Puma, a jól csengő márkanév

2019.10.01.
Még hogy kihaltak volna az érzelmek az autóiparból? A legkevésbbé sem, sőt lassan úgy tűnik egyenesen reneszánszukat élik az érzelmeinkre ható, kényelmünk, biztonságunk mellett a lelkünket is kényeztető típusok. Itt van mindjárt az egyik kedvencem az év végén érkező új Ford Puma, amelynek már elődje, a 97' és 2001 között gyártott kis sportkupé is igazi különc volt, amely később a használtpiac és versenyváltozata az autóversenyek egyik sztárja lett. Posztmodern utódja a most bemutatkozó kis méretű crossover szintén arra született, hogy praktikuma, környezettudatossága mellett igazi szerethető kis családtaggá váljon. A globális autópiac minden előnyét élvezi ez a kisautó, hiszen motorja, az 1000-es benzines ecobust a világ egyik legjobb, és talán a legtöbb elismerést kapott erőforrása, amelyhez most egy úgynevezett lágy hybrid rendszer csatlakozik. Ennek lényege, hogy egy apró villanymotor akkor és ott segít az autó hajtásában, ahol és amikor ez leginkább csökkentheti a motor terhelését, fogyasztását, káros anyag kibocsátását. Tölteni nem kell, a közlekedés során keletkező mozgási és surlódási energiákat "cseni el" működéséhez. Igazi finom kis szerkezet, amely, ha környezettudatosan vezetjük az autót, igazi fogyasztási bajnokot csinál a bájos kis crossoverből.  Képre kattintva galéria nyílik! Apropó bájosság. Már a típus nevétől is meglágyul az ember szíve. A Puma a nagymacskák közül az egyik legkisebb, legbájosabb és legelegánsabb. A Ford Puma a Ford egyre bővülő SUV kínálatának legkisebbike és szerintem legbájosabbika. Még csak most kezdődik a magyarországi bevezető kampánya, de már az első különleges, extra "felszereltsége" miatt nagyon megszerettem ezt a kisautót. "MegaBox" névre keresztelték és a Nemzetközi Kutyanap alkalmából mutatkozott be az új Puma, slaggal is mosható csomagtartója, amely ilyen módon alkalmas arra is, hogy egy kiadós séta után hazatérés előtt átmossuk házikedvencünket.  Képre kattintva galéria nyílik! Jól számol a Ford. Ma már a világ egyre nagyobb részén családtagnak számítanak a házikedvencek, legyenek azok kutyák, macskák vagy éppen kismalacok. Mivel erre a kisautóra amúgy sem erőszakolhatók rá a mostanában unalomig súlykolt "nagycsaládos" lózungok kitűnő ötlet volt elsőként azt megmutatni: milyen egyszerű és különleges felszereltséggel kedveskedik a Puma az "állatos" családoknak. Ebből, és persze felsorolhatatlanul sok jövőbe mutató digitális, extra felszereltségéből is világos, hogy ez a nagyszerű és bájos kisautó a jövőnek készül és a progresszíven gondolkodó fiatalok (és örökifjak) érzelem világára hat: környezettudatosság, állatszeretet, túlzásoktól mentes méretek és teljesítmények, viszont egyedi, szerethető, vidám külső. A Fordnál hangsúlyozzák, hogy a most bemutatkozott Puma semmilyen módon nem utódja sport kupé elődjének. Ez nyilvánvaló is hiszen nem csak más kategória, de szinte bizonyosan más volumenű siker is vár az új Pumára. Abban viszont - ha akarjuk, ha nem - azért mégis csak van valamifajta hasonlóság névelődjével, hogy kedvességével és különcségével ismét bebizonyítja: a globális autóipar nagy darabszámú sikermodelljei sem feltétlenül sematikusak, unalmasak, érezelemmentesek.

Kétmilliós bírságot kapott egy külföldi sofőr szabálytalan vontatás miatt

2019.10.01.
A rendőrök vasárnap állítottak meg a 4-es úton egy külföldi állampolgár által vezetett autószállító trélert. Megállapították, hogy a tehergépkocsi nem volt menetíró készülékkel felszerelve, és a járműszerelvény a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladta. Kiderült az is, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa tehergépkocsi és nehéz pótkocsira. A román-moldáv kettős állampolgárságú sofőrt előállították, és gyorsított eljárásban kétmillió forintot meghaladó összegű pénzbírságot szabtak ki rá - közölték. Egy másik közleményben azt írták, hogy hétfőn az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán egy kisbusz szabálytalanul vontatott egy személygépkocsit, amelyben ketten utaztak, emiatt a sofőrt a helyszínen megbírságolták. MTI

Változik a benzin és a gázolaj ára

2019.10.01.
Október első szerdáján csökkennek az üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is bruttó 2-2 forinttal lesz kevesebb a hét közepétől – értesült a holtankoljak.hu. A portál szerint a 95-ös benzin átlagára literenként 389 forintra csökken, míg a gázolajért átlagosan 415 forintot kell fizetni.

Beárazták a hazai járműgyártást – felfoghatatlanul nagy összeg jött ki

2019.10.01.
Szijjártó Péter az Infineon Technologies nemzetközi vállalat új gyárának alapkő letételi ünnepségén elmondta: 6,4 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a vállalat új ceglédi beruházásához, amellyel 275 új munkahely jön létre. Hozzátette, hogy a beruházás összesen 32 milliárd forintba kerül, ehhez nyújt a kormány vissza nem térítendő támogatást. A miniszter elmondta, hogy a magyar gazdaság sikeressége azon múlik, hogy milyen mértékben érkeznek hazánkba az elektromobilitásra épülő új autóipari korszak beruházásai. Hozzátette, ma az látható, hogy egyre nagyobb számban választják beruházásaik helyszínéül Magyarországot a nagy autóipari cégek. Az elektromobilitás területén megvalósuló fejlesztések nagy mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy az elmúlt öt évben minden év végén új éves beruházási rekord született - mondta. Szijjártó Péter szerint Magyarország versenyképességét bizonyítja, hogy a világon a 92. helyen áll a lakosság számát tekintve, míg az autóipari export világranglistán a tizennyolcadikon. Hozzátette, hogy Pest megyébe az elmúlt öt évben 46 nagyberuházás jött a kormány beruházásösztönző politikájának köszönhetően, amelyek révén 500 milliárd forintnyi beruházással 8360 új munkahelyet hoztak létre. Büszkeségre ad okot Magyarországnak, hogy a vállalat amellett választotta Magyarországot az új gyár felépítésére, hogy a világ 35 országában van jelen - fűzte hozzá. A miniszter szólt arról, hogy az elektronikai ipar a tavalyi évben 11 százalékkal tudta növelni teljesítményét, aminek a termelési értéke 5100 milliárd forint volt, és az idei év első felében is újabb 8 százalékos emelkedést sikerült elérnie úgy, hogy 145 ezer embert foglalkoztat hazánkban. Az Infineon Technologies Cegléd Kft. közleménye szerint a cég 25 éve van jelen Magyarországon. Eddig Magyarországon a 3500 V-os feszültségosztályig állítottak elő teljesítménymodulokat, amelyeket olyan területeken használnak, mint a zöldenergia és az ipari automatizálás. Az új gyár megépülésével a cég dolgozói létszáma megközelíti az 1600 főt, a gyártás 2021 végén kezdődik.

Két sportos Q-modellváltozat egészíti ki a győri termékpalettát

2019.10.01.
„A megújult Audi RS Q3 egy lenyűgöző, az Audi RS Q3 Sportback pedig egy teljesen új, magával ragadó modell az Audi termékkínálatában” – mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. „Győrben immár 5 alapmodellt gyártunk 12 különböző variációban. Ez a komplexitás magas fokú precizitást, rugalmasságot és a legmagasabb szintű szaktudást követeli meg munkatársainktól. Büszke vagyok a csapatunkra, hogy két újabb modellvariáns gyártásfelfutását vitték sikerre.“ Az Audi RS Q3 és RS Q3 Sportback egyet jelent a kimagasló erővel és teljesítménnyel. Ez tükröződik a modellek formatervében is: a keret nélküli Singleframe hűtőráccsal a kompakt SUV még határozottabb megjelenésű. A feketén csillogó, háromdimenziós méhsejtstruktúrájú hűtőrács mélyebben, közvetlenül az RS nagyméretű oldalsó légbeömlőket is tartalmazó lökhárítóján helyezkedik el. A lökhárító markáns, bumerángalakú pengeelemeit kizárólag az RS Q3 dizájnjához tervezték. Az RS génjei visszaköszönnek a Singleframe hűtőrács feletti lapos réseiben is. Az Audi Q3 családján belül az RS Q3 és az RS Q3 Sportback testesíti meg a sportosság csúcsát. A kompakt modellek nagyon meggyőzőek: öt henger, 294 kW (400 LE) teljesítmény, 480 Nm forgatónyomaték, quattro összkerékhajtás. Öthengeres erőforrásuk igazi modern klasszikus. Az Audi Hungariánál gyártott 2,5 literes TFSI motor az elmúlt évben sorozatban kilencedszer nyerte el a neves „Az Év Nemzetközi Motorja” díjat. A többszörösen kitüntetett öthengeres motor ugyanabból a 2 480 cm3 lökettérfogatból több mint 17 százalékkal nagyobb teljesítményt képes kihozni. A maximális forgatónyomaték a rendkívül széles – percenként 1 950-től 5 850 fordulatig terjedő – fordulatszám-tartományban rendelkezésre áll. Az RS Q3 és RS Q3 Sportback mindössze 4,5 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órás sebességre. A maximális sebességük 250 km/órára szabályozott, illetve kérésre 280 km/órára. 1-2-4-5-3 – a szomszédos és az egymástól távol lévő hengerek felváltva lépnek működésbe. A különleges gyújtási sorrend és a hengerek páratlan száma egészen sajátos ritmust és egyedülálló motorhangot eredményez. A kétosztatú RS kipufogórendszer tovább erősíti az öthengeres motor karakteres hangját. Az Audi RS Q3 és Q3 Sportback a 2019-es év végétől lesz elérhető az európai kereskedésekben.

Újabb lesújtó baleseti adatok

2019.10.01.
Összeroncsolódott személyautó, előtte sérült kamion az M0-s autóút XXII. kerületi szakaszán 2019. szeptember 30-án. A személygépkocsi összeütközött a kamionnal az autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, az autó 65 éves vezetője a helyszínen életét vesztette. MTI/Mihádák Zoltán 2019. szeptember 30-án a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 60 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 ember vesztette életét, 14 súlyos és 42 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt állított elő.

A közlekedés zöld fordulata és az e-autó

2019.09.30.
Mosóczi László hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiaalkotással, a szabályozási környezet kialakításával és támogatási eszközökkel is segíti a környezetkímélő járművek elterjesztését Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy október elsején lép életbe a júliusban elfogadott és felülvizsgált Jedlik Ányos Terv, amely korszerű és piacbarát szabályozási környezetet biztosít az e-autózásnak. Az államtitkár elmondta, hogy az állam első körben 2,3 milliárd forinttal támogatta a járműbeszerzéseket, a pályázat meghirdetése óta több mint 1600, tisztán elektromos meghajtású autó megvásárlását segítve. Az ösztönzési intézkedések második körében, 2018 ősze óta több mint ezer pályázat érkezett és 384 millió támogatást már odaítéltek. Mosóczi László közölte, hogy mintegy 13 ezer zöldrendszámos jármű fut a magyar utakon, ezek fele tisztán elektromos. Megjegyezte, hogy utóbbiak darabszáma 2018 májusához képest kétszeresére bővült. Az államtitkár jelezte, hogy a kormány a tömegközlekedés területén is törekszik a zöld fordulatra, ezért Magyarország új buszstratégiájának segítségével a hazai közszolgáltatások ellátását végző buszokat fokozatosan korszerűekre cserélik. A Zöld busz program a helyi tömegközlekedés teljes "zöldítését" célozza meg tíz éven belül, amellyel a járművek átlagéletkora 1tizenötről tízre csökkenne, továbbá 2022 után csak elektromos buszok beszerzéséhez adna támogatást az állam. Megemlítette, hogy a zöld busz mintaprojektre 1,6 milliárd forintot fordítanak, ebből demonstrációs és finanszírozási mintaprogramokat segítenek. Fotók: dunaujvaros.com Cserna Gábor Dunaújváros fideszes polgármestere elmondta, hogy 2016-ban kötöttek megállapodást a kormánnyal a Modern Város Programról, annak egyik legfontosabb eleme az elektromobilitás elterjesztése volt. A projekt gazdája a Dunaújvárosi Egyetem, amely a térség meghatározó műszaki-szellemi bázisaként keresi a helyes utat a közlekedés zöldítése terén - tette hozzá. Galambos Dénes Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa közölte, hogy a Modern Városok Programban lefektetett célok eléréséhez a város és az egyetem 100 millió forintból készített tanulmányokat az e-várossá váláshoz, most pedig elfogadás előtt van az az előterjesztés, amely alapján 1,2 milliárd forintot kapna a település. Ebből Dunaújváros többek között három elektromos autóbuszt, két vegyes használatú áruszállító járművet, három személyautót és két motorkerékpárt vásárol majd.   

Fókuszban az ST

2019.09.30.
A Focus modellcsaládba megérkezett az ST, a kínálat jelenleg legerősebb változata. Az elődmodellhez képest a gyártó újragombolta az ST kabátját és számos ponton módosított technikán. Ezzel kesztyűt dobott a kategória riválisainak többek között a MEGANE RS-nek és a Honda Civic Type-R-nak is. Az ST igazi szürke eminenciás, ami megtartva a modell családi mivoltát, semmi perc alatt válhat fenevaddá konszolidált családapák alatt is. A benzines változat 280 lóereje és az ehhez párosuló 420 Nm forgatónyomaték önmagáért beszél, de a részletekről majd később, nézzük először, hogy külsőleg mennyiben alakult át a sportmodellé. Valljuk be, hogy a hétköznapi álarc mögé bújtatott erőgépek esetében többnyire alig felfedezhető kardinális eltérés az alapmodellekhez képest. Ezzel a meglepetésfaktorral pedig számos sávtárs arcára ráfagyaszthatjuk a mosolyt. Az új ST esetében is óvatosan bántak a sportos motívumokkal, a mellettünk álló lefeljebb a vörös féknyergekről, na meg a kerekek méretéből gondolhatja azt, hogy az autónak vannak rejtett titkai. Alapvetően a frontkiképzés ezen belül is a hűtőrács változott, ami nem csak egy agresszívabb dizájnelem, hanem a több hűtőlevegő beáramlását is segíti. Aerodinamikát segítő elem a hátsó részen tetőspoilere is. A hátsórész legfeltűnőbb korrekciója agresszív diffuzor mellett, hogy a korábban középen lévő ikerkipufogó a mostani változatnál a szélekre került. Egyébként ezt a macsósabb kivitelt ne sajnáljuk a kelleténél jobban, hiszen így már lehetőség van vonóhorog felszerelésre is, ami korábban nem volt lehetséges. Az utastér már sokkal több minden elárul az autó vérmérsékletéről. Kiváló oldaltartású Recaro ülésekben válhatunk utcai harcossá, ami már koránt sem olyan kalodajellegű, mint a Fiesta ST-ben. További optikai elem az alumínium pedálsor, illetve az ST hímzett váltógomb. Jó hír, hogy megnövelt hangszigetelésnek köszönhetően sokkal csendesebb az autó. Ám az se bánkódjon, akinek az erőteljesebb motorhang a fétise az úgynevezett ESE technológiának köszönhetően az autó sport-és versenypályamódban felerősíti a hanghatásokat, aminek zenitjét a gázról lelépve diszkrét visszadurrogás jelenti. De, ha már hangok, akkor az új ST-ben dolgozik egy gázfröccs-automatika is, ami a visszaváltások közötti fordulatszám megtartásban segít. Ez  technológiai egy új elem az autóban. Az új ST-ben az eddig legerősebb motor dolgozik. A 2.3 literes EcoBoost erőforrás 280 lóerős, 420 Nm nyomatékot abszolvál és 5,7 másodperc kell neki a százas sprintez. Az átdogozott motorban többek között az eredetileg a Ford GT és a Ford F-150 Raptor kifejlesztett turbólyuk kiküszöbölő technológia dolgozik, aminek lényege, hogy fenntartja a turbinakerék fordulatszámát. Továbbá szintén új rendszerben, azaz elektromos müködtetésű szelep is, ami a korábbiaknál pontosabban szabályozza a töltőnyomást. Az erőforráshoz hatsebességes manuális, és hétsebességes automataváltó csatlakozhat, mely utóbbi később egészíti ki a konfigurációs palettát. A hatsebességes kapcsolómű eltér az alapverziótól, rövidebben és gyorsabban kapcsolható. Ahogy az új ST-n semmi sem az, aminek látszik, így a futóművek sem sztenderdek. Ezt az egységet is alaposan átdolgozták. Az intelligens lengéscsillapítói elöl 20, hátul 13 százalékkal feszesebbek. Az úgynevezett társított CCD technológiának köszönhetően kétezred másodpercenként vizsgálja a fék, a karosszéria és a kormányzás adatai, és ehhez igazítja a lengéscsillapítást. Újdonság a korábbi ST-től eltérően, hogy itt már nem szoftveres irányítású a „differenciálzár”, ami a fékekkel "operál", hanem elektrohidraulikus a rendszer, ahol tengelykapcsolók zárják össze a két oldalt. Ami az éles bevetést illeti mondhatni csínján kellett bánni az oroszlán bajuszának húzogatásával. Mivel a teljesítmény és menetdinamika kipróbálása nem terjedt ki a ring teljes aszfaltcsíkjára, hanem csak kanyarkombinációk tesztelésére korlátozódott. Így mélyreható élményekről nem lehet beszámolni legfeljebb csak impressziókat kaphattunk, jó lehet a mellékvesék ezen a rapid randin is be tudtak indulni. Az új ST futóműve kellő mértékben hozza a sportos karter és jól kontrollálható. A kormányműve "nehezebb", kissé feszesebb és pontosabb, mint az alapmodellekben. A nagyobb féktárcsák nem csak jobb hatásfokkal működnek, hanem a hivatalos passzus szerint négyszer többet bírnak, mint az előzőgenerációs társaik. Továbbá elektronikus rásegítéssel működik, ami képes érzékelni a „fáradást” és ennek hatására kiküszöböli az ilyenkor tapasztalható nyúlós érzést is. Az új Ford Focus ST 9,9 millió forintról indul, de egy-két kihagyhatatlan opciós csomag megvásárlásával az ár gyorsan feltornászható 12-13 millió forint magasságába. A nap másik szereplője az ST gázolajos változata volt, amiről most némileg értehető módon kevesebb szó esett, mivel a rivalda inkább a benzinmotoros verzióra irányult. Bár nem az aszfaltszaggatásra tervezték a 2.0 literes EcoBlue motor a Ford legerősebb dízele a maga 190 lóerejével és 400 Nm-es forgatónyomatékával. A gyorsulása 0-100 Km/órára 7,6 másodperc.  Hamarosan ezt a verziót is részletesen kibontjuk.      

Elkészült a 250 ezredik Škoda Karoq

2019.09.30.
Amint Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja kiemelte: "E mérföldkő jól bizonyítja, milyen népszerű a ŠKODA KAROQ. Nagyszerű siker, hogy már valamivel több, mint két évvel a gyártáskezdet után elértük a 250 ezer darabos mennyiséget, ami a KAROQ jelentőségét is hangsúlyozza vonzó modellpalettánkon." A ŠKODA 2017 júliusa óta készíti Kvasinyban KAROQ modelljét, 2018 januárban pedig Mladá Boleslavban is beindult a gyártása. 2018 folyamán a cseh gyártó 115 700, míg az idén eddig 97 900 darabot szállított ki ügyfeleinek KAROQ sorozata tagjaiból, amely így jelenleg a ŠKODA legkeresettebb modelljeinek egyike. A ŠKODA 2016-ban a KODIAQ sorozattal indította el SUV-offenzíváját, amely a márka kínálatának első nagyméretű Sport Utility Vehicle tagjaként jelent meg. A KODIAQ 2016 októbere óta készül Kvasinyban, s 2017 tavaszán érkezett a piacra. A KODIAQ, a KAROQ és az új City-SUV KAMIQ formájában a cseh gyártó már három vonzó modellel is szolgál e piaci szegmensben, s a márkaembléma helyett mindegyikük már önálló betűből álló márkafeliratot hordoz csomagtérajtaján. A 2020-as modellévre a ŠKODA műszakilag és optikailag is frissítette KAROQ sorozatát, a nagysikerű kompakt SUV-modellt most a fokozott biztonság és kényelem szolgálatában még gazdagabb felszereltség jellemzi. Rendelkezésre áll hozzá például az új Side Assist rendszere is, amely már 70 méteres távolságig figyelmeztethet a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járművekre. A KAROQ connectivity-kínálata is a legkorszerűbbnek számít, s az innovatív ŠKODA Connect megoldások mellett online-szolgáltatások széleskörű választékával is szolgál. A ŠKODA KAROQ futóműve - amely elsőkerékhajtású és összkerékhajtású kivitelében egyaránt felszerelhető az adaptív futómű (Dynamic Chassis Control; DCC) technikájával - szintén mércéül szolgálhat és mindenkor lehetővé teszi a műutaktól távoli kirándulásokat is.  

Megszületett az e-babakocsi: intelligens, elektromos meghajtású

2019.09.30.
Az újdonsült mamák és papák számára ez lehet az elmúlt száz év második legforradalmibb találmánya a mosógép után. A Bosch olyan, két elektromos motorral működő babakocsit fejlesztett ki, ami kiküszöböl szinte minden fizikai erőfeszítést a bébik mozgatásával kapcsolatban. A rendszert e-babakocsinak nevezik, és 2020-ban az Emmaljunga svéd márka fogja piacra dobni. A termék tökéletesítésében más gyártókkal is együttműködnek. A Bosch által kifejlesztett hajtásrendszer alapja a hátsó tengelyen található két villanymotor, ami Bluetooth modullal és egy érzékelőrendszerrel rendelkezik. Ezek folyamatosan mérik a babakocsi sebességét és a gyorsulását, ugyanakkor felismerik annak a felületnek a jellegét, amelyen a babakocsi épp gurul. A speciális algoritmusoknak köszönhetően az e-babakocsi a másodperc töredéke alatt képes kiszámítani, hogy adott szituációban épp milyen beavatkozásra készül a bébit sétáltató papa vagy mama. Emelkedőn felfelé a motorok automatikusan segítenek a babakocsi tolásában, mint az elektromos kerékpárok esetében. Lejtőn pedig korlátozzák a babajármű gurulási sebességét. Ha a szülők elengedik a babakocsit, a motorfék megakadályozza, hogy az ellenőrizetlenül mozogjon, illetve az elektromechanikus zár aktiválja a rögzítőféket. Mindezt anélkül, hogy bármilyen programozó vagy irányító gombot meg kellene nyomni a fogantyún. A felfelé vagy lefelé haladás mellett a Bosch találmánya lehetővé teszi az útvonal megtartását szintkülönbséges szakaszokon történő haladáskor, illetve amikor érzékeli, hogy a babakocsit egy kézzel tolják. A rendszer azt is megakadályozza, hogy erős széllökések esetén a kocsi elszabaduljon vagy eldőljön. A szélcsatornában történt tesztelés során az e-babakocsi még 60 km/h-s szélsebesség mellett is irányban tudott maradni. A szülők az intelligens elektromos meghajtás három szintje közül választhatnak az Androidra és az iOS-re kifejlesztett speciális okostelefon-alkalmazás segítségével, amely Bluetooth-on kommunikál az e-babakocsi rendszerrel. Az alkalmazás jelzi a cserélhető akkumulátor töltöttségi szintjét, és időben figyelmeztet, amikor a tápegység lemerülőben van. A 18 voltos lítium-ion babakocsi akkumulátort zárható rekeszben helyezték el. Ez egyébként ugyanaz az akkumulátor, amelyet a hagyományos Bosch elektromos kéziszerszámokhoz, például vezeték nélküli csavarhúzókhoz használnak, és ezért más eszközök tápellátására is használható.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója