőzött, akkor kiábrándító volt a valóság... Megnövelt hátsó csomagtartóját a kornak megfelelően két fecskefarkú sárvédő fogta közre. Igaz, az utastérben alap volt a miniknél egyébkét extrának számító és feláras fűtés-szellőzés, a padlót szőnyeg borította, a puritán műszerfalat faborítás díszítette. Mindez elég volt a magasabb listaárhoz, de kevés volt a piaci sikerhez: 1961-től 1969-ig közel hatvanezer kelt el az urizáló Minikből. Mert a nemesség, vagy a név csak a megjelenésre kötelezett, a darabszámra nem. Hasonló ötletre született a legsikertelenebb Ford származék, mely inkább szégyent hozott a márka névadójára, akit többszörösen is rosszul érintett az amerikai cég zsákutcás fejlesztése. Az autótörténet legnagyobb és legköltségesebb bukása volt az Edsel, melyet fiatalon elhunyt fia emlékére fejlesztetett Henry Ford. A kocsit a legnagyobb titokban tartották a premierig, reklám-kampányára dollármilliókat költöttek, ám az első és egyben utolsó Edsel modell csúfosan megbukott. Pedig dizájnban és technikában is mindent bedobott a Roy A. Brovn főtervező által irányított csapat. Az egyedi hűtőrács messziről felismerhetővé tette a modellt, melynek vezetője kormányagyba épített Teletouch gombokkal működtethette az automata sebességváltót. Az orr-rész leginkább a Pontiacok homokórás fazonú hűtőjére emlékeztetett. A hétféle Edsel modell Ford és Mercury alapokra épült, a karosszériákat akár háromféle színárnyalatúra fényezték. A Bermuda és Villager Station Wagon hat- és kilencszemélyes változatban készült, de nem volt szűkös a kétajtós Rounup sem. Nagy titoktartás előzte meg a premiert, az első piacra szánt autók 1957. július 15-én gördültek le a szalagról. Néhány hét alatt hétféle modellt szállítottak ki a szalonokba, ám felfokozott érdeklődés hamar lelohadt, mert a vetélytársaknál drágább és igénytelenebb kidolgozású autó nem fogyott. Az első félévben még 45 ezer, teljes gyártási ciklusának három év alatt összesen kétszázezernél kevesebb Edsel készült, de 1960-ig csak 63 ezret sikerült eladni. Az utolsó évben már csak 2845 darabot gyártottak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Sebességhatárok Európában: ilyen gyorsan lehet vezetni a különböző országokban

2023.12.26.
A sebességhatárok a legtöbb országban régiótól, évszaktól és vezetési kortól függően változnak. Különleges előírások vonatkoznak az új vezetői engedélyekre is, például Franciaországban, ahol az első három évben maximum 80 km/óra megengedett. Mivel az összeállítást a német autóklub, az ADAC végezte, Németország nincs a listán. Ott ugyanúgy 130 km/h a legnagyobb megengedett sebesség az autópályákon, ahol pedig nincs sebességkorlátozás, ott is a 130 km/h az ajánlott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A leggazdaságosabb hibrid autók a piacon

2023.12.26.
A fenntarthatóság ma nem opció, hanem szükségszerűség. Ezért komoly szegmens a hibrid a közlekedésben. Az autó az egyik legszennyezőbb elem. Több szempontból is fontos a legkisebb környezeti hatással járó ökológiai megoldások megtalálása. Ez az oka annak, hogy szinte az összes autógyártó kipróbálja magát a járművek villamosításában, különösen a hibridben. Itt található a 2023-as legjobb hibrid autók listája, az öt legjobb modell az ár, a fogyasztás, a teljesítmény, a tervezés és a könnyű használat szempontjából. TOYOTA YARIS Ez egy kis méretű, ugyanakkor nagyon fiatalos autó. Szép és avantgárd design jellemzi. Annak ellenére, hogy dinamikus és sportos, a fogyasztása alacsony, 30 km/liter és a kompakt méretek garantálják a maximális kényelmet és praktikusságot. Az ára 24 100 euró. FIAT PANDA Egy ikonikus autó. Fogyasztása 20 km/liter. Intelligens és kompakt jármű, amely különböző opciókkal is testreszabható. Vételára nagyon alacsony, 15 000 euró. A Pandát elsősorban azok választják, akik könnyen vezethető és kompakt City Car-t szeretnének. RENAULT CLIO Praktikus, biztonságos és nagyon élvonalbeli modell. Az elődeitől eltérő dinamikus kialakítás jellemzi, a belső tér pedig innovatív felszerelésekben és opciókban gazdag, amelyek technológiailag a legfejlettebb autóvá teszik az egész szegmensben. Egyszerű, de tágas, ugyanakkor tökéletes autó a városi közlekedéshez. Induló ára 17 250 euró. LANCIA YPSILON Az egyik legolcsóbb hibrid. Tavaly ez lett a második legkeresettebb autó Olaszországban. Ennek a csodálatos járműnek a hajtáslánca nagyon közel áll a Fiat Pandáéhoz. Tökéletes azok számára, akik kifinomult dizájnt és nagy teljesítményű autót akarnak. Ára 17 000 euró. HYUNDAI i20 Hatékonyabb motorral rendelkezik, mint elődjei. Kifejezetten a CO2-kibocsátás csökkentésére tervezték. Nemcsak kellemes vezetési élményt biztosít számos kényelmi funkcióval, hanem mindenféle korszerű lehetőség is jellemzi. Innovatív, egyszerű, kifinomult, de mindenekelőtt gazdaságos. Az ára 20 000 euró. Forrás: automobili10.it  

Egy megzavarodott ló ügetett az autópályán Szlovákiában - videó

2023.12.26.
A szlovák rendőrség Facebook-beszámolója szerint a ló december 25-én hétfőn előbb Pozsony felé kezdett el ügetni az autópályán, majd váratlanul megfordult, és már az ellenkező irányba haladt.   Több rendőrjárőr beavatkozására volt szükség ahhoz, hogy végül letereljék az állatot egy mellékútra, ahol aztán sikeresen befogták és elszállították. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója