Szolgálatba állt a balatoni sürgősségi mentőhajó

2016.06.12.
Tar Mihály a roham-mentőkocsi felszereltségű Rupert mentőhajót bemutatva elmondta, hogy a jármű 80-90 kilométer/órás sebességgel is képes haladni. Július elsejétől még egy sürgősségi mentőhajó áll szolgálatba, az ábrahámhegyi kikötőből indul majd. A tó északi partjáról a sürgősségi mentőhajók 3-5 perc alatt tudják elérni a déli partot - tette hozzá. A szakszolgálat további hajói Zánkán, Csopakon, Balatonkenesén és Keszthelyen állomásoznak bevetésre készen. A Rupert sürgősségi mentőhajó Balatonlellénél 2016. június 12-én. A 24 órás szolgálatban álló, roham-mentőkocsi felszereltségű gyorshajó a tihanyi kikötőben állomásozik, az Országos Mentőszolgálat is bármikor riaszthatja. Fotó: Varga György/MTI A VMSZ-nek az idén még nem kellett emberéletet menteni és eddig mindössze egy megfeneklett vitorlás mentésére volt szükség. Lengyel Norbert, a szakszolgálat strandokon lévő mentési csoportjainak vezetője arról számolt be, hogy nyáron országosan 80, a Balatonon mintegy 60 strandon, illetve fürdőhelyen teljesítenek szolgálatot képzett vízimentőik, akiknek sikerült megduplázni a bérét, napi nettó 8 ezer forintért dolgoznak. A VMSZ vízimentői a múlt évben négyezer könnyű sérültet láttak el a Balatonon, közülük mintegy százról az Országos Mentőszolgálat gondoskodott a továbbiakban, 21 embert mentettek ki a vízből és 4 ember újraélesztésében működtek közre.

Túraautó-vb - Michelisz Norbert harmadik lett Moszkvában

2016.06.12.
A 31 éves magyar versenyző hivatalos honlapjának beszámolója szerint az első futamon a hatodik helyről indult, de mivel szabálytalanul áll fel a rajtnál, boxutca-áthajtásos büntetést kapott, végül tizedikként zárt, amiért egy pontot kapott. A második futamot az ötödik pozícióból kezdte és harmadikként ért célba, ezzel 16 pontot gyűjtött. Előbb az olasz Gabriele Tarquini, majd a holland Nicky Catsburg végzett az élen. A Zengő Motorsport versenyzője, Ficza Ferenc előbb a 15., majd a kilencedik helyen zárt, ráadásul a második futamon ő futotta a leggyorsabb kört. A világbajnoki pontversenyt a címvédő argentin José María López vezeti 209 ponttal, Michelisz az ötödik 89 ponttal. A túraautó-vb idénye két hét múlva Portugáliában folytatódik.

Kamion Eb - Kiss Norbert technikai hiba miatt nem versenyez vasárnap

2016.06.12.
A 31 éves versenyző közösségi oldalán elárulta, hogy a motorvezérlő elektronika hibája miatt félbeszakították az időmérő edzést. "Azért, hogy elkerüljük a motor teljes károsodását, a csapat úgy döntött, hogy nem indulunk a versenyeken" - írta. Kiss Norbert a szombati időmérőn a leggyorsabb volt, az első helyről indulhatott, és rajt-cél győzelmet aratott a 12 körös futamon. A második versenyen nyolcadikként startolt, és a hatodik helyen ért célba. Fotó: Kiss Norbi Média Az Európa-bajnokság július első hétvégéjén a Nürburgringen folytatódik, a nyári szünet után, augusztus 27-28-án pedig a Hungaroringre látogat a mezőny. A szervezők a tavalyi viadalhoz hasonlóan ismét fesztiválhangulatot ígérnek a mogyoródi létesítménybe, ahol betétfutamként ebben az évben a közel 600 lóerős luxus-versenyautókat felvonultató Blancpain GT Series szerepel majd. Forrás: MTI

AMTS 2016

2016.06.12.

Hatalmas siker volt az I. Motoros Borok Útja Rallye

2016.06.12.
Június 3-án a Kincsem Parkból Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntője után első alkalommal indult útra a Motoros Borok Útja Rallye mezőnye. Az idő kegyes volt a versenyzőkhöz, minden előzetes várakozással ellentétben motorozáshoz ideális időben, szikrázó napsütésben, vidáman döngicsélték végig a darazsak és a saját motorok a versenytávot. A közel 40 kétkerekű és az összesen mintegy 80 résztvevő nemcsak Magyarország szebbnél szebb tájait ismerhette meg, hanem a napi befutót követően a régió legkiválóbb borászaival is elbeszélgethettek egy-egy pohár finom bor mellett. Két nap alatt 10 borászat mutatkozott be: a Mátrai Borvidékről a Kovács Borház, a Nandi Magdi Borászat és Vendégház, a Molnár és Fiai Pincészet, a Pálinkás Pincészet, a Nyilas Pincészet, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok, az Egri borvidékről a Gróf Buttler Borászat és az Ostorosbor, a Tokaji Borvidékről pedig a Holdvölgy, valamint a Basilicus Borkultúra Központ. Az I. Motoros Borok Útja mezőnye A motorosokat péntek délután – a tavalyi, jubileumi XX. autós Magyar Borok Útja Rallye fővárosa – Gyöngyös főterén Hiesz György polgármester köszöntötte. Szombaton, az Egri borvidék bebarangolása mellett a mezőnyt az egri Dobó téren Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő fogadta, aki Megay Róbert Péter főszervezőtől átvehette az I. Motoros Borok Útja Rallye fővárosa címet is. Ezt követően a lelkes tömeg vidám integetése mellett rendőri felvezetéssel motoros felvonulásra is sor került Eger belvárosában. Az ismertebb indulók közül a legjobb eredményt Semmi-Kis Tünde kaszkadőr, a Miss World Hungary 2005 győztese érte el, aki tizedik lett. A ralin rész vett még többek között ifj. Albert Flórián, a Ferencváros volt labdarúgója; Rieb György, a zöld-fehér klub egykori elnöke; Stefano Favaro, a világbajnok Talmácsi Gábor korábbi menedzsere; valamint Kis Viktória „Wicca”, a H-Moto Team gyorsasági motorosa is. Az első nap beszámolója: A tombolajegyek bevételét az egész éves Magyar Borok Útja Társadalmi Felelősség Program keretében idén a hajléktalanok egészségügyi szűrésére és ellátására fordítják a szervezők. Ehhez a nemes célhoz nem csak a tombola megvásárlásával, hanem a regisztrációs napon és a motorok leadásánál bemutatott kis Vespa makettek vásárlásával is hozzá lehetett járulni. A rendezvény partnerei voltak a hazai Vespa vezérképviselet mellett az Autós Nagykoalíció, az OxyTeam Országos Sportmentőszolgálat, a H-Moto Team, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Második nap beszámolója: Már javában folyik a szervezése a XXI. az autós Magyar Borok Útja Rallyenak. Az augusztus 26-28 között rendezett autós élménytúra (a motoros Rallye nagytestvére) a tervek szerint megkerüli a Balatont, és közben végigjárja a Móri, a Somlói, a Balaton-felvidéki, a Badacsonyi, a Balatonfüred-Csopaki, valamint a Boglári Borvidéket. Ezúttal több olyan helyszínre is eljutnak a versenyzők, ahova az eddigi Rallye-k során még soha. A verseny 2 estéje és a szállás ezúttal a tapolcai Hotel Pelionban lesz. A vasárnapi befutóra, ünnepélyes díjátadóra, valamint egész napos családi élményprogramra a tervek szerint a balatonfüredi Borhetek záró napján kerül sor. Az I. Motoros Borok Útja dobogósai

Lenyűgöző, új videosorozat Európa legjobb autóstúra-útvonalairól

2016.06.12.
A Ford Performance mérnökei rendszeresen felkeresik a kontinens leghúzósabb útjait, hogy valós környezetben teszteljék a fejlesztés alatt álló autókat – ráadásul a vállalatnak évtizedes tapasztalatai vannak a legszebb útszakaszok felkutatásában, ahol az autós újságírók kipróbálhatják a legújabb modelleket. Mindez komoly segítséget jelentett a forgatócsoport munkájában, amelynek tagjai egy éven át 15.000 kilométert autóztak, hogy felkutassák és rangsorolják a legszebb európai utakat. A Forddal és a BP/Castrollal együttműködve Steve Sutcliffe autós újságíró – a szakma veteránja, aki 42 országban több mint 750 autóbemutatón vett már részt – a projekt szolgálatába állította tapasztalatát, hogy kedvenc útvonalai mellett igazi különlegességeket is bemutasson, amelyeket tényleg csak a beavatottak ismernek. Sutcliffe hat epizódon át kalauzolja a nézőket a kontinensen, miközben az egyes helyszínek történelmi és kulturális érdekességeibe is bepillantást nyújt. “Néhány igazán lenyűgöző út már nem fért fel a listára – főleg azért, mert mi nem csupán kanyargós szakaszokat kerestünk, amiért annyira odavannak a vezetés megszállottjai. Minden utat aszerint pontoztunk, hogy mennyire izgalmas, milyen a minősége, mennyire könnyű megközelíteni, és hogy milyen kulináris élvezetek várják az utazót,” mondta el Sutcliffe, a néhai autóversenyző. “A vérbeli utazók számára ismerős lehet némelyik út, például a Transfăgărășan főút Romániában, de a spanyol C462 már aligha. És bár nagy a kísértés, hogy ezeket az ékköveket a mi kis titkunkként őrizgessük, de ha valami ennyire gyönyörű, akkor mégiscsak meg kell osztanunk másokkal is.” Sutcliffe az “Európa legszebb autóstúra-útvonalai” című videosorozat minden epizódjában egy olyan Fordot vezet, ami a leginkább illik az adott útszakaszhoz – például az új Focus RS-t, egy Mustang 5.0 V8 GT-t, egy Mustang 2.3 EcoBoost változatot, egy Focus ST-t, egy Focus ST dízelt és egy Fiesta ST-t. “Szerettük volna megosztani tudásunkat Európa legszebb részeiről mindazokkal, akik imádják az autókat és a vezetést,” mondta el Mark Truby, a Ford Európa PR-kommunikációs alelnöke. “Összeállítottunk hát egy igazi ‘bakancslistát’, méghozzá nemcsak azok számára, akiknek benzin folyik az ereiben, hanem mindenkinek, aki szívesen nekivágna egy lenyűgöző autós túrának.”

Megnyitott a világ legnagyobb Shell töltőállomása a luxemburgi Berchemben

2016.06.12.
Hatvanezer négyzetméteren 27 kútoszlop áll rendelkezésére az autósoknak és 24 a kamionoknak. A töltőállomás 30-szor nagyobb, mint az átlagos európai töltőállomások, átlagos látogatószám a csúscanapokon: 1 500 kamion, 7 500 autó és 5 000 shop vásárló, ami másfélszer nagyobb forgalmat jelent az átlagos autópályákon található töltőállomások forgalmához viszonyítva. Kapitány István a Shell globális ügyvezető alelnöke a megnyitó kapcsán kiemelte: „Ez egy meghatározó mérföldkő a Shell történetében. A berchemi egy kiemelkedő példája azon töltőállomásoknak, amelyeket kifejezetten a vásárlók érdekeit szem előtt tartva terveztek. Büszke vagyok rá, hogy egy újabb olyan töltőállomást nyithatunk meg, amelyben a vásárlók vendégnek érezhetik magukat és reményeink szerint mosolyogva távoznak. Örömömre szolgál, hogy ebben számos partnerre is találtunk, akik szintén elkötelezettek amellett, hogy a legjobb vásárlói élményt kínálják mind az üzleti úton lévők, mind pedig a kikapcsolódás céljából utazók számára, ezáltal egyedi élménnyé téve minden utazást.” A korszerűsített előtető alatti rész is számos új elemmel gazdagodott, amelyek a vásárlók kényelmét szolgálják. A szélesebb bejárat könnyebbé teszi a behajtást a nagyobb járművek számára is, és az egyedülálló gyors-tankolási rendszer akár felére rövidítheti a tankolási időt a kamionoknál. A vásárlók a kártyájuk egyetlen lehúzásával egyszerre tölthetik fel az összes üzemanyagtartályukat beleértve az AdBlue tartályokat is. Ez az egyedülálló megoldás értékes időt takarít meg, amely jól illusztrálja a Shellnek azon erőfeszítéseit, hogy az előtető alatti szolgáltatásokat hatékonyabbá és felhasználóbarátabbá tegye. A kútoszlophoz újonnan telepített interaktív képernyők többféle kártya leolvasására is alkalmasak, és 13 különböző nyelven kínálnak információt. Az új biztonsági rendszernek köszönhetően pedig a vásárlók még nagyobb biztonságban tudhatják értékeiket útjuk során. A kamionpont felújított előtető alatti részén a kamionsofőröknek lehetőségük van minőségi kávét vásárolni, illetve az új ételkínálatból választani (amely a főépületben érhető el). A főépületben a berchemi vendégek a szolgáltatások széles választékából válogathatnak. Belépéskor a Shell Select shop ízletes, frissen készített szendvicsekkel, levesekkel, paninikkel várja a látogatókat a Deli2Go pultnál. A boltban számos terméket - például motorolajakat, édességeket, gyümölcsöt, italokat találnak, amelyek gondoskodnak arról, hogy a járművek és utasaik megfelelően felkészüljenek az előttük álló útra. Sőt, a világ első előrendeléses cigaretta-automatája is elérhető itt. A pihenésre és feltöltődésre vágyók az emeleten gyors és ízletes ételeket találhatnak a McDonald’s kínálatában, az édesszájúak pedig nem csak a Le Paradis Sucré M&M’s édesség falánál, hanem frissen sült palacsintákkal, waffelekkel és Ola fagylaltkülönlegességekkel is hódolhatnak az élvezeteknek. Aki pedig egy frissen főzött kávéra vágyik, betérhet a Starbucksba is, ahol kellemes kávéházi környezetben fogyaszthatja el italát, vagy akár el is viheti. Annak érdekében, hogy az ide érkezők a pihenő közben se veszítsék el a kapcsolatot a világgal, a kijelölt hot spotoknál wifi és kényelmes ülő alkalmatosságok várják őket, mind bent, mind kint a teraszon. Mivel tudjuk, hogy milyen fontos az úton lévők számára, hogy tiszta mosdókban frissülhessenek fel egy hosszú utazás során, a megújult mellékhelységekkel és zuhanyzóhelyiségekkel a 2theloo páratlan kényelmet biztosít, külön figyelmet szentelve a mozgáskorlátozott vendégeknek, illetve a gyerekekkel vagy csecsemőkkel érkezőknek. A kellemes környezet dizájnjáról pedig a legújabb generáció művészeinek és fotósainak munkái gondoskodnak. A Shell büszke rá, hogy immár több mint 30 éve, az állomás 1983-as megépítése óta jelen van Berchemben. A világ egyik legnagyobb töltőállomásaként minden nap 20-30 teherautó szállít üzemanyagot ide napi közel 25 000 helyi és nemzetközi vásárló számára. A töltőállomás az E25/A3 autópályán Luxembourg irányában található. A tankolási lehetőségek mellett több fizetési mód is rendelkezésre áll, például az euroShell üzemanyagkártya, amely Európa szerte 22 000 Shell és más partnerállomáson is használható. A tankolás mellett ezzel a kártyával egyéb szolgáltatások is igénybe vehetők, mint például az útdíjak, autóasszisztens szolgáltatások, ÁFA- visszatérítési és vásárlási tranzakciók a shopban.

Az autonóm közlekedési megoldások több lehetőséget rejtenek

2016.06.12.
„Egy úgynevezett autonóm szállítmányozási technológiával dolgozunk, és az önvezető járművek kitűnő lehetőséget jelentenek ennek kidolgozására – fejtette ki Tom Nyström, a Scania vezető mérnöke. „Ez egy összetett a logisztikához kapcsolódó rendszer, ami a járművek között osztja meg a feladatot és viszi át az információkat. Alkalmazás során minden szállítási megoldást az ügyfél egyéni követeléseire szabunk.” Tom Nyström, a Scania vezető mérnöke Kezdeti összpontosítás az ipari területeken - A fejlesztés első szakaszában a Scania az ipari területekre összpontosít, úgy mint a bányászat, a kikötői szállítmányozás és a terminálok közlekedése. „Üzletünk első terepeként azért választottuk az ipari területeket, mert nagy a bennük rejlő gazdasági potenciál, valamint jogilag is engedélyezett az önvezető járművek használata, és a környezet is viszonylag ellenőrzött – tette hozzá Nyström. „Még mindig nem a legegyszerűbb dolog önvezető nehézgépjárművet működtetni. Természetesen a biztonság a legfontosabb, és ennek megteremtése egy olyan kiszámíthatatlan környezetben, mint amilyen a belvárosi közlekedés, igen nehéz feladat.” Azzal a lehetőséggel, hogy a Scania ipari környezetben elkezdhette a tesztelést, kiemelt státuszhoz jutott a többi járműgyártó vállalattal szemben. „Szinte az össze autóipari cég dolgozik a saját önműködő járművén, de ennek a technológiának a kidolgozása a személyautók esetében a közúti közlekedésben zajlik – emelte ki Nyström. „Ezzel szemben mi az ipari szektorban kezdhetjük meg a tesztelést és innen juthatunk el egy még összetettebb környezetbe, miközben egyre több tapasztalatra teszünk szert és a fejlődés útja során új kereskedelmi termékeket fejlesztünk ki.” Az első kereskedelmi termék öt éven belül - Természetesen még mindig számos kihívással találjuk szemben magunkat ebben a fajta rendszerben. A speciális önvezető járműnek összefüggő irányítási rendszerre van szüksége, mely attól elkezdve, hogy érzékelje környezetét a szenzoradatok felhasználásával, képes arra is, hogy megértse, és helyes döntéseket hozzon meg a jármű irányítására. Nyström úgy véli, hogy a Scania öt éven elérhetővé teszi első kereskedelmi termékét. „Többé már nem kérdés, hogy ezt meg tudja-e valósítani, viszont annál is inkább fontosabb, hogy mindezt okosan és gazdaságos módon tegye meg. A Scania számára nagy előnyt jelent a moduláris építési rendszer, és hogy mi magunk tudjuk fejleszteni és a legmegfelelőbben összeállítni az összes szükséges komponenst.” Az önvezető járművek előnyei közül az egyik legjelentősebb a biztonság. „Sok olyan környezet van, mely veszélyes és az emberekre nézve egészségtelen, ilyen a bányászat is – tette hozzá Nyström. „Például egy berobbantást követően be kell szüntetni a munkát mindaddig, míg a káros gázok távoznak a szellőzőrendszeren keresztül, ugyanakkor egy autonóm jármű azonnal a robbantás után munkához láthat. Az sem elhanyagolható, hogy a földalatti bányászatban nagy erőforrásokat fordítottak az alagutak tetejének megerősítésére, mielőtt a munkásokat leengedték dolgozni.” Új lehetőség a bányászattal foglalkozó társaságoknak - Egy másik szempont, ami a bányászat számára rendelkezésre áll. „Sok bánya rendkívül távoli helyeken található – mondja Nyström. Sok esetben nehéz képzett munkaerőt találni az ilyen bányákba, és ez egy hátráltató tényezője annak, hogy új műveletekbe fogjanak bele. Emellett minden bányásznak szüksége van arra, hogy a mindennapi szükségleteit – úgy mint például az étkezés, alvás, tisztálkodás – elvégezhesse, tehát alapvetően egy lakókörnyezetet kell biztosítani a dolgozók számára.” Egy teljesen önállóan működő közlekedési rendszer lehetővé teszi alkalmazója számára, hogy sokkal inkább saját üzletére koncentrálhasson, ahelyett, hogy a vállalatirányítás részleteibe belemenjen. „Egy ilyen nagyszabású alkalmazás, mint ez a rendszer is, minimálisra csökkenti a zsúfoltságot, növeli a jármű kihasználtságát, megkönnyíti a teherszállítást, és biztosítja, hogy minden teherautó a megfelelő időben végezze el a megfelelő tevékenységet. Képzeljünk el egy olyan várost, ahol az áruk és az emberek áramlása akadálymentes, ahol nincsenek felesleges közlekedési rendszerek, nincsenek forgalmi dugók és még a környezet is tiszta” – tette hozzá Nyström.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója