Körözött járműveket fogtak Csongrád megyében

2016.12.12.
Egy román állampolgár 2016. december 10-én nem sokkal 16 óra után akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál. A határrendészek megállapították, hogy a férfi által vezetett Volkswagen személyautót az olasz hatóságok körözik. Egy Opel Corsa típusú gépkocsi vezetőjeként akarta elhagyni az országot egy román állampolgárságú sofőr 2016. december 10-én 16 óra 20 perckor szintén Csanádpalotánál. Az egyenruhások az adattári ellenőrzés során megállapították, hogy a járművet a német hatóságok körözik.

MÁV: december közepétől szünetel a mobilos jegyvásárlás

2016.12.12.
A vasúttársaság a bankkártyás fizetést ajánlja azoknak, akik december közepétől az interneten vásárolnak vonatjegyet. Elővételes jegyet a mobilegyenleg terhére 15 napos elővétellel is lehet vásárolni a határidőig. A változásról a mobiltársaságok SMS-ben értesítik azokat, akik a szolgáltatást az elmúlt 3 hónapban igénybe vették, a MÁV pedig elektronikus hírlevélben küld tájékoztatást. Hozzátették: november óta minden belföldi vonaton nyomtatás nélkül - okostelefonon, táblagépen vagy laptopon is - bemutathatók az elektronikusan megváltott vasúti jegyek, amelyek továbbra is 3 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók. Mobilegyenleggel 2012 májusa óta lehet jegyet venni a MÁV-nál: a szolgáltatást az utóbbi 1 évben havonta 2500-3500 felhasználó vette igénybe. A mobilegyenleges vásárlás várhatóan 2017 nyarán indul újra a nemzeti mobilfizetési rendszeren keresztül - olvasható a közleményben.
Címkék: 

Tízszázalékos különadót vetnek ki a luxusautókra Kínában

2016.12.12.
Az intézkedés december 1-jétől érvényes, és az 1,3 millió jüannál (177 ezer eurónál) drágább járművekre vonatkozik. Hszi Csin-ping kínai államfő nagyszabású korrupcióellenes kampányt folytatott az utóbbi években, hogy megtisztítsa az országot irányító kommunista pártot a bűnösöktől. Az utóbbi időben célkeresztbe vette a fényűző életmódot folytató politikusokat és üzletembereket, miközben az államapparátust a becsület, az áldozat és a puritánság imázsával próbálja meg felruházni. Kínában azonban egyre jobban növekednek a vagyoni különbségek. A közösségi portálokon rendszeresen szarkasztikus vagy sértő bejegyzések látnak napvilágot annak nyomán, hogy a politikai káderek és gyermekeik szinte fitogtatják vagyonukat méregdrága öltözetükkel, ékszereikkel vagy autójukkal. E jelenség visszaszorítására a kormány több intézkedést tett, egyebek között megtiltotta tisztviselőinek a költséges utazásokat és luxusautók birtoklását. A legújabb szabály olyan márkákat sújt, mint például a Ferrari, a Rolls-Royce vagy a Lamborghini, amelyeket pedig különösen kedvelnek a leggazdagabbak. De a luxusautókat gyártó német vállalatok, köztük a Kína prémium autómárka piaci szegmensét uraló BMW, Audi és Daimler, is érintettek. Az autógyárak és elemzők szerint a magasabb adónak csak korlátozott hatása lesz. Egyfelől az üzletmenetben a nagyon drága luxusautók eladása nagyon kis hányadot tesz ki, az Audinál például az értékesített autók kevesebb mint 1 százalékát. Másfelől Kínában folyamatosan csökken a luxusautók ára, nem utolsó sorban a fogyasztók azon panaszára, hogy túlárazottak a járművek a világ más országaihoz képest. Kínában 25 százalékos adó sújtja a külföldről importált autókat. A kínai autópiac az utóbbi hónapokban erősen fellendült. Októberben éves összevetésben 18,7 százalékkal emelkedtek a személyautó-eladások, és ebből a luxusautó-gyártók is profitálnak.
Címkék: 

Egyezséggel zárult a légitársaság által elcserélt gyerekek ügye

2016.12.12.
Maribel Martinez ügyvédje a múlt héten jelentette be, hogy a kényes szituáció barátságosan rendeződött, és az ügyet végül egy peren kívüli megállapodással lezárták. További részleteket nem hoztak nyilvánosságra az egyezségről. A New York-i központú légitársaság nem kommentálta a bejelentést. A két kisfiú augusztusban a Dominikai Köztársaságból indult az Egyesült Államokba kísérő nélkül, a légitársaság gondjaira bízva. Martinez a New York-i John F. Kennedy repülőtéren várta ötéves kisfiát, Andyt, helyette azonban egy másik kisfiú érkezett meg. Mint kiderült, Andyt egy Bostonba tartó gépre tették fel, a Bostonban várt gyereket pedig New Yorkba küldték a légitársaság alkalmazottai.
Címkék: 

Vendée Globe - Fa Nándor már a top 10-ben

2016.12.12.
A küzdelem inkább feltüzelte, mintsem kifárasztotta a 63 éves magyar vitorlázót, ráadásul az erős szeles menetben a Spirit of Hungary megdöntötte saját 24 órás sebességi rekordját, ugyanis 431 tengeri mérföldet tett meg. Jelenleg az össztáv bő egyharmadánál tart, az Antarktisz közelében egyre gorombábbak a szélviszonyok, a jéghatár közelében egyre hidegebb van, és egyre nagyobb a hullámzás. A világ legnehezebbnek tartott viadalán tíz ország 29 hajósa vágott neki a több mint 40 ezer kilométeres távnak, közülük továbbra is 22 hajó van versenyben. Az élen haladó francia Armel Le Cléach már a táv felét teljesítette, a magyar tervezésű és építésű Spirit of Hungary hajósának lemaradása hozzá képest 4370 tengeri mérföld. A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként, az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

Tíz halálos áldozat az utakon a hétvégén

2016.12.12.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 454 személyt fogott el, közülük 106 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 279 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 567 személyt állítottak elő, köztük 262 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 42 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 422 esetben foganatosítottak.

A nagytesó mindent láthat?

2016.12.11.
Kritikus ütközés típusok A második pálfordulást követően a Virginiai Közlekedési Hatóság, valamint a Szövetségi Autópálya Rendőrség (Federal Highway Administration) tanulmánya követte, amely eredményei egyértelműen a térfigyelő kamerák használatát támogatták. Az eredmények az ellenőrző kamerák mellet korteskedők hurráoptimizmusát némiképp árnyalták. A tilos jelzésen való áthaladást ellenőrző kamerák alkalmazása 27%-kal növelte a koccanásos közúti balesetek számát, amelyekért túlnyomórészt a kamerára felfigyelő, és emiatt hirtelen fékező gépjárművezető volt a felelős. Mindazonáltal, a tanulmány szerint az oldalról történő ütközések száma 42%-kal mérséklődött. A szempontok súlyozása érdekében mindenképpen hozzá kell tenni, hogy az oldalütközések általában sokkal súlyosabb kimenetelű balesetek, és jóval magasabb halálozási arányt mutatnak, mivel rendszerint nagyobb sebességnél következnek be, a gépjármű legsebezhetőbb, leggyengébb pontjain. A tilos jelzésen való áthaladást figyelő kamera képének minősége nem a legjobb, de a lényeg szembetűnő: soha ne haladj át a piros jelzésen! (kép: ATS) A New York állambeli Nassau megyében a balesetek számát tekintve 8 %-os csökkenés realizálódott a betelepített 72 térfigyelő kamerának köszönhetően, és csak 2014-ben 34 %-kal csökkent a balesetszám. A beszámoló szerint, 2015-ben a térfigyelő kamerák által figyelt 15 csomópontban azt tapasztalták, hogy a kamera alkalmazása a közúti balesetek számát hattal növelte az elmúlt évhez képest. Chris Mistron, Nassau Közlekedésbiztonsági Koordinátora, úgy fogalmaz, hogy ez egy ismert tendencia, amely gyakori a már régóta alkalmazott a közúti forgalomfigyelés programban. „A gépjárművezetők viselkedése folyamatosan változik”. – mondta Chris Mistron. „Mostanra már megismerték a térfigyelő kamerákat, lassabban haladnak át az útkereszteződéseken. Csupán egy kisszámú baleset eredményezi az adatokban jelenlévő ugrásokat. És a program kezdete óta, 2009 óta ezidáig nem volt egyetlen egy halálos baleset sem – mondta Mistron. Nassau megyében 2015-ben számottevően megnövekedtek a közlekedési szabálysértésekre kirótt bírságok. Amíg Charles Territo szóvivő arra mutat, hogy ez összhangban volt más hasonló szabálysértéses ügyek növekedésével, addig az emelkedést az ellenzők előszeretettel használják fel annak bizonyítására, hogy a hatóságok csak nyerészkednek a közúti közlekedési szabályszegések szankcionálásán. Önkéntes szabálykövetés Virginia államban, Loudoun megyében a sheriff szóvivője azzal válaszolt az őket érő kritikákra, hogy rámutatott a tényre, hogy a szabálysértésenként kirótt 50 dolláros büntetések éppen fedezik a térfigyelő kamerák telepítési költségeit, illetve a szankcionálás adminisztratív költségeit. „Mi az önkéntes szabálykövetést szeretnénk növelni, és nem a nyerészkedés a cél.” – mondta el a Washington Postnak. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy az ellenzők vagy a támogatók vannak győztes helyzetben? Territo szerint összességében csak a biztonságos közlekedés győzhet. „Ez egy lassú folyamat, de mára már több mint 592 amerikai település csatlakozott a térfigyelő kamerás programhoz, és ez azt mutatja, hogy a településeknek igenis fontos a közlekedésbiztonság fejlesztése. Ugyancsak számításba kell vennünk az amerikai városok Zero Vision program iránti érdeklődését. New York, Chicago, Los Angeles, Seattle, Portland, Boston, Washington DC, San Antonio, San Diego és még legalább nyolc másik város csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy nullára csökkentse a halálos kimenetelű balesetek számát.” – tette hozzá a szakember. Az amerikai Vision Zero programhoz csatlakozott városok (kép: bikewalkalliance.org) Megelőzni az iskolabuszt? Az ATS által kiadott legfrissebb tanulmány rávilágít az iskolabuszok stop karjába épített térfigyelők hatékonyságára. Megjegyzendő, hogy nyitott stop tábla esetén nem szabad megelőzni az iskolabusz. Az ATS adatai szerint, az álló, stop táblát kihelyező iskolabusz megelőzéséért megbírságolt gépjárművezetők 99%-a két éven belül (2014. augusztus – 2016. május között) nem esett ugyanabba a hibába. Az ATS legújabb fejlesztése az iskolabuszra telepített kamera (kép: ITS International) Bár az ATS állítása szerint a térfigyelők elhelyezése gyorsan megváltoztatja a gépjárművezetők szokásait, a stop táblát kihelyező iskolabuszok megelőzése még egy fennálló, komoly probléma. Egyetlen nap alatt a kutatásban résztvevő 96 ezer iskolabusz közül 74421 iskolabuszt (77%) előznek meg szabálytalanul. Egy tanítási év alatt összesen 13 millió szabálysértésről szereztek tudomást a szakemberek 33 tagállam iskolabusz flottáját vizsgálva. „Ezek a számok aggasztóak. Iskolakezdéskor mindenképpen emlékeztetnünk kell a gépjárművezetőket arra, hogy álljanak meg, amíg az iskolabusz stop karja ki van helyezve.” – mondta Territo. „Az ATS arra ösztönzi a gépjárművezetőket, hogy emlékezzenek arra, hogy a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyásával a gyermekek életét is veszélyeztetik.”   A cikk forrása Jon Masters ITS International 2016. szeptember-októberi számában „Green light for safety cameras” címmel publikált anyaga.  

A német Autozeitung téli gumi tesztjén is sikeresen szerepelt a NOKIAN

2016.12.11.
Nemcsak Németországban változatos és mondhatnánk, hogy szélsőséges az időjárás, hanem nálunk, Magyarországon is, különösen, ha figyelembe vesszük az elmúlt egy hét időjárását: múlt héten még 30 °C fölött járt a hőmérséklet, míg most már 15 °C körül. A változékony időjáráson túl a közelgő tél is ösztönözte a német Autozeitung újságot, hogy 13 téli gumiabroncsot és egy négyévszakos gumit teszteljenek VW Golf 1.6 TDI/1.4 TSI gépjárműveken. Forrás: nokiantyres.com   Az új Continental WinterContact TS 860 elődje, a TS 850 típusú gumiabroncs az elmúlt években toronymagasan nyert négy tesztet egymást követően, így felmerül a kérdés, hogyan tudnak egy jó terméket még jobbá tenni?   Continental győzelme a NOKIAN előtt A Continental első kísérletre nemcsak rendkívül jó tapadást mutatott, hanem nagyon magas biztonságérzetet is nyújtott mind a havas mind a nedves utakon egyaránt. A száraz utakon is elől járt a Continental TS 860 köszönhetően a legalacsonyabb gördülési ellenállásnak és a jó egyensúlynak. A második helyen végzett a teszten a NOKIAN WR D4 , amely nemcsak egy igazi tél specialista, hanem gyakran a száraz és a nedves utakon is biztonságosan és hatékonyan gurult. A harmadik helyen az új Pirelli Cinturato téli gumiabroncsa végzett, amely havas és nedves utakon bár nagyon erősnek tűnt, a száraz útfelületen az Autozeitung újságíróinak hiányérzetük maradt. A Michelin egyszerre téli és négy évszakos gumiabroncsokkal is részt vett a teszten A négy évszakos Michelin CrossClimate a téli Alpin 5 gumiabroncshoz hasonló felépítésű, mindazonáltal a négy évszakos gumiabroncs típusának megfelelően összetettebb mintázattal rendelkezik. Egyébként az Alpin 5 ettől a szezontól - a jobb, szárazon való teljesítményért - keverék frissítést kapott. Helyesen mondja a Michelin négy évszakos gumi abroncsára, hogy „nyári abroncs téli jellemzőkkel”: havon a tapadás véges, azonban vizes utakon és téli hőmérséklet mellett a féktávolságban rekordot ért el, azonban a vízen való felúszáson „elcsúszik”. Száraz útviszonyon az egészet megtetőzi még pluszban az alacsony gördülési ellenállás is. Az, hogy még mindig vannak olyan gumik, amelyekre szabályosan figyelmeztetést kell adni, különösen bizonyítja a Westlake. A márka egyes termékei a tapasztalatok alapján valóban olcsóak, de különösen nedves útviszonyok között egyáltalán nem voltak biztonságosak. Megnyugtató azonban, hogy ezeket a gumiabroncsokat jelenleg már csak nehezen lehet elérni a kereskedelemben. Forrás: www.marso.hu  

Emerson Fittipaldi 70 éves

2016.12.11.
Sao Paulóban született, apja motorsport szakújságíró és rádiós kommentátor, lengyel származású anyja autóversenyző volt. Emerson kiskorától a motorok bűvöletében élt, kipróbálta magát motorkerékpáron és motorcsónakon, később a gokart lett a szenvedélye. Először bátyja, Wilson szerelője volt, majd ő is a volán mögé ült, és tizenhét évesen megnyerte a brazil bajnokságot. Húszévesen indult először a testvérével közösen épített járművel a brazil Formula Vee sorozatban (az együléses versenyautók a népszerű Volkswagen Bogár alapjaira épültek), és rögtön el is hódította a bajnoki címet. 1969-ben Angliába utazott, ahol egy Merlyn típusú Forma Forddal kezdett versenyezni, miközben szerelőként is dolgozott. Néhány hónap alatt három futamot is nyert, s felkeltette az új tehetségek után kutató Forma-3 csapatfőnök, Jim Russell figyelmét. A szezont már Russell főnöksége alatt egy kategóriával feljebb, és ismét bajnokként fejezte be. Fittipaldi 1970-ben már a Forma-1 előszobájának számító Forma-2-ben állt rajthoz, és a nyolcversenyes szezont a harmadik helyen fejezte be. Ugyanebben a szezonban a csúcskategóriát akkor uraló Lotus istálló harmadik pilótának szerződtette Jochen Rindt és John Miles mellé. A brazilra sokan akkor figyeltek fel, amikor a Brit Nagydíjon a 21. helyről rajtolva nyolcadikként ért célba. Az év szeptemberében a világbajnoki pontversenyben fölényesen vezető Rindt Monzában baleset áldozata lett, ezután Miles is távozott a Lotustól, s Fittipaldi hirtelen első számú pilótává lépett elő. A rá nehezedő teher nem nyomta agyon: megnyerte az Egyesült Államok Nagydíját, ezzel hozzásegítette Rindtet  a Forma-1 történetének egyetlen posztumusz világbajnoki címéhez. Első teljes szezonjában, 1971-ben mindössze négy alkalommal tudott pontot szerezni, de háromszor dobogós volt, s összetettben a hatodik helyen végzett. 1972-ben aztán a mezőnyben nem volt nála gyorsabb és kiegyensúlyozottabb pilóta. Öt futamot megnyert, és már két versennyel a szezon vége előtt, Brazíliában ünnepelhette első világbajnoki címét. 1973-ban "csak" a második helyen végzett Jackie Stewart mögött, s 1974-ben átigazolt a McLarenhez. Második világbajnoki címét a Ferrari és Clay Regazzoni elött szerezte meg, majd 1975-ben két futamgyőzelmet aratott és második lett Niki Lauda Ferrarija mögött. A következő szezontól a testvére, Wilson társaságában alapított, a brazil Copersucar vállalat által szponzorált istálló színeiben versenyzett. A családi csapat nem tudott lépést tartani a Lotusszal és a McLarennel, Fittipaldi 1976-ban összesen három pontot szerzett, ami csak a 17. helyhez volt elegendő. A csapatban 1980-ig versenyzett, társa ekkor a későbbi világbajnok Keke Rosberg volt. A cikk nem ért véget. Kattintson a következő oldalra!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója