Ebben a szezonban először nyert Ricciardo

2016.10.02.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája motorhiba miatt kiesett, így az összetettben már 23 pont a hátránya az éllovas és most harmadik csapattársával, Nico Rosberggel szemben. A 27 éves Ricciardo ebben a szezonban először, pályafutása során negyedszer nyert futamot. A Mercedes Hamilton kiesése miatt így még nem nyerte meg a konstruktőri vb-címet.   A rajtnál a pole pozícióból induló Hamilton magabiztosan megtartotta vezető pozícióját, az ötödik helyről startoló Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes versenyzője viszont túl nagy lendülettel érkezett az első kanyarba, miközben a holland Max Verstappent (Red Bull) igyekezett megelőzni. Vettel az autójának bal elejével eltalálta a második helyen elforduló Rosberg autójának jobb hátulját, s mivel a Ferrari bal első kereke kitört, Vettelnek fel is kellett adnia a versenyt. Rosberg az ütközés miatt visszaesett az utolsó helyre, Verstappen pedig közben a csapatrádión "őrültnek és idiótának" nevezte Vettelt.   A mezőny két körön keresztül a virtuális biztonsági autó miatt lassabban haladt, néhányan ezt az időszakot választották a boxba hajtásra. A sorrend az újraindítás után Hamilton, Ricciardo, Verstappen volt az első három helyen, Rosberg a 16. helyen haladt, de azonnal megkezdte a felzárkózást. Az élcsoportban Verstappen nagyon korán cserélt kereket, a többiek a 16. és a 21. kör között jártak először a boxban. Az eltérő taktikával küzdő Verstappen a 27. körben kapott ismét új abroncsokat, így visszaállt a korábbi sorrend az élcsoportban: Hamilton vezetett Ricciardo és Verstappen előtt. Időközben Rosberg feljött, s már az ötödik pozícióban száguldott.   A 41. körben Hamilton motorhiba miatt kiállni kényszerült az élről, ahova Ricciardo került, mögötte pedig csapattársa volt a második, míg a harmadik helyen Rosberg haladt, ő azonban 10 másodperces időbüntetést kapott, mert a versenybírók szerint túl agresszívan előzte a futam korábbi szakaszában Räikkönent, akit a manőver közben meg is lökött.   A hajrában az élen már nem változott a helyzet, Rosberg pedig több mint 10 másodperccel végzett a negyedik Räikkönen előtt, így az utólagos időbüntetés ellenére dobogóra állhatott. A pályafutása 300. Forma-1-es nagydíját teljesítő brit Jenson Button (McLaren) a pontszerző, kilencedik helyen zárt. A vb a jövő hétvégén, Japánban folytatódik.   Végeredmény, Malajziai Nagydíj (56 kör, 310,408 km, a pontszerzők):   1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:37:12.776 óra   2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2.443 másodperc hátrány   3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 25.516 mp h.   4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 28.785 mp h.   5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:01.582 perc h.   6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:03.794 p h.   7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:05.205 p h.   8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:14.062 p h.   9. Jenson Button (brit, McLaren) 1:21.816 p h. 10. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1:35.466 p h. leggyorsabb kör: Rosberg pole pozíció: Lewis Hamilton (brit, Mercedes)   A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 5 van hátra): pilóták:   1. Rosberg 288 pont   2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 265   3. Ricciardo 204   4. Räikkönen 160   5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 153   6. Verstappen 147   7. Bottas 80   8. Perez 74   9. Hülkenberg 50 10. Alonso 42 11. Felipe Massa (brazil, Williams) 41 12. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 30 13. Romain Grosjean (francia, Haas) 28 14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 25 15. Button 19 16. Kevin Magnussen (dán, Renault) 7 17. Palmer 1 18. Pascal Wehrlein (német, Manor) 1 19. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1   csapatok:   1. Mercedes 553 pont   2. Red Bull 359   3. Ferrari 313   4. Force India 124   5. Williams 121   6. McLaren 62   7. Toro Rosso 47   8. Haas 28   9. Renault 8 10. Manor 1  

Malajziai Nagydíj: Ricciardo nyert, Hamilton kiesett

2016.10.02.
A 27 éves Ricciardo ebben a szezonban először, pályafutása során negyedszer nyert futamot. Mögötte csapattársa, a holland Max Verstappen lett a második. Rosberg egy verseny közbeni agresszív manőver miatt utólagos, 10 másodperces időbüntetést kapott, de így is harmadikként zárt. A Mercedes Hamilton kiesése miatt így még nem nyerte meg a konstruktőri vb-címet. A vb a jövő hétvégén, Japánban folytatódik.  

Balesetben meghalt egy idős kerékpáros nő, aki egy motorkerékpárral ütközött

2016.10.02.
A Bács-Kiskun megyei településen a Szent Imre utcában eddig tisztázatlan körülmények ütközött össze egy motoros és egy kerékpáros - olvasható a police.hu oldalon. Az idős helybeli nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - adta hírül az MTI.  

Halálos baleset történt Szigetszentmiklósnál

2016.10.02.
Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a helyszínre érkező mentők szerint a járművet vezető férfi vélhetően rosszul lett. Az életét nem tudták megmenteni - tette hozzá a szóvivő az MTI-nek.

Több ezer Volkswagen találkozott a Hungaroringen

2016.10.02.
A mogyoródi rendezvény középpontjában a márka vezérmodellje, a Golf állt, amelyből a 300 legszebb, illetve legkülönlegesebb a Paddockon parkolt, ezek közé szakmai zsűri véleménye alapján lehetett bejutni. A rendezvény ma már nemcsak a Golf-márkatársak találkozója, otthont ad a VW valamennyi típusának: a Transportereknek, Bogaraknak, Passatoknak, Sciroccóknak, Corradóknak, Polóknak, Jettáknak, Boráknak és Ventóknak is. A találkozó látványos programjaként az autók típusonként felvonultak a közönség előtt a versenypálya aszfaltján - adta hírül az MTI.   A Volkswagen gyár egyedi darabokat küldött a rendezvényre: elhoztak egyebek között egy 310 lóerős Golf GTI Clubsport S-t, amely jelenleg a legjobb köridővel rendelkezik a Nürburgringen az elsőkerék-hajtású kategóriában, és bemutatkozott az 503 lóerős tanulmányautó, a Golf Design Vision GTI. A rendezvényen kisorsoltak a látogatók között egy szinte gyári állapotú, optikai tuningon átesett V-ös Golfot.

Két ember meghalt két balesetben Győr-Moson-Sopron megyében

2016.10.02.
A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Smuk Ferenc részletezte: a 83-as út 42-es kilométerénél ismeretlen okból hajtott az árokba egy személyautó, amelynek férfi vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszon félpályán haladt a forgalom szombat este.   Fertőrákoson egy személyautó a Fő utcában ütött el egy embert az úttesten - közölte az MTI. A férfi súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. A helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta a rendőrség az utat, a forgalmat a környező utcákba terelték. 

Tóbiás és Balambér kalandjai Ősz úrfival

2016.10.01.
  Balambér nem igazán kedveli az őszi reggeleket Tóbiás és Balambér reggel még mélyen szunyókált a paplan alatt, amikor Édesanya bekopogott a szobájukba: - Kicsikéim, hát még az orrotok sem kandikál ki a takaró alól! Ébredjetek, mert elkéstek! Várnak az osztálytársaitok! - Jaaaaaj, Édesanya, megyünk. De már megint olyan szürkeség van kint… Miért nem üt a napocska? – kérdezte álmosan Balambér. - Mert ősz van… – dünnyögte Tóbiás, és kikászálódott az ágyból. - Ne szomorkodjatok, fiacskáim, mert hamarosan felszáll a köd és kisüt a nap! És higgyétek el nekem, az ősz is szép! Gondoljatok a csodás, ezer színben pompázó falevelekre, és arra, hogy ilyenkor milyen mesés a természet! Az erdőkben ráadásul ilyekor sok állatot is lehet látni, akik kimerészkednek a fák és bokrok közül… – nyugtatta csemetéit Édesanya, majd folytatta – Most pedig gyertek enni, reggelire palacsintát készítettem nektek! Nem is kellett tovább győzködni Tóbiást és Balambért, akik hirtelen, mint egy varázsütésre kipattantak az ágyból, és villámgyorsan az asztalnál termettek. - Na, ez a beszéd! – lelkendezett Édesanya, látva kicsinyei gyorsaságát. – Reggeli után ne felejtsétek el betenni az esernyőt is a táskátokba, mert ősszel nagyon szeszélyes az idő és bármikor eleredhet az eső. - Tudtam! Még az eső is! – morgott újra Balambér. – Utálok elázni… - Drága kicsikém, hát éppen ezért tedd ez az esernyőt, hogy ne ázz el! – simogatta meg vígasztalón Balambér feje búbját Édesanya. A kiskutya elmosolyodott. Reggeli után a két kutyakölyök visszament a szobába felöltözni. Mivel ősszel reggel ködös is lehet az idő, nap közben viszont még melegen süthet a nap, a kutyusok Tóbiás és Balambér mindig rétegesen öltözik, hogy könnyen tudjon alkalmazkodni a hőmérséklet-változásokhoz. Ősszel az esernyőt mindig vidd magaddal, nehogy elázz az esőben Tóbiás és Balambér már éppen elindult volna, amikor az ajtóból Édesanya utánuk szólt: - Ácsi! Nem felejtettetek el valamit? - Öööö, neeeem… – mondta sunnyogva Balambér. - Dehogyisnem! A kabátotok még a fogason lóg. Vegyétek fel, mert most még hűvös van, és nem szeretném, ha megfáznátok! - Hm, igaz, így jóval kellemesebb – mondta Balambér, ahogy kilépett az ajtón. Alighogy megindultak, egy kis idő múlva már oszlani kezdett a köd, és hamarosan a Napocska is szépen kibújt a felhők mögül. Tóbiás és Balambér szája mosolyra húzódott, és elhatározták, addig fognak az udvaron játszani barátaikkal a szünetekben, amíg csak süt a nap, így biztosan feltöltődnek sok energiával. Hétvégén pedig megkérik Édesanyát, hogy menjenek el abba az ezerszínű erdőbe, amiről mesélt nekik reggel… Tóbiás kíváncsian várja, hogy kiránduljon az ezerszínű erdőben Neked is tetszett Tóbiás és Balambér kalandja? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Befejezte küldetését a Rosetta üstököskutató űrszonda

2016.10.01.
Az űrjármű közép-európai idő szerint 12.38 perckor ért földet a gumikacsa formájú üstökösön, de a németországi Darmstadtból irányított, történelmi jelentőségű becsapódás a nagy távolság miatt csak 13.18-kor volt észlelhető a Földön. A terveknek megfelelően az űrszonda és összes berendezése örökre kialudt, a darmstadti űrközpontnak minden kapcsolata megszakadt a Rosettával, amint az nekicsapódott a gumikacsa-formájú égitestnek. A 7,9 milliárd kilométernyi utat megtevő Rosetta utolsó pillanataiban, a 14 órán át tartó zuhanás közben is készített közeli felvételeket és gyűjtött értékes adatokat a felszínközeli gázokról, és továbbította azokat a darmstadti irányítóközpontba. Ez az első űrszonda, amely elérte egy üstökös jeges felszínét. Előtte két éven át gyűjtötte a Földtől 720 millió kilométerre lévő égitestről az adatokat, amelyek évtizedekre munkát adnak a tudósoknak. Valószínűleg üstökösökben találhatók a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti létrejöttének legrégebbi, javarészt változatlanul maradt nyomai, így értékes információkkal szolgálnak "a világ keletkezéséről". A küldetés befejezése azért vált szükségessé, mert az üstökös immár egyre távolodik a Naptól, és az őt kísérő Rosetta már nem tudott volna elég napenergiát felvenni a működéséhez. A Rosetta által gyűjtött adatok segítenek abban, hogy a tudósok jobban megértsék, hogyan alakult ki a Föld és a többi bolygó. Az űrszonda felvételei és azok az animációk, amelyeket az ESA készített a Rosettáról és leszállóegységéről, a Philae-ről elbűvölték az érdeklődőket az egész világon. A misszió számos történelmi jelentőségű eredményt ért el: először állt pályára üstökös körül egy űrjármű, nem csak elszáguldott mellette futólag néhány felvételt kattintva, valamint először ért talajt üstökös felszínén egy leszállóegység. A Rosetta volt az első misszió, amelyik kizárólag napenergiával hajtva túljutott a Naprendszer külső aszteroidaövén. A misszión dolgozó tudósok egyetértenek abban, hogy a Rosetta messze meghaladta minden várakozásukat, olyan hosszú ideig maradt pályáján. Sikerült az üstökös felszínére bocsátani a száz kilogrammos, mosógépméretű leszállóegységét, a Philae-t 2014 novemberében, ami nagy jelentőségű eredmény a precíziós űrutazásban még akkor is, ha a kis robot többször is visszapattant az üstökösről és végül olyan árnyékos helyen állapodott meg, ahol napelemei nem tudtak többé újratöltődni. A Rosetta kulcsfontosságú szerves vegyületeket azonosított az üstökösön, támogatva azt az elméletet, hogy az élet építőköveit hajdan ezek az égitestek szállíthatták a Földre.

Keller András volt a leggyorsabb a Mol-TBS Nagydíjon

2016.10.01.
Fa Nándor elmondta: szombat déltájban az utolsó hajók is befutottak, kilenc egyszemélyes vitorlás teljesítette a távot. Két hajós, a tavalyi győztes Zolnai György, továbbá Kovács Tamás zátonyra futás miatt volt kénytelen feladni a versenyt. Mind taktikailag, mind fizikailag nehéz verseny volt az idei - emelte ki Fa Nándor. Az első szakaszban szembeszél fújt, visszafelé Tihanynál viszont a szélcsendben összetorlódott a mezőny. Balatonalmádi és Balatonaliga között az első hat helyezett ismét nagyon közel - alig ötven méterre - került egymáshoz. A verseny Balatonaliga és Balatonfüred közt az utolsó szakaszon, éjszaka szokatlan szélviszonyok közt dőlt el. Fa Nándor azt mondta: az élen azok a hajósok végeztek, akik csak Siófoknál fordultak az északi part felé. Elsőként hajnali öt óra után Keller András ért célba 19 óra 3 perces idővel, a második helyen Litkey Farkas végzett 19 óra 11 perccel. A további sorrend: Fazekas László (20 óra 15 perc), Fináczy Péter (20 óra 46 perc), Fazekas Gábor (20 óra 47 perc), Varga Lajos (20 óra 58 perc), Rick Gergely (21 óra 35 perc). Szutrély Gergely és Németh Zsolt a szinte teljesen leálló szél miatt csak szombat dél körül fejezte be a versenyt. A megméretést 2001-ben hívta életre Fa Nándor. A feladat: szólóban, 8 méteres hajóval a leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont. A versenycsúcsot továbbra is Varga Lajos tartja 13 óra 34 perccel.

Halálos baleset Kerékteleki térségében

2016.10.01.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a Nyeszkenye és Ölbőpuszta közötti üzemi úton 2016. október 1-jén 15 óra 20 perc körül. Az elsődleges adatok alapján egy személyautó eddig tisztázatlan okból árokba csúszott.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója