Szmolenszki légikatasztrófa: robbanás történhetett a vizsgálóbizottság szerint

2017.04.11.
A tájékoztatón egy dokumentumfilmet vetítettek, amelyben összefoglalták a tavaly február óta működő vizsgálóbizottság által megállapított tényeket. A bizottság bejelentette: munkáját továbbra is folytatja a tragédia okainak végleges tisztázásáig. A katasztrófa folyamatát animációk révén szemléltették. A dokumentumfilm narrátora úgy értékelte: az orosz légiirányítók tudatosan hibásan tájékoztatták a lengyel pilótákat a gép elhelyezéséről, nem közölték velük, hogy a gép letért útvonaláról. A fedélzeti műszerek olvasatai, a katasztrófa helyszínén végzett terepszemle, valamint az utólagos tudományos kísérletek alapján készített animációk szemléltették: a repülés utolsó másodperceiben a repülőgép műszerei több műszaki hibát jeleztek, és a gép még a levegőben esett szét darabokra. Anélkül, hogy akadályba ütközött volna, levált többek között a bal szárny egy része, ami azonban nem akadályozhatta volna a gépet abban, hogy tovább repüljön - értékelte a bizottság. Több érvet mutattak fel arra vonatkozóan, hogy a pilóták közvetlenül a katasztrófa előtt nem próbáltak leszállni, hanem észlelve a közeledő veszélyt, még a biztonságos magasságban fel akarták emelni a gépet, amely azonban ismeretlen okokból irányíthatatlanná vált. A roncsdarabok elhelyezkedése a földön, a holttestek sajátos sérülései "arra késztették a bizottságot, hogy teljesen valósnak tekintse a robbanás lehetőségét". A bizottság által végzett kísérletek eredményei szerint a robbanás "legvalószínűbb kiváltója egy termobarikus töltet volt, amely erős lökéshullámot eredményezett" - hangzott el a filmben. A bizottság szerint a robbanás a lezuhanás előtt a pilótafülkében, a gép szárnyán, valamint a törzs és a szárny kapcsolódási pontjain történt. A robbanásra az is utalhat, hogy eddig négy olyan holttestet azonosítottak, amely nem a baleset okozta tüzek közelében feküdt, mégis súlyos égési sérüléseket fedeztek fel rajtuk. Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a sajtókonferencia elején elmondta: a légi katasztrófát ennek bekövetkezése után vizsgáló intézmények nem teljesítették kötelességüket. A Lengyelországot 2015 novembere óta kormányzó, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt úgy látja, hogy az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését. A hét évvel ezelőtt, 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszknél bekövetkezett, a lengyel kormánygép fedélzetén utazó 96, többségében magas rangú személyiség - köztük Lech Kaczynski lengyel elnök - halálával járó katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel vizsgáló hatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak. Oroszország a lengyel kormánygép pilótáira hárította a teljes felelősséget.

A Volvonál is aggódnak az amerikai importadó miatt

2017.04.11.
Lex Kerssemakers, a márka Egyesült Államokbéli vezetője aggódását fejezte ki egy Charleston-i beszámolójában a Donald Trump és a Kongresszus kereskedelmi korlátozásokra vonatkozó terveit illetően. Kerssemakers kifejtette, hogy a rendelkezés bevezetése nagyon rossz körülményeket teremtene a kínai Geely Automobile Holdings tulajdonában lévő márka számára, sőt! A cégvezető szerint a listaárakon biztos megjelenne az autógyárakat sújtó többletköltség, így nem kérdés, hogy az ügyfelek, vagy a márka lesz a vesztese a tervezet törvénybe iktatásának. A Volvo 2018 második felében tervezi megnyitni az 500 millió dolláros beruházásból megépülő dél-karolinai gyáregységét, ahol az S60-as szedán kizárólagos összeszerelése zajlik majd. A kezdetben 2000 alkalmazottal, később viszont ennek duplájával operáló létesítményben egy másik modell gyártását is tervezik, azonban ennek részleteiről egyelőre nincs bővebb információnk. A Volvo 2014-ben döntött úgy, hogy Mexikó helyett Észak-Amerikában épít autógyárat, ugyanis a tengerentúli ország a márka második legnagyobb felvevőpiacának számít. Az első helyen Kelet-Ázsia legnagyobb országa, a Kínai Népköztársaság áll. Forrás: autonews.com

Szenzációs hír Győrből: az Audi Q4 is Magyarországon készül

2017.04.11.
„Egy új  Q-modellt integrálunk jelenlegi termelési hálózatunkba, ezzel tovább növeljük versenyképességünket egy kifejezetten fontos szegmensben”, mondta Prof. Dr. Hubert Waltl, az AUDI AG igazgatótanácsának termelésért és logisztikáért felelős tagja. Az Audi Q4 modellel a négykarikás márka 2019-től belép a Compact Utility Vehicles (CUV) szegmensbe. A különösen sportos Audi Q4 tipikus kupéformájú külsejével az Audi Q3 és Q5 közötti helyet fogja elfoglalni. Mielőtt az Audi Q4 megérkezik Győrbe, a vállalatnál már 2018-ban megkezdődik a kompakt SUV, az Audi Q3 gyártása, amely korábban Spanyolországban, Martorellben készült. Az új Audi Q4 gyártása az Audi Hungaria jelenlegi járműgyárában kezdődik meg, amely kifejezetten a Q-modellek gyártásához egy 80 000 négyzetméteres karosszériagyárral bővül. A modell zökkenőmentesen beilleszthető, hiszen a munkatársak nagy szaktudással és kulcskompetenciákkal rendelkeznek a járműgyártás területén. Az Audi Q4 új munkahelyeket is teremt Győrben. „Az AUDI AG döntése igazolja az Audi Hungaria teljesítőképességét és új perspektívákat nyit vállalatunk számára“, mondta Peter Kössler, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. „Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű csapatunkkal a legújabb Q-modellt is kifogástalan minőségben fogjuk gyártani, jelentősen hozzájárulva az Audi Hungaria és az AUDI AG hosszú távú sikerességéhez.”  Az Audi Q4 sorozatgyártása 2019-ben indul Győrben, egy évvel a Q3 gyártásának megkezdése után, amelyre már gőzerővel zajlik a felkészülés. Az új karosszériagyárba hamarosan megérkeznek az első berendezések és a munkatársak továbbképzése is megkezdődött.

Autó és motor ütközött Kerekegyházánál - a motoros életét vesztette a helyszínen

2017.04.11.
Hürkecz Zoltán elmondta: a járművek egyelőre ismeretlen okból ütköztek össze az 5214-es számú út 3-as kilométerénél, az 52-es főút közelében. A motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Rendőrségi helyszínelés a Bács-Kiskun Megyei Kerekegyháza közelében, ahol összeütközött egy motorkerékpár és egy személygépkocsi A balesetben a motoros meghalt. Fotó: Donka Ferenc/MTI

Grand Prix díjat nyert két Subaru modell a JNCAP értékelésén

2017.04.11.
A Vidékfejlesztési, Infrastruktúra, Közlekedési és Turisztikai Minisztérium, valamint a Nemzeti Ügynökség az Autók Biztonságáért és az Áldozatok Védelméért (NASVA) által irányított JNCAP a kereskedelmi forgalomban kapható autók biztonsági teljesítményét értékeli és hasonlítja össze. Subaru XV A JNCAP biztonsági vizsgálatán, mint pl. ütközési tesztek és gyalogosvédelmi tesztek, a rekord magas pontszámokat az új Subaru XV és Impreza a Subaru gyár biztonsági szakértelmének köszönhetően érte el. A Subaru célja, hogy modelljei az “Élvezet és Nyugalom” hangulatát sugallják, amelynek alapja a márka ”Confidence in Motion” (Magabiztosság az utakon) alapelve. Ám az “Élvezet és Nyugalom” alapvető eleme a “biztonság”. Subaru Impreza A Subaru ezért továbbra is arra törekszik, hogy aktív, passzív és ütközésmegelőző biztonsági technológiái révén teljes körű védelmet kínálhasson vásárlóinak.

A kormány támogatja a nemzeti kötöttpályás járműgyártást

2017.04.11.
A kormányhatározat szerint 2017-ben 1 milliárd forintot, 2018-ban pedig 4 milliárd forintot fordítanak a Millennium földalatti járműpark megújításának érdekében létrehozandó 2-2 prototípus tervezésére, gyártására, illetve 2018-ban 1,5 milliárd forintot költenek a Fogaskerekű járműpark megújításának érdekében létrehozandó 1 prototípus tervezésére, gyártására. A munkaerőhiány enyhítésére programot dolgoznak ki a hegesztő, járműszerelő, járművillamossági szerelő, elektromos szakember, forgácsoló szakember, villamos- és gépészmérnök, technológus, gépi forgácsoló/CNC gépkezelő és ipari fényező szakmákban. A határozat szerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház feladata felmérni a kötöttpályás járműgyártók exportlehetőségeit, és kidolgozni a gyártók külpiacra juttatásának cselekvési tervét. A kormány egyetért azzal, hogy a  MÁV-Start IC+ személykocsikat szerezzen be, 2017-ben legfeljebb 3,2 milliárd forint, 2018-ban legfeljebb 12,8 milliárd, 2019-ben legfeljebb 16 milliárd forint, 2020-ban legfeljebb 13,4 milliárd forint értékben. A postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos feladata áttekinteni a Magyar Fejlesztési Bank hitelezési programját, és az egyéb, magyarországi bankrendszerből történő finanszírozás lehetőségét a kötöttpályás járműgyártás támogatására. Forrás: MTI

A Tesla a legértékesebb amerikai járműgyártó

2017.04.11.
A Tesla árfolyama a New York-i értéktőzsde hétfői korai kereskedésében 3,7 százalékos pluszban állt, árfolyama meghaladta a 313 dollárt és ezzel a piaci tőkeértéke elérte az 51 milliárd dollárt. Értéke így 1,7 milliárd dollárral felülmúlta a General Motors-ét - áll a Bloomberg jelentésében. A Tesla folyamatosan döntögeti árfolyamcsúcsait, amit az a befektetői várakozás okoz, hogy a cég a jövő egyik vezető autógyártója lehet. Jól példázza a befektetők derűlátását, hogy a Tesla tavaly csupán 80 ezer autót gyártott, míg a GM több mint 10 milliót. Egy másik példa arra, hogy a befektetők az autógyártás kapcsán inkább már a jövőbe néznek, semmint a jelent boncolgatják, hogy miközben a GM idén több mint 9 milliárd dollár, a Ford pedig 6,3 milliárd dollár profitot vár, a Tesla több mint 950 millió dolláros veszteséggel zárhat, és csak jövőre lesz nyereséges. Szakértők szerint az idei év a vízválasztó, amikor a Tesla egy szűk piaci szegmens keresletét kielégítő autógyártóból tömegautó-gyártóvá válik, amit a második félévben megjelenő Model 3 szedánnal tervez elérni. Tesla Model 3 Ez az elektromos autó 35 ezer dollárba kerül majd és 350 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltéssel. A Model 3 a GM Bolt típusával verseng. A Kaliforniában már forgalomba került 37,5 ezer dollárba kerülő Bolt hatótávja 346 kilométer. Forrás: MTI

Sokkoló hír: 800 embert bocsát el a Lear Magyarországon

2017.04.10.
Kozma Zsolt közleménye szerint a Lear december 31-ig fokozatosan építi le a létszámot, a termelés egy részét befejezi, egy részét alacsonyabb költségű országokban található telephelyeire helyezi át. Mint írta, a munkavállalókat sokként érte a hír, hiszen semmi nem utalt a drasztikus lépésre. A móri telephely több mint 24 éve működik - tette hozzá. A szakszervezet tájékoztatása szerint a prémium kategóriás személygépjárművek autóülés huzatát készítő vállalat munkatársainak túlnyomó többsége szakképzett varrónő, akik számára az elhelyezkedés szakmájukon belül nehezen megoldható. Megjegyezték, hogy a létszámleépítések ütemezéséről és a munkatársak szociális helyzetét javító intézkedésekről a cég vezetése a szakszervezettel és az üzemi tanáccsal megkezdte az egyeztetéseket. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében hangsúlyozta: fokozott figyelemmel kísérik a Lear munkavállalóinak sorsát. Jelezték, hogy Fejér, illetve a szomszédos megyékben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat március végi adatai szerint közel nyolcezer betöltetlen versenypiaci álláshely volt, ami a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedését nagyban segítheti. Az NGM közölte, hogy az OFA Nonprofit Kft. folyamatos kapcsolatban van a Fejér megyei kormányhivatallal, a szakszervezettel, illetve a leépítést bejelentő móri vállalattal. Az OFA kész azonnali beavatkozásra a móri cég esetében is, még a tényleges elbocsátások kezdete előtt. Mint írták, az érintett 800 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerőpiaci programokba való bevonással segíthetnek. A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat új mobilitási támogatásai is könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állást - tették hozzá. A nyilvános céginformációk szerint a Lear Corporation Hungary Kft. nettó árbevétele 2014 végén 744,3 millió euró volt, míg egy évvel később 747,9 millió eurót tett ki. Adózott eredménye ugyanezen években 16,1 millió euró és 36,6 millió euró volt. A cégcsoport 2015 végén 3311 főt foglalkoztatott Magyarországon. Gödöllőn és Gyöngyösön személyautókba épített elektromos kábelkötegeket gyártanak, Móron konfekcionált autóülés-huzatokat, Győrben komplett autóüléseket állítanak elő, míg Fóton raktározást végeznek. A Lear Corporationt 1917-ben alapították Detroitban. Jelenleg autóüléseket és gépkocsik elektromos rendszereit gyártják szerte a világon. Tavalyi 18,6 milliárd dolláros árbevételével a Lear a Fortune 500-as lista 154-ik helyét foglalja el. A cégcsoport világszerte 37 országban 243 telephelyen 150 ezer munkavállalót foglalkoztat. MTI
Címkék: 

Családi vállalkozásként sikeres a Roncsautó - 4. rész

2017.04.10.
Folyamatosan változik a bontós szakma gazdasági környezete, az autó beszállításának a saját telephelyre mindig van egy költsége. És ma már nem biztos, hogy ezt fedezi is az öreg autó, főleg, ha kiárulták belőle az hasznosítható alkatrészek javát. Az elmúlt 100-ból 80-at a Roncsautónak magának kellett beszállítania – a kocsinak jellemzően nincs műszaki vizsgája, vagy annyira sérült, hogy nem járóképes, nem vontatható. (Írásunk előző részét itt olvashatják.) A magyarországi biztosítási rendszeren is lenne még mit finom állítani. Totálkárból kétféle is van: műszaki és gazdasági. Ám a törött autóknak több mint 99 százaléka gazdasági totálkáros, ami azt jelentené, hogy a biztosító nézőpontjából rentábilisan nem javítható. Így azután a társaságok árverezik is saját portáljaikon ezeket a kocsikat. Ezekből a mai szabályozás szerint bárki vásárolhat, az autó meg valamiféle javítás után gyakran simán átmegy a műszaki vizsgán. – Alkatrészforrásnak ma Magyarországon nagyon kevés autót tudunk megvenni – mondja ifjú Dobó József, hozzátéve, ennek oka a biztosítási rendszer. Sokkal olcsóbb a díj, mint a nyugati, uniós országokban, a kárrendezés is ennek megfelelő, vagyis, mindenki oldja meg, ahogy tudja. Ott, ahol valóban megkérik a biztosítás árát, minden máshogy működik. Ha megsérül az autó, felmérik a kárt, a valamekkora önrészt vállaló tulajdonos bemegy a szalonba és vesz egy új kocsit, mert megteheti, mert a korábbi díjakban már kifizette. Ezért is sokkal alacsonyabb az autók átlagéletkora Nyugat-Európában, mint nálunk. Ha gazdasági megfontolásokból nem is vesz már annyi roncsot a társaság, mint korábban, azért évente kötelező a selejtezés, ezt a törvény írja elő a bontókra. Ilyenkor egy kicsit mindig kipucolják a telephelyet és ócskavasárban eladják a felesleget. – A veszélyes hulladékot ki kell belőle szedni, és úgy kapunk kilónként hol kevesebbet, hol többet, most éppen 15 forintot - mondja a szakember, hozzátéve a Pekingben rendezett olimpia idején, 2008-ban 100 forinttal volt a csúcson ez a tőzsdei ár. Ez a 15 forint természetesen látszik a feketepiacon is, úgy, hogy nem nagyon van feketepiac. – Mostanában már alig lehet olyan hirdetést olvasni az újságokban, vagy az interneten, hogy autóját felvásároljuk, ez nem igazán éri meg így azután több autó kerül be hozzánk, mint amikor aranyárban vették az ócskavasat - mondja Dobó József. Magyarországon, mint oly sokan, a Roncsautó is a Shredder-telepeknek adja le a hulladékot, ami ott egy óriási "diódarálóba" kerül, amibe, belefér akár egy teherautó is. Felaprítják és szelektíven szétválogatják a darálékot - ez a lehetőség Szegedhez legközelebb Budapesten van. A Roncsautó Kft. ma valamivel nagyobb, mint egy átlagos magyar családi vállalkozás. – 12 embernek adunk munkát, a legrégebbi kollégánk éppen most ment el nyugdíjba, negyven évet dolgozott együtt édesapámmal – mondja Dobó József. Megtudjuk tőle, mostanában nehéz új munkatársat találni, aki szerel, bont, annak valóban piszkos a munkája. Az értékesítőé természetesen kevésbé az, ő inkább számítógépen dolgozik, de neki is meg kell fognia egy-egy alkatrészt. – Van még két olyan kolléga, aki legalább 20 éve itt van, különben egy nagy család vagyunk és ez azért is igaz, mert az ember szinte több időt tölt a munkahelyén, mint otthon - mondja a családapaként is helytálló fiatal szakember. Vége

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója