Negyedszerre rendez rali Eb-futamot Nyíregyháza

2023.09.14.
A sajtótájékoztatón Őry Kornél, a szervezőbizottság elnöke elmondta, az idei Rally Hungary mindhárom napja tartogat a nézők számára különleges attrakciót, péntek este a szuperspeciált rendezik meg a máriapócsi Rabócsiringen, szombaton a nyíregyházi belvárosi gyorsasági szakasz következik, vasárnap pedig a Zemplénbe látogat el a mezőny, ahol többek közt az ikonikus Mád-Disznókő szakaszon száguldhatnak végig a hazai és külföldi versenyzők.      "Nyíregyházán egy minimális módosítást tervezünk a gyorsasági szakaszban, aminek célja, hogy a nézők számára még egy plusz területet, egy új nézői pontot létesítünk" - fogalmazott a szervezőbizottság elnöke.     A zempléni szakaszon alakítják ki az úgynevezett power stage-et, hagyományosan Nyíregyházán lesz a szervizpark, ahol szurkolói zóna várja majd a közönséget, pénteken délelőtt pedig a nyíregyházi lőtér mellett rendezik meg a kvalifikációs futamot, amelyet - a belvárosi gyorsaságival együtt - szintén ingyenesen tekinthetnek meg az érdeklődők - sorolta Őry Kornél.     Weingartner Balázs, a Rally Hungary promóteri feladatait ellátó Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a rali helyszínei mellett élők számára nemcsak a ralisportot szeretnék népszerűsíteni, hanem fejlesztésekkel, például útkarbantartásokkal figyelni a térség infrastruktúrájára, és egyfajta komplex rendezvényként a települések egyéb adottságait szeretnék bemutatni.     "Jelenleg csak az idei évre van promóteri szerződésünk, ez a futam arra is szolgál, hogy a jövőbeni promóteri kérdésekről egyeztessünk majd a nemzetközi WRC-menedzsmenttel" - hangoztatta Weingartner Balázs.     "A rali Nyíregyházán állandó programmá, városi nagyrendezvénnyé vált, a technikai sportoknak itt nagy hagyománya van, az emberek szeretik ezt" - mondta Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros Fidesz-KDNP-s polgármestere.     Hozzátette, ebben az évben huszonkét sportrendezvény házigazdája a megyeszékhely, a ralitól az ifjúsági kerékpáros Eb-futamon túl a fedettpályás országos atlétikai bajnokságig számos nemzetközi jelentőségű eseményt rendeztek Nyíregyházán.     Hoffer Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) rali szakágának vezetője a tájékoztatón arról beszélt, az idei Rally Hungary egyben az országos ralibajnokság záró futama, és bár az Európai-bajnoki és a magyar bajnoki cím sorsa is eldőlt, a záró futamon nagy csaták várhatóak még a helyezésekért és a pontokért.     "A magyar bajnokságban az elsőt követő hat hely abszolút pontközelségben van, ezért intenzív és nagyon jó versenyzés várható ezen a hétvégén" - közölte.     Megjegyezte, a historic mezőny is megjelenik a Rally Hungary-n, itt is nyitott a bajnokság, izgalmas és érdekes autók érkeznek Nyíregyházára, de futamot rendeznek a márkakupában és a hazai kupaként működő Peugeot-kupában egyaránt.     A rali Európa-bajnokság legutóbbi, csehországi futamán második helyen végzett Csomós Miklós, Bán Viktor duó képviseletében Csomós Miklós a tájékoztatón elmondta, a magyar gyorsasági szakaszok európai szintűek, ha ezeken a szakaszokon a saját "laza" tempójukban végig tudnak menni, akkor a dobogós helyezést is sikerülhet megszerezni.     "Én nagyon bízok abban, hogy ez egy jó rendezvény lesz, nagyon várom, hogy sokan látogassanak ki a nyíregyházi szakaszra" - fogalmazott a versenyző. MTI

Ismét a Generali Csoport CEO-ja a biztosítási szektor legjobb vállalatvezetője

2023.09.14.
Az Institutional Investor nemzetközi elismerésnek örvendő legújabb rangsorát 1600 pénzügyi területen tevékenykedő szakember és befektető visszajelzései és véleménye alapján alakították ki. A listán szereplő cégek együttes teljesítménye mellett a döntéshozók a cégek vezetését meghatározó menedzserek teljesítményét is értékelték, így a legjobb vállalat- és pénzügyi vezetőket hitelességük, kommunikációs készségeik vagy éppen az irányításuk alatt kihelyezett tőke nagysága alapján is díjazták. Kiemelt szempont volt a befektetői kapcsolatok színvonala is, melynek során a közölt pénzügyi információk minősége, a marketingtevékenység és a vállalat reakciókészsége is sokat nyomott a latba. Fotó: Generali A Generali Csoport idén is számos fontos kategóriában remekelt. Díjat nyert Cristiano Borean, mint legjobb pénzügyi igazgató (CFO), de a befektetői kapcsolatokkal foglalkozó ’Investor & Rating Agency Relations’ csapat a legjobb I&R csapatnak, eseménynek, szakembernek és programnak járó elismeréseket is bezsebelte. A vállalat emellett a tavalyi év után ismét gazdagabb lett a legjobb igazgatótanács, valamint a legjobb környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG) stratégiának járó elismeréssel. Philippe Donnet, a Generali Csoport CEO-ja elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy a pénzügyi közösség ismét elismerte a Generali munkásságát. Vezető európai biztosítóként az, hogy időszerű, világos és megbízható kommunikációra törekszünk, alapvető fontosságú az Élethosszig tartó partnerség 24 stratégiánk megvalósításához. Hálás vagyok minden kollégának a kiemelkedő munkájukért.”    

A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal

2023.09.14.
A fejlesztésnek köszönhetően a sofőrök képesek lesznek beszélgetni autójukkal. Például arról, hogy teljesen megpakolt állapotban mekkora a megfelelő abroncsnyomás, vagy nyaraláskor a tervezett útvonal mentén milyen nevezetességek találhatóak. Az AI képes lesz összegyűjteni a szükséges információkat és megválaszolni a kérdéseket. Az együttműködésben a két vállalat egyesíti szakértelmét az autóipar, a szoftverek, a mesterséges intelligencia és a felhőalapú számítástechnika területén. Fotó: Continental „A Google-lel közösen mesterséges intelligenciával ruházzuk fel az autókat, mely egyedülálló élményt nyújt a járművezetők számára. A megoldást Smart Cockpit névre keresztelt nagy teljesítményű számítógépünkre (HPC) fejlesztjük és arra számítunk, hogy mindössze 18 hónapon belül megvalósulhat. Ez egy újabb olyan lépés, mellyel valóra válthatjuk víziónkat a szoftveralapú járművekről” – mondta el Philipp von Hirschheydt, a Continental igazgatótanácsának tagja és az Automotive szektor vezetője az IAA Mobility sajtótájékoztatóján. A járműipari szakkiállításon a Continental egy demó járművel mutatta be a nagy teljesítményű számítógépébe integrált generatív AI-rendszert. Ezzel a megoldással a technológiai vállalat széleskörű igényeket szolgálhat ki a jövőben, hiszen iparági szakértők szerint a következő tíz évben a nagy teljesítményű járműszámítógépek piaca eléri a több tízmilliárd eurót.   Egyre intelligensebb autók A Google Cloud AI-alapú rendszere lehetővé teszi, hogy a sofőrök valós párbeszédet folytathassanak autójukkal, legyen szó akár az útvonal mentén található szállodákról vagy turisztikai látványosságokról. Ha a vezető esetleg többet szeretne megtudni egy közelben lévő történelmi épületről, a rendszer valós időben részletes információkat állít össze, és egy múzeumi audionarrációhoz hasonlóan játssza le azokat. Ha a járművezetőnek további kérdései adódnának, a korábban elhangzottak ismétlése nélkül is felteheti azokat a rendszernek: a Google Cloud társalgási generatív mesterséges intelligenciája képes lesz kontextusban értelmezni azokat. A Continental biztosítja, hogy a rendszer hozzáférjen a járműre vonatkozó konkrét információkhoz is (mint a kezelési útmutató). Így az autó például meg tudja majd mondani, merre találjuk az USB-portot, vagy mekkora az ideális guminyomás telepakolt jármű esetén. Az AI képes lesz folyamatosan tanulni, ezáltal új tartalmakat létrehozni és alkalmazkodni a felhasználó preferenciáihoz. „Izgatottan várjuk együttműködésünket a Continental-lal. Egyesítjük a szoftverek, az AI és a felhőalapú számítástechnika terén szerzett szakértelmünket a Continental mélyreható iparági ismereteivel. Együtt a digitális autóipari megoldások új generációját hozhatjuk létre, amelyek nem csak kényelmesebbek lesznek, de javítják majd az utasok biztonságát is” – mondta el Daniel Holz, a Google Cloud Észak-EMEA-ért felelős alelnöke. Smart Cockpit fedélzeti szuperszámítógép: teljesítmény és felhasználói élmény ötvözése A Continental újabb nagy lépést tesz az átfogó, „aszfalttól a felhőig” terjedő digitális ökoszisztémájának megépítése felé, illetve tovább bővíti beépített Smart Cockpit fedélzeti számítógépének funkcióit. A vállalat az autógyártók számára ezáltal egyszerűsíti és lerövidíti a különböző alkalmazások fejlesztési idejét, és párhuzamosan költséget is csökkent. A rendszer egyszerre nyújt kiváló teljesítményt és felhasználói élményt, továbbá kellően rugalmas, hogy a legkülönbözőbb autógyártói igényeknek is megfeleljen. A Continental volt az első autóipari beszállító, amely elérhetővé tette a nagy teljesítményű számítógépek (HPC) használatát a járművekben. A Volkswagennel közösen, az elektromos ID. modellek teljes kínálatát a vállalat szerelte fel a világon elsőként HPC-kkel. Csak 2024 végéig 30 olyan járműmodell gurul le különböző márkák gyártósorairól, melyeket a Continental nagy teljesítményű számítógépeivel szerelnek fel.

Videón, ahogy feltöri az autót - keresi a rendőrség

2023.09.14.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága 01100/1361/2023. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2023. június 1-jén 7 óra 35 perc körül Budapest X. kerületében, a Váltó utcában betörte egy autó ablakát, majd az ülésen hagyott táskából ellopta a sértett pénztárcáját, a benne lévő pénzzel együtt. A feltételezett elkövetőről kamerafelvétel készült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Életfogytiglani börtön, mert gyáva volt és nem halt meg a többiekkel

2023.09.14.
12 éves voltam, mikor a kezembe került Dékány András regénye. Ez: Egy nap alatt kiolvastam, a történet lebilincselt és azóta is felkapom a fejem a hírekre, amik a Titanicról szólnak. Persze, hogy kattintottam arra a címre is, ami az angol nyelvű sajtóban jelent meg: „Tények, amiket elhallgattak előttünk a Titanicról”. És bár ez a terjedelmes cikk az alap, amiből dolgozom, én ennél óvatosabban fogalmazok: olyan érdekességekről írok, amelyek valósak, mégsem teljesen közismertek. A tudósok úgy vélik, hogy a Titanicot elsüllyesztő jéghegy i. e. 1000-ben kezdett kialakulni. A Sheffieldi Egyetem Földrajzi Tanszékének két professzora által végzett kutatás szerint ma sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy jéghegyre bukkanunk, mint a Titanic idején. A hajó megépítése 26 hónapig tartott. 3 millió szegecset használtak fel hozzá. A hajó főhorgonya 16 tonnát nyomott. 1911-ben 20 lóra volt szükség ahhoz, hogy két mérföldre szállítsák, az öntés helyétől a vasútállomásra. Az óriáshajó építése 7,5 millió dollárba került a 20. század elején, ami ma 183,4 millió dollárnak felelne meg. James Cameron azonos című filmjének elkészítésére több pénzt költöttek, mint magának a Titanicnak a megépítésére. AZtán a hollywoodi produkció olyan bevételt hozott, ami elegendő lenne 11 új Titanic-hajó építésének finanszírozására. A Titanic négy kéményéből nem mindegyik működött. Csak három szolgált az égéstermék, a korom elvezetésére. A negyediket pusztán szellőztetésre használták és bizonyos fenséges esztétikát adott a hajónak. Azok az utasok, akik megengedhették maguknak az első osztályú jegyeket, fényűző bánásmódban részesültek. A tehetősek megkóstolhatták a párizsi kávézók finomságait, teakertekben pihenhettek, a könyvtárban olvasgathattak, squashpályán teniszezhettek és fűtött úszómedencét élvezhettek. Rengeteg szeszes italt is bekészítettek a fedélzetre, 20 000 üveg sör és 1500 üveg bor volt raktáron. A bőséges alkohol mellett 8000 szivar is elérhető volt az első osztály vendégei számára.  Az első osztály utasai 352 dalt tartalmazó könyvet kaptak. A fedélzeten lévő zenészeknek az utazás előtt meg kellett tanulniuk az összes zeneművet, hogy ezek bármelyikét el tudják játszani az utasok kérésére. A jéghegyet először április 14-én este fél 12-kor észlelték. Egy őrszem vette észre és kétségbeesetten kongatta a figyelmeztető harangot. A hajó sietve éles szögben elfordult, hogy elkerülje az ütközést, de már késő volt. Hogy miért az utolsó pillanatban látták meg a jéghegyet, arra lehet magyarázat. Tim Maltin történész szerint a hajó elsüllyedésének éjszakáján a légköri viszonyok valószínűleg szuper fénytörést okoztak - ez álcázhatta a jéghegyet. Állítólag mindössze 37 másodperc telt el a jéghegy észlelésétől az ütközésig. A Titanic a katasztrófa estéjén több jégjelentést is kapott, hasonló útvonalon haladó hajóktól. De nyilvánvaló, hogy a kritikus jéghegyre vonatkozó figyelmeztetés nem jutott el időben a Titanic kapitányához. A távírászok túlterheltsége miatt 30 másodperces késéssel érkező üzenet nem tette lehetővé, hogy időben irányt változtassanak. A "Titanic: Az új bizonyítékok" című dokumentumfilm szerint a hajó fedélzetén keletkezett tűz is hozzátehetett ahhoz, hogy az ütközésből katasztrófa lett. A tűz a hajó indulása előtt három héttel 1800 Fahrenheit fokos hőmérsékleten égett, e miatt gyengülhetett meg a fém. A baleset napjára tervezett mentőcsónak-gyakorlatot máig rejtélyes okokból törölték. A gyakorlat lemondásáról Edward Smith kapitány döntött. Okos dolognak tűnhet, ha a hajótest sérülése esetén a mentőcsónakokat azonnal leengedik. A Titanicon azonban csak egy teljes óra elteltével bocsátották vízre az első csónakokat. A tengervíz hőmérséklete fagypont alatt volt, amikor a hajó elsüllyedt. Ezt a Titanic közelében tartózkodó SS Californian kapitányának méréséből tudjuk. A Titanic első cukrászmestere, Charles Joughin annyit ivott, hogy sikerült túlélnie a fagyos hőmérsékletet. A nagy mennyiségű whisky, amelyet a hajó elsüllyedése előtt fogyasztott, elég melegen tartotta a testét ahhoz, hogy kibírja a két órát az óceánban, mire kimentették. Egy japán túlélő, Masabuni Hosono élete hátralévő részét elítéltként töltötte, mivel a japán kormány gyávaságnak tekintette, hogy nem halt meg a többi utassal együtt. A Titanic legfiatalabb utasa 2 hónapos volt. Millvina Dean volt a legfiatalabb utas a hajón és a leghosszabb ideig élő túlélő. Ő 2009-ben, 97 éves korában halt meg. Ami a Titanicból az óceán fenekén maradt, azt teljesen felemészti egy baktérium. A vasfaló mikroorganizmus megtapad az acélfelületen és szép lassan porrá emészti azt. A hajó 1912. április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor csúszott az óceán felszíne alá. A tragédia 1517 ember életét követelte. Az akkoriban elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic a kereskedelmi hajózás történetének egyik legnagyobb katasztrófája. Forrás: eu.usatoday.com, starsinsider.com        
Címkék: 

Mi kerül a totemoszlopra? – Milyen hatások befolyásolják az üzemanyagok árait

2023.09.14.
Az üzemanyagárak alakulása során két fő tényezőt érdemes figyelembe venni. Az egyik a nyersolaj árfolyamának alakulása, a másik pedig a különféle állami adótételek. Mielőtt megnéznénk, hogy az egyes állami tételek konkrétan mekkora részét teszik ki az üzemanyagok árának, és mekkora mértékű adóemelés érkezik jövőre, érdemes egy gyors kitekintést tenni, hogy miből lesz a benzin illetve a gázolaj, és az üzemanyagok előállítása során milyen költségek merülnek fel. Fotó: Monitor Blog A fekete arany kifejezést valószínűleg sok olvasó hallotta már, és azzal sem árulok el nagy titkot, hogy nyersolajra van szükség a gépkocsikba tankolható üzemanyag előállításához. Azt már kevesebben tudják, hogy a termékárak alakulásának melyek a főbb mozgatórugói. Első lépésben a nyersolajat kell a földalól kitermelni, ezt követően egy bonyolult eljárás következik: az olajfinomítás. A finomítás során az olajat üzemanyagokká és más végtermékekké alakítják (pl. kenőanyagok, bitumen stb.)  Ahogy a kőolajnak is, úgy a finomított termékeknek is saját tőzsdei piacuk van, ahol lehet kereskedni velük, az árfolyamok folyamatos változása pedig természetesen hatással van az üzemanyagok árának alakulására is. A termékek jegyzésárai pedig jellemzően dollárban vannak megadva, így a forint-dollár árfolyam alakulása is fontos tényezője az üzemanyagáraknak. Ezzel nem ért véget a sor, mert a végtermék nagykereskedelmi árának meghatározása során figyelembe kell venni, hogy az üzemanyagot el kell szállítani a végső felhasználási helyére. Ez történhet például vízi útvonalon, vasúton csővezetéken, de a lényeg, hogy a felmerülő logisztikai költségekkel is számolni kell. Így már könnyen érthető, hogy mi okozza az üzemanyagok árának folyamatos mozgását. Egy fontos tényező azonban eddig kimaradt a felsorolásból, hiszen az állam is különféle adótételekkel terheli az üzemanyagokat: az egyik legnagyobb tétel a jövedéki adó, amely jelenleg benzin esetében 120 forint, gázolajnál pedig 110,35 forint literenként. Ez az adótétel azonban jövő januártól jelentősen megemelkedik: a benzin esetében 152,55 vagy 157,55 forintra, attól függően, hogy az olaj világpiaci ára 50 dollár alatt vagy felett lesz. Gázolaj esetében az adó 110,35 forintról 142,9 vagy 152,9 forintra emelkedik, hasonló elv alapján. Az üzemanyag árában megjelenő következő tétel a kőolaj-készletezési díj, amely a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséghez (MSZKSZ) kerül. A literenkénti 4 forintos összeget  a Szövetség a törvényben meghatározott mértékű biztonsági készlet létrehozására és fenntartására fordítja. Egy adótétel van még hátra, amely nem került szóba, ez az általános forgalmi adó. Az áfa a nettó ár 27 százaléka és mindegyik, előbb említett díjtételhez hozzá kell számolni. A jövedékiadó emelésre szintén rájön a 27%-os áfa, amely a benzint példaként használva, és 50 dollár feletti olajárral számolva 8,8 forint további összeget jelent, így a jövedékiadó emelés összesen 41,4 forinttal emeli meg a benzin árát. Ezeket a tételek összeadva, és a januártól érvényes megemelt jövedékiadót számolva, a benzin adótartalma 199 forint, a gázolajé pedig 186 forint. Ekkora összegű állami terhet fizetnek a fogyasztók minden liter üzemanyag után. Ezen felül a finomított termékárak (amelyek jellemzően szorosan korrelálnak a nyersolaj árfolyamával) forintban kifejezett összege, illetve a nagykereskedők és kiskereskedők egyéb költségei adódnak hozzá a végső árhoz, amit benzinkutak totemoszlopai jeleznek. Az árat meghatározó tényezők közül a finomított termékárak és a devizaárfolyamok folyamatos mozgása miatt változnak heti szinten az üzemanyagárak. Forrás: Monitor Blog

A Hödlmayr sikerének alapja: multimodális szállítási megoldások a fenntarthatóság érdekében

2023.09.14.
A vállalat jelenleg egész Európában húsz irányvonatrendszert használ, amelyekkel évente 170.000 gépjárművet továbbít. „Ezt nemcsak fenntarthatósági, hanem gazdaságossági szempontok is indokolják. A járműveket – ameddig csak lehet – vasúton szállítjuk, és arra törekszünk, hogy a szállítás utolsó kilométereit alternatív technológiával hajtott tehergépkocsikkal tegyük meg“ – emelte ki Robert Horvath, a Hödlmayr International AG pénzügyi vezetője és igazgatósági tagja. A Hödlmayr fenntarthatósági céljai A Hödlmayrnél idejekorán megkezdték a vasúti szállítási kapacitások kiépítéséhez szükséges lépések előkészítését, és terveik szerint 2030-ig meg kívánják ezeket duplázni. Ezen felül azt tervezik, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásával meghajtott tehergépkocsijaik aránya 2040-ig elérje a 90 százalékot. Multimodális megoldások Magyarországon – Példa: Zaragozából Győrbe A Hödlmayr magyarországi leányvállalatánál is nagy hangsúlyt fektetnek az olyan logisztikai megoldásokra, amelyek a zökkenőmentes szállítás biztosítása mellett a klímacéloknak is megfelelnek. „Multimodális szállítási koncepcióink gyakran üzelti szempontból is komoly előnyt jelent – és emellett kiválóan illeszkedi fenntarthatósági stratégiánkhoz. Remek példa erre ügyfelünk, az Auto Wallis Csoport gépjármű kis- és nagykereskedelmmel foglalkozó cég számára kidolgozott multimodális megoldás a Zaragoza-Győr útvonalon történő szállításra“ – mondja Iván György, a Hödlmayr Magyarország Kft. ügyvezetője. A bemutatott példában a Hödlmayr diszpécserei két multimodális lehetőség közül is választhatnak. Az egyik esetben a zaragozai Opel gyárból teherautókkal viszik a szállítmányokat a tarragonai kikötőbe, majd onnan hajóval a szlovéniai Koperbe, ahonnan vasúton jutnak el Győrbe. A másik opció, hogy Zaragozából a pasajesi kikötőbe közúton, onnan Zeebrüggébe vízi úton, végül Győrbe pedig vasúton jutnak el az autók. Az ehhez hasonló megoldások szakmailag összetett feladatokat jelentenek a Hödlmayrnél dolgozó szakemberek számára. „Diszpécsereink nap mint nap komoly kihívásokkal néznek szembe. A feladatok – ahogy a fenti példában is látszik – hétről-hétre változnak, így nemcsak magabiztos szaktudásra és tapasztalatra, hanem rugalmasságra és megoldásorientált gondolkodásmódra is szükség van. A logisztikai ágazatban dolgozó kollégáinkban mindezek a képességek megtalálhatók“ – húzza alá nem minden büszkeség nélkül Iván György, aki mindig örül, ha fiatalok csatlakoznak csapatukhoz.  A multimodális szállítási koncepciók legfontosabb előnyei  A multimodális koncepciók lényege, hogy a folyamaton belül többféle – vízi, vasúti, közúti – szállítási módot alkalmaznak abból a célból, hogy a kiindulási hely és a célállomás között a lehető legoptimálisabb megoldást válasszák. Ilyen módon a szállítási idő rövidülhet, és a költségek is zsugorodnak – ráadásul jelentősen csökken a környezetterhelés.  Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A Hödlmayr Hungária Logistics Kft. a Hödlmayr International AG száz százalékos tulajdonában lévő magyar leányvállalat, amely jelenleg 234 főt foglalkoztat. Járműflottája 67 speciális autószállító járműből áll. Győri telephelyén 13.300 jármű tárolására alkalmas raktárkapacitással és külön parkolóházzal rendelkezik. A Hödlmayr magyar leányvállalatának árbevétele 2022-ben mintegy 47 millió eurót tett ki. Hödlmayr International AG A Hödlmayr International AG nemzetközileg tevékenykedő, elsősorban járművek szállításával foglalkozó osztrák családi vállalat, amelynek központja az ausztriai Schwertbergben található. A vállalat az ellátási lánc teljes hosszában végez tevékenységet: a járműveknek a gyárban vagy a kikötőben történő átvételétől a gépjármű-kereskedőkhöz vagy a járműflotta-tulajdonosokhoz történő kiszállításig. Évente 1,7 millió járművet továbbítanak. A Hödlmayr International AG és leányvállalatai 16 országban 1.600 dolgozót foglalkoztatnak. A csoport összesen 570 speciális járműszállítóval, 20 irányvonattal, valamint kb. 55 ezer jármű elhelyezésére alkalmas raktárfelülettel rendelkezik. A vállalat forgalma az elmúlt évben 290 millió euró volt.  

Green Awards: az Audi Hungaria az év legzöldebb nagyvállalatai között

2023.09.14.
Az Audi Hungaria Next Level stratégiájában központi szerepet játszik a fenntarthatóság, a vállalati filozófia egyik alappillére. A vállalat fő célkitűzése a környezetterhelés lehető legalacsonyabb szinten tartása és a természeti erőforrások megóvása. Az intézkedéseik eredményességét jelzi, hogy az Audi Hungaria 2020 óta mérlegében karbonsemlegesen működik. A Mission:Zero program jegyében a vállalat számos fenntarthatósági intézkedést valósít meg: fűtési energiaszükségletének több mint 75 százalékát geotermikus energiával fedezi, emellett a vállalat területén működik Európa legnagyobb, összesen 160 000 négyzetméteres tetőn kialakított napelemparkja. Fotó: Audi Hungaria Az erőforrások megóvása érdekében a vállalat törekszik a nyersanyagok zárt körforgásba kapcsolására: az Aluminium Closed Loop projekttel, azaz az alumínium zárt körforgásba kapcsolásával jelentős mennyiségű erőforrást takarít meg és tovább csökkenti ökológia lábnyomát. Az Audi Hungaria elkötelezett az élővilág sokszínűségének megőrzése iránt is, ezért számos biodiverzitást támogató projektet kezdeményez azzal a céllal, hogy a győri gyártótelephelyet, melynek közel 65 százaléka zöld terület, még inkább természetközelivé tegye. A vállalat tudatos gazdálkodással kezeli közel 3,3 millió négyzetméter zöldterületét, ezáltal növelve a gyárterület biológiai sokféleségét. Az Audi Hungaria az elmúlt években több alkalommal szervezett Környezetvédelmi Hetet, melynek keretén belül különböző programokkal segítették a munkatársakat a környezettudatosabb életvitel kialakításában, legyen szó közös kerékpározásról, vagy a munkatársak számára otthonukkal kapcsolatban biztosított energetikai tanácsadásról.  

Nem bírták a hőséget az autók a nyáron

2023.09.14.
A Magyarországgal szomszédos Burgenlandban júniustól augusztusig több mint 6000 alkalommal kellett kihívni az ÖAMTC segélyszolgálatát. Az Osztrák Autóklub cikke. Képernyőfotó Burgenlandban a nyáron pontosan 6394 alkalommal riasztották a segélyszolgálatot. Több mint 2200 autót kellett elvontatni. A leggyakoribb ok Burgenlandban, de egész Ausztriában is a lemerült autóakkumulátor volt. Az ÖAMTC szerint az extrém hőség hasonló hatással van az autó akkumulátorára, mint az extrém hideg. A gumiabroncsokkal kapcsolatos problémák vagy mechanikai okok szintén nagy számot tettek ki. A tartományok összehasonlításában a legtöbb bevetés Bécsben történt, ezt követi Alsó-Ausztria és Felső-Ausztria. Június elejétől augusztus végéig átlagosan napi 2000-szer hívták az ÖAMTC segélyszolgálatát Ausztria-szerte – ez enyhe növekedés az előző évhez képest.  

Még dögösebb lett a menedzser autó meg az EV SUV

2023.09.13.
Dübörög az elektrifikáció a Peugeot-nál, mégsem csinált tarvágást a klasszikus motorok között a francia márka, melynek kínálatában mindenki továbbra is megtalálhatja a megfelelő benzinest, vagy dízelt. Igaz, van amelyikben már nem sokáig, de addig is élvezzük a választás lehetőségét. Ami biztos, hogy mindkét modelljével jól szerepel a Peugeot az európai autópiacon, és az anyacégen belül sem kell szégyenkeznie Stellantis csoporton belül: az első félévben eladott 358 ezer autóval (+ 7,4%) harmadik az európai toplistán. Az évi nyolcmillió autóval globálisan negyedik Stellantison belül a teljes európai volumen harmadát adja a Peugeot, ezzel a legkiemelkedőbb a cégcsoportban. A francia márka európai részesedése 5,9 százalék, globálisan 1,5 százalék. A legújabb modellek magyarországi premierjén Bálint Zsófia márkaigazgató nagyon szerényen emlékeztetett a Peugeot harminc éves magyarországi jelenlétére, ami 180 980 új személyautó és kishaszonjármű értékesítését jelenti. Legsikeresebb modelljük itthon is a legendás 205-ös modell volt, ebből 7700 kapott magyar rendszámot. Az idei első félévben a magyar piacon forgalomba helyezett 1226 Peugeot 69,5 százaléka benzines, 21,9 százaléka dízel, 5,8 százaléka elektromos, 2,9 százaléka pedig hibrid. Vagyis a magyar piacon is megfordult a trend, több, igaz Európában a villamosok (15% részesedéssel) már megelőzik a gázolajosokat (13 %). A rohamosan hódító és sokakat megosztó elektrifikációt viccel illusztrálta Mócsai Zoltán, a márka marketing vezetője. „Egy úr kérdezi a másiktól a megállóban: Maga is a feleséget várja? Nem várom, de jön!” De félre a tréfával, mert tényleg jól mennek a Peugeot villamosok és 5,4 százalékos részesedésükkel negyedikek az európai piacon, idén már valamennyi kategóriában elérhetők elektromos és hibrid változatban is, és nem csak a személykocsiknál, hanem a kishaszonjáművek kategóriájában is. Minden Peugeot már új platformra épül és saját fejlesztésű villanymotort kap, új az akkubeszállító, csendesebb, gyorsabb, nagyobb (400 km) a hatótáv, miközben a pakk tömege 5 kilóval csökkent. A menetrendnek megfelelően kisebb szépészeti műtéten esett át után a Peugeot 2008-as, melyen szinte nem fogott az idő, így a fejlesztők inkább a városi szabadidőjármű részleteire, leginkább az elektromos hajtásláncra fordították a legnagyobb energiát. Minek is változtatnának, hiszen a modell népszerű, bevezetése óta kategóriájában stabilan őrizte dobogós helyét a városi szabadidőjárművek európai ranglistáján. 2021-ben legkeresettebb B szegmensű volt. Megjelenése óta, tehát három és fél év alatt közel 700 ezer példányban kelt el, ezen belül az akkumulátoros elektromos e-2008-asok száma elérte a 75 ezret. Tavaly már minden hatodik (17,4 %) Peugeot 2008 helyi károsanyag-kibocsátástól mentes hajtáslánccal került forgalomba Európában. A sikeres pozíció megtartására a Peugeot vadonatúj hajtásláncot tervezett az e-2008-ashoz. A ráncfelvarrás iránya az aktualizált külső dizájn, valamint a megújult digitális és technológiai tartalom. Eredetei arányait megőrizve még karakteresebb lett a Peugeot 2008-as, melyen legfeltűnőbben az orr rész, pontosabban a fényrajzolat változott: az eredetileg a lámpatestekben elhelyezett, hármas karommotívum mellett önálló életre kelt, és a lökhárító sarkaiba költözött elnyújtott nappali fény. Miközben a lámpaház mérete nem változott, a bura mögé új LED-es fényforrások költöztek. Ugyancsak diódák világítanak az átdolgozott kombinált hátsó lámpatestekben, ahol megduplázták és vízszintesbe forgatták a LED-szegmenseket. Az utastérben nincsenek radikális változások, de az alap szövetkárpit is jobb minőségű lett. Az Allure és GT kivitelek átdolgozott digitális műszeregységet kaptak, ez a GT változatnál háromdimenziós megjelenítésű, a kijelző színe, tartalma és elrendezése testre szabható. Az e-2008-as rendszere az útvonal megtervezésekor figyelembe veszi a töltőpontok elhelyezkedését. A felhasználók telefonjukról távolról aktiválhatják, időzíthetik, vagy leállíthatják az akkumulátor töltését, továbbá bekapcsolhatják a klímaberendezést. A jármű rendszer szoftvere vezeték nélküli kapcsolaton keresztül, a távolból frissíthető, így az autó és szolgáltatásai folyamatosan aktualizálhatók. Az autó manőverezését 360 fokos, nagyfelbontású kamerarendszer segíti. A vezetőtámogató funkciók arzenálja a megállásra és újraindulásra is képes, része az adaptív sebességtartó automatika, a sáv elhagyására figyelmeztető és azt aktívan megakadályozó asszisztens, a gyalogosokat és kerékpárosokat egyaránt felismerő, éjjel és nappal egyformán hatékony ütközéselkerülő autonóm vészfékrendszer, a kibővített tudású táblafelismerő rendszer, valamint a vezető éberségére ügyelő biztonsági berendezés. A Peugeot 2008-as belsőégésű motorjainak választéka 100-130 lóerős: elérhető háromhengeres, 1,2 literes benzines, valamint a szintén 130 lóerős, 1,5 literes dízelmotor. A belépő motor hatfokozatú kézi sebességváltóval, a dízel nyolcfokozatú automatával rendelhető. A Peugeot 2008-as Active modell 1,2 literes, 100 lóerős benzinmotoros, 6 fokozatú kézi váltós változata 8,39 millió forintba kerül. Az egyre sikeresebb e-2008-as vadonatúj villanymotort és akkumulátort kap: az előbbi 100 helyett 115 kW (136 helyett 156 LE) csúcsteljesítményre képes, utóbbi kapacitása 50-ről 54 kWh-ra nőtt. Ezzel párhuzamosan a maximális elméleti hatótávolság 17 százalékkal emelkedett: a WLTP norma szerint vegyes használatban 345 helyett akár 406 kilométerre is képes. A 7,4 kW-os fedélzeti töltő opcióként háromfázisú, 11 kW-os egységre cserélhető. Egyenáramú gyorstöltést akár 100 kW-ig tud fogadni a megújult e-2008; ebben az esetben 20 %-ról fél óra alatt tölthető 80 százalékra az akkumulátor. 7,4 kW-os fali töltőboxról 4 óra 40 perc a töltés időigénye, ha pedig megerősített háztartási dugaljra csatlakoztatjuk az autót, 11 óra és 10 perc alatt érhetjük el a 100%-ot. Az akkumulátorra 8 éven, vagy 160 ezer kilométeres garanciát vállal a Peugeot, továbbá minden karbantartáskor tanúsítványt állítanak ki az akkumulátor aktuális kapacitásáról. 2024-ben érkezik a Peugeot 2008 másik újdonsága: az a 48V-os hibrid: a 136 lóerős, 1,2 literes, Miller-ciklusú benzinmotor és a hatfokozatú duplakuplungos sebességváltóba integrált 21 kW (28 LE) csúcsteljesítményű villanymotor párosa a Peugeot 2008 nagyobb testvérein akár 15 százalékos fogyasztáscsökkenést hozhat. A 48 V-os hibrid hajtáslánc városi forgalomban a menetidő akár több mint ötven százalékában képes kizárólag villanymotorral mozgatni az autót. Gázelvételkor a belső égésű motort leállítja (akár 145 km/óráig), és a felszabaduló mozgási energiát a vezetőülés alatti 48 V-os akkumulátorba visszatáplálja a rendszer. Erőteljes gázadáskor pedig a villanymotor akár 9 kW (12 LE) teljesítménnyel besegít a benzinmotornak, fogyasztásnövekedés nélkül javítva a jármű dinamikáját. A Le Mans ihletésű 508-as dizájnjával továbbra is kiemelkedik a D-szegmensben: a kupé vonalú GT itthon nem egy klasszikus flotta autó, Európában viszont 10 százalékos a részesedése a Mondeoval, Passattal, Superbbel vívott versenyben. A Peugeot tovább csiszolta a francia gyémántokat és megújult dizájnnal jelentkezik a 2023-as modellév 508 limuzin, SW és Sport Engineered változata. Mindegyiken dinamikusabb lett az orr-rész, aminek közepére már az új márkaembléma került. Újdonság a három oroszlánkarmot formázó két első lámpatest, melyhez a különleges dizájnú extrakeskeny Matrix LED fényszórókhoz kapcsolódnak. Hátul az új LED-es lámpatesteknél visszaköszönő 3 fénykarom a futófényként felvillanó irányjelzőktől még dinamikusabb kinézetű. Az utastérben a korábbinál is hangsúlyos szerepet kap a minőség, mely mind az anyagokban, mind az ergonomikus kapcsolókon érezhető. A biztonságot szolgálja az eddiginél is gazdagabb technológiai felszereltség, melynek kulcsa az új i-Connect® Advanced infotainment rendszer, ez olyan funkciókkal van ellátva, mint a 10” HD kijelző, az online navigációs rendszer, a természetes beszéden alapuló hangvezérlés, a vezeték nélküli kapcsolat vagy az over the air frissítés. A biztonsági rendszerek közül kiemelkedik az éjjellátó rendszer, mely még azelőtt figyelmeztet a jármű előtt tartózkodó állatokra, gyalogosokra vagy kerékpárosokra, hogy azok megjelennének a tompított fényszórók fénysugarában. A vezetőtámogató fontos szereplője az állóra fékező (Stop and Go) funkcióval ellátott adaptív sebességtartó automatika, és a sávtartó asszisztenst kombináló 2-es szintű félautonóm vezetési rendszer. Az összes változaton szériafelszerelésként kínált Matrix LED technológia jóvoltából különösen keskeny fényszórókat lehetett tervezni, amelyek minden eddiginél metszőbb, nagymacskás tekintetet varázsolnak az autónak. Igazi technológiai bravúr az egy darabból álló fényszóró, mely a 3 fénykaromból álló, 3D hatású új nappali menetfényt is magában foglalja. Az új 508-as és 508 SW motorkínálatában két plug-in hibrid erőforrást (egy új 180 LE-s és egy 225 LE-s motort), egy 130 LE-s benzinmotort és egy szintén 130 LE-s dízelmotort találunk. Valamennyihez 8 fokozatú EAT8 automata sebességváltó társul, a 130 lóerős teljesítményű benzines ára 14,99 millió forint. Fotók: Stellantis, Peugeot, Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója