Munkahelyenként 28 millió forinttal támogatja az állam a Stadler szolnoki beruházását

2023.09.15.
A tárcavezető a Magyarországon az ötezredik kocsitestet legyártó Stadler Szolnok Kft. projektbejelentő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a beruházás nyomán csaknem 20 százalékkal bővül a vállalat termelési kapacitása, így már évente 750 kocsitestet lesz képes előállítani. Peter Spuhler, a Stadler Rail AG igazgatósági elnöke és Szijjártó Péter A 17 milliárd forint értékű projektet az állam 4,8 milliárd forinttal támogatja, ezzel hozzájárulva 170 új munkahely létrejöttéhez, így a cég dolgozóinak létszáma megközelíti az ezret - tájékoztatott. Beszédében kiemelte, hogy a Stadler is jelentősen segítette azt, hogy tavaly minden nehézség ellenére is megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatás rekordja Magyarországon. "Ez a beruházás is hozzájárul ahhoz, hogy az év végére meg tudjuk dönteni ismét a beruházási rekordot, hogy Magyarországon a teljes foglalkoztatás célkitűzése továbbra is gazdasági realitás legyen, s hogy a magyar exportteljesítmény idén tovább növekedjen" - mondta. Arra is kitért, hogy a vállalat mintegy 90 százalékos exporthányaddal dolgozik, szerelvényei nem csupán több európai nagyvárosban vannak jelen, hanem az Egyesült Államokban is lehet Szolnokon gyártott metrókocsikkal közlekedni. Fotók: MTI/Mészáros János Szijjártó Péter rámutatott, hogy az újkori magyar vasúttörténetben a személyszállító motorvonatok 90 százalékát a Stadler gyártotta, és a hazai vonalakon utazók fele ilyen vonatra száll fel, főleg az elővárosi közlekedésben. "Önök segítenek nekünk abban is, hogy a magyar közösségi közlekedés minél nagyobb része tevődjön át vasútra, melynek nyilvánvalóan két feltétele van. Az egyik, hogy ezt az utasok kulturált körülmények között tehessék meg, a másik pedig az, hogy megfelelő menetrend kerüljön kialakításra, ütemezetten, s minél gyakrabban járjanak a vonatok" - jelentette ki. Illetve a svájci beruházói közösséget méltatta, emlékeztetve, hogy ezek a vállalatok több mint 30 ezer embernek adnak ma munkát Magyarországon.  

Közel 40 milliós Maseratit és M4-es BMW-t foglaltak le a határon

2023.09.15.
A határátkelőnél 2023. szeptember 14-én délelőtt jelentkeztek kilépésre azzal a Maserati Levante GT személyautóval, melynek a típusmatricája és az alvázszáma az ellenőrzés során hamisnak bizonyult. A határrendészek megállapították, hogy az eredeti alvázszám szerepel a körözési rendszerben, a járművet a spanyol hatóságok keresik. Néhány perccel később egy román állampolgár jelentkezett kilépésre egy BMW M4 sportautóval. Az útlevélkezelő megállapította, hogy az átadott forgalmi engedély hamisítvány. A közokirat-hamisítás mellett arra is fény derült, hogy a kocsit a német hatóságok körözik. Fotók: police.hu A Makói Rendőrkapitányság nyomozói az egyenként 38 millió forint értékű járművet lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Volvo új MPV-je kerekeken guruló luxus IKEA-szoba lesz

2023.09.15.
Mire gondolunk, ha azt halljuk Volvo? A régi kocka 240-esekre, vagy inkább a modernebb V60-as és V90-es kombikra? A hosszú, elegáns S-paletta szedánjaira vagy a robosztus, biztonságot nyújtó EX és XC-sorozat SUV-jeire? Mindegy is, mivel van egy közös pont ezekben az eltérő formákban: mindegyik luxus. A régi 240-es Volvók megelőzték korukat kényelemben és megbízhatóságban és bár itthon igazán ritkák az oldtimer Volvók, hazájukban, Svédországban fel-felbukkannak a garázsban féltve őrzött kincsek. A mai Volvo pedig természetesen értetődően kényelmes. Főleg az XC60-asból lehet sokat látni idehaza, de az S-sorozat szedánjaiból is szép számmal vannak. Mindegyik lenyűgöző formájú, karcsú, letisztult és modern. Bár csak egy-két alkalommal ültem a márka autóiban, emlékszem, hogy valódi bőr volt az ülés, igazi fa a műszerfalon és kényelem, luxus. Persze nem akarom túldicsérni a márkát, mindenkinek megvan a maga keresztje és ez alól a Volvo sem kivétel. A tulajdonosok a sebességváltóra panaszkodnak, vagy a kormányzásra, de persze a motorral és a hajtással is akadnak gondok. Ettől függetlenül szeretik az emberek és aki meg tudja fizetni a luxust, szívesen is ül a svédek autójába. Nagy, családi SUV, pipa. Elegáns bizniszautó üzletembereknek, pipa. Praktikus, könnyen fenntartható kombi, pipa. Meg persze crossover is van, csak, hogy minden legyen. Pipa. Azonban egyvalami mégis hiányzott eddig a palettáról. Az MPV. A kifejezés és a forma lassan kikopni látszik, mivel a városi terepjárók uralják manapság a terepet, de az 1990-es és 2000-es években hatalmas lázzal égett az MPV, azaz Multi Purpose Vehicle (többcélú jármű), vagyis a 7-9 üléses egyterű autók iránti kereslet. Itthon még most is egészen divatos forma, a Renault Espace, a SEAT Alhambra, a Volkswagen Sharan és Touran, a Ford Galaxy, S-Max és C-Max vagy az Opel Meriva is idetartozik. A Volvo pedig hamarosan szintén a felsorolás része lehet. A Volvo augusztus 24-én jelentette be, hogy új autó érkezik a lineupjukba, még idén és ez nem lesz más, mint az EM90 MPV, természetesen teljes elektromos meghajtással. A cég úgy jellemezte az új gépet, mint egy helyet, ahol önmagunk lehetünk. Lehet egy hely, ahol a szeretteinkkel vagyunk, helye lehet az alkotásnak, pihenésnek, munkának, gondolkodásnak. A cég azt szeretné, ha az autóban töltött idő nem teher lenne, vagy fáradság, hanem hasznosan felhasznált időtöltés. Csakúgy, mint bármely másik szobában, itt csupán annyi a különbség, hogy ez közben mozog. Mit lehet tudni az autóról? A skandináv mozgó szobáról ennél többet nem árult el a cég, de a méret és a név alapján nagy valószínűséggel az EX90 akksiját és hajtását kapja majd, vagyis több, mint 100 kWórás akkumulátorkapacitásra és 480 kilométer körüli hatótávra lehet számítani. Bár nem teljesen ugyanabba a kategóriába tartoznak, de az EM90 riválisa lehet a Mercedes EQV-nek, amely bár mindenképpen kisbusznak és nem egyterűnek számít, lehet aggódnia a Volvo új modellje miatt. Az egyetlen kép és videó alapján, amelyet a Volvo megosztott, minden azt bizonyítja, hogy ez az egyterű valóban a luxusra hajt, miközben megtartja az MPV-k funkcióit: két sornyi szék, hogy a gyerekek és a játékaik is beférjenek, oldalt tolóajtó, hátul hatalmas csomagtér ajtó. Panorámatető. Forrás: Volvo Persze, ez alapján csak az utóbbi sugall némi luxust, de az, ami látszik a modellből, a Volvo ismert jegyeit viseli magán. Letisztult, harmonikus színek, egyszerű, mégis lenyűgöző színek. Pontosan, mint egy IKEA-katalógusban. Kína, USA, esetleg Európa? A cég a következő hónapokban akar megosztani további részleteket a modellről, a nemzetközi bemutatóra pedig még idén, november 12-én kerül sor. Előrendelésről egyelőre nem sokat tudni, kivéve Kínát, mivel ebben a régióban ezen a napon indul meg a rendelés is. Ez azt sugallhatja, hogy az ázsiai piac lehet a fő célpontja az MPV-nek, ahol jelenleg a GM máshol egyébként igencsak bukdácsolóan teljesítő Buickja szárnyal ebben a kategóriában. A GL8 egy hatalmas luxus MPV, amely szintén riválisra akadhat a Volvo személyében. Ezzel a gondolattal ellentétes az, hogy az EM90-est az Egyesült Államokban fogják gyártani, így korai spekulációkba bocsájtkozni. A lényeg, hogy a Volvo egy új terepre indult, méghozzá nagy ambíciókkal, kérdés, hogy meg tudja-e ugrani a maga által felállított elvárásokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Sokba kerülhet, ha lecsúszik a mai autós határidőről

2023.09.15.
A gépjárműadó második részletét szeptember 15-ig kell befizetni a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Az adó rendezése idén is lehetséges a NAV-Mobil gépjárműadó-menüpontjában. Átutalás esetén a közlemény rovatba az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni, nem a rendszámot - jelezték. Ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késve tudja a befizetőt azonosítani. A NAV Ügyfélportál (ÜPO) felületén belépéskor a felhasználó azonnal látja a NAV által nyilvántartott adatait és az adószámlája nettó egyenlegét és tartozás esetén azonnal rendezheti is. A felhasználóknak az adóhatóság azt tanácsolja, hogy amennyiben szeptember 15. előtt ellenőrzik adataikat, a lekérdezési időszak végét szeptember 15. utánra állítsák át, mert a gépjárműadó második részletének összege csak így lesz látható az adószámla 410-es adónemén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Százával jelentkeztek Lynx gyalogsági harcijármű kiképzésre a fiatalok

2023.09.15.
"Itt most a legmodernebb technikára, a Lynxekre keressük a legbátrabbakat és a legkiválóbbakat" - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A legjobb embert, a legjobb technikára - tette hozzá. A kép forrása: honvedelem.hu, fotó: Kormány Gábor Közölte: a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál megtartott toborzón a jelentkezők egészségi és fizikai felmérésen, pszichológiai elbeszélgetésen esnek át. Reményei szerint minél többen megfelelnek. A követelményeket úgy határozták meg, hogy "azok mennek át, akik fizikailag és fejben is a leginkább alkalmasak erre a feladatra" - fűzte hozzá. Ugyanakkor azok számára is lesz ajánlata a honvédségnek, akik nem felelnek meg a feltételeknek, "hiszen embert nem engedünk el" - jelentette ki.  

Tizenöt ember halt meg és 31 sérült a Medicor-buszbalesetben

2023.09.15.
A Magyarország közlekedéstörténetének egyik legtragikusabb balesetéhez köthető csütörtöki évfordulón a miniszter felidézte, hogy 1983. szeptember 14-én az egészségügyi eszközöket gyártó Medicor vállalat autóbuszának sofőrje elvesztette az irányítást járműve felett a fékrendszer végzetes hibája miatt, majd egy lejtő végén áttört a szalagkorláton és egy szakadékba zuhant. "Mindez tizenöt ember halálát okozta, akik soha többé nem térhettek vissza családjaikhoz. Rajtuk kívül ebben a szerencsétlenségben 31-en sérültek meg súlyosan, akik közül többen egész életükön át kénytelenek e sorscsapás okozta sebhelyekkel élni" - mondta. "Az emlékhely, amely körül ma összegyűltünk örökké őrizni fogja a halottak emlékét, és úgy illik, hogy mi is megőrizzük őket emlékeinkben" - tette hozzá. Gulyás Gergely egyben köszönetet mondott az emlékmű létrehozását kezdeményezőknek és támogatóknak. Ezek között a Forum Hungaricumot, a weizi útfenntartó vállalatot, valamint Rudi Roth grazi tiszteletbeli konzult említette. Felidézte azt is, hogy a tragédia miatt akkor összetartottak a magyarok és az osztrákok, ahogy azt a hosszú történelmük során többször is megtették. "Ez így volt helyes a halottak és a hozzátartozók tiszteletben tartása, valamint a túlélők és a közösségek támogatása végett a nehéz időkben" - mondta. Gulyás Gergely külön említést tett arról, hogy a felkészült, szakértő módon dolgozó mentőegységeknek köszönhetően az áldozatok száma nem növekedett. "A sérülteket ápoló kórházak egészségügyi személyzetének segítsége és önfeláldozása előtt máig tisztelettel hajlunk meg" - húzta alá. Külön köszönetet mondott Graz, illetve Stájerország magyar közösségének, valamint azoknak az osztrákoknak, akik akkor segítségüket ajánlották fel a hozzátartozóknak. Fotók: Gulyás Gergely közösségi oldala A miniszter elmondta, az osztrák hatóságok akkor egyértelműen megállapították, hogy a szerencsétlenséget fékhiba okozta. Ettől függetlenül Magyarországon a sofőrt tették felelőssé és hét év börtönre ítélték. "Az akkori időkben, a kommunista rémuralom és elnyomás alatt a magyar lapok nem jelentettek a fékhibáról, mert nem vetett volna jó fényt a kommunista országra, ha kiderült volna, hogy egy állami vállalat nem tartotta megfelelően karban a járműveit. Így hallgatták el éveken át az állampárt nyomása alatt álló hatóságok a baleset valódi okát" - tette hozzá. "Negyven év után is nehéz egy ilyen tragédiára emlékezni, különösen mélyen együtt érzünk azokkal a hozzátartozókkal, akik azt az emberi szenvedést kellett, hogy elviseljék, amit egy közeli hozzátartozó elvesztése jelent minden család számára. Bízunk abban, hogy amennyire az idő be tudja gyógyítani a sebeket, annyira emlékké válik mindaz, amit az életükben tettek azok, akik itt szenvedtek végzetes tragédiát. Vigasztalást kívánok mindazoknak, akiknek hozzátartozói itt vesztették életüket" - zárta szavait Gulyás Gergely. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Itt az első az első elektromos repülőyacht száz mérföldes hatótávval

2023.09.15.
Az úgynevezett hydrofoil technológiával készült, vízfelszín felett sikló kishajót az ugyancsak brit Equipmake vállalat által fejlesztett elektromos hajtáslánccal látták el. A yachtot 107 lóerős, HPM-400-as könnyűszerkezetű villanymotor hajtja, és 120 kilowattos akkumulátorcsomag szolgáltatja a mozgáshoz szükséges energiát. A nagyközönségnek bemutatott hatszemélyes foiler hossza tíz méter, egészen pontosan 1066 centi. A szénszálas merevítésekkel ellátott hajótestnek, valamint az építés során felhasznált titán és hidegen alakított fa kompozitjának köszönhetően az elektromos yacht súlya mindössze egy tonna. Csúcssbessége eléri a 28 csomót, azaz óránkénti 52 kilométeres sebességgel tud száguldani úgy, hogy – kellő sebesség felvétele után - a vízfelszín felett siklik. Mivel ilyenkor csak a felhajtóerőt adó szárnyrendszer és a hajócsavar érintkezik a vízzel, nem csap akkora oldalhullámokat, mint a hagyományos motoros hajók, nem pattog vízen, és a hullámok sem zavarják túlságosan, mert a hajótest gyakorlatilag felettük siklik. Az elektromos yacht 22 csomós, vagyis 41 kilométeres sebességgel teszi meg a maximális, száz tengeri mérföldes utat, és ez jelentős előrelépést jelent az elektromos vízi járműtechnológia fejlődésében. Eddig egy hasonló méretű elektromos yacht legfeljebb 25-70 mérföldet tett meg, az akkumulátor teljesítményétől függően, ötcsomós vagy annál nagyobb sebességgel. A foilerműfaj eddigi sztárja, Candela C-8 hatótávja 57 tengeri mérföld, de a hajó jóval kisebb, 69 kilowattos Polestar akkucsomaggal van felszerelve. A foiler bonyolult neve SpiritBARTech35EF,  a két vállalat nevéből alkotott mozaikszó. Az első sikeres projekt után az Equipmake és a BAR Technologies közölte, hogy további együttműködési lehetőségeket vizsgálnak. Becslések szerint az elektromos hajók piacának globális értéke 2022-ben 5,64 milliárd dollár volt, és 2030-ra várhatóan megháromszorozódik, eléri a 16,6 milliárd dollárt. Ezek a számok nagy piaci potenciált vetítenek előre az iparágba belépni szándékozó új szereplők számára.
Címkék: 

Különleges járműveket állítanak ki szombaton a ferihegyi repülőmúzeumban

2023.09.15.
A közlemény szerint a 2021-ben indított programmal a kéklámpás szolgálatok munkáját szeretné közelebb hozni mindenkihez az Aeropark, ezért a járműbemutatók mellett számtalan interaktív eseménnyel készülnek a szervezők. A Légirendészeti Szolgálat MD902-es helikoptere, valamint a Légimentők EC-135-ös helikoptere a tervek szerint 10 órakor landol a múzeum területén. Az ország számos részéről Ferihegyre látogató hivatásos és önkéntes tűzoltó szervezetek a többi között Mercedes, Rosenbauer, Rába, Steyr, Iveco-Magrius típusokat vonultatnak fel. A Hagyományőrző Rendőrszázad az ország legkisebb rendőrautójával, illetve az első nyugati típusú rendőr gépkocsijával érkezik, de az érdeklődők megnézhetik majd azt a páncélozott Opel Campot is, amely évtizedeken át szolgált lövészjárműként a Ferihegyi Repülőtéren. A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság szakemberei látványos műszaki mentési bemutatót tartanak, amely során kiderül, mi történik egy baleset helyszínén, hogyan emelik ki a sérülteket, hogyan számolják fel a káreseteket - sorolták. Úgy folytatták, hogy a III. Kéklámpás Találkozó egyik leglátványosabb programja az lesz, hogy az eseményre érkező járművek konvojban, rendőri felvezetés mellett csaknem egy órán át tartó felvonulásra indulnak az Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon.

Podcast - Amikor a családi autó teherszállítóvá változik

2023.09.14.
A legfrisebb adás tartalmából: 1:12 - Hamarosan indul az egyetemi, főiskolai időszak, így jön a nagy cuccolások ideje. Mennyire balesetveszélyes lehet egy nem mefelelően rögzített rakomány? 5:05 - Nem megyek messzire! Mi baj lehet abból, ha csak rápókozom a matracot a kocsi tetejére? 8:04 - Miért nem tudunk előre gondolkodni? 10:25 - A lelkes közlekedő, aki supermanként segítve akarja eltávolítani az útról a tárgyat.   A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is. (Főoldal kép forrása: Magyar Közút Facebook oldala)            

Európa legjobb Lexus márkakereskedői közé választották a Lexus Szegedet

2023.09.14.
A működését 1992-ben az egyik első hivatalos magyarországi Toyota forgalmazóként Monoron megkezdő Kovács Autóház először 2007-ben kezdte meg a Lexus márka képviseletét Monoron egy Lexus márkaszervízzel. A vállalat életében a következő nagy lépés a szegedi Toyota márkakereskedés megnyitása volt, amelyet a vállalat fennállásának huszonötödik évfordulóján, 2017-ben a Lexus Szeged márkakereskedés és márkaszerviz megnyitása követett. 2022-ben a Kovács Autóház nem csupán az első és egyetlen olyan márkakereskedés lett Magyarországon, amely a Lexus Monor révén immáron két Lexus márkakereskedésben szolgálja ki ügyfeleit, hanem az első és egyetlen olyan márkakereskedés is hazánkban, amely egyetlen központban Toyota és Lexus márkakereskedést és márkaszervizt, Toyota Professional Haszongépjármű Centrumot és Toyota Minősített Használt autó bemutatótermet is létesített. Ahhoz, hogy a Lexus Szeged felérjen a csúcsra, és Kiwami Díj odaítélésével Európa egyik legjobb Lexus márkakereskedésének ismerjék el, mindössze 6 év kellett. Nem szokványos hálózatfejlesztési stratégia A világ legnagyobb és legzöldebb autógyártója, a környezetbarát elektrifikált hajtásláncok széles körét (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos, hidrogén üzemanyagcellás elektromos) kínáló és azok vezető fejlesztőjének számító Toyota prémium márkája, a Lexus a többi luxusautómárkától eltérő hálózatfejlesztési stratégiát folytat: szemben a legtöbb versenytárs márkával nem a lehető leghamarabb elért földrajzi lefedettség a cél. Egy Lexus márkakereskedés megnyitásának joga igazi kiváltság, amelynek előfeltétele, hogy az azt megnyitó partner akár több évtizeden keresztül bizonyítson Toyota márkakereskedőként a legmagasabb színvonalon végzett ügyfélkiszolgálás terén. Ilyen tekintetben már a Lexus Szeged 2017-es megnyitásának lehetősége is komoly elismerés volt a Kovács Autóház számára, amit csak még inkább megerősített a Lexus Monor 2022-es megnyitása, a 2023-ban odaítélt Kiwami Díj pedig feltette a koronát az elkötelezett erőfeszítésekre. A Lexus Kiwami Díj A Lexus Kiwami Díj a Lexus márkakereskedők által nyújtott kimagasló ügyfélélmény elismerése – a márka filozófiájának alapja ugyanis az ’Omotenashi’ – azaz a hagyományos japán vendégszeretet, amelynek révén a vállalat célja, hogy egy Lexus márkakereskedésbe vagy márkaszervizbe belépve az ügyfél úgy érezze magát, mintha hazaérkezett volna. A Lexus úgy véli, hogy a márkakereskedőknek létfontosságú szerepe van a járműbirtoklás élményében, az európai elismerésben részesült Lexus márkakereskedők szűk körében pedig ezúttal, a Lexus történetében először a Lexus Szeged révén helyet kapott egy magyar márkakereskedés is. Egy a legjobb tízből A Lexus által 2017 óta szponzorált 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál kísérő eseményeként megrendezésre került 2023-as Kiwami Awards díjátadón a 315 európai Lexus márkakereskedőből a legjobb 10 részesült elismerésben a luxus egyedivé tételéért a kivételes ügyfélközpontúság révén mind az értékesítésben, mind az értékesítés utáni szolgáltatásokban. A Kiwami (jelentése: „Kiemelkedő kiválóság”) Díjat hét évvel alapították meg a Lexus Omotenashi, a vendéglátás ősi japán filozófiája iránti elkötelezettségének részeként. Ez a filozófia a márka 1989-es életre hívása óta annak sarokköve: a Lexus arra törekszik, hogy az Omotenashi legmagasabb színvonalát érje el minden üzleti területen. Épp ez a mentalitás vezérli a Lexus márkakereskedőket is, amelyek eredményeképp minden ügyfelet úgy kezelnek, mintha azok saját otthonukban lennének.  „Ez egy fantasztikus eredmény, amely csak erős vezetés, csapatmunka és az Omotenashira való folyamatos összpontosítás révén érhető el, biztosítva, hogy minden ügyfelünknek ’csodálatos élményben’ legyen része.” – méltatta a díjazottakat Pascal Ruch, a Lexus európai alelnöke. „Hatalmas büszkeség, hogy egyike lehetünk Európa tíz legjobb Lexus márkakereskedésének, túlzás nélkül állítható, hogy ez az elmúlt több, mint három évtizedes munkásságunk megkoronázása. Egy díjat azonban nem csupán megnyerni kell, hanem hosszútávon ki is érdemelni, így a nekünk ítélt 2023-as Kiwami Díj egyszerre elismerés és felelősség. Mindent megteszünk, hogy ügyfeleinket a jövőben is épp abban a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásban részesítsük, amelynek eredményeképp, visszajelzéseik alapján ma a kezünkben tarthatjuk ezt a díjat.” – fogalmazott Kovács Péter, a Kovács Autóház tulajdonos-ügyvezetője a Kiwami Díj kapcsán. „Óriási elismerés, hogy 2023-ban a Kiwami díj történetében először magyar márkakereskedés sikerét is ünnepelhetjük, és kijelenthetjük a legmagasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást nyújtó Lexus márkakereskedők esetében is Európa legjobbjai között vagyunk. Ez a magyar Lexus márkakereskedőkre jellemző elkötelezettség és attitűd egyébiránt piaci eredményeinkben is visszaköszön, amelynek eredményeképp a Lexus mára az egyik legdinamikusabban fejlődő prémium autómárkává vált Magyarországon. – tette hozzá László Richárd, a Toyota Central Europe – Hungary magyarországi országigazgatója.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója