Drágult az olaj, az OPEC-en kívüli országok is csökkenthetik kitermelésüket

2016.12.09.
Szombaton Bécsben tárgyal az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) a független olajexportőrökkel, remélve, hogy követik őket a termeléskorlátozásban. Az OPEC összesen 600 ezer hordó csökkentést vár a független államoktól, és Oroszország már kijelentette, hogy ennek a felét vállalja. Azerbajdzsán már jelezte, hogy konkrét csökkentési tervvel érkezik Bécsbe. Kazahsztán hajlandó befagyasztani termelési kvótáját a múlt havi szinten, közölte pénteken Kanat Bozumbayev az ország energetikai minisztere. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára csütörtökön 1,7 százalékkal, pénteken délelőtt további 0,33 százalékkal, hordónként 54,16 dollárra növekedett. Remény van egy nagyobb csökkentésre az OPEC-en kívüliek együttműködési hajlandósága alapján, de kétséges, hogy eléri-e a kívánt napi 600 ezer hordót, ez az a szint ugyanis, amire az olaj ára már reagálna - mondta Tomomichi Akuta, a Mitsubishi UFJ Research and Consulting elemzője. Az OPEC a múlt héten nagyjából napi 1,2 millió hordónyi termeléscsökkentésről állapodott meg, amit januártól tervez életbe léptetni, bár Szaúd-Arábia és Irak is jelezte, hogy az Ázsiába tartó szállítmányait januárban még nem korlátozza. Venezuela és Irán már megállapodott arról, hogy 2017 első negyedévében újabb csúcstalálkozót szerveznek az OPEC-tagok és a független termelők részvételével - számolt be Nicolas Maduro venezuelai elnök csütörtökön.
Címkék: 

Százmillió eurós kárt okozott a pilótasztrájk a Lufthansánál

2016.12.09.
A légitársaság pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Lufthansának 4500 járatot kellett törölnie a munkabeszüntetés miatt, ez több mint félmillió utast érintett. Az eddigi adatok szerint a negyedik negyedévi üzleti eredményt százmillió euróval rontotta a sztrájk. Mellékhatásként a Lufthansa-csoport két taglégitársaságánál, az Austrian Airlinesnál és a Swissnél jelentős forgalombővülés jelentkezett novemberben az előző évihez viszonyítva, mivel ezek a cégek szállították el a Lufthansa utasait. Az Austrian történetének legnagyobb bővülését regisztrálta 10,9 százalékkal, a Swiss hálózatán pedig 4,3 százalékos volt a bővülés. A Lufthansa adatai azt mutatják, hogy a sztrájk ellenére 5,8 százalékkal több utast fuvaroztak novemberben, mint egy évvel korábban.
Címkék: 

Kidöntötte egy épület falát egy autó Zalabaksán

2016.12.09.
Cseresznyés Dániel elmondta: a balesetben a gépkocsi vezetője megsérült. Az épületben ketten tartózkodtak, ők nem szenvedtek sérülést. A mentési munkálatok idejére a Rákóczi út érintett szakaszát félpályán lezárták. A szóvivő hozzátette: a statikus szakvéleménye alapján döntenek arról, hogy az épület továbbra is lakható marad-e - tette hozzá a szóvivő.
Címkék: 

Az emissziós tesztek szigorításának lassítását kéri az európai autógyártók

2016.12.09.
Az ACEA az Európai Bizottság első alelnökének, Frans Timmermansnak címzett levelében a valós használati körülményeket modellező RDE (Real Driving Emissions) tesztek bevezetésének "reálisabb" ütemezését szorgalmazza, mivel az megítélésük szerint nem ad elegendő időt az autógyártóknak a felkészülésre. - A gyártóknak egyszerűen nem lesz elegendő ideje a járművek szerkezeti felépítésében, a motorok és a kipufogók kivitelében és a gyártósorok kialakításában megkövetelt változtatásokat végrehajtani - mutatott rá Erik Jonnaert az ACEA főtitkára. A főtitkár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ACEA elviekben támogatja az emissziós értékek mérésének a szigorítását. A járművek emissziós értékeit az Európai Unióban a jövőben nem laboratóriumi, hanem valós használati körülmények között fogják megállapítani. Az első kísérleti mérések már a jövő év elején megkezdődnek, majd az eljárást 2017 szeptemberétől tervezik fokozatosan kötelezővé tenni.

MEGJELENT az élelmiszeripart támogató pályázati felhívás!

2016.12.09.
A kiírás célja, hogy támogassa többek között az élelmiszeripari középvállalkozások fejlődését, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítését, a munkahelyek megtartását eredményező beruházásokat. Támogatást az élelmiszeripari középvállalkozások igényelhetnek, az alábbi tevékenységekre: -          új termelő eszközök, gépek beszerzésére, -          új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, -          infrastrukturális beruházásokra, -          megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, -          immateriális javak beszerzésére. A vissza nem térítendő (VNT) támogatás mértéke maximum 37%, a VNT és a kölcsön együttes mértéke maximum 75% lehet. Az igényelhető VNT támogatás összege minimum 50 millió, maximum 750 millió forint, a hitel összege minimum 50 millió, maximum 2000 millió forint lehet. Tudjon meg többet a felhívásról ide kattintva! Ne késlekedjen! Kérje segítségünket a +36 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen, hogy fejlesztési elképzeléseit egy személyes konzultáció keretei között beszélhessük meg.  

Bővítést tervez a Graboplast Győrben

2016.12.09.
Jancsó Péter konkrét számokat egyelőre nem említve elmondta, hogy az idén 2-4 százalékos növekedést érhet el a vállalat. A termékeinek több mint kilencven százaléka exportra megy, egyebek mellett Törökországba, a közel-keleti országokba, valamint Franciaországba, Németországba, Belgiumba, Hollandiába és Luxemburgba. Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a jövő év második felében mintegy kétmilliárd forintból új gyárat építenének, ahol elsősorban kültéri, úgynevezett WPC burkolatokat gyártanának. A tervek szerint a gyár Győrben épülne, a megvalósításhoz 800 millió forint támogatást már elnyertek. A beruházással ötven új munkahely jönne létre. A Graboplast speciális padlóburkolatokat gyárt, Győrben, Tatabányán és Kecskeméten összesen mintegy hétszáz embert foglalkoztat. A Graboplast Zrt. adózott nyeresége több mint kétszeresére, 467 millió forintra nőtt tavaly, a 2014. évihez képest, árbevétele pedig 3 százalékkal, 18 milliárd forintra nőtt 2014-hez képest, amelynek kilencven százaléka exportból keletkezett.

Le Bélier - tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahely

2016.12.09.
Hozzátette, a beruházáshoz a magyar állam 2,2 milliárd forint támogatást ad. Elmondta, a fékrendszerekbe alumínium alkatrészeket gyártó vállalat 1994 óta van jelen Magyarországon, világpiaci részesedése több mint 45 százalékos. A beruházás 2018 decemberével zárul le, a 350 új munkavállaló csaknem 40 százaléka mérnök vagy felső képesítésű szakember - mondta el az MTI érdeklődésére. A beruházással automata, innovatív öntősorokat szereznek be, valamint infrastruktúrát is fejlesztenek, csarnokokat építenek - ismertette. A Le Bélier nagy hangsúlyt fektet az automatizálásra és az innovatív gépjárművek alkatrészeinek fejlesztésére, jelen van az elektromos autók piacán is - tette hozzá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a beruházás főként azért jön létre, mert a Le Bélier elnyert egy óriási megbízást a BMW-től, az 5-ös széria fékrendszereihez gyártja majd az alumínium alkatrészeket. Ez hosszú távon jelent nagyon nagy igényt a cég Magyarországon gyártott termékeire - emelte ki. Elmondta, ezzel a beruházással is erősödik Magyarország pozíciója a BMW "láthatatlan" gyárként, mivel a német autógyár annyit szerez be Magyarországról, hogy az itt elköltött összeg lassan felér egy gyár üzemeltetésével. A Le Bélier 1736 embert foglalkoztat Magyarországon, idén 170 millió eurós árbevételt várnak - ismertette. A francia vállalatok Magyarország iránti bizalma nagy mértékben befolyásolja nemcsak a magyar külgazdaság, hanem az egész nemzetgazdaság teljesítményét - mutatott rá. Mintegy 700 francia vállalat 40 ezer embernek ad munkát Magyarországon - ismertette. Az autóipar több mint 30 százalékos részesedésével továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója - jelentette ki a miniszter, hozzátéve, nem nagyon tudna olyan országot mondani, amelyik ne cserélne Magyarországgal és ne szeretné, hogy hozzá menjenek a beruházások. Az autóipari beruházások Magyarországra vonzása továbbra is a külgazdasági stratégia egyik sarokköve kell, hogy legyen - szögezte le Szijjártó Péter. Idén az első 9 hónapban 6000 milliárd forint termelési értéket állított elő a magyar autóipar, ami a tavalyi éves rekordot is meghaladja 3 százalékkal - mondta. A területen 155 ezren dolgoznak, 8 százalékkal többen, mint tavaly. Szijjártó Péter elmondta, idén a külgazdaság nagy eséllyel minden idők legjobb eredményét produkálja, a 2015-ös, nemzetgazdasági rekordokat hozó évet idén már az első 10 hónapban sikerült túlszárnyalni, további 2,4 százalékkal nőtt az export és további 1,4 milliárddal bővült a külkereskedelmi többlet. Kifejtette, nem adták ingyen a sikert, a beruházás-ösztönző ügynökség is megjavította tavalyi rekordját, 68 beruházás érkezett idén Magyarországra, 3,2 milliárd euró összegben október végéig, ami több mint a duplája a tavalyinak. Szekó József, Mohács polgármestere örömét fejezte ki, hogy a beruházással több mint egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg a mohácsi üzemben, 50 munkavállaló felvételével. Hozzátette, a város támogatja a vállalat további munkaerő-felvételi szándékát is. Kitért arra, hogy Mohácson két és fél éven belül átadnak egy nemzetközi közforgalmi kikötőt, így a termékeket hatékonyan és gazdaságosan tudják bárhová eljuttatni a világon. ++

Adaptív futóművet kapott a Lexus GS F és az RC F

2016.12.09.
A Lexus az adaptív futómű (AVS) legújabb, a vezető által is vezérelhető változatával javította tovább a prémium GS F sportszedán és az RC F sportkupé menetstabilitását és rugózási kényelmét. Az AVS rendszer az útfelület minőségétől és a vezető elvárásaitól függően elektronikusan ellenőrzi és szabályozza a jármű mind a négy kerekénél a lengéscsillapítás erősségét. A számos érzékelővel, köztük a gyorsulást, perdületet és a sebességet mérő szenzorokkal működő Lexus AVS rendszert arra tervezték, hogy javítsa a jármű rugózási kényelmét és menetstabilitását (különösen a rossz minőségű útfelületeken), emellett pedig jobb kanyarstabilitást teremtsen. Az AVS legújabb változata a korábbi 9 helyett immár 30 fokozatban képes szabályozni a lengéscsillapítás erősségét, és szükség esetén automatikusan választja ki azt a beállítást, ami az adott útfelületen a legprecízebb futóművezérlést biztosítja. Kanyarodás közben a rendszer a kormányelfordulást, a perdületi rátát és a jármű mozgását figyelembe véve növeli a lengéscsillapítók keménységét, így az autó jobban kézben tartható, a karosszéria pedig kevésbé dől meg, ugyanakkor a rugózás lágy és kényelmes marad. Rossz minőségű útfelületeken a rendszer csökkenti a csillapítás erősségét, elnyelve a komfortérzetet rontó rezgéseket. A teljes AVS-csomag hét lengéscsillapító-vezérlési programot tartalmaz, és többek közt a karosszéria bólintását és ágaskodását is képes megakadályozni. Az AVS ideálisan egészíti ki a jármű átfogó biztonsági rendszerét, mivel erős fékezéskor vagy hirtelen gyorsításkor megakadályozza a kocsitest nagymérvű, váratlan lengéseit. A Lexus azzal egészítette ki az AVS által kínált tökéletesebb futóművezérlést, hogy a rendszer működését összekapcsolta az integrált járműdinamikai vezérlőrendszer (VDIM) biztonsági technológiával és az üzemmódválasztó kapcsolóval. Az üzemmódválasztó ECO, NORMAL és SPORT S beállításaiban az AVS alaphangolása a rugózási komfortot helyezi előtérbe, miközben a vezető stílusától és az útfelület állapotától függően a jobb menetstabilitásról is gondoskodik. SPORT S+ beállításban a rendszer a jobb menetstabilitás szempontjai szerint szabályozza a lengéscsillapítás erejét. Ezzel párhuzamosan a SPORT S+ üzemmód kiválasztásakor a rendszer automatikusan Sport üzemmódba kapcsolja a hajtáslánc, az elektromos szervokormány és a VDIM beállításait. A mérnökök mindkét F Line modellben úgy módosították a műszeregység kijelzőjét, hogy azon megjelenjen az AVS rendszer pillanatnyi beállítása. A Lexus GS F és RC F modellekben ugyanaz a prémium hajtáslánc működik: az 5,0 literes V8-as szívómotor 351 kW/477 LE teljesítményét egy nyolcfokozatú Sports Direct Shift sebességváltó továbbítja a kerekekhez. A GS F és RC F új, fejlettebb futóműve mellett a Lexus két új fényezést is bevezet: GS F kínálatában egy új, szürke karosszériaszín, az RC F kínálatában pedig új fekete árnyalat jelenik meg. Az RC F új, hét dupla küllős könnyűfém keréktárcsát is kapott.
Címkék: 

Tíz éven belül jönnek az elektromos utasszállító gépek

2016.12.09.
A júliusban véget ért világkörüli kaland óta a két pilóta olyan projekteken dolgozik, amelyekkel demonstrálni tudják, hogy az általuk használt technológiát egyéb módokon is sikerrel lehet alkalmazni. Borschberg szerint az egyik legérdekesebb kérdés az olyan kis méretű elektromos repülőgépek kifejlesztése, amelyek nagyjából másfél órán át képesek a levegőben maradni. A két pilóta 2017 elején készül bejelenteni következő közös projektjét. "Kilenc év és nyolc hónap múlva ötven ember fog utazni rövid távokat teljesítő elektromos gépeken" - mondta Piccard a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi rendezvényén. "És hogy miért épp kilenc év és nyolc hónap? Mert négy hónappal ezelőtt tíz évet ígértem. És így is fog történni" - tette hozzá a Solar Impulse alapítója és elnöke. Piccard szerint a tiszta energiatechnológia egyre olcsóbb lesz. Mint fogalmazott: "öt évvel ezelőtt a tiszta technológiával kapcsolatos dolgok mind sokkal drágábbak voltak, ma már azonban más a helyzet. Amennyiben a cél a profitszerzés és a munkahelyteremtés, akkor a szénnek lejárt az ideje".

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója