A 2017-es pénzügyi év első negyedévére vonatkozó legfontosabb adatok
Az alábbi táblázat a Nissan pénzügyi eredményeit mutatja a 2017. június 30-át megelőző három hónapos időszakban, a cégcsoport kínai közös vállalatának könyvviteli tőkemódszerével nyert adatok alapján. Az üzemi nyereség az előző évitől 12,8%-kal maradt el, ami főként a Calsonic Kansei eladásából adódó megváltozott feltételeknek, az emelkedő nyersanyagköltségeknek és a kedvezőtlen árfolyamhatásoknak tudható be. Az üzleti eredmény 1,1%-kal csökkent.
A 2017-es pénzügyi év első negyedéve
(TSE beszámoló és a kínai közös vállalat tőkemódszerével nyert eredmények alapján)1
Milliárd jen
A 2016-os pénzügyi év első negyedéve
A 2017-es pénzügyi év első negyedéve
Az előző év azonos időszakához képest, %-ban
Árbevétel
2 654,5
2 760,4
+4,0
Üzemi nyereség
175,8
153,3
-12,8
Működési nyereséghányad %-ban
6,6
5,6
-1,0
Szokásos vállalkozási eredmény
198,2
189,6
-4,4
Üzleti eredmény2
136,4
134,9
-1,1
A Nissan kínai, közös vállalkozás keretében megvalósuló tevékenységét is magában foglaló vezetőségi pro forma eredmények szerint a nettó árbevétel 3,03 billió jen volt, míg az üzemi nyereség 185,7 milliárd jen, amely 6,1%-os nyereséghányadot eredményezett.
Értékesítési eredmények
Az első negyedévben a Nissan összesen 1,351 millió járművet adott el világszerte, amely 5%-os növekedést jelentett.
Japánban az értékesítés tovább nőtt a Kei autóértékesítések újraindítását követően illetve erős keresletet mutatkozott a regisztrált járművek iránt is, beleértve az olyan modelleket, mint a Note e-POWER és a ProPILOT önvezető technológiával felszerelt Serena. Az eladott Nissan gépjárművek száma 131 000 darab volt, vagyis 45,6%-kal emelkedett a 2016-os pénzügyi év első negyedévéhez viszonyítva, amelynek eredményeképpen a cég piaci részesedése 2,6 százalékponttal, 10,9%-ra javult.
Az Egyesült Államokban 1,2%-kal 403 000 darabra nőttek a Nissan eladásai, ami 0,4 százalékpontos növekedést jelentett, így 9,1% lett a piaci részesedése a vállalatnak. Változatlanul erős kereslet mutatkozott a szabadidő-autók, mint a Rogue és a közelmúltban bemutatott Rogue Sport iránt.
A kínai piacon, ahonnan csak naptári éves bontásban állnak rendelkezésre adatok, az eladások 5,3%-os növekedést mutatva elérték a 314 000 darabot. Ebben a negyedévben a piaci részesedés Kínában nem mozdult el 4,7%-ról.
Európában, Oroszországot is beleértve, a Nissan összesen 185 000 darab gépjárművet értékesített, amely 1,1%-os növekedést jelent. Oroszország nélkül a Nissan értékesítési adatai 162 000 darabbal 0,2%-os csökkenést mutatnak, elsősorban a tervezett modellváltások miatt. A Nissan piaci részesedése Európában 3,6%-os maradt.
A Nissan az ázsiai és óceániai régiót, Latin-Amerikát, a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló egyéb piacain összesen 188 000 járművet adott el, ami 1,2%-os emelkedést jelent az egyes piacokon tapasztalható változékony kereslet ellenére is.
Kilátások
A májusban közzétetteknek megfelelően, a 2017-es pénzügyi évben a vállalat 5,83 millió darab jármű értékesítését tervezi, és a növekvő eladási számokhoz várhatóan olyan modellek járulnak majd hozzá, mint a Rogue Sport, a megújult Qashqai és X-Trail, a Kicks, a Navara és a teljesen megújult Nissan LEAF.
Ezért a vállalat a pénzügyi évre vonatkozó előrejelzéseit továbbra is fenntartja. A Nissan kínai közös vállalatára vonatkozó, tőkemódszerrel történő számítás után a 2018. március 31-én záruló pénzügyi évre vonatkozóan a korrigált előrejelzése továbbra is a következő:
A Nissan 2017-es pénzügyi évre vonatkozó előrejelzése – TSE beszámoló alapján – A kínai közös vállalat tőkemódszerrel nyert eredménye alapján1
Nettó árbevétel
11,8 billió jen
Üzemi nyereség
685 milliárd jen
Üzleti eredmény2
535 milliárd jen