Bemutatkozott a Ferrari GTC4Lusso

2016.02.09.
A márciusi Genfi Autószalonra időzített, az FF felfrissített változatának tekinthető GTC4Lusso kívülről is könnyen megkülönböztethető elődjétől, mivel módosították az első és a hátsó lökhárítót, a diffúzort, a tetőszpojlert, és a hátsó lámpákat is, amelynél ismét visszatértek a dupla kerek formához. A formai változások nem csak a megjelenésnek, hanem az aerodinamikai hatékonyságnak is jót tettek a Ferrari szerint. Belül a GTC4Lusso megkapta a Ferrari legújabb infotainment rendszerét egy 10,25 colos érintőképernyővel, a kormányt pedig kisebbre cserélték, ami annak köszönhető, hogy kisebb légzsákot tudtak beszerezni a beszállítótól. Megjelent egy digitális műszerfal az első utas előtt, ami a legfontosabb menetadatokat, így például a sebességet és a fordulatszámot képes megjeleníteni. A 6,2 literes V12-es szívómotort nem cserélték kisebb turbós erőforrásra, inkább megemelték a teljesítményét 651-ről 680 lóerőre, a nyomatékát pedig 683-ról 697 Nm-re. A nagyobb motorerőnek köszönhetően 3,7 helyett már 3,4 másodperc is elég a százas sprinthez, a 335 km/h-s végsebesség nem változott. A már eddig is összkerékhajtású modell most összkerék-kormányzással is gazdagodott, sőt, megkapta a 488 GTB-ben bevezetett farolást segítő elektronikát, a Side Slip Contolt, amely az elektronikus vezérlésű hátsó differenciálmű és a lengéscsillapítók beállításait képes módosítani a minél könnyebb erőcsúsztatás elérése érdekében.  

Meghirdették az idei kerékpárosbarát pályázatokat

2016.02.09.
Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatja a kerékpározás elterjedését, a 2007 és 2013 közötti időszakban 850 kilométer kerékpárút épült, ebből 580 kilométert 2010 után építettek.     Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu A politikus ismertette, együttesen 750 kilométernyi szakasz építése van előkészítve, a tervek szerint 2020-ig mintegy 50 milliárd forintból újabb 1000-1500 kilométerrel bővülhet a magyarországi hálózat. Csikai Mária felidézte, hogy 2015-ben 142 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, ezzel egy év alatt megduplázódott a pályázók száma, és 122 pályázó bizonyult méltónak a kerékpárosbarát cím viselésére. A szövetség idén erőteljesebben szeretné bevonni a munkahelyeket. A pályázatok április másodikáig adhatók be, idén a szövetség nem hosszabbítja meg a határidőt. A pályázat eredményhirdetése és a díjátadó május végén lesz Nyíregyházán - ismertette Csikai Mária. A kampányindító után a résztvevők látogatást tettek Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyárában, az esztergomi ipari parkban működő Neuzer Kft.-nél. A Neuzer Kft. hozta létre az ország első közösségi kerékpárkölcsönző hálózatát Esztergomban, majd a rendszert bevezették Győrben, Hévízen, illetve átadás előtt áll Nagykanizsán és Miskolcon - mondta el az MTI-nek Neuzer András, a társaság tulajdonosa. A Neuzer Kft. 2015-ben 3,5 milliárd forintos árbevételt ért el, kilencvenezernél több kerékpárt gyártott, a felét exportra. A cégcsoport Magyarországon 110 saját és 60 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztat, elsősorban saját fejlesztésű és tervezésű kerékpárokat készítenek. Termékeiket belföldön saját hálózatukban, üzletláncokban, külföldön nagykereskedők közreműködésével értékesítik. MTI

Jön a front: szél miatt riasztás több megyére is

2016.02.09.
Szerda hajnaltól intenzív csapadékkal és viharossá (60-80 km/h) fokozódó északnyugati széllel hidegfront érkezik. A front vonala reggel, kora délelőtt a Dunántúli-középhegység, Zala, Somogy térsége felett tart. Az Alföld déli, délkeleti részén ugyanakkor még a déli szél fokozódhat viharossá (60-70 km/h). A front mögött késő délutántól kiemelten a középső-északi országrészben (Pest megye és a szomszédos térségek), késő este az Alföld északi részén 80 km/h-t meghaladó széllökések is előfordulhatnak. Forrás: met.hu A szerdai csapadékmennyiség több helyen meghaladhatja a 15-20, elsősorban a Dunántúli-, és Északi-középhegységben a 30 mm-t. Elsősorban a Dél-Dunántúlon zivatar is kialakulhat. Az esőt a hegyvidéki területeken kb. 400-500 méter felett havazás váltja fel, de a csapadék nagyobb része itt is esőben várható. Főként a Dunazug-hegység, Börzsöny, Mátra, Bükk térségében este pár cm vizes, tapadó hó is hullhat. 
Címkék: 

Tassi Attila képviseli az új generációt a TCR-ben a B3 Racing csapatával

2016.02.09.
A csapat és a pilóta kapcsolata nem új keletű, hisz a „kis” Tassi pályafutása a B3 Racingnél indult 2012-ben. Az akkor alig 12 éves, rendkívül tehetséges kissrác, sokakhoz hasonlóan, a Suzuki kupában kezdte a versenyzést. Bár voltak, akik kétségbe vonták a fiatal versenyző helyét a felnőttek mezőnyében, Attila bebizonyította, hogy nem véletlenül kapta meg a versenyzői engedélyt. Az első év után a B3 Racing és a versenyző útjai ideiglenesen elváltak, de a csapat továbbra is figyelemmel kísérte eredményeit. A sikeres Suzuki kupás évek után Attila új kihívást keresett és 2015-ben, egy SEAT Leonos tesztelést követően ismét a B3 Racing színeiben versenyezhetett, ezúttal már egy európai kupasorozatban a SEAT Leon EuroCup-ban. A versenyévad közepébe csöppenő Tassi Ati fejlődése és elkötelezettsége a versenyzés iránt meggyőzte a csapatot, hogy velük a helye a világbajnoki sorozatban is. Tassi Attila „Hatalmas megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is számomra, hogy alig betöltve a TCR-es induláshoz szükséges alsó korhatárt (16 év) képviselhetem hazámat és csapatomat egy világbajnokságon. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy ez mindemellett rendkívüli felelősség, ezért már most is komolyan készülök az előttünk álló sorozatra. Sok időt töltök a szimulátor előtt, gyakorolva a számomra ismeretlen pályákat és az edzőteremben is, hogy megfelelő erőnléti állapotba hozzam magam az első Bahreini futamra. Tudom, hogy a legfiatalabb versenyzőként, nem lesz egyszerű a helyzetem a sok tapasztalt pilóta között, de kiváló csapat áll mögöttem, nagyszerű versenyzőtársaktól tanulhatok Dusan Borkovic és Mato Homola személyében és nem mellékesen bízom saját tudásomban, különben nem vágnék bele egy ekkora kihívásba. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megháláljam támogatóimnak, köztük kiemelten szüleimnek, azt a sok segítséget, amely nélkül nem tartanék most itt, és bebizonyítom a nagyszerű szurkolótáboromnak, hogy érdemes lesz továbbra is követni pályafutásom. Célom, hogy minél előbb elérjem, hogy már ne csak a fiatal újoncot, hanem a komoly riválist lássák bennem ellenfeleim a pályán.” Bári Dávid technikai igazgató, B3 Racing „Attika tehetségéhez nem fér kétség, aki követte a pályafutását az elmúlt években pontosan tudja, milyen potenciál rejtőzik benne. Piszkosul fiatal, elkötelezett, áldozatkész és rendkívül motivált, hogy idővel Magyarország legjobb versenyzői között legyen. Nem véletlenül kapott bizonyítási lehetőséget tavaly a SEAT Leon Eurocup-ban sem. Eddig közös titkunk volt, amit mi az adatgyűjtői rendszer adatait fürkészve láttunk, most viszont büszkén jelenthetjük ki; nekünk Ő a következő generáció, a bizalmunk az övé. Tapasztalt és már bizonyított csapattársai mellett nem lesz egyszerű helyzetben, de én azt gondolom kevés ennél nagyobb lehetőség létezik a bizonyításra és a tanulásra. Tanulnia persze nem csak a versenypályán kell, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az iskolapadban is a maximumot hozza ki magából a sűrű versenynaptár ellenére is.   „Ha  
Címkék: 

Egyelőre nem tudnak arról, hogy magyar áldozat is lenne

2016.02.09.
 Szijjártó Péter egy más témában tartott sajtótájékoztatón a legutóbbi hírek szerint kilenc halálos áldozatot követelő baleset kapcsán elmondta: utasította a müncheni főkonzulátust, hogy lépjen kapcsolatba az illetékes német szervekkel. A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, és egyelőre nincs hír magyar érintettről, de ennek lehetőségét nem lehet kizárni - magyarázta.      Fotó: Twitter A tárcavezető hangsúlyozta: folyamatosan kapcsolatban állnak a hatóságokkal és a minisztérium honlapján közzétették a főkonzulátus elérhetőségét. A konzuli szolgálat honlapján megjelent tájékoztatásban emlékeztettek: kedd reggel a németországi Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon két vonat ütközött össze Bad Aiblingnál. A mentési munkálatok nagy erőkkel folynak. A hatóságok jelenleg minden erejüket a sérültek kimentésére és ellátására fordítják, csak ezután tudják megállapítani az elhunytak, sérültek személyazonosságát. A bajor rendőrség és a vonattársaság (Meridian) az érdeklődőknek két hotline vonalat létesített, ahol rögzítik a keresett és a kereső személy adatait: ezek a 00-49-395/43084390 és a 00-49-8031/2003180 számok. A magyar sérültek vagy halálos áldozatok kilétéről a müncheni főkonzulátusnál érdeklődők megkereséseit rögzítik, de választ adni csak a német hatóságok érdemi tájékoztatása alapján, a mentési munkák befejezése után lesz lehetőségük. A müncheni főkonzulátus telefonos elérhetőségei: 00-49-89-962280-210 és 00-49-178-5486-416. MTI

Ilyen lesz a Skoda új szabadidő-autója

2016.02.09.
A Skoda első alkalommal adott ízelítőt az új, hétszemélyes szabadidő-autójából, amely a Kia Sorento és a Hyundai Tucson ellenfeleként lép hamarosan piacra. A szériaautót megelőlegező tanulmányt VisionS névre kereszteltek, a középkategóriás SUV három üléssorral és hat üléssel rendelkezik. A szériaváltozat már hétszemélyes lesz, amit úgy érnek majd el, hogy különálló ülések helyett egybefüggő pad lesz a középső sorban. A VisionS-t könnyű Skodaként beazonosítani, mivel a jellegzetes, krómozott hűtőmaszk nem hiányzik róla. A kettéosztott LED-es fényszórók viszont új irányzatot képviselnek a márka formanyelvében. A tető enyhén lejt hátrafelé, és egy tetőszpojlerben végződik, a farkiképzés sportosságát még a dupla kipufogó is hangsúlyozza. A SUV formája rímel a 2014-ben bemutatott VisionC tanulmányra, amely az új Superb előfutára volt. A 4,7 méter hosszú, 1,91 méter széles, s 1,68 méter magas VisionS rövidebb, de szélesebb és magasabb a márka zászlóshajójánál. Műszakilag azonos alapra, a VW-konszern bevált MQB padlólemezére épül mindkettő. A VisionC közeli rokonságban áll a Volkswagen CrossBlue-val is, amely egy idén megjelenő hétszemélyes SUV, az amerikai piac számára. A Skoda modelljét kizárólag négyhengeres turbómotorokkal lehet majd megvenni, a négykerékhajtás feláras lesz. Később dízel-hibrid változatot is terveznek belőle. Nem hivatalos információk szerint a Skoda SUV végleges változata Kodiaq néven kerül majd a szalonokba, és a belépő 1,6-os TDI-vel kedvezőbb lesz az alapára, mint a koreai konkurenciának. A hétszemélyes SUV mellett a Skoda jelenleg is dolgozik egy kupé szabadidő-autón, és a Yeti második generációján, utóbbi 2018-ban jelenik meg.

Új vezérigazgató a Schwarzmüller-csoport élén

2016.02.09.
Az új vezérigazgató, Roland Hartwig, aki 2015 őszén került az operatív működésért felelős ügyvezetői posztra, azonnali hatállyal veszi át a Schwarzmüller-csoport irányításáért való általános felelősséget. Az 1966-os születésű Hartwig tanoncidejében gépészként dolgozott, majd 1990-ben gépészmérnöki diplomat szerzett a regensburgi Műszaki Egyetemen. 1992-től a Linde Material Handlingnél dolgozott, ahol távozása előtt operatív működésért felelős alelnöki pozíciót töltött be, és a Linde aschaffenburgi központját irányította. A Schwarzmüller vállalatcsoport Európa egyik legnagyobb fuvarozási célú haszongépjármű-gyártója, amely teljes körű termék- és szolgáltatási palettájával elsősorban Közép-, Délkelet- és Kelet-Európában 19 országban áll ügyfelei rendelkezésére. 2014-ben a társaság mintegy 7000 haszongépjárművet állított elő, megközelítőleg 2000 alkalmazottat foglalkoztatott, és árbevétele meghaladta a 272 millió eurót. Ausztriai (Hanzing), cseh köztársaságbeli (Zebrak) és magyarországi (Budapest) gyártóüzemei mellett a cég egy mintegy 350 egységből álló szervizhálózatot is működtet Európában.  
Címkék: 

Elkezdődött az új Smart Cabrio gyártása

2016.02.09.
A Cabrio a harmadik tagja a harmadik generációs Smart modellcsaládnak a Fortwo Coupé és a Forfour után. A zárt modellen alapuló új változat kisebb B-oszlopot kapott, és a Tridion celláját is átalakították az elhúzható vászontető miatt. A tető immár elektromos mozgatású, a nyitása mindössze 12 másodpercet vesz igénybe, és akár a végsebességnél is lehet mozgatni, vagy álló helyzetben messziről, távirányítással. A tetőt háromféle színben is lehet rendelni: feketében, farmerkékben és pirosban.  A hátsó szélvédő nem plexi, hanem, valódi üveg, fűtőszálakkal. Tetőnyitás után az ajtók feletti tetősíneket a csomagtartóban lehet eltárolni egy erre kialakított rekeszben. A kocsit kétféle benzinmotorral lehet majd megrendelni: a 71 lóerős egyliteres szívómotorral és a 90 lóerős, 0,9 literes turbómotorral, utóbbinak 135 Nm a maximális nyomatéka. Mindkét motorhoz ötfokozatú kézi váltó kapcsolódik, de kívánságra duplakuplungos automatikus váltó is rendelhető. Az előző Fortwo kabrióhoz képest a karosszéria torziós merevségét 15 százalékkal tudták fokozni a mérnökök, amit úgy értek el, hogy alsó merevítőket és bukócsövet  építettek be, és az A-oszlopot nagyszilárdságú acélból készítették el. A Smart Cabrio februártól rendelhető, az alapára Németországban 15655 euró Passion felszereltséggel. Már ebben is benne van a 15 colos alufelni, a kéttonusú beltér, az automatikus klímaberendezés és a Bluetooth-kapcsolatra képes audiorendszer.

Dráma Bajorországban: halottak, sebesültek a vonatszerencsétlenségben

2016.02.09.
Cikkünk folyamatosan frissül! Fotó: Twitter Reggel hat óra ötven perckor frontálisan összeütközött két vonat Bad Aiblingnál. Az egyik szerelvény több kocsija kisiklott. Egy twitteren megosztott fotó szerint a helyszínen szörnyű kép fogadta a mentőcsapatokat.  A baleset okát egyelőre találgatni lehet csak, a hatóságok déli 12 órakor tartanak sajtótájékozatót a szörnyű balesetről. A szomszédos Ausztria nagyobb városaiból mentőautók tucatja indult el segíteni - jelentette a focus.de A szerelvények a Meridian magántársaság tulajdonát képezik. Vezetőik egyelőre nem szólaltak meg a tragédiáról. A környéken teljes forgalomkorlátozás van. Nem csak a vonatok közlekedését függesztették fel, ha nem a sok mentőautó miatt gyakorlatilag lehetetlen a közlekedés Felső-Bajorországban.  A környéken óriási a torlódás. Fotó: Twitter A Bild azt jelenti, hogy az egyik mozdonyvezető biztosan meghalt. Az összeütközés sebessége még nem ismert, de ezen a pályaszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 120 km/h. A tragédia helyszínen már 300 mentőápoló tartózkodik. Csónakokkal is mentik a sebesülteket, mivel a baleset egy folyó partján történt, s több vagon szárazföldről megközelíthetetlen. Rosenheimben a mára tervezett farsangi összejövetelt a tragédia hírére lemondták. Elmarad a farsangi mulatság  Bad Aiblingban, ahol a két szerelvény frontálisan ütközött.  Szerencse a szerencsétlenségben - bajor diákok a twitteren osztották meg, hogy a farsang miatt ezen a héten iskolai szünet van Bajorországban, egyébként tele lett volna a két vonat bejáró diákokkal.  A halottak számát időközben kilencre módosították, ötven súlyos sérültről és 100 könnyű sérültről számol be a német sajtó. Döbbenetes fentről a látvány. Fotó: Twitter Két embert eltűntként kezelnek. A halálosok áldozatok száma egyelőre kilenc, de sajnos emelkedhet, mert 18 embert nagyon súlyos sérülésekkel vittek kórházba.  A helyszínen egyébként 250 rendőr, 180 tűzoltó, 200 egészségügyi dolgozó segíti a mentést. Harminc embert küldtek a speciális szolgálatok. A német közlekedési miniszter azt mondta, a két vonat fékezés nélkül rohant egymásba. A három fekete dobozból kettőt már megtaláltak, ezek kielemzése után lehet a tragédia okait megmondani. Alexander Dobrindt miniszter arról is beszélt, hogy ütközés egy kanyarban történt, így a vonatvezetők előtte nem láthatták, hogy velük szemben egy másik vonat közelít.  A Bild szerint a biztonsági berendezéseket egy héttel korábban ellenőrizték. Kora este a német lapok szerint tízre emelkedett a halálos áldozatok száma. A Bild megszólaltatott egy szemtanút, aki túlélte a balesetet. Azt mondta, ütközéskor az emberek úgy repültek a vagonokban, mint a rongybabák a levegőben.  Emberi mulasztásra vezethető vissza a kedd reggeli tragédia - ezt valószínűsíti több német lap is. A hatóságok egyelőre ismeretlen tettes ellen vizsgálódnak. Nagy kérdés, hogy a biztonsági rendszer miért nem lépett működésbe, pedig a pályán volt olyan berendezés, amelynek érzékelnie kellett volna, hogy a két szerelvény azonos pályán halad egymással szemben. Ha működött volna, automatikusan lefékezi a vonatokat.      

Dől a pénz Brüsszelből a magyar utak építésére

2016.02.09.
Az Európai Bizottság hétfőn hagyta jóvá annak az összesen 142,3 millió euró (mintegy 44,4 milliárd forint) értékű, a Kohéziós Alapból 95 millió eurós támogatásban részesülő nagyprojektnek az első szakaszát, amelynek célja, hogy javítsa a Közép-Dunántúlon a Balaton északi térségének elérhetőségét nemzetközi úthálózaton.     Forrás: wikipedia A támogatás a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti 27 kilométeres szakasza megkezdett munkálatainak befejezését segíti. Corina Cretu, a kohéziós politikáért felelős uniós biztos a támogatással kapcsolatban elmondta, hogy az a nemzetközi (TEN-T) közúti elérhetőség javítására létrehozott program részét képezi, amely pozitív hatást gyakorol az iparra, segíti a turizmust és javítja a kelet-balatoni régióban lakók életminőségét. A beruházással torlódások szűnnek meg, javul a közlekedésbiztonság, valamint csökken a zaj- és légszennyezés. (MTI)
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója