Európa Nagydíj - Rosberg rajtol az élről Bakuban

2016.06.18.
Rosberg idei harmadik pole pozícióját szerezte meg a Mercedesszel, pályafutásának pedig ez a 25. rajtelsősége.     Mellőle az ausztrál Daniel Ricciardo, a Red Bull pilótája indul, a harmadik helyről pedig a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője vág neki a futamnak. A vb-címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes ezúttal többször is hibázó brit pilótája csak a tizedik időt autózta, így az ötödik sorból startol. Az Európa Nagydíj a 6003 méteres bakui városi pályán vasárnap, magyar idő szerint 15 órakor kezdődik. MTI
Címkék: 

Kiégett egy magyar transzporter Ausztriában - fotók

2016.06.18.
A tűz oka egyelőre ismeretlen, nagy valószínűséggel a pilótafülkéből indult el a szikra, ami szinte teljesen megsemmisítette a járművet. A sofőr sértetlenül elhagyta az autót. A kiérkező tűzoltók munkához láttak, arra azonban már annyira égett a transzporter, hogy szinte totálkáros lett. Fotók: orf.at
Címkék: 

Utánfutóval autópályán: legfeljebb 80 km/óra

2016.06.18.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a VÉDA rendszer által rögzített adatok alapján a – 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó – gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedők az átlagosnál gyakrabban követik el a sebességtúllépés jogsértést, vélhetően a KRESZ vonatkozó szabályainak hiányos ismeretei miatt. A KRESZ idevágó rendelkezése alapján ez esetben autópályán maximum 80 km/óra, lakott területen kívül egyéb úton 70 km/óra, lakott területen 50 km/óra sebességgel szabad közlekedni. A biztonságos és balesetmentes közlekedés érdekében vezessenek körültekintően, és tartsák be a sebességhatárokat! - írja a police.hu

Európa Nagydíj - Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést is Bakuban

2016.06.18.
Az F1 első azerbajdzsáni versenyhétvégéjének harmadik gyakorlása a pénteki elsőhöz és másodikhoz hasonló végeredménnyel zárult az élen, ugyanis Hamilton mögött a szintén Mercedesszel versenyző, a vb-pontversenyben éllovas Nico Rosberg lett a második.      A tréning harmadik legjobb idejét a Force India német pilótája, Nico Hülkenberg érte el. A harmadik szabadedzés végén Hülkenberg csapattársa, a mexikói Sergio Perez a pályát övező korlátnak ütközött, ugyanott, ahol pénteken a Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo. A Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas egyetlen kört sem teljesített, mert amikor ki akart hajtani a boxutcából, egy felpattanó csatornafedél lyukat ütött autója oldalán.     Eredmények (élcsoport, az espnf1.com alapján):     3. szabadedzés:     1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:44.352 perc 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:44.610 3. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:45.540 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:45620 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:45.630 6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:45.735 MTI A további program: időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 15.00

Megtudta, hogy HIV-pozitív, bosszúból elgázolta

2016.06.18.
A pár nem régóta volt együtt, sokat szexeltek is, amikor a nő megtudta, hogy barátja HIV-pozitív. Vita robbant ki közöttük, a férfi azonban kinevetette a nőt – vallotta a rendőrségi kihallgatáson, miután a szándékos gázolásért őrizetbe vették. A nő, aki gázolással vett revansot azért, hogy barátja becsapta. Ezek után úgy döntött, bosszút áll a férfin, aki elhallgatta előle, hogy HIV vírussal fertőzött. Kileste, merre kerékpározik, s egy kereszteződésben szándékosan elgázolta. A férfi kórházba került, a nő előzetes letartóztatásba. Kapcsolatuk nem valószínűséggel anélkül is tönkre ment volna, ha nincs a gázolás és nincs letartóztatás. 

Tovább erősödött a magyar lakosság biztosítók iránti bizalma

2016.06.18.
A MABISZ megbízásából, a lakosság biztosítási szektorral kapcsolatos elégedettségéről szóló országos, reprezentatív kutatást a Századvég Alapítvány 2016 májusában készítette, ezer fő telefonos megkérdezésével. A 2015. áprilisi felmérés eredményeihez képest nőtt a lakosság bizalma a biztosítók iránt, a lakosság többsége bizalommal fordul a biztosítók felé. Az idei közvélemény-kutatás szerint a háztartások legnagyobb része - 44 százaléka – két–három biztosítással rendelkezik, további 14 százalékuk pedig több mint négyféle biztosítást kötött. Emellett azonban magas – mintegy 40 százalék – a biztosítással nem, vagy legfeljebb egy szerződéssel rendelkezők aránya. Az egyes biztosításfajták közül a felnőtt korú magyar lakosság körében a lakásbiztosítás a legismertebb. 2015 áprilisában a válaszadók 91, 2016 májusában már 95 százaléka említette, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos kockázatokra köthető biztosítás. Második helyre az életbiztosítások kerültek: 2016 májusában a megkérdezettek 77 százaléka, egy évvel korábban 75 százaléka említette az életbiztosítást, mint az általa ismert biztosítástípust. Az életbiztosításokat az ismertséget tekintve a kgfb, illetve a casco-biztosítások követik. A lakosság közel fele nevezte meg spontán az ismert termékek között a balesetbiztosítást, és közel harmada a nyugdíjbiztosítást. A nyugdíjbiztosítások ismertségét tekintve az látható, hogy az átlaghoz képest tájékozottabbak e téren az aktív korosztályok, a több biztosítással rendelkezők, a jobb anyagi helyzetűek, valamint a magasabban képzettek. A válaszok alapján a lakosság csak kevesebb, mint 40 százaléka hallott arról, hogy az állam adókedvezménnyel támogatja a nyugdíjbiztosításokat. Az aktív korú lakosság valamivel több, mint egytizede tartja valószínűnek, hogy pár éven belül nyugdíjbiztosítást köt. Azok, akiknek nincsenek ilyen terveik, főként a megtakarítások hiányára, illetve fizetési nehézségekre hivatkoztak. A nyugdíjbiztosítások irányába nyitottak háromnegyede szerint hosszú távon versenyképes hozamot hoznak majd a nyugdíjbiztosítások. Azok, akik nyugdíjbiztosítást terveznek kötni, többségük 10 ezer forint feletti összeget szánna erre a célra havonta, harmaduk havi 10–20 ezer forintot, negyedük pedig több mint 20 ezer forintot.. A kötelező gépjármű-biztosítással rendelkező lakosság körében továbbra is az elégedettség a jellemző: 80–85 százalékuk pozitív véleményt fogalmazott meg, melyből minden második megkérdezett kiváló értékelést adott biztosítójának a kötelező gépjármű-biztosítási ügyekkel kapcsolatos eljárását, kapcsolattartásának módját, minőségét illetően. A tavalyi eredményekhez hasonlóan az idén is rendkívül kedvező a hazai biztosítók lakossági megítélése mind az egyéb biztosítási termékek esetében, mind pedig a tájékoztatás és a kapcsolattartást illetően - a megkérdezettek 83–85 százaléka adott pozitív visszajelzést, vagyis – terméktípustól függetlenül – elégedettek biztosítójukkal ezeken a területeken. A felmérés kapcsán Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára kiemelte: „A kutatás fontos visszajelzéseket tartalmaz számunkra. Közülük is az egyik legfontosabb, hogy 2015 tavasza óta is érezhetően növekedett a lakosság bizalma a biztosítók irányába.” 

Gyári rajzokon a hétszemélyes Skoda SUV

2016.06.18.
A most kiadott rajzokból az derül ki, hogy a Kodiaq nevű autó külseje nem sokban tér majd el a Genfi Autószalonon bemutatott Vision S tanulmányétól. A Kodiaq név egyébként az alaszkai Kodiak medvefajra utal. Bár a külső nem sokban tér majd el a Vision S-étől, a belsőben jelentős átalakítások várhatóak: a szériaautóban már hét ülés lesz, és a műszerfal is valamivel egyszerűbbé válik. A Kodiaq motorkínálatának gerincét a Superbből ismert erőforrások adják, lesz azonban egy új is: a Skoda konnektoros hibrid változatot is tervez, bár nem a piaci bevezetéskor, hanem valamivel később. Ennek oka, hogy a hajtáslánc először a nagy limuzinban fog bemutatkozni 2019 körül. A Skoda arra számít, hogy a Kodiaq új ügyfeleket fog bevonzani a márkához, és a márka imidzsét is pozitív irányba fogja elmozdítani. A cseh márka formanyelve is megújul a SUV érkezésével, a későbbiekben a többi új Skoda is hasonlóan fog kinézni. A Kodiaq-ból állítólag RS sportváltozat is lesz a későbbiekben, sőt, egy laposabb terepkupé változatot is terveznek a BMW X4 stílusában. A Kodiaq kistestvére, a második generációs Yeti is bemutatkozik egy-két éven belül. az Yeti tágasabb lesz elődjénél, a formája terepjárósabbá válik, és ez a típus is kap majd hibrid hajtásláncot.

Megkezdődött a BMW Group mexikói gyárának építése

2016.06.18.
2016. június 16-án megkezdődtek a BMW Group mexikói gyárának építési munkálatai. A San Luis Potosí városban megtartott hivatalos ceremónián Rogelio Garza Garza, a Mexikói Gazdasági Minisztérium ipari és kereskedelmi államtitkára, valamint Dr. Juan Manuel Carreras López, San Luis Potosí állam kormányzója mellett Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja és Milagros Caiña-Andree, a BMW AG igazgatótanácsának emberi erőforrásokért és munkaügyi kapcsolatokért felelős tagja is részt vett. A BMW Group legújabb gyára, világelső technológiai innovációkkal „Mexikóban épülő új gyárunkba a BMW Group összes szaktudását és technológiai képességét befektetjük. A 2019-re elkészülő üzem a megannyi innovatív technológia alkalmazásának köszönhetően a termelékenység és a fenntarthatóság terén egyaránt piacvezető lesz. Nagy örömömre szolgál, hogy megkezdődtek a vállalatcsoport új létesítményének építési munkálatai” – fogalmazott Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja, aki szerint a mexikói gyár különleges pozíciót tölt majd be a vállalatcsoport globális termelési hálózatában. Milagros Caiña-Andree, a BMW AG igazgatótanácsának emberi erőforrásokért és munkaügyi kapcsolatokért felelős tagja eközben a BMW Group munkáltatói szerepkörét hangsúlyozta ki az ünnepségen. „Sikerünk elsősorban munkatársaink szakképzettségén, kimagasló szaktudásán és felelősségteljes munkavégzésén múlik, hiszen ők azok, akik előállítják termékeinket. San Luis Potosí városában is egy ilyen erős alapra építkezünk majd. Mint ilyen, kivételesen fontos számunkra, hogy vonzó munkahelyet teremtsünk, ihletet adjunk munkatársainknak, a legkiválóbb eredményre ösztönözzük őket és tovább fejlesszük tehetségüket” – mondta Milagros Caiña-Andree. „A BMW Group államunk rendkívül fontos partnere, aki nagymértékben hozzájárul az iparág régión belüli fejlődéséhez. San Luis Potosí kiváltképp vonzó helyszín a járműgyártók számára, hiszen a szakképzett helyi munkaerő mellett nagyszerű logisztikai adottságokkal és kiváló infrastruktúrával rendelkezik. Készen állunk arra, hogy teljes mellszélességgel az iparág mellé álljunk” – tette hozzá Dr. Juan Manuel Carreras López, San Luis Potosí állam kormányzója. 2019-ben kezdetét veszi a BMW 3-as sorozat limuzin változatainak gyártása San Luis Potosí városának külterületén a bajor gyártó legnépszerűbb modellsorozata, a BMW 3-as sorozat limuzin változatai készülnek majd. A vállalatcsoport százéves történetének utóbbi több mint negyven évében a legendás BMW 3-as sorozat a márka elsőszámú képviselőjévé érett, amely a dinamikus menetteljesítmény, a páratlan hajtáslánc-hatékonyság és a kimagasló járműtervezés terén egytől egyig autóipari mérceként szolgál. A San Luis Potosí külterületén felépülő gyár a BMW Group dél-afrikai létesítményének gyártási kapacitását hivatott kiegyensúlyozni, Rosslyn-ban ugyanis a BMW 3-as sorozat helyett az új BMW X3 készül majd a jövőben. A mexikói gyár termelési folyamatainak beindítását 2019-re tervezi a gyártó, éves szinten mintegy 150 000 autó legyártását irányozva elő. A BMW Group nagyságrendileg egymilliárd dollárt fektet az új üzembe és nem kevesebb, mint 1 500 új munkahelyet teremt. A vállalatcsoport azon döntését, hogy az új létesítmény San Luis Potosí város külterületén épüljön fel, számos kritérium támasztotta alá, így többek között a térség rendkívül széles beszállítói hálózata, a szakképzett helyi munkaerő, valamint a technikai és társadalmi infrastruktúra is. A mexikói gyár új autóipari mérceként szolgál majd A BMW Group San Luis Potosí külterületén felépülő új gyára teljes értékű járműgyártó létesítmény lesz, karosszéria-építő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő részleggel, amelyet innovatív gyártási technológiák és minden részletre kiterjedő fenntarthatósági szabványok jellemeznek. Az új üzem már rendszerbe állításának legelső évében a BMW Group legzöldebb gyártási létesítménye lesz. A megújuló energiaforrások alkalmazásával például a mexikói gyár száz százalékban széndioxid-mentes villamosenergia-felhasználásra lesz képes, a teljes körű működéshez szükséges energia nagy részét ugyanis napelemek termelik majd. A San Luis Potosí város külterületén felépülő gyár ráadásul rendkívül felelős vízhasználat szerint üzemel majd: a mexikói gyár a BMW Group teljes termelési hálózatának legalacsonyabb vízfogyasztású létesítménye lesz, miközben itt épül a vállalatcsoport első olyan fényezőműhelye is, amely egyáltalán nem termel szennyvizet. A fényezéshez tisztított és újra felhasznált vizet használnak majd. A BMW Group mindeközben a gyárépítési és felszereltség-tervezési folyamatok során is kizárólag digitális háromdimenziós tervekre támaszkodik: a mérnökök az építkezés mindegyik fázisában digitális formában mutatják be a szükséges információkat, így az egyes helyiségek elhelyezkedését, méretét és a kivitelezés várható időpontját is. A vállalatcsoport most először alkalmaz digitális modellezést a teljes létesítménytervezési folyamat során. A digitalizáció és a háromdimenziós tervezés kettőse valós idejű építkezés-elemzést és költséghatékony módosítási lehetőségeket kínál, miközben folyamatos tervezési biztonságot nyújt a BMW Group számára. A mexikói gyárban a teljes termelési hálózat tapasztalatai egyesülnek Minden együtt áll a termelés beindításához: 2015 szeptemberében huszonöt fiatal mechatronikai mérnök kezdte meg felkészülését a mexikói gyárban végzett munkára. Idén a BMW Group a szakképzett helyi munkaerő felkészítését és a kollégák munkafolyamatainak egyeztetését is megkezdi, a mechanikai és a mechatronikai alkatrészeket előállító részlegen egyaránt. Mexikóban a németországi felkészítési modell szerint képzik tovább a dolgozókat. A San Luis Potosí város külterületén felépülő gyár mindemellett a BMW Group teljes termelési hálózatának tapasztalatait is egyesíti, amelynek alapját elsősorban a müncheni és a spartanburgi létesítmények adják. 2019-ig a vállalatcsoport müncheni gyárában a leendő mexikói létesítmény több mint félezer munkatársát képzik majd tovább. „Jövőbeni munkatársaink felkészítő programjára rendkívül fontos alappillérként tekintünk. Innovatív technológiáival és erőforrás-hatékony gyártási folyamataival a mexikói gyár új nemzetközi mércéket állít majd fel” – fogalmazott Hermann Bohrer, a BMW Group mexikói gyárának vezetője. A vadonatúj mexikói létesítmény, mint a BMW Group NAFTA régión belüli növekedésének meghatározó mérföldköve A BMW Group teljes termelési hálózata négy kontinens tizennégy országának harmincegy gyártó- és összeszerelő létesítményéből áll, eme nemzetközi termelési hálózat bővítését pedig a világ megannyi piacán minőségbeli fejlődés és értékesítési javulás követi. Mint ilyen, kimagasló hatékonyságú és rendkívül rugalmas gyártási hálózatának köszönhetően a BMW Group egyenletesen megosztott értékteremtésre és jelenlétre képes Európa, Ázsia és az amerikai kontinens összes piacán. A San Luis Potosí külterületén felépülő mexikói gyár a vállalatcsoport nemzetközi növekedési stratégiájának újabb mérföldkövét alkotja majd. Akárcsak Kanada és az Amerikai Egyesült Államok, úgy Mexikó is a NAFTA régió tagja, aki az Európai Unió tagországaival és a dél-amerikai MERCOSUR országokkal (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, Venezuela) is szabadkereskedelmi egyezményt kötött, jelentősen megkönnyítve ezzel az autóexportálást és az alkatrész-beszállítói hálózat hatékony működését. Észak-Amerika a BMW Group nemzetközi hálózatának egyik legjelentősebb piaca, ahol a vállalatcsoport a 450 000 darabot meghaladó éves járműgyártási mennyiség elérése érdekében 2016 végéig nem kevesebb, mint egymilliárd dollárt fektet be a Spartanburgban működő létesítmény bővítésébe. A BMW X modellcsalád képviselőire specializálódott gyár 2015-ben a BMW Group teljes termelési hálózatának legnagyobb üzemévé lépett elő, mintegy válaszként a BMW X modellekre mutatkozó egyre erősödő nemzetközi keresletre. A vadonatúj BMW X7 modell is Spartanburgban készül majd a jövőben. Spartanburgban és San Luis Potosí város külterületén működő gyár-párosával a BMW Group teljes körű termelési kapacitást hoz létre kulcsfontosságú észak-amerikai piacán. A BMW Group jelenléte Mexikóban A BMW Group 1994 óta működtet értékesítési leányvállalatot Mexikóban, ahol 2015-ben a vállalatcsoport összesen 17 475 darab négykerekűje talált gazdára. A 12 170 darab BMW és 5 305 darab MINI modell értékesítése együtt 17 százalékkal szárnyalja túl a 2014-ben regisztrált értéket. A BMW Motorrad ez idő alatt 2 615 darab robogót és motorkerékpárt adott el Mexikóban, amely a 2014-es teljesítmény tükrében 15,2 százalékos értékesítési fejlődésnek felel meg. A BMW Group 2008-ban nyitotta meg teljes körű értékesítési és beszállítói hálózatát Mexikóban. A vállalatcsoport ettől kezdve szoros kapcsolatot tart fenn mexikói, valamint észak- és közép-amerikai beszállítóival. A BMW Group a tavalyi évben összesen több mint 2,5 milliárd dollár értékben vásárolt mexikói beszállítóitól, amely 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A vállalatcsoport Mexikóban működő teljes körű értékesítési és beszállítói hálózatát rendszerbe állításától kezdve a San Luis Potosí külterületén felépülő gyár látja majd el.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója