Anyukám is érteni fogja – Hibátlan, mégis gazdasági totálkáros

2017.04.13.
Régóta fel van nekem írva, hogy erről a témáról cikket kellene faragni. Sokat gondolkodtam ezen, egyrészt mert idehaza luxuskocsikra vágyunk, de csak öregecskén tudjuk megvenni, másrészt mert egy füst alatt beszélhetünk a gazdasági totálkár (GTK) fogalmáról is. Kezdjük az utóbbival! A gazdasági totálkár fogalmát a 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról törvényhelyen találjuk meg és így szól „gazdasági totálkár: a káresemény következtében károsult gépjármű megjavíttatása gazdaságilag nem indokolható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást követően esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja” Hát ez elég kacifántos, de a lényeg, hogy volt egy jó kocsim, aztán (például) összetörik és a baleset előtti-utáni értékkülönbözetből nem lehet megjavítani a verdát. Ha kicsit foglalkozunk ezzel, akkor különböző tapasztalati értékeket kaphatunk, amelyek alapján úgy tűnik, hogy ha egy autót a saját értékének 50-70%-a feletti kár ér, akkor gazdasági totálkáros lesz. Természetesen minél öregebb egy kocsi, annál kevesebbet ér és annál hamarabb esik ebbe a kategóriába. És éppen ez a jelenség adja mai témánkat, mert az alkatrészek – főleg a kopó-forgó darabok – ma is ugyanannyiba kerülnek a kocsikhoz, mint amikor azok újak voltak, ezért… …nem csak egy baleset miatt lehet gazdasági totálkáros az autó Még mielőtt belecsapnánk a lecsóba, szeretném előre leszögezni, hogy a fenti (jogi) kategóriától most tényleg lépjünk távolabb, mert amire fel szeretném hívni a figyelmet az az, hogy az öregedő luxuskocsik fenntartása igencsak pénztárcát próbáló vállalkozás. Nagyjából ebben az ütemben fogy az autó értéke (vízszintesen a jármű kora, függőlegesen az érték az új ár százalékában, szaggatott vonallal a felvett trend) Az a bizonyos 10 éves kor. Ez az a tapasztalati időtartam, ami után a kocsik látványosan kezdenek egyre több hibát mutatni és itt nem elsősorban a kasztni rozsdásodására, hanem az összetett rendszer kisebb-nagyobb darabkáira gondolok. Lehet ez jeladó a motorban, vagy a kipufogórendszerben, lehet egy ülésfűtés, vagy ülésállító motor, elromlott kalaptartó roló, de tényleg bármi, ami 10 év szolgálat után elromlik, meghibásodik, tönkremegy, megfárad, eltörik, beragad, megszorul, zajos lesz, és a többi és a többi. Ez nem is GTK Abszolút értelemben természetesen nem jelentenek gazdasági totálkárt egy 10 éven túli autó összegyűjtött meghibásodásai. De értelmes, gazdasági, vagy gazdaságossági szempontokat is figyelembe vevő használt autó vásárlónak, igenis mérlegelnie kell, hogy adott sérülések, hibák és hiányosságok tudatában, bele merjen-e vágni a vásárlásba. Mára a legtöbb példányban kevés maradt az egykori tündöklésből Példánk most egy fiktív német, felső-középkategóriás autó lesz, amely kétliteres dízelmotorral és kéziváltóval rendelkezik, 12-14 éves, 17 colos abroncsokon gurul. Tegyük fel, hogy az autót 1,5 millió forintért kínálják. Ez nagyjából a közepe az ilyen paraméterekkel rendelkező német autóknak, legyen az E-osztály, A6-os, vagy 520-as bajor. Lássuk, milyen tipikus költeni valók jönnek elő általában. Kezdjük az abroncsokkal. Eladás előtt ritkán gumizzák újra a kocsikat. Ha elkoptak a papucsok, akkor azokat, a kocsi márkájához méltó módon kell cserélni, talán nem egy kínai garnitúra a legjobb választás. Ez pedig igen borsos, nagyjából 150.000 Ft szereléssel együtt. Prémium kocsira prémium abroncsok - megvan az ára Ha a fékek is kopottak, akkor jöhetnek a betétek és a tárcsák is. Persze megoldható szerényebb minőségű, utángyártott alkatrészekkel is a dolog, de a gyári alkatrészekkel messze nem fogják felvenni a versenyt. (Ilyen esetben érdemes megkeresni a netezők tapasztalatait arról, hogy melyik betét-tárcsa párosítás, hogy bírja a kiképzést). No, de tegyük fel, hogy nem Olcsó Jánosok vagyunk, legyen a fékjavítás csak 80.000! A tizenéves kocsik alkatrészei már igencsak fáradtak. Hol egy főtengely-, vagy vezérműtengely jeladó kell bele, aztán majd egy turbóállító szelep, ez mind-mind több tízezres tétel és még csak az alkatrészekről beszéltünk. Aztán ne adj’ Isten maga a turbófeltöltő is gallyra megy, jön a felújítás, vagy a csere, ami százezer alatt elképzelhetetlen. Innen folytatjuk az okfejtést. Eddig bagatell kopásokról és meghibásodásokról volt szó, de jönnek az igazi pénznyelők!

Másfél évtized után ismét osztalékot fizet a Rába Nyrt.

2017.04.13.
Az igazgatóság előterjesztésével szemben 50 forintos összeget javasoltak a kisrészvényesek, akik olyan osztalékpolitika elfogadását javasolták, amelyben a nemzetközi számviteli elvek szerinti (IFRS) adózott eredmény felét, de papíronként legalább 50 forintot fordítanak minden évben osztalékfizetésre. Az erről szóló három kezdeményezés mindegyike egy-két százalékos támogatást kapott a voksolásnál. Pintér István, az osztalékot legutóbb 2002-ben fizető társaság elnök-vezérigazgatója a tanácskozáson jelezte: a 2016-os évben lezárult a Rába "hitelmentesítési programja", aminek eredményeként adósságuk az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) negyede csupán, beindult az a többéves program, amelynek részeként 12,4 milliárd forintnyi beruházást és fejlesztést valósít meg a társaság, emellett pedig elkezdődhet az osztalékfizetés is. A piaci környezetről szólva elmondta, az Egyesült Államok országúti teherautó-piaca várhatóan idén éri el "a gödör alját", de a tengerentúli kedvezőtlen folyamatokat az európai piac fejleményei ellensúlyozzák. Szólt arról is, hogy a szovjet utódállamok piaca elkezdett magára találni. Közlése szerint ez a korábbi tartozások visszafizetését és a rendelések növekedését is jelenti, megemlítve, hogy a busz-futóművek mellett a Rába belépett a nehéz terepen mozgó speciális járművek piacára is. A február végén közzétett éves beszámoló szerint tavaly csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele, EBITDA-ja, valamint üzemi eredménye; a 42,6 milliárdos konszolidált árbevétel 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A 4,1 milliárdos EBITDA 7,4 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a kereken kétmilliárdos üzemi eredmény pedig 8,3 százalékkal. Tavaly a 4 milliárd forintot meghaladó EBIDTA-termeléssel párhuzamosan további 2,3 milliárd forinttal csökkent a bázisidőszakban is már rekordalacsony nettó hitelállomány, amely mindössze 1,1 milliárd forintot tett ki a negyedik negyedév végére. A nyereséges és hatékony működésnek köszönhetően a társaság saját tőkeállománya 9,2 százalékkal nőtt tavaly. (MTI)

A Porschénél is rekordot könyveltek

2017.04.13.
A növekedés élén Kína és a hazai német piac áll, valamint a Panamera és a Macan modellsorozatok, melyek kétszámjegyű növekedést könyvelhettek el. „A Porsche sikeres rajtot vett az új Panamerával – ezt a trendet kell folytatnunk az év hátralévő részében”, mondta Detlev von Platen, a Porsche AG sales és marketingért felelős vezetője. „Vonzó modellkínálatunk kivételes alapot teremt ehhez”. A Porsche nem kevesebb, mint három új modellt mutatott be a Genfi Autószalonon: az új Panamera Sport Turismót, a Panamera Turbo S E-Hybrid-et, valamint a megújult 911 GT3-at. Az új 911 GT3 piaci bevezetése májusban kezdődik, amelyet az S E-Hybrid júliusban, a Panamera Sport Turismo pedig októberben követ. „Mindhárom modell tipikus Porsche géneket hordoz magában, és bebiztosítja, hogy a pozitív évkezdet a későbbiekben is folytatódjon”, tette hozzá Detlev von Platen. A kínai piac számára egy további újdonság is bemutatkozik a jövő héten kezdődő Sanghaji Autószalonon. 2017 első negyedévében ismét Kína volt a legerősebb piac. Összesen 18.126 átadott járművével a kínai piac tíz százalékkal múlta felül a tavalyi eredményt. Európában a vállalat összesen 19.084 autó kulcsát adta át, ami 7 százalékos növekedést tesz ki. 19 százalékos gyarapodást követően 7.160 jármű került németországi ügyfelekhez. A 911 folyamatos népszerűsége mellett (amelyből közel 1600-at adtak át Németországban) a 2016-os év végén bemutatkozott új Panamera is jelentős részt vett ki a komoly növekedésből. A Porsche folytatta sikertörténetét az Amerikai Egyesült Államokban is, ahol 12.718 autót adott át (4 százalékos növekedés). Az új Panamera eladási számai különösen jónak bizonyulnak, mivel a tavalyi értéket a kiszállított 3.630 példány révén tizenkét százalékkal múlták felül. A 718-as modellsorozat értékesítése négy százalékkal emelkedett, így a középmotoros típus a teljes eladásból 6.060 járművel veszi ki a részét. A Macan megerősítette pozícióját a legnépszerűbb Porsche modellként: az átadott 24.797 példány mintegy 15 százalékos növekedést tesz ki.  

Képeken a Skoda Vision E utastere

2017.04.13.
„A VISION E tanulmánnyal bepillantást nyújtunk a ŠKODA jövőbeli elektromos modelljeinek formavilágába.” – nyilatkozta Bernhard Maier, a ŠKODA vezérigazgatója. „A hálózatról tölthető (plug-in) hibrid járművek mellett 2025-ig öt tisztán elektromos modellt dobunk piacra. Így minden negyedik autónkat elektromos hajtással kínálhatjuk.” A hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően a VISION E beltere világos és könnyen áttekinthető. A horizontális vonalvezetés következetes használata a belső tér letisztult, világos tagolását és tágas kialakítását hangsúlyozza. A négy független, kagyló formájú ülés az újszerűség jegyében innovatív háttámla megoldással került kialakításra. A hosszú tengelytávnak és a rövid első és hátsó túlnyúlásoknak köszönhetően a formatervezőknek sikerült tágas és kényelmes belső méretekkel felruházniuk a VISION E tanulmányt. A 20 fokkal elforgatható üléseket kissé megemelték, ezzel is biztosítva a jó kilátást. Az ajtók nyitásakor az ülések kifordulnak, ezzel is megkönnyítve az autóba történő be és kiszállást. Miután az ellentétesen nyíló ajtók elektromosan záródnak, az ülések visszatérnek eredeti pozíciójukba. Az ergonómiailag optimális formatervnek és működésnek köszönhetően a tanulmányautó ezzel az új „Simply Clever” megoldással emeli tovább a járműben utazók komfortját. A ŠKODA VISION E igazán nagyvonalú térérzetét tovább erősíti az első és a hátsó részeken egyaránt hiányzó központi alagút. A hagyományos járműadatok megjelenítésére szolgáló vezetőoldali kijelző mellett a ŠKODA VISION E további képernyőkkel szolgál az utasok számára is. A műszerfal közepén található a központi érintőképernyős kijelző, amelynek segítségével a vezető és mellette helyet foglaló utas a ŠKODA Connect minden lényeges funkcióját és szolgáltatását láthatja és vezérelheti.

Szárnyalnak a BMW eladásai is

2017.04.13.
017 első három hónapjában a BMW fennállása legeredményesebb első negyedévét produkálta, miközben százéves történelme során most először lépte át március végén a félmilliós értékesítési darabszámot. Az előző év hasonló időszakához képest a globálisan eladott 503 445 darab újautó 5,2 százalékos növekedésnek felel meg, ezzel párhuzamosan pedig a márciusban értékesített 212 093 példány 5,3 százalékos javulást jelent. A látványos fejlődésből a bajor gyártó exkluzív modellpalettájának mindegyik tagja kivette a részét: márciusban a BMW X1 21,0 százalékos növekedéssel 26 759 példányban, a BMW X5 pedig 20,7 százalékos gyarapodás mellett 17 678 darabban kelt el, mialatt a BMW 7-es sorozatból 74,8 százalékkal több, 7 134 modell talált gazdára. Az új BMW 5-ös limuzin, amely a vállalatcsoport összes értékesítési régiójában idén márciusban produkálta első teljes értékű hónapját, világszerte máris mintegy 35 000 ügyfél tetszését nyerte el. 42 447 darabos értékesítésével a MINI ugyancsak fennállása legeredményesebb márciusát könyvelhette el idén, 8,7 százalékkal szárnyalva túl az előző év hasonló időszakát. A január és március között eltelt három hónapban a brit prémiumgyártó világszerte 83 059 darab újautót adott át ügyfeleinek, amellyel 6,1 százalékos abszolút értékesítési növekedést és vadonatúj első negyedéves csúcsot ért el. 

Támad a Rockmafia az Open Road Festen!

2017.04.13.
„Teljesen újfajta show-t, új koncepciót találtunk ki az Open Road Festre.” Na és mi adja a „Feel the Freedom” életezést a rock nagyágyúnak? Az ő szavaival élve motorok, és bizsergés. „Olyan ez, mint amikor a gyerek beszabadul a játékboltba. Bármerre nézel olyan etalont, különlegességet látsz, ami miatt már megérte felkelni. Már amikor közeledünk a fesztivál területéhez, izgulunk, bizsergünk. Az Open Road Festen minden egybe van ahhoz, hogy megéld a szabadságot, a rock sztár életérzést: jó társaság, egyforma érdeklődésű emberek, motorcsodák, rock”- Sidi. És mitől más ez a fesztivál, mint a többi? „Nem akarom túlromantikázni a dolgot, de itt 0-24-ben megy a buli, nem csak éjszaka a színpadon, hanem nappal is történnek dolgok. Már csak a vasak és az arcok miatt is imádok napközben az Festen sétálgatni”- tette hozzá a Tankcsapda gitárosa. A fesztivál megkoronázásaképp a Tankok eddig soha nem látott újítással robbannak be a színpadra, és persze a régi idők emlékére is zenélnek egyet. Hiszen a ’90-es évek elején, aki élt és mozgott, és rocker vér csörgedezett az ereiben, fejből tudta a Tankcsapda összes dalát, sőt még az is akaratlan lábdobogásba kezdett, aki popslágereken szocializálódott. Három évtizeddel később még mindig a rock a legjobb méreg, olyannyira, hogy a Tankcsapda lett Magyarországon maga a rockzene megtestesítője, és olyan kultuszt teremtett, ami generációkon átívelve a mai napig durva rock- függőséget okoz. „A TCS sikerének az egyik titka, hogy mindig visszamegyünk a gyökereinkhez. Tudjuk, hogy honnan indultunk, és megéljük, amit elérünk. A gyerekkori álmokból inspirálódunk, amikor még azon gondolkoztunk, milyen jó lenne a Dunántúlon játszani, aztán külföldön, és egyszer egy olyan helyen ahova repülővel kell menni” – mesélte nevetve Sidi a banda gitárosa. „Emlékszem, kissrác koromban volt egy piros MZ-m, úgy motoroztunk, hogy azt képzeltük, hogy egy Harley.” Sidi maga is hatalmas Tankcsapda rajongó volt, aztán egy nap a bandában találta magát, később egy H-D Heritage Softail nyergében, „igazi Hollywoodi story - közhely ide vagy oda, piszok mázlista fickó vagyok.” Közel harminc év rockkal átitatott mámoros év után a Rock & Roll rugója még mindig az, ami a kezdetekkor: a zene imádata, a rocksztársággal járó életérzés, és az alázat. „a koncert előtti másodpercekben, az intro alatt szeretek kinézni a felspannolt tömegre és egy pillanatra visszamenni azokba az időkbe, amikor a suli zenekarral három ember előtt játszottunk, most pedig ezrek előtt. Meg akarom élni a siker minden pillanatát.” –mondja Sidi. A siker pedig ’89 óta a Tankcsapda védjegyévé vált, hogy az igazi rock sztár imázs, amit a vadság és a szabadság feelingje leng körül. „A TCS tagjának lenni 0-24-es dolog. A banda szent és sérthetetlen, ez az első, ekörül forog mindenki agya, egyszerűen megéljük a rock and rollt”- avat be Sidi. Június 10-én, szombaton te is részese lehetsz a rock and roll életérzésnek, mert jönnek a Tankok! Úgyhogy készülj fel, mert brutális zúzdától lesz hangos az Open Road Fest, ahol szabadság és a rock összeforr.

Megtört a használtautó-piac lendülete az első negyedévben

2017.04.13.
A használtautó-index, az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám 132,4-ről 128,4 csökkent. Bár az év elején némileg visszaesett a használtautó-piac forgalma, 2016 elejéhez képest így is 28 százalékkal nagyobb volt a gazdát cserélt autók összértéke - idézi a közlemény Fodor Lászlót, a Használtautó.hu értékesítési vezetőjét. Hozzátette: ebben nagy szerepet játszott az árak emelkedése is. A meghirdetett autók kínálati átlagára kétszámjegyű növekedést mutatva, immár 1,9 millió forint felett jár. Az áremelkedés oka a tartósan gyenge forintárfolyam mellett az, hogy az olcsóbban behozott, de nehezebben felderíthető előéletű autókkal szemben egyre többen a belföldi kínálatot részesítik előnyben, és így az autók magasabb áron kelnek el. A szakember szerint a használtautó-import növekedési üteme lényegesen lelassult. Míg 2016 elején 24 százalékkal hoztak be több használt autót, mint egy évvel korábban, addig az idei első három hónapban behozott 34 800 személyautó mindössze 7 százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor. A legnépszerűbb használt autó az Opel, a Suzuki és a Volkswagen volt, az eladott járművek 14 százaléka Opel, 10-10 százalék Suzuki és Volkswagen. Ezt a két márkát követte sorrendben a Ford és a Renault az első negyedévben, összességében ez az öt márka adja a teljes magyarországi használtautó-forgalom 48 százalékát. A közlemény szerint a használt személyautók átlagéletkora 12 év, de egyre korszerűbb motorral kínálják azokat. Környezetvédelmi szempontból öt év alatt sokat javult a kínálat. Míg 2012-ben csupán 6,5 százalékos volt az Euro 5, vagy annál kedvezőbb besorolású járművek aránya, 2017 első negyedévére ez az érték már 34,8 százalékra emelkedett. Az Euro 3-nál rosszabb besorolású járművek aránya 2012-ben még 31,8 százalék volt, ez mára 18,9 százalékra csökkent.   (MTI)

Show must go on - Audi Q5 hazai bemutató

2017.04.13.
Szöveg: Horváth Miklós, fotó: Audi AG, szerző Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke szerint az első generációs Q5 sikerei után nem volt könnyű feladat megalkotni az utódmodellt, ezzel magyarázható talán a formatervi újításokban visszaköszönő visszafogottság. A szögletesség és az élesebb vonalak által dominált külső – annak ellenére, hogy az előd gömbölyded formavilágától nagyban eltér – valamiért nem teszi feltűnő jelenséggé az utakon az második generációs, immár csakis Mexikóban készülő újdonságot. Ennek oka talán abban rejlik, hogy a konszern és az Audi összes modelljén láttuk már az itt használatos küszöb felett és övvonal alatt húzódó fény-árnyék játékot, a singleframe hűtőrácsot, a lámpák felső vonalát összekötő éles vonalat. Ettől függetlenül látszik az új Q5-ösön, hogy fitness terembe járt, de az elődjéhez hasonlóan továbbra sem homályosít el lánykaszemeket a megjelenésével. Szimpla fronthajtással és háromféle összkerék-hajtással is kérhető. A tesztnap indulási helyszíne Gianni belvárosi étterme volt, majd utunk a Mátrába vezetett - képre kattintva galéria nyílik Az Audi konzervativizmusa egyébként már bizonyított, hiszen a 2008-ban megjelent és négy év után ráncfelvarráson átesett crossoverből 1,6 millió talált gazdára világszerte. A kezdetben csak ingolstadti gyártás a nagy érdeklődésre való tekintettel kiegészült egy-egy oroszországi, kínai, indiai és malajziai gyáregységgel, így korántsem kell félteni az X3-asnak, Jaguar F-Pace-nek és Mercedes-Benz GLC-nek hadat üzenő négykarikást. Az új modell alkatrészeinek gyártása és összeszerelésének lokációja a tengerentúlra, vagyis Mexikóba költözött, ebből hátránya csak akkor származhat a Q5-nek, ha Donald Trump beváltja ígéretét, és a „chicken tax” néven ismertté vált sarcot kiveti az USA határán túl sátrat vert autógyártókra is. A vízre bocsátott fenyegetés, ha révbe ér, akár 10 ezer dollárral is megdrágíthatja az új modellt a márka egyik legfontosabb piacán. A 210 mm-es (Allroad drive select üzemmódban 280 mm-es) hasmagasság ellenére is 0,30-as a cw-érték, ami a SUV-ok között dicséretre méltó. A kerékjárati ívek alatt elvész a 18 colos abroncs Az Audi AG tavaly októberben indította el a Q5 gyártósorait, de rajta kívül a másik két német prémium márka is tervez zöldmezős beruházást a közelben. A Ford esetében hatott a Trump-féle nyomásgyakorlás, ugyanis a márka januárban hírül adta, hogy 1,6 milliárd dolláros befektetéssel készül gyárat építeni másfél kilométerre a BMW területétől, San Luis Potosiban, később pedig megállapodtak, hogy inkább amerikai munkahelyek létrehozására fordítják az említett összeget. Az európai piacra szánt Q5-ösök tekintetében azonban nem kell tartani árnövekedéstől, ugyanis Mexikónak szabadkereskedelmi megállapodása van érvényben az Unió összes tagállamával, ezért jöjjenek a részletek! Acél, vagy légrúgókkal (726.000 forintos opció), valamint passzív, vagy adaptív lengéscsillapítással is konfigurálható. A kompakt méretek egy meglepően tágas helykínálatot rejtenek A 300 milliárd forintos beruházás egyik nagy előnye, hogy a jelenleg még csak 200 hektáron elterülő „okosgyár” minden szeglete be van drótozva, vagyis a San José Chiapában történő legapróbb mozzanatról is tudnak az ingolstadti bázis mérnökei. Az új Audi Q5 tehát ennek a high-tech digitális rendszernek a szülötte, azért várhatunk tőle sokat, mert olyan technológiai és logisztikai innovációk medrében zajlik a gyártás, amire még nem volt példa a márka életében. A 14 színben és 5 új felszereltségi szinttel érkező modell külső dimenziói a szélesség kivételével minden irányban gyarapodtak. A teljes hossz 34 mm-rel (4,66 m) a magasság 6 mm-rel (1,66 m), a tengelytáv pedig 12 mm-rel (2,82 m) lett nagyobb. Mindez annyit jelent a valóságban, hogy az új Q5 és bajor ellenfele (BMW X3) közel azonos külső méretekkel és belső helykínálattal vívnak a vásárlók kegyeiért, ugyanis mindkét járgány csomagtere 550 literes, teljes hosszban és tengelytávban pedig alig egy centivel erősebb az ingolstadti. A jelenleg futó X3-snál pedig az volt a nagy durranás, hogy méreteivel már az első generációs X5-ös szintjén van, ergo ugyanez elmondható az új Q5-ről is. A kompakt prémium SUV-szegmens trónkövetelői között a BMW X3-as, a Mercedes-Bemz GLC és a Jaguar F-Pace modellek említhetők. A kitakarós mátrix LED lámpa felára 707 ezer forint Szemből és hátulról is a vízszintes vonalak uralják a formát, ugyanez a szélességet erősítő orientáltság uralkodik a beltérben is. A műszerfal ismerős lehet az előző évben debütált modellekből, ezentúl a 12,3 colos virtual cockpit,  a 8,3 colos navi és infotainment, valamint  kézírást felismerő MMI is megtalálható az új Q5-ös opciós listáján. A műszaki újdonságok sorából az ultra technikával működő összkerék-hajtást, a gazdaságos motorokat és a csillapítás-szabályozással működő légrugózást, valamint a mátrix LED-es fényszórókat emelném ki. Az erőátviteli rendszer minden eleme új fejlesztésű, egyaránt finomodott a 6 fokozatú manuális váltó, a 7 fokozatú S-tronic és a 8 fokozatú Tiptronic is. Az Ultra technikájú összkerék-hajtás esetében a rendszer önműködően leválasztja a hátsó hajtást, és ha a helyzet úgy kívánja 2 ezred másodperc alatt újra aktiválja. Az automata váltók az üzemanyag takarékosság jegyében szabadonfutó funkcióval bővültek. A műszerfal ismerős lehet az A4-es, Q7-es modellekből - a display nem érintős és nem tűnik el, ha leállítjuk a motort. Háromféle infotainmenttel és akár Bang-Olufsen hifivel is rendelhető És ha már szó esett arról, hogy a formavilág nem feltétlen ég bele a retinánkba, nem árt megemlíteni, hogy az új Q5 tekintete és tudása viszont annál inkább nyomot hagy bennünk. Kiváltképp, ha az oldalanként 16 fénydiódás-egységből álló LED mátrix fényszórót is beikszeljük az extralistán. A 3-3 különlegesen formált tükör és a kamerával operáló rendszer 64 fokozatban tompítja a fénycsóvát, így garantált a vakítás nélküli fényárban autózás minden körülmények között. Hasonlóan a Q7-hez és az A4-hez, a közepes crossover is felszerelhető azzal a személyes útvonal asszisztenssel, mely képes „megtanulni” rendszeresen bejárt útvonalakat, majd az információkat a parkolási pozícióval és a napszakkal kombinálva javaslatokat tenni az optimális útvonaltervezésre, akár inaktív üzemmódban is. Komfort, biztonság, teljesítmény és/vagy menetdinamika növelés tekintetében a bevezetőben említett nagy testvér (Q7-es) opciói szinte mind elérhetők a márka best sellerénél is, ami jó hír azoknak, akiknél nem szab határt a pénztárca a felöltöztetésben – a konfiguráció ugyanis sokat hozhat és el is vihet a fentiekből. Éppen ezért lényeges, hogy mit kínál a márka a belépőmodell esetében,  ami a 150 lovas dízelmotorral szerelt Q5-t jelenti, Basis csomag esetén. Szériában 17 hüvelykes felniket, hátul LED-es, elöl Xenon plusz fényszórót, a két új módusszal (lift/off road, és allroad) ellátott Audi drive select kapcsolót, gyalogosokat és járműveket is észlelő városi koccanás-gátló rendszert, 7 fokozatú automata-váltót, fáradságfigyelőt, bluetooth csatlakozást, audio streaming funkcióval, 7 colos színes kijelzőt, 8 hangszórós hifit, és az evidenciának megfelelve vezető-, utas- és függönylégzsák rendszert. A 10,9 milliós alapár tartalmaz továbbá fény- és esőszenzort, elektronikus indításblokkolót, szövetkárpitozást és bőr váltóborítást, valamint 40:20:40 arányban dönthető hátsó üléstámlákat és kellemes tapintású bőrrel bevont 3 küllős multikormányt is. A teljesség igénye nélküli felsorolásból talán kivehető, hogy nem fukarkodtak az alapellátmánnyal az ingolstadtiak, de a vérbeli Audis ficsőrökért – nem titok - áldozni kell. A mexikói jövevény motorkínálatában 4 dízel és 2 benzines aggregát szerepel. Az öngyulladósoknál a kétliteres sornégyesek 150, 163 és 190 lóerős teljesítmény szinttel kaphatók, a csúcson a 286 lovas, 620 Nm-es hegyomlásnyi nyomatékot produkáló 3 literes V6-os TDI áll. Benzineseknél a 2.0 TFSi motorok állnak csatasorba, egy normál és egy kedvezőbb fogyasztásra hangolt verzióval.

Nissan forradalmasítja a Harrods autóflottáját

2017.04.13.
A Nissan a luxusszínvonalú knightsbridge-i áruház előtt adta át a 100%-ban elektromos furgont a Harrodsnak. A Nissan e-NV200-at kifejezetten a Harrods kiszállítási követelményeinek megfelelően alakították ki. A furgon raktere teljes mértékben hűtött, és egy polcrendszer is beépítésre került, így biztosított a friss élelmiszerek tökéletes körülmények között történő szállítása. A könnyű felismerhetőség érdekében a jármű természetesen megkapta a hagyományos zöld és arany Harrods színeket. Az e-NV200 170 km-t képes megtenni egyetlen töltéssel*, így könnyedén teljesíthet heti 50 kiszállítást, ami alatt átlagosan 241 km-t tesz meg London területén, és ehhez a Harrodsnak mindössze heti egy töltésről kell gondoskodnia. Mindössze 0,3 eurós átlagos kilométerenkénti üzemeltetési költségének köszönhetően az e-NV200 egy praktikus megoldás, amely pozitív hatással lesz a városközpont levegőminőségére. 1919-ben a bolt tömörkerekű American Walker elektromos furgonokat használt, majd később a saját maga építette elektromos járműflottával szállította ki áruit londoni ügyfeleinek. Később a benzinmotorok térnyerésével az elektromos furgonok kiszorultak. Azonban a Nissan az új infrastruktúra és technológia kifejlesztésével ismét lehetővé tette, hogy a Harrods teljesen elektromos furgont használjon flottájában.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója