Civil ruhás rendőröket előzött több mint kétszázas sebességgel

2016.12.06.
Az eset a hétvégén Ausztriában történt, az úgynevezett Westautobahnon - írja az orf.at. A söfőr egy 36 éves salzburgi férfi padlógázzal száguldott az autópályán, pechjére, éppen egy álcázott rendőrautó mellett. A hatóság emberei értesítették kollégáikat, akik egy ellenőrző ponton várták. Kiderült, a férfi nem csak gyorsan hajtott, ivott is, vérében 1,54 ezrelékes alkohol szintet mértek.  Jogosítványát a helyszínen elvették, az ittas vezetés pedig 2 ezer eurójába, több mint hatszáz ezer forintjába kerülhet.
Címkék: 

Villanyra vált a Vespa

2016.12.05.
Az idei EICMA rekord számú trendi újdonságát még felsorolni is hosszú lenne, hiszen a nagy japán gyártóktól a németeken át az olaszokig, az egyre korszerűbb benzinüzemű motoroktól és robogóktól a jövőt megmutató villanyhajtású járművekig annyi szép és divatos kétkerekű kápráztatta el a közönséget, hogy tulajdonképp az újdonságok száma túl is lépte a befogadhatóság határait. Volt azonban egy stand, annak a standnak is egy ékköve amely nem említhető egy lapon egyetlen más világpremierrel sem. Ez a stand pedig a Vespáé volt, a világújdonság pedig a legendás olasz robogó első elektromos modellje a Vespa elettrica. Évre pontosan hetven évvel azután, hogy a toscanai Pontederában napvilágot látott az első Vespa robogó, pontosan akkor, amikor az európai városlakók már kellőképpen vágynak egy zaj és károsanyag kibocsájtás mentes járműre, megérkezett és valamicskét megmutatott bájaiból a robogó gyártás és a robogó divat új mérföldkövének és várhatóan etalonjának számító villany Vespa.  Képre kattintva galéria nyílik! Mindenesetre az olaszok szépen tálalnak és jól titkolóznak, hiszen miközben testközelből, érintésnyire állhattunk Milánóban az új villany Vespától, gyakorlatilag semmi nem derült ki róla. Megnyugtatásként annyit azért leszögeznek a gyáriak, hogy stílusában, mozgékonyságában, könnyű kezelhetőségében és vezetési élményében méltó utódja lesz belső égésű elődeinek.  A feladat és a tét óriási. A világ kétségtelenül legvonzóbb, legstílusosabb és legtrendibb robogó márkáját kell úgy átvezetni a villanykorszakba, hogy az semmiképp ne okozzon csalódást a Vespa hívőknek, azoknak akik megszokták és ragaszkodnak egy városi kétkerekű praktikumához és dinamikájához. De ugyanakkor hozzon a márka történetében valami szemmel jól látható, esztétikai paradigma váltást, vagy ha így közérthetőbb: aki majd megveszi az igéretek szerint hamarosna sorozat gyártásba kerülő Vespa elettrica-t, az nyílvánvalóan igényelni fogja, hogy járművén jól láthatóak legyenek egy új korszak lenyomatai.  Képre kattintva galéria nyílik! Sokakban felvetődik persze a kérdés: miért is olyan nagy dolog, hogy ma már a Vespa is készít villanymotort, hiszen a piac tele van elektromos hajtású kétkerekűekkel. Nos ez tény, de ha körbenézünk az igazán nagy robogó gyártó világhatalmak között, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ők egyenlőre kimaradtak a villanyrobogó gyártás első hullámából. Nyilván azért, mert úgy érezték, ma még nem képesek garantálni azt a hatótávot, műszaki kiforrottságot, amelyre szívesen rátennék évtizedes, nem ritkán évszázados brand-jük védjegyét. Vagyis a Vespa elettrica a tradicionális robogó gyártó világhatalmak mezőnyében abszolut elsőként kíván -  a hírek szerint - néhány hónapon belül sorozatgyártású villanyrobogóval előállni.  Elég valószínűnek tűnik tehát, hogy nem arról van szó: a gyönyörű és formás Vespa váz alá a motor és a benzin tank helyére villanymotort és akumulátort helyeznek. Hanem arról, hogy a varázslatos Vespa sziluettet megőrizve a mágikus héj alatt vadonat új elektromos  hajtást terveztek. Másrészről az is szinte bizonyosra vehető, hogy legalább 120-150 kilométeres hatótávot garantálni kívánnak, hiszen a sajtóközleményükben oly hangsúlyosan emlegetett vezetési élmény és praktikum ezt minimálisan megkívánja.  Minden bizonnyal korszakalkotó lesz tehát az első villany Vespa és egy újabb réteget az igényes, jó módú, stílusára mindenkor ügyelő városlakók körében forradalmasítja majd a kétkerekű villanymobilitást. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy amennyiben jövőre megindul a sorozat gyártás, Magyarország az elsők között lesz, ahol villany Vespát lehet beszerezni. Hiszen - talán kevesen tudják - a Vespa magyarországi központja a Netmoto dunakeszi-i bemutató terme a világ három legszebb és legkorszerűbb márka szentélyének számít, az új, az úgynevezett mantovai design szerinti arculatot követve épült és kápráztat, varázsol el mindenkit, aki oda betér.                         

Elhagyta barátnője a dönerárust, szétverte a BMW-jét

2016.12.05.
Szándékos károkozásért egy német bíróság 15 hónap felfüggesztett börtönre és 1200 eurós büntetésre ítélte a török-tunéziai gyökerekkel Németországban élő Mohamed T.-t. A dönerárus Hainholz településen kalapáccsal nekiesett a nő autójának, ütötte, ahol érte. Az autóban ötezer eurós kár keletkezett. A férfi korábban volt már büntetve, egykori barátnője a bíróság döntését így kommentálta: Vicc! - írja a bild.de

A Volkswagen-csoport járműgyártást indít Algériában

2016.12.05.
„A Volkswagen-csoport a SOVAC Production S.P.A. közös vállalat mellett tette le a voksát, hiszen a SOVAC, mint kereskedelmi partner már hosszú évek óta sikeresen működik együtt a Volkswagen-csoporttal. Számunkra ez egy olyan logikus lépés volt, amely az algériai kiszállítások hosszútávon történő növekedése felé vezet.” – nyilatkozta Baumert az algíri szerződéskötés alkalmával. „Egy helyi összeszerelő üzem számunkra hatékony kiindulópont az algériai gyártás beindításához. Célzott tréningeket kínálunk a helyi munkaerő számára márkáink európai gyártóhelyszínein a minőség, gyártás és logisztika témaköreiben. Ez biztosítja, hogy Algériában is megfeleljünk a „made in Europe” minőségi normáknak.” – tette hozzá Lauenroth. Az új összeszerelő üzem Algírtól 220 kilométerre nyugatra, Relizane körzetében egy 150 hektár nagyságú területen épül. 2017. tavaszától a SOVAC Production S.P.A. folyamatosan bővíti gyártási kapacitását, amely eléri majd a napi több mint 100 járművet. A Relizane területén felépülő üzem a Volkswagen-csoport legújabb modelljei, a Volkswagen Golf, a SEAT Ibiza, a ŠKODA Octavia és a Volkswagen Caddy összeszerelését végzi majd. A SOVAC 2001. óta kereskedelmi partnere a Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Audi, SEAT, ŠKODA és Porsche márkáknak. A Volkswagen-csoport algériai kereskedői hálózata több mint 100 létesítményből áll, ahol 1.650 fő dolgozik. 2015-ben a Volkswagen Csoport a SOVAC importőri közreműködésével 30 000 új járművet szállított ki ügyfeleinek.

A balatonboglári cserbenhagyók közül egy került előzetes letartóztatásba

2016.12.05.
Pénteken Balatonboglárnál, az M7-es autópálya felhajtójánál ütöttek el egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette. A gázoló autó vezetője megállás nélkül elhajtott. A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a sofőrt és két utasát, és megtalálták a megrongálódott autót egy Buzsák melletti erdős területen elrejtve. A 25 éves, a 20 éves és a 21 éves férfiakat a Fonyódi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomásukban elmondták, tudtak arról, hogy elütöttek egy embert, és annak ellenére, hogy lehetőségük lett volna segítséget hívni, nem tették meg, hanem megállás nélkül elhajtottak a helyszínről. A buzsáki sofőr ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének, a kocsiban utazó buzsáki és szőlősgyöröki fiatalember ellen pedig segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Kezdeményezték mindhármuk előzetes letartóztatását is, de a bíróság csak a sofőrét rendelte el. MTI

Büntetőeljárásban vizsgálja a metróbalesetet a rendőrség

2016.12.05.
Hétfő reggel 6 óra 45 perc körül ütközött össze két metrószerelvény a 2-es vonalon, a Pillangó utcai metrómegálló közelében. A rendőrség tudatta: a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya az üggyel összefüggésben ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt. A balesetben a Közlekedésbiztonsági Szervezet helyszíni szemléjének megállapításai szerint szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik. Az Országos Mentőszolgálat korábban az MTI-vel azt közölte, hogy kilenc sérültet vittek kórházba zúzódásokkal, végtagsérülésekkel, a helyszíni vizsgálat alapján egyikük sem volt életveszélyes állapotban. Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: várhatóan kedd reggeltől jár újra teljes vonalon a 2-es metró. Közölte, műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét sem. MTI

Emelkedik az üzemanyagok ára

2016.12.05.
Az emeléssel a benzin átlagára 351 forintra, a gázolajé 366 forintra nő. Legutóbb múlt szerdán változott az üzemanyagok ára, akkor a benzin 3, a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedett. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

Új változata van a magyar tervezésű olasz szupersportkocsinak

2016.12.05.
A Bolognai Autószalonon leleplezett Evantra 771 elnevezése a hétliteres V8-asból kicsalogatott lóerők számára utal; ez pontosan 20-szal több annál, amivel a három éve bemutatott, alap Evantra rendelkezik. Az olasz tervezésű és gyártású szívómotor brutális erejét hatfokozatú félautomatikus váltó továbbítja a hátsó kerekek felé. A kocsi magyar tervezésű karosszériáján több módosítás is történt a jobb aero-teljesítmény érdekében: módosították a szplittert, a hátsó szárnyat, és a diffúzort is. Kizárólag kék-arany fényezéssel készül a 771, amelyet limitált szériának azért lenne nehéz nevezni, mert az összes Evantrából (beleértve az 1000 lóerős, biturbó motoros Millecavallit is) összesen öt-tíz darab készül évente. A teljesen személyre szabható Mazzani Evantra 771 kevesebb mint 3 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége 360 km/h felett van. Aki korábban vett alap Evantrát, felár ellenében 771-essé alakíttathatja a Mazzanti Automobilinél 2017-ben.

Lehangoló hétvégi mérleg: 3 halott, 31 súlyos, 103 könnyű sérült

2016.12.05.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 474 személyt fogott el, közülük 120 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 281 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 562 személyt állítottak elő, köztük 227 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 36 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 395 esetben foganatosítottak. Magyarország területére 2016. december 2-án 0 óra és 2016. december 4-én 24 óra közötti időszakban 359 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. A rendőrök és a katonák 171 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 188 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. Magyarország területén 14 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, 1 fő ellen embercsempészés, valamint 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. Címlapkép: MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója