Többfelé hófúvásra is figyelmeztetnek

2017.04.19.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára a széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki. Több járásra a másodfokú riasztásokat is. Ahol ezek a riasztások vannak érvényben, ott akár óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések is lehetnek. További hét megyében szintén az erős szél miatt elsőfokú a figyelmeztetés. A sok eső miatt a fővárosban, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken 24 óra alatt 30 milliméternél is több eső hullhat. Szintén a sok eső miatt tizenegy további megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Az országban többfelé 20-30 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani. Az Északi- és a Dunántúli-középhegység magasabb részein 50 millimétert meghaladó csapadék is eshet. A Tiszántúlon leginkább eső, másutt eső, havas eső, hó egyaránt valószínű. A magasabban fekvő helyeken főként havazás várható. A hó jellemzően tapadó hó lesz. Síkvidéken a lehulló hó olvadni fog, vagy elolvad, éjszaka viszont a Tiszántúl kivételével átmenetileg 1-7 centiméter hó megmaradhat. A Dunántúli-, és az Északi-középhegység vonulatain akár 30-50 centiméter, a legmagasabb csúcsokon akár ezt meghaladó hóréteg is kialakulhat. Szintén szerdára a hófúvás miatt is figyelmeztetéseket adtak ki. Veszprém megyében ez másodfokú, Fejér, Vas és Zala megyében elsőfokú. A friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Azt írták: az északi, északnyugati szél szerdán elsősorban a Dunántúlon, holnap az északkeleti országrészben is viharossá fokozódik. Napközben a Dunántúl nyugati részén azonban 90-100 kilométer/óra közötti lökések is előfordulhatnak. A hegyekben a viharos szél hófúvást okozhat. Csütörtök estétől mérséklődik a légmozgás. MTIC Címlapfotó: MTI
Címkék: 

Nehezen megközelíthető a Normafa környéke, az óvodásokat átszállítják

2017.04.19.
Az önkormányzat szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyerekeket rendőri felvezetéssel, a kerület saját autóbuszával viszik át az iskolába délután 4 órakor. A gyerekek óvodapedagógus felügyelete mellett várják szüleiket. A közleményben arra is kitértek, hogy az FKF Nonprofit Zrt. 12 gépjárművel dolgozik a magasabban fekvő budai fő- és tömegközlekedési utakon, azonban a gépek helyenként nehezen haladnak a bedugult útvonalakon. Erre példaként az Istenhegyi út - Költő utca - Eötvös út útvonalat hozták fel. A kerületi önkormányzat azt kéri, hogy mindenki fokozott odafigyeléssel közlekedjen, ha bajba jutott embert vagy járművet lát, akkor pedig hívja a 112-es segélyhívó számot. MTI
Címkék: 

Magyar Suzuki: a 3 milliomodik autó gördült le az esztergomi gyártósorról

2017.04.19.
Egy SX4 S-Cross gördült le 3 milliomodikként a gyártósorról a mai napon a Suzuki esztergomi gyárában. Ez a szám már önmagában is jelentős, és nagyszerűen kifejezi, 1991-es alapítása óta a magyar vállalat jelentősen hozzájárult a márka hazai és európai sikereihez. Csupán néhány adat, amelyek jól jelzik a folyamatos fejlődést: 1992-ben 970 gépjárművet gyártottak le, 2005-ben túllépve a százezres határt, már 136.311 autó készült Esztergomban, 2008-ban pedig 281.686 Suzuki gurult ki a gyárból. Az elmúlt 26 évben ikonikus modellcsaládok hagyták el az esztergomi futószalagot: 1992-ben az első generációs Swift, 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben a Swift újabb generációja, 2006-ban az SX4, 2008-ban a Splash, 2010-ben a 3. generációs Swift, 2013-ban az SX4 S-Cross, 2015-ben pedig az új Vitara. Utóbbi modell eladási adatai alapján toronymagasan vezette a városi-terepjáró (SUV) kategóriát, és ezzel együtt a személyautók mezőnyét tavaly. Így nem csoda, hogy 2016-ban 2009 óta először ismét a Suzuki lett az összesített személyautó-eladási lista éllovasa 11.266 itthon eladott autóval. A 2016. abból a szempontból is rekord év volt a Magyar Suzuki történetében, hogy a márka 11,67% százalékra növelte részesedését a magyar személyautó-piacon. A Magyar Suzuki gyárában készült autók futnak a Dominikai Köztársaság, Guatemala, vagy a Csendes-óceán délnyugati részén található Vanuatu útjain is. A tavalyi 211.266 gyártási darabszámból ugyanis az eredményes hazai értékesítésen túl a vállalat több mint száz országot szolgált ki a globális exportpiacokon. „Ha végignézem az elmúlt két és fél évtizedet, büszkeséggel töltenek el az elért eredmények. Nagyon fontos, hogy megálljunk az ilyen mérföldköveknél, mint amihez most érkeztünk, és elismerjük munkánkat. Nagyszerű teljesítményt nyújt nap mint nap az a háromezer kolléga, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a 3 milliomodik magyar gyártású Suzuki is elkészülhessen” - emelte ki Yoshinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a jeles esemény alkalmából.

Az Audi Hungaria az Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos járműszállítója

2017.04.19.
„Vállalatunk számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, Győr városával egymást erősítve törekszünk a sikerre. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen jelentős esemény rendezési jogát nyerte el városunk, amelyet az Audi Hungaria is magáénak érez és büszkén támogat”, mondta Peter Kössler, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Lőre Péter, az AUDI HUNGARIA Zrt. Vállalati kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője és Borkai Zsolt, Győr város polgármestere  Magyarország első hivatalos olimpiai eseményét, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált Győrben rendezik 2017. július 23-29. között. A fesztiválra 50 ország 3600 14 és 18 év közötti fiatal sportolója és küldöttsége érkezik, hogy 10 sportágban – atlétika, kézilabda, torna, judo, kosárlabda, úszás, kajak-kenu, röplabda, kerékpár és tenisz – mérjék össze tudásukat. Az Audi Hungaria szponzori autói nem csupán az olimpiai fesztivál alatt lesznek láthatók Győr utcáin, már az olimpia lángot is egy Audi Q7 és egy Győrben készült Audi A3 Cabriolet fogja szállítani. Az EYOF népszerűsítésében 10 felnőtt és 10 fiatal sportági nagykövet is részt vesz, külön öröm a vállalat számára, hogy a kézilabda arcainak az Audi Hungaria által támogatott Győri AUDI ETO KC két játékosát, Görbicz Anitát és Pál Tamarát választotta a Szervezőbizottság.  Az Audi Hungaria már a vállalat alapítása óta elkötelezett támogatója a város kulturális, szociális és sportéletének, valamint a jövő generáció oktatásának, képzésének. Ennek szellemében számos egyesületet, szervezetet és kezdeményezést támogat, amellyel jelentősen hozzájárul a régióban élők életszínvonalának növeléséhez.  

EU miniszterek a súlyos közúti balesetek ellen

2017.04.19.
A március végén Valettában aláírt nyilatkozat a halálos balesetek már korábban elfogadott 50%-os csökkentéséhez igazodva, de azon túlmutatóan 2030-as céldátummal határoz meg iránymutatást, első alkalommal a súlyos balesetekre vonatkozóan. A koncepció egyébként kimondva nem túl bonyolult: a politikusok és  szakemberek elhatározták, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy a következő 13 évben felére csökkenjen a súlyos közúti balesetek száma.   Violetta Bulc, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa a csúcstalálkozón   A találkozón egyébként friss statisztikák kerültek napvilágra. E szerint a halálos áldozatok számában 2%-os csökkenés volt tapasztalható 2016-ban, azaz a fejlődés dinamizmusa meghaladta az egy évvel korábbi 1%-os mértéket. Ugyanakkor a nagyságrendek önmagában is elrettentőek: 2016-ban mintegy 25.500 ezer ember veszítette életét Európa közútjain, és egy nagyságrenddel nagyobb, kb. 135 ezer volt a súlyos sérültek száma. Míg a halálos kimenetelű balesetek csökkenésénél folyamatos a javulás, ez sajnos nem mondható el a súlyos sérüléses balesetekről.   A nyilatkozat címlapja (forrás: etsc.eu)   A Valettában tartott csúcstalálkozón részt vett Antonio Avenoso, az ETSC ügyvezetője is, aki a következőképp vélekedett a nyilatkozat aláírását követően: “A közlekedésbiztonsági szakma melegen üdvözli a ma aláírt deklarátumot, hiszen korábban még soha nem volt példa arra, hogy a súlyos sérüléses balesetek csökkentésére vonatkozóan is megállapítottak volna egy hosszútávú célértéket. Ugyanakkor nem szabad elfelednünk, hogy néhány területen azonnali beavatkozás szükséges. Az EU-ban forgalomba helyezett járművek biztonsági szabványait 2009 óta nem aktualizáltuk, miközben a technológia hihetetlenül nagyot fejlődött az elmúlt 8 esztendőben. Az ezzel kapcsolatos döntéseket sajnos többször halogattuk, legutóbb egy hónappal ezelőtt toltuk el 2018 márciusáig. De minden egyes elvesztegetett nap újabb értelmetlenül elvesztett emberéleteket, és súlyos sérüléseket jelent. Ha az Európai Unió valóban komolyan gondolja, hogy minden egyes héten 500 embert ment meg a sérülésektől, akkor azonnal el kell kezdeni az érdemi munkát!”   Antonio Avenoso nyilatkozatában azonnali intézkedéseket sürgetett  

A miskolci vasútvonalon fák dőltek a sínekre, késnek a vonatok

2017.04.19.
A közlemény szerint a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon a Gödöllő-Isaszeg közötti felsővezeték-szakadás után Gödöllő és Aszód között fák dőltek a sínekre. A gödöllői állomáson nincs áram a felsővezetékben. A vonatok Isaszegnél és Aszódnál, illetve Gödöllőnél várakoznak, az utasoknak jelentős késésekkel kell számolniuk. Ha hosszabb ideig elhúzódik a helyreállítás, vonatpótló buszokat állítanak forgalomba. A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon Abony és Szolnok között már mindkét vágányon közlekednek a vonatok. Ott korábban egy műszaki hibás tehervonat miatt csak az egyik vágányt használhatták a szerelvények. A Soltvadkert-Pirtó-Kiskunhalas szakaszon újraindult a vonatközlekedés, miután eltávolították a sínekre és a vezetékre esett faágakat. Nem kell már pótlóbuszokkal utazni, a menetrend folyamatosan helyreáll a Budapest-Kelebia vonalon - írták. MTI
Címkék: 

Idén is ötvenhat csapat verseng a II. Automotive Foci Kupán

2017.04.19.
„Az egyre többet foglalkoztatott és egyre több értéket előállító ágazat szereplői közül nem csak hazai vállalatok, hanem multinacionális cégek magyar leányvállalatai is képviseltetik magukat a II. Automotive Foci Kupán, amelynek fővédnöki tisztét idén is a Külgazdasági és Külügyminisztériumot vezető Szijjártó Péter úr tölti be – nyilatkozta a rajt előtt Szalay Gergő, a PromoSport Kft. ügyvezetője. – A mezőny idén éppen annyira népes, mint tavaly, a versengők köréhez csatlakozó újoncoknak köszönhetően viszont a 2016-os premieren látottnál is rangosabb sportszerető társaság kialakulására lehet számítani. A szombati sportesemény nem csak a versengésről, az ügyességről és az állóképességről szól, hanem egy szerteágazó ágazat szereplőinek ritkán adódó különleges találkozójáról, amely teret ad új kapcsolatok kialakulásának, illetve régi barátságok megerősítésének.” A félszáznál is jóval több, egészen pontosan 56 csapat színeiben félezernél is több focibarát lép pályára a XVI. kerület büszkeségei közé tartozó sportpályán, ahol nem sokkal reggel 9 óra után nyolc pályán kezdődnek meg a küzdelmek. A csoportmérkőzések 15 percig tartanak, de ugyanilyen hosszúak lesznek az összecsapások a torna egyenes kieséses szakaszában is. Minden csoportból az első két helyezett jut tovább, de a kiesők is úgy távozhatnak, hogy hat ellenféllel már megküzdöttek. Az eredményhirdetésre a tervek szerint délután négy óra után kerül sor. A szervezők rengeteg gyermekprogrammal készülnek, így az esemény igazi családi nap is lesz egyben, amelyre a belépés ingyenes, előzetes regisztrációra pedig nincs szükség.  
Címkék: 

A havazás miatt lezárták a 24-es főút mátrai szakaszát

2017.04.19.
Közölték, a lehullott hó miatt több tehergépjármű megcsúszott és keresztbe fordult az úttesten, és személyi sérüléssel járó baleset is történt. A rendőrök a csúszóssá vált útszakaszt teljes szélességében lezárták.    A Gyöngyös felől közlekedőket a főút 7-es kilométerénél, a Pálosvörösmarti útra terelik, valamint Parádsasvár irányából a 18-as kilométernél, a galyatetői elágazónál korlátozzák a forgalmat. Noskó Zsolt, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a közútkezelő átmenetileg lezárta a Mátrába vezető Nógrád megyei utakat is.
Címkék: 

Elektromos terepkupé az Auditól

2017.04.19.
A tanulmány az Audi második villanyautóját vetíti előre, amely 2019-ben kerül gyártásba a Jaguar i-Pace legfőbb konkurenseként. Az e-tron Sportback hajtáslánca megegyezik azzal, ami a 2015-ös e-tron quattro tanulmányban volt. Egy villanymotor hajtja az első, és két másik a hátsó tengelyt, az összteljesítmény 500 lóerő, a nyomaték pedig 800 Nm. Nem csoda, hogy a szabadidő-autó 4,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebesség 210 km/h. Alaphelyzetben csak az első tengely hajt, a hátsó akkor kapcsolódik be, ha több erőre vagy nagyobb tapadásra van szükség. Állandó összkerékhajtás is megvalósulhat, a hátsó tengelyen nyomatékvektor-szabályozással. Mindhárom villanymotor fékezéskor és guruláskor visszatermeli az áramot. A 95 kilowattórás lítium-ion akku 500 km-es hatótávot tesz lehetővé, a 150 kW-os gyorstöltővel akár 30 perc alatt fel lehet tölteni 80 százalékosra. Az új koncepcióautó egy ferdehátú családi kocsi és egy magas építésű szabadidő-autó keveréke. Azoknak lehet jó választás 2019-től, akiknek tetszik az A7 formája, de magasabb üléspozíciót szeretnének hozzá. Bár a kocsinak nincs szüksége hagyományos hűtőmaszkra, az orr-rész így is az ismerős Audi-stílus szerint épült. A fényszórók a legmodernebb Mátrix-LED technikát kapták, a nappali fények már indirekt módon világítanak, először a karosszéria fényvisszaverős részére. Mátrix-lézer fényszórók bújnak meg a lökhárítók alatt, és az útfelületre vetítenek irányváltást jelző szimbólumokat. A rengeteg szénszál és alumínium ellenére az e-tron Sportback több mint 2 tonnát nyom, az első tengelyre a tömeg 52 százaléka jut. A 4,9 méter hosszú, 23 colos kerekeken gördülő SUV méretei nagyjából akkorák, mint az A7-nek, de a magassága 11 centivel nagyobb. A modern műszerfalon digitális kijelző helyettesíti az analóg órákat, ezen kívül két érintőképernyő is van haptikus visszajelzéssel, valamint az utasnak is jutott egy kisebb képernyő. Tükrök helyett kamerákat használ a kocsi, a képük az ajtók belső oldalán látható. A tanulmányautó természetesen önvezető üzemmódban is használható.

Kisbusz borult fel az M7-es autópályán

2017.04.19.
A felborult jármű utasai közül négyen könnyebben megsérültek, három embert megfigyelésre kórházba visznek a mentők. A műszaki mentést az érdi hivatásos tűzoltók végzik. Az érintett útszakaszon egy forgalmi sávban, hatósági irányítás mellett közlekednek a járművek, torlódik a forgalom.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója