Kétmillió forintos bírságot szabtak ki egyes repülőtéri transzferszolgáltatókra

2016.12.02.
Az internetes oldalakon hirdetett reptéri transzfer szolgáltatások ellenőrzésére indított akció eredményeként a kormányhivatal összesen 2,2 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki, és két személygépkocsi rendszámát vonta be. Az előzetes kockázatfeltárás és elemzés alapján súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg: diszpécserszolgálati engedély hiánya miatt két esetben, személytaxi tevékenységi engedélyek hiánya miatt ugyancsak két esetben, a járművezetőt érintő vezetői igazolvány hiánya miatt szintén két esetben szabott ki bírságot a kormányhivatal. Emellett a megfelelő engedélyekkel nem rendelkező járművek forgalmi rendszámát a helyszínen bevonták. Közölték továbbá, hogy az engedély nélkül végzett szolgáltatások kiszűrése érdekében a jövőben is rendszeres ellenőrzéseket hajt végre a kormányhivatal.

Autólopás! NTS-442 Opel Vivaro

2016.12.02.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NTS-442 -Gyártmány: Opel -Típus: VIVARO -Gyártási év: 2013 -Motorszám: M9RA6 -Alvázszám: W0LJ7A7A1EV606689 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2016 december 1 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIX. -Utca, házszám: Gosztonyi Lajos 10 -Megjegyzés: Ezüst Opel Vivaro 2 toló ajtós könnyűfém felnis,NTS-442 rendszámú kisbuszunk. Bárki bármit tud/látott vagy látni fog!!!! nagyon szépen kérem jelentkezzen

Autólopás! NAJ-945 Ford Mondeo kombi

2016.12.02.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NAJ-945 -Gyártmány: Ford -Típus: MONDEO -Kivitel: Kombi -Gyártási év: 2010 -Alvázszám: xxxx- később kerül pontosításra! -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 december 1 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: X. -Utca, házszám: Szőlőhegy utca 3 -Megjegyzés: Téli kerék volt rajta az ellopás időpontján (parkolóházas kép) jobb eleje korábban sérült volt, ennek javítási nyomai még láthatóak (pókhálós a lökhárító, a géptető és j. sárvédő elem bemattult fényezésű) hátulján parkolási sérülés - a fém díszléc elem középtájt megnyomva, illetve a hátsó vonószem takaró műanyag kupak hiányzik !! az autót 30.-a éjfél ,és reggel 6 között vitték el.

Nissan Leaf akkumulátorok biztosítják majd az Amsterdam Arena áramellátását

2016.12.02.
A 280 Nissan LEAF akkumulátornak megfelelő energiatároló rendszer Európa legnagyobb ilyen fenntartható megoldása lesz, és tartalék tápellátást fog biztosítani nagyszabású események idején, valamint javítja majd a helyi energiahálózat stabilitását. Az új rendszer teljesen ipari, robusztus és hatékony megoldás olyan magas energiafogyasztású szervezetek számára, akik intelligensebben szeretnék biztosítani az áramellátást.  A Nissan és az Eaton, az energiagazdálkodás piacvezető vállalata bejelentették, hogy mérföldkőnek számító tízéves megállapodást fognak kötni az Amsterdam Arena stadionnal, amelynek keretében a világhírű rendezvényközpontnak, az Ajax focicsapat otthonának tartalék energiaellátását használt Nissan Leaf akkumulátorok fogják biztosítani. Az xStorage BUILDING rendszer gondoskodik majd arról, hogy a lámpák soha ne aludjanak ki a híres, 55 000 férőhelyes stadionban, amely számos nagy horderejű koncertnek és sporteseménynek adott otthont az elmúlt évek során. Az elektromos járművek használt akkumulátorait újrahasznosító xStorage rendszer az elektromos hálózatot és a napenergiát használja ki, hogy a fogyasztók és az üzletek jobban tudják szabályozni saját energiahasználatukat. Az xStorage BUILDING nem csak létfontosságú tartalék tápellátást fog biztosítani a stadionnak, hanem ugyanakkor segít majd stabilizálni az országos holland energiahálózatot is nagy energiaigényű időszakok idején.

December 31-ig meg kell kötni az új kötelező biztosítást

2016.12.02.
Hozzátette: a szerződéskötés mulasztása esetén egyrészt fedezetlenségi díjat kell fizetni, amely magasabb mint a normál kgfb-díj, személyautóknál napi 360-660 forint, tehergépkocsiknál pedig több ezer forint lehet naponta. Másfelől baleset okozása esetén a biztosítással nem rendelkező autósnak kell megfizetnie az okozott kárt. Elmondása szerint a január elsejei évfordulós gépjárművek aránya folyamatosan csökken, 2013-ban még az autósok 63 százalékát érintette, idén már csak 37 százalék. Azok száma is évről-évre csökken, akik biztosítót váltanak, 2009-ben 1,5 millióan választottak más ajánlatot, az idei alkuszi becslés szerint a lehetséges váltók száma 100-150 ezer között lesz. A szóvivő beszámolt arról is, hogy a magyar gépjárművek csupán 2-3 százalékának nincsen érvényes kgfb-je, ami az európai szintnek felel meg.

Harmincnál több helyszínre riasztották a fővárosi tűzoltókat

2016.12.02.
Tájékoztatása szerint jelenleg tíz helyen dolgoznak a tűzoltók, többnyire fakidőlések okozta anyagi káros eseteknél. A XV. kerületben egy 10 méternél magasabb fa a Szántóföld utca mindkét sávját elzárja, Hűvösvölgyben, a Dámvad utcában egy ház oldalának dőlt egy fa, a X. kerületben, a Bolgár utcában pedig három autót rongáltak meg a nagyobb leszakadó faágak. A tűzoltók munkáját a rózsadombi, csömöri és solymári önkéntes tűzoltók is segítik.
Címkék: 

A Cadillac kamionja

2016.12.01.
A skiccelgetésnek indult tervből végül megszületett a 6 kerekű nehézgépjármű modell. Az extra méretű ablakok a jobb látásviszonyt szolgálják, a raktér habár szokatlan formájú, de nem biztos, hogy megfelel az előírásoknak. Sajnos nincs sok információ a projektről, remélhetőleg hamarosan többet fogunk tudni.   (miferfiak.hu)    

A tibeti tizenkettő 1. rész

2016.12.01.
A MOGÜRT Ikarus prospektusának borítója Patinás márkák ürügyén Ott jártak, ahol parittyával terelték a rakoncátlan jakokat, és ahol hőforrás volt a népfürdő, miközben folyóban mosták teherautóikat. Magyar járműiparról írni mindig hálás, mert sokan olvasnak szívesen Csepelekről, Ikarusokról és Pannóniákról, mert történetük érdekes és színes, ám ahogy az egykori hazai járműmárkák, úgy alkotóik is fogynak. Egyre kevesebben vannak azok, akik egykor a legendás magyar klasszikusok gyáraiban dolgoztak, akik hitelesen tudnak beszélni és nem csak mesélni arról, hogyan is működtek a magyar ipar illusztris fellegvárai. Történetük több korszak krónikája. Az ilyen témájú cikkek elkészítésekor érdekes emberekkel ismerkedhet meg a szerző. Így sikerült találkozni - és talán nem tűnik szerénytelenségek – megtisztelő barátságba kerülni az Ikarus két zseniális tervezőjével, a formatervező Finta Lászlóval, és a 200-as típus amerikai változatának gépészeti mérnökével, László Annával, valamint a hazai és nemzetközi autóipar és export-import ikonikus figurájával, Körmendy Ágostonnal. Egy évforduló különösen alkalmas arra, hogy előkerüljön egy márka: a Csepel Autóról szóló cikk után keresett meg az expedíció utolsó élő tagja, akivel aztán többször sikerült beszélnem. Szűcs Antal élete a magyar járműipar fontos korszakának krónikája: dolgozott az Ikarusban és a Csepel Autógyárban, ezt persze vagy harmincezren elmondhatják magukról, ám azt már csak ő, hogy keze munkáját viselik az első magyar teherautók. Csepel R130-as Kézimunkás autógyártás Nehezen indult a lebombázott gyárakban a magyar járműgyártás. Először ládában érkeztek az osztrák fődarabok: 1949-ben rakták össze az első hét Steyr 380-as teherautót, miközben már többnyire hazai alkatrészekből készült még három Csepel 130-as, melyből egy P (parancsnoki), kettő pedig R (raj) változat volt. Csepelen 1950 nyarán indult meg a szalagszerű termelés, 1955-ben pedig már az export is Romániába, Iránba és Kínába, ahová már 1954-ben szakavatott szerelőt kért a MOGÜRT. Kínában akkoriban már többszáz Csepel, Ikarus és VCS (Vörös Csillag) 413-as lánctalpas dolgozott, de jutottak oda a Dutra D4K B és UE 28-as traktorokból, valamint DR5-ös dömperekből is. Ezekkel építették vasutat Hsziantól Lancsouig, ahol a magyar gépek szervizeléséhez alkalmanként olykor 150 embert kellett betanítani és továbbképezni, ami nem volt könnyű, mert a magyar szakember nem kapott tolmácsot, és ő nem tudott kínaiul, sofőrsegédje pedig magyarul, így általában az oktatást megelőző este gyakorlatban oktatta a kínai szerelőt, aki másnap anyanyelvén adta elő a lényeget a szorgalmasan jegyzetelő hallgatóságnak. Rakodás markológéppel, űrítés platódöntéssel                                         Billentés helyett lapátoltak A munkavezetők dicsérték a magyar gépeket, de panaszkodtak, mert nagyon fárasztó volt és lassította is az építkezés tempóját, hogy kézzel kell kilapátolni a dömpereket, ám amikor megmutatták nekik a billenőplató mechanizmusát, örömujjongásban törtek ki és szinte megváltóként néztek a magyar szakemberre. Ennek megfelelően is fogadták: a magyar szakember általában vasúton utazott az építkezések helyszínére: a mozdony mögé kapcsolt szalonvagonban volt háló, étkezőkonyha és fürdő-helység is. Ám hiába a kényelem, egy idő után nehéz volt az otthontól távol élni, de hiába kérvényezte hazatérését, újabb kínai feladatot kapott. Ikarus bemutató körutat kellett végigcsinálnia Olajos Jánossal: a magashegyi közlekedésre átalakított 13-as alvázszámú farmotoros 55-ös típusban herendi porcelánból készült lámpák világítottak a kis asztalkákon, ami lenyűgözte a kínaikat. Ezután jött az újabb megbízatás: Csepel teherautókkal kellett bizonyítani Kínában a magyar termékek megbízhatóságát, méghozzá Tibetben. A magyar teherautók túraútvonala Szigethalomtól Tibet szívéig A túra előtt műhegyen, majd a Bükkben teszteltek, aztán következett a magyar teherautók távol-keleti kalandozása. A legendás túra 1956 őszén indult, a cél a tibeti csúcsok és persze a kínai rendelések meghódítása. A teherautó-gyártók már akkoriban is nagy lehetőségeket láttak Kínában, ezért látványos túrákkal is megpróbálták reklámozni termékeiket. Az útvonal különleges terhelést jelentett, mert a járműveknek ritka levegőjű hegyen, 5450 méteres magasságban kellett megtenniük az 5160 kilométeres utat. Az amerikai, kelet- és nyugatnémet, kínai, valamint csehszlovák modellek mellett három Csepel HD-420 teherautó is teljesítette a különleges távot. A túra Lancsoutól Tibet szívéig, a dalai láma palotájáig három tartományt érintett: Csin Hai, Kansu és Si Kan egyes területein éjszaka mínusz 25 Celsius fok, nappal 35 fok volt a hőmérséklet. Hazai teszten az összkerékhajtású D455-ös Műhegy hordóból Winkler Dezső konstruktőr szerint „ A hegyi kocsik kialakítása nem csupán gazdasági kérdés, komoly műszaki fejlesztési feladat.” A kutatómérnökök a Járműfejlesztési Intézet kísérleti üzemében olyan motort szerkesztettek, mely a ritka levegőjű magasságokban is teljesítményvesztés nélkül működik. De hogyan imitálják a különleges körülményeket? Csináltak egy műhegyet, ami tulajdonképpen egy kétszáz literes hordó volt, szabályozható torokkal. A szerkezetben elhelyezett műszerek mutatták a légnyomást, az adatok segítségével pedig meg tudták határozni, hogy éppen milyen keverékre van szüksége a motornak, melyet levegőfeltöltő rendszerrel láttak el. A teherautó hegymászóképességét tízfokozatú sebességváltóval is növelték, a biztonságos lejtmenethez kifejlesztett kipufogó fék pedig a betéteket kímélte. A magyar csapat Tibetben A stáb Az első tesztek helyszíne a Bükk hegység volt, aztán következett a nagy túra Kínában. Az expedíció tagja volt Sárvári István, (Csepel Autógyár),Tolnai Antal, Rugyai Andor, Olajos János, (Járműfejlesztési Intézet) Galambfalvi Albert (Ikarus) és Szűcs Antal (MOGÜRT), valamint a csoport műszaki vezetője, Somhegyi Kristóf mérnök. Velük utazott Pentelényi János, a Csepel főkonstruktőre, a legendás magyar Pente kisautók tervezője. A csapat tagja volt még Dr. László András orvos, Patkó Imre újságíró és Rév Miklós, a Szabad Nép fotóriportere. A krónikások munkájából készült a fotókkal gazdagon illusztrált Tibet című könyv. Az expedíció munkáját Tálas Barna, a pekingi Magyar Nagykövetség titkára és tolmácsa segítette. Folytatás következik Kocsimosás a folyómederben Fotók: Rév Miklós, Fortepan, MOGÜRT és a szerző felvételei  

Motorsport-hangulat az első osztályon: új BMW 5M

2016.12.01.
Az új BMW 5-ös limuzin a vezetés élményének és kényelmének szimbóluma, amely a modernkori mobilitás minden kihívásán felülkerekedik. A felső-középkategória legdinamikusabb és leginnovatívabb üzleti limuzinja 2017 februárjában érkezik meg az utakra. Néhány héttel később a paletta BMW M Performance modellje, a BMW M550i xDrive is bemutatkozik, amellyel párhuzamosan elérhetővé válnak azon BMW M Performance kiegészítők is, amelyeket az ügyfelek az új BMW 5-ös limuzin bármelyik modellváltozatához megvásárolhatnak. Az utólagosan felszerelhető kiegészítőket a BMW M GmbH kifejezetten az új BMW 5-ös limuzin adottságai szerint fejlesztette ki. A hajtáslánc, a futómű, az aerodinamika és az utastér terén elérhető extrafelszereltségi opciók nem csupán az új 5-ös BMW dinamikus kisugárzását, de rugalmasságát és sportos hangulatát is fokozzák. Az új BMW 5-ös limuzin piaci bevezetésétől azonnal elérhető BMW 540i (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,5 – 6,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 149 – 159 gramm / km)* és BMW 540i xDrive (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,9 – 7,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 159 – 169 gramm / km)* modellpáros számára a BMW M Performance teljesítménynövelő csomag is megrendelhető, amely plusz 15 kW-tal / 20 lóerővel és 50 Nm nyomaték-többlettel 265 kW-ra / 360 lóerőre, illetve 500 Nm-re növeli a soros hathengeres benzinmotor maximális teljesítményét és csúcsnyomatékát. A teljesítménynövelő opció anélkül fokozza a hajtáslánc gázreakcióját, gyorsulási képességét és tolóerejét, hogy az bármiféle hatással lenne a modell üzemanyag-fogyasztására és károsanyag-kibocsátására. A többlet-teljesítménynek a csomag részeként erőteljes hangorkánt kínáló sport kipufogórendszer ad hangot. A BMW M Performance sport kipufogórendszerhez krómozott és szénszálból készült kipufogóvégek is elérhetők.

Indul a SEAT Karácsony

2016.12.01.
Szeretnénk Önt is közös kezdeményezésünkre invitálni egy jó ügy érdekében. Mi SEAT márkakereskedôk vállaljuk, hogy december 1. és 22. között minden SEAT modellt kipróbáló ügyfelünk után 1000 Ft-tal növeljük a kiválasztott intézményeknek szánt adományunkat. A programban résztvevô kereskedések: • Alisca Autocentrum Kft. (Szekszárd, Bátaszéki u. 130-132.) • Brill Kft. (Kecskemét, Halasi u. 32.) • Duna Autó Zrt (Bp., III. kerület Zay u. 24.) támogatja a III. kerületi Önkormányzat Családok Átmeneti Otthonát • Miskolc Autóház Kft. (Miskolc, Lorántffy Zs. u. 30/a) • Platán Autóház (Nyíregyháza, Rákóczi u. 60.) támogatja a Nyíregyháza, Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályát • Ring-Autó Kft. (Veszprém, Észak-keleti útgyûrû 18.) támogatja a Veszprém Megyei Kórházért Alapítványt (Gyermekosztály) • Szabó Autójavító Kft. (Bp., XVI. kerület Újszász út 45/B.) támogatja a XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnáziumot

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója