Negyvenre nőtt a moszkvai kényszerleszállás halálos áldozatainak száma

2019.05.06.
Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután. A szerencsétlenséget 37-en élték túl. A Rosszija 24 hírtelevízió tudósítása szerint legalább további két súlyos sérült is van. A túlélők közül 33-an utasok, négyen pedig a személyzet tagjai. A Moszkva-Murmanszk járat a földet érést követően gyulladt ki, az utasokat felfújt csúszdán mentették a gépből. A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után hajtott végre kényszerleszállást, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott. A műveletet az Aeroflot szerint az előírt 90 helyett 55 másodperc alatt hajtották végre. Az üzemanyaggal csaknem teletankolt repülőgép ezután teljesen kiégett. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a SU-1492-es járat csak másodszorra tudott leszállni. Első alkalommal túl nagy volt a gép sebessége, második alkalommal pedig felmondta a szolgálatot a jármű automatikája. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. Az SZK a történtek miatt büntetőeljárást indított. A hírügynökségi jelentések szerint az elsődleges feltételezések alapján a legvalószínűbb, hogy a tragédiát villámcsapás okozta, de nem kizárt a rövidzárlat sem. A repülőgéppel a vészjelzés leadását követően megszakadt a földi irányítók összeköttetése. Az incidens miatt a moszkvai repülőtereken több mint száz járatot késleltettek vagy töröltek. A Szuhoj által kifejlesztett, Superjet néven is ismert SSJ-100-as repülőgépét 2011-ben állították rendszerbe Oroszországban, azt hangsúlyozva, hogy feléledőben van az orosz repülőgépipar. A főleg kiöregedett szovjet gépeket felváltó típust más országokban, így Mexikóban és Örményországban is alkalmazzák. Az SSJ-10-esnek már volt korábban halálos balesete: 2012-ben bemutató repülés közben egy ilyen repülő hegynek ütközött, a fedélzetén lévő 45 ember életét vesztette. A BBC brit közmédia orosz nyelvű hírszolgáltatásának egy tavaly október 31-i online híre szerint az üzembe állított Superjetek egyharmada a legnagyobb üzemeltetőinél - az Aeroflotnál, az Interjetnél, a Jamalnál, a Gazprom Aviánál és az Azimutnál - akkor éppen több mint hat napja a földön rostokolt. Ezt gyártó általi a szervizelés és az alkatrész-utánpótlás hiányosságai okozták. A problémák ellenére az Aeroflot tavaly szeptemberben további 100 Superjetet rendelt meg, amelyet az idei évtől 2026-ig fognak leszállítani számára. A BBC az Aeroflot egy 2018-as belső jelentésére hivatkozva ismertette: a Szuhoj utasszállítóin gyakrabban fordulnak elő incidensek, mint a konkurens gyártók modelljein. A dokumentum az SSJ-100-asokat közepesen, az Airbusokat és a Boeingokat pedig nagyon biztonságos utasszállítóknak minősítette. A Jakutyija légitársaság, amelynek egyik Superjetje októberben Jakutszban súlyosan megsérült, még augusztusban közölte, hogy valószínűleg le fog mondani ennek a géptípusnak az alkalmazásáról. A vasárnapi seremetyjevói tragédiát követően az orosz szövetségi légügyi hatóság (Roszaviacija) a TASZSZ hírügynökséggel azt közölte, hogy korai lenne még következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy le kell-e tiltani a Superjetek további repülését. +

150 személyi sérüléses közlekedési baleset és 36 ittas vezetés a hétvégén

2019.05.06.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 493 személyt fogott el, közülük 66 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 323 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 509 személyt állítottak elő, köztük 240 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 36 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 289 esetben foganatosítottak.

Több halottja van a moszkvai kényszerleszállásának

2019.05.05.
Az Interfax azt jelentette, hogy a hivatalos lista szerint a kigyulladt gépen tartózkodó 13 ember sorsa ismeretlen. A TASZSZ szerint a fedélzeten 73 utas és ötfőnyi személyzet tartózkodott. A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után kényszerleszállást hajtott végre, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott. A hátsó felén lángokba borult járműről az utasokat és a személyzetet felfújt csúszdákon mentették ki. Az Aeroflot szerint a hajtóművek a kényszerleszállást követően gyulladtak ki. Az üzemanyaggal csaknem teleöltött repülőgép teljesen kiégett. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. A kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) a történtek miatt büntetőeljárást indított. A hírügynökségi jelentések szerint az elsődleges feltételezések szerint legvalószínűbb, hogy a tragédiát villámcsapás okozta, de nem kizárt a rövidzárlat lehetősége sem. Az incidens miatt a moszkvai repülőtereken több mint száz járatot késleltettek vagy töröltek. Korábban írtuk: - Kényszerleszállást hajtott végre a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren egy kigyulladt az Aeroflot Szuhoj SSJ-100-as típusú utasszállító repülőgépe vasárnap, fedélzetén 73 utassal és 6 főnyi személyzettel. A TASZSZ hírügynökség úgy tudja, hogy a balesetben egy ember életét vesztette, és több mint tízen orvosi ellátásra szorultak. A RIA Novosztyi szerint, amely 5 sérültről tud, az összes utast sikerült felfújható csúszdán kimenekíteni a hátsó részén lángban álló járműből. Az orosz fővárosból Murmanszkba tartó gép a TASZSZ értesülése szerint az egyik hajtóműben kiütött tűz miatt fordult vissza. Az Interfax hírügynökség viszont, amely szerint 6 ember szenvedett égési és a menekülés közben szerzett sérüléseket, úgy tudja, hogy a gépnek csak másodszorra sikerült leszállnia, amikor orral a kifutópályának ütközött, és kigyulladt. A repülőgéppel megszakadt a földi irányítók kapcsolata, miután a pilóta vészjelzést adott le. Az utasszállító közép-európai idő szerint 17 órakor szállt fel, és mintegy 40 perc múlva ért földet, miután több kört is leírt Moszkva megye fölött. A TASZSZ egy névtelen informátora azt állította, hogy a repülőt villámcsapás érhette. Az Interfax szerint a tüzet sikerült eloltani. A Rosszija 24 hírtelevízió azt jelentette, hogy a baleset miatt késnek a járatok Seremetyjevón, de a repülőtéren nem állt le a repülőgépek indítása és fogadása.

Távozik Európából az Infiniti, vajon mi áll a háttérben? – 1. rész

2019.05.05.
A márka logója is a végtelent szimbolizálja, akárcsak a neve „Az Infiniti Motor Company egy szerkezetátalakítási terv részeként a legnagyobb növekedést produkáló piacokra helyezi át a hangsúlyt, egészen pontosan Észak-Amerikára és Kínára, Nyugat-Európából viszont kivonul” – jelentette be némileg váratlanul a japán autógyártó márciusban a döntését a saját médiaoldalán. A Nissan prémiummárkája 10 év alatt összesen csupán 60 ezer autót tudott összesen eladni az öreg kontinensen, miközben legnagyobb vetélytársa, a Lexus több mint 300 ezret. De az igazán fájó vereség csak akkor tényét akkor értjük meg a legjobban, ha a német prémiummárkákhoz hasonlítjuk a japán márka teljesítményét: például a BMW manapság egy hónap alatt is több autót ad el Európában, mint amennyit az Infiniti egy évtized alatt tudott. Ha innen nézzük, akkor nem az európai kivonulás ténye a meglepetés, hanem az, hogy egyáltalán ilyen sokáig húzta a cég. Ha viszont globálisan nézzük, a luxusmárka helyzete kevésbé rossz, mivel az elmúlt nyolc évben folyamatosan nőttek az eladások, 2018-ban 150 ezer autót azért el tudtak adni az Egyesült Államokban és 46 ezret Kínában, persze a németekhez vagy a Lexushoz képest még ezek a számok is elenyészőek. Az Infiniti standja a 2019-es Sanghaji Autószalonon. A SUV-ok dominálnak Az Infiniti Európából történő kivonulásában persze az egyre szigorodó európai károsanyag-kibocsátási előírások is szerepet játszanak, ilyen alacsony darabszámok mellett ugyanis nem térülne meg az a hatalmas befektetés, amit az elektrifikáció, és a flotta szén-dioxid kibocsátásának jelentős csökkentése felemésztene. 2020-tól Európában komoly bírságokat kell fizetni az 95 g/km feletti kibocsátású autók után, az Infinitinek pedig még a hibrid Q50-je is 205 grammot bocsát ki kilométerenként.  Carlos Ghosn egy Infiniti FX-et simogat. Szerette a márkát a nemrég eltávolított és megvádolt vezér És persze az sem szabad elhallgatni, hogy az Infiniti globális márkává növelése a tavaly ősszel Japánban letartóztatott Renault-Nissan vezér, Carlos Ghosn egyik kedvenc projektje volt. Amint ő eltűnt a képből, nem sokkal később már be is jelentették az európai kivonulást. Akkor indult, mikor a Lexus A kezdetben csak Japánban és Észak-Amerikában megjelent Infiniti nem bízta a véletlenre az indulását 1989-ben. Mivel presztízsről egy induló márka esetében még szó sem lehetett, inkább a műszaki oldalt helyezték előtérbe. Legelső autójuk, a Mercedes-Benz S500 ellen küldött Q45 már akkor olyan technikai csemegékkel rendelkezett, mint a négykerék-kormányzás vagy a világ első elektronikusan vezérelhető aktív futóműve, és persze az sem volt mellékes, hogy hengerenként négyszelepes, könnyűfém V8-as motorja kereken 280 lóerőt teljesített. A legelső Infiniti, az 1989-es Q45 rögtön egy komoly luxusautó volt Az első évben még csak kétezer autót értékesítettek, de 1990-ben már ennek a mennyiségnek a tizenkétszerese talált gazdára. Sok Nissan modellnek, így a Primerának és a Maximának is létezett a kilencvenes években jól felszerelt Infiniti változata, de az ezredforduló után a hangsúlyt már inkább az egyedi megjelenésű, sportos vezetési élményt ígérő igazi prémium modellek felé tolták el. 1997 óta már Észak-Amerikán kívül is lehetett Infinitiket vásárolni. Elsőként Tajvanban nyitottak kerekedést, ezt a Közel-Kelet követte 2002-ben, majd jött Dél-Korea (2005), a SUV-kedvelő Oroszország (2006), Ukrajna és Kína (2007), és végül 2009-ben Európába is eljutott a márka, ahol azonban nem tudott sikeressé válni, pedig a kocsikat több mint 500 ponton változtatták meg, hogy a kényes európai ízlésnek megfeleljenek. Még az ablaktörlőmotorokat is erősebbre cserélték, amivel a nagyobb európai átlagsebességre készültek fel. Mi hiányzott volna az európai sikerhez? Sok tényező játszott szerepet a gyenge értékesítési eredményekben. Eleve a lehető legrosszabb időpontot választották az öreg kontinensre érkezésre, ugyanis a gazdasági válság utáni évben az újautó-eladások jelentősen visszaestek, akik pedig mégis vettek új autót, azok a nagy és drága prémiumautók helyett a kisebb és olcsóbban fenntartható modellek felé fordultak – ilyenje pedig az Infinitinek akkor még nem volt. Így nézett ki az európai választék 2009-ben, az itteni indulás évében Nagy, V6-os és V8-as benzinmotoros SUV-okból, sportautókból és limuzinokból állt a kínálat tíz évvel ezelőtt. Viszont az európai piac akkoriban még erősen a dízelmotorokat preferálta, így már az indulás igencsak nehézkesnek bizonyult. Pedig az autók a maguk nemében egytől egyig zseniálisak voltak, kezdve a legkisebb modellel, Nissan 370Z-n alapuló G37-essel, amelyből szép kupé és kabrió, valamint sportszedán is készült. Emlékszem, amikor 2008 végén a márka európai indulása alkalmából Olaszországba csődítették az autós újságírókat, köztük engem is, magam is meglepődtem, hogy milyen jó vezetési élményt ad a G37 S a tökéletes súlyelosztásával, a 7500-ig pörgethető változó vezérlésű, öblös V6-osával, precíz kormányzásával és váltójával. A nagyrészt alumínium futómű is igen igényes konstrukciónak számított: elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros felfüggesztések tartották a kerekeket, az S változatban még önzáró differenciálmű és hátsókerék-kormányzás (!) is volt, de lehetett kapni összkerekes kivitelt is. A brutális megjelenésű Infiniti FX50 V8-asa 390 lóerős volt, de a dízel késve érkezett Érdekes módon azonban nem a 3-as BMW vetélytárs G37, hanem az X5 ellenfelének számító FX szabadidő-autó vonzotta a több vásárlót. A vagány SUV sportos vezethetőségével és összetéveszthetetlen formájával üde színfoltot jelentett a piacon, és persze a japán gyártásból adódó remek összeszerelési minőséget és a megbízhatóság ígéretét is díjazták az ügyfelek.   A cikk hamarosan folytatódik a második résszel. Képek: Infiniti, Gulyás Péter
Címkék: 

A Porsche meglépte: íme a 911 Speedster

2019.05.05.
Tavaly már bedobta ötletként a Porsche, hogy mi lenne, ha születne egy újabb Speedster változat az akkor még jelenlegi 911 generációból. Persze akkor még csak koncepcióként létezett a dolog, de a közönség felrobbant, ezért meglépték, amit meg kellett. Egy olyan szériával búcsúztatják a 991 generációt, amilyen csak a Porschénak van: a legendás Speedster kasztni változattal. Motorterében a 4,0 literes szívó hathengeres boxer fekszik majd, 502 lóerővel és 6-fokozatú kézi, ismétlem, kézi váltóval párosítva. Ezzel rögtön a GT3 sorozattal egy szintre hozták a fedőmentes és egyedi hátsó kialakítású kabriót, vagyis bocsánat, Speedstert, hiszen ez a forma semmihez sem hasonlítható. Azonban nem csak technikai hátterében, de külső jegyeiben is a GT3-hoz igazították, így annak a lökhárítóit és 20-colos középfelfogatású felnijét is megkapta. Alacsonyabbra vágták azonban a szélvédőt és az oldal ablakokat, illetve egyedi formájú a szövet tető is. Azért az apró retro tükrök, és a motorháztetőbe integrált üzemanyag betöltőnyílás, amik a koncepción voltak fellelhetőek, nem kerültek gyártásba, de azt hiszen így nem panaszkodhatnak azok az amerikai ügyfelek, akik megkaparinthatják a különleges modelleket, amik május 7-től rendelhetőek és már 2019 átvehetőek.  

Spanyol Nagydíj - A címvédő Márquez nyert Jerezben

2019.05.05.
Eredmények: MotoGP (25 kör, 110,6 km): 1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 41:08.685 perc 2. Alex Rins (spanyol, Suzuki) 1.654 mp hátrány 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 2.443 mp h. Az állás: 1. Márquez 70 pont, 2. Rins 69, 3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 67. Moto2 (15 kör, 66,345 km): 1. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) 25:33.841 p 2. Jorge Navarro (spanyol, Speed Up) 0.359 mp h. 3. Augusto Fernandez (spanyol, Kalex) 1.091 mp h. Az állás: 1. Baldassarri 75 pont, 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 58, 3. Marcel Schrötter (német, Kalex) 48. Moto3 (22 kör, 97,306 km): 1. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 39:30.327 p 2. Szuzuki Tacuki (japán, Honda) 0.242 mp h. 3. Celestino Vietti (olasz, KTM) 0.305 mp h. Az állás: 1. Aron Canet (spanyol, KTM) 58 pont, 2. Antonelli 57, 3. Jaume Masia (spanyol, KTM) 45.

A vártnál jobb a Hyundai eredménye

2019.05.05.
A Hyundai, amely a hozzá tartozó Kia Motors céggel együtt a világ ötödik legnagyobb autógyártója, azt közölte, hogy az adózott eredménye éves szinten 24 százalékkal, 829 milliárd wonra (722 millió dollár, 100 won=24,90 forint) nőtt az idei első negyedévben. Az egy évvel korábbi 668 milliárd won negyedéves nyereség nyolc éve a legkisebb volt. Szakértők az idei első negyedévre szerényebb, 758 milliárd won profittal számoltak. A cég működési eredménye 21 százalékkal, 825 milliárd wonra nőtt a március végével záródott három hónapban, először emelkedett hat negyedév után. A Hyundai bevétele 7 százalékkal, 23,99 ezer milliárd wonra bővült az év első három hónapjában. A társaság 1,02 millió autót adott el az első negyedévben világszerte, 30 ezerrel kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az értékesítés Kínában 19 százalékkal esett a tavalyi első negyedévhez képest, miközben Dél-Koreában 8,7 százalékkal, az Egyesült Államokban pedig 2 százalékkal emelkedett. A kínai eladásokat nem számítva a Hyundai 0,4 százalékkal, 887,5 ezerre növelte globális járműértékesítését az első negyedévben.  

Egymilliárd forintból újulhat meg a Lánchíd környéke

2019.05.05.
A Lánchíd felújításának támogatására a kormány eredetileg hatmilliárd forintot szándékozott biztosítani, majd októberi határozatában arról döntött, hogy ezt kiegészíti egymilliárd forinttal a híd járdáinak akkor tervezett kiszélesítése miatt - olvasható az MTI-hez eljuttatott kommünikében. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke megvizsgálta, hogy a hídszerkezet hogyan képes elviselni a járdaszélesítésből adódó többletterheket. Tekintettel a vizsgálat eredményeire, amely szerint a járda szélesítése már a láncok jelentős statikai megerősítését és ezzel együtt jelentős többletköltséget indukálna, műszaki, városképi és finanszírozási okokból - a fővárosi közfejlesztési tanács javaslata alapján - a kormány keddi határozatában visszavonta a Lánchíd járdaszélesítésének többlettámogatását. Ezért a járdák felújítása továbbra is a jelenlegivel azonos módon, 2,2 méter szélességben valósul meg - írták. A közfejlesztési tanács megvizsgálta a hídhoz kapcsolódó közterületek - Clark Ádám, Széchenyi tér, Petőfi Sándor utca - rekonstrukciójának és fejlesztésének a Lánchíd felújításával egyidejű lehetőségét. A kormány erről április 23-án döntött - olvasható. Közölték, a Lánchíd járdaszélesítéséről szóló keddi kormányhatározatban szereplő egymilliárd forintot a szélesítés visszavonásával egyidejűleg a kormány visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére a Duna mindkét partján. - Ennek keretében a Pest - Buda vonalban tervezett gyalogosfolyosó kialakítására is sor kerül - írták. Tudatták azt is, hogy folyamatban van a Lánchíd, Várhegy alagút és Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújításának közbeszerzési eljárása.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója