Kompresszoros Lexusmotor 680 lóerővel

2019.01.17.
Az észak-amerikai Pennsylvania államban működő RR Racing alapítója, RafiRaban az ezredfordulón kezdett sportautók tuningolásával foglalkozni. Cége ma a fékrendszerektől kezdve a futóműveken át a hajtásláncokig teljes körű csomagot kínál számos gyártó típusaihoz; specialitásuk a kompresszoros teljesítménynövelés. Miután 2016-ban nagy sikereket értek el az azóta már nem gyártott Lexus IS F-hez kínált kompresszoros kittel, amely 634 lóerőre növelte az autó teljesítményét, a továbbra is forgalomban lévő RC F és GS F modellek felé irányították figyelmüket. A több mint egyéves fejlesztőmunka és mintegy 16 ezer tesztkilométer után bemutatott tuningcsomag minden várakozást felülmúlt. A teljesen áthangolt motorvezérlés, az ékszíj helyett külön rendszerről meghajtott, másodpercenként közel 490 litert szállító, 90 000/perc fordulatszámon üzemelő Rotrex kompresszor, az egyedi gyártású szíjfeszítők, a dupla lefújószelep, a hatalmas intercooler és a szénszálas szívócső összehangolt munkájának eredményeként a gyárilag 477 lóerős 2UR-GSE blokk teljesítményét több mint 200 lóerővel növelték meg. Az RR670 kitt elnevezése a motor gépi lóerőben megadott teljesítményére utal, ez a nálunk használatos metrikus lóerőben kifejezve 679 LE. Ezt a teljesítményt normál üzemanyaggal éri el a Lexus 5.0 literes sportmotorja, ám az RR Racing itt még nem tekinti befejezettnek a munkáját: kívánságra átépítik etanol üzeműre a rendszert, ami 760 lóerős csúcsteljesítményt eredményez. A munka szépséghibája, hogy ezeket a készleteket hivatalosan csak pályahasználatra forgalmazhatja a műhely – elhanyagolható kellemetlenség, ha cserébe ilyen mennyeihangorkánban részesülhetünk:
Címkék: 

Két új motorral bővült a Nissan Micra kínálata

2019.01.17.
A minden felszereltségi szinten elérhető 1,0 literes IG-T motor 100 lóerős teljesítményt ad le egy ötsebességes kézi sebességváltón keresztül. A háromhengeres egység a 0,9 literes, 90 lóerős manuális váltós motor helyébe lép, és jelentős fejlődést jelent a hatékonyság és a teljesítmény terén. Nőtt a teljesítménye (+ 10 LE), nyomatéka (+20 Nm), kedvezőbb lett a CO2-kibocsátása (-13 és -15 g/km között a felszereltségtől függően) és csökkent üzemanyagfogyasztása is (-0,6 és -0,7 l/100 km között a felszereltségtől függően) a kedvezőbb fenntartási költségek érdekében. Az új motort élénkebb reakciók jellemzik, ami a jobb gyorsuláson is tetten érhető. A zaj és vibráció (NVH) mérésével jellemezhető kifinomultság is javult, köszönhetően a csendesebb utasteret szolgáló, a gördülési zajt jobban kiszűrő szigetelésnek. A Micra – a 2016-ban bevezetett vadonatúj 5. generáció óta először – immár automata sebességváltóval is elérhető. Az egység egy fejlett fokozatmentes sebességváltó (CVT), amely a Nissannál az X-Tronic nevet kapta. A D-step-technológiának köszönhetően kifinomultabb a teljesítményleadása, és jobb vezetési élményt kínál a vezetőnek, mint a hagyományos fokozatmentes sebességváltók. Ez különösen a gázpedál hirtelen lenyomására adott reakcióban érhető tetten. A D-step-technológia mindemellett gyorsabb visszaváltásokat és kedvezőbb valós körülmények közötti üzemanyag-fogyasztást is nyújt. A Micra X-Tronic kimagasló vezethetőségének köszönhetően tökéletes az autó a zsúfolt városi környezetbe. A finom kapcsolásokkal működő sebességváltó igazán rugalmas teljesítményt nyújt a sűrű forgalomban. A Nissan Micra modellcsalád új zászlóshajója az 1.0 literes 117 lóerős motor, amelyhez egy sportosabb hatsebességes sebességváltó tartozik. Nem egyszerűen a 100 lóerős változat áthangolt, erősebb változata, hanem egy alapjaiban más motor. A továbbra is mindössze háromhengeres erőmű sportosabb vezetési élményt kínál az ügyfeleknek, köszönhetően 180 nm-es nyomatékának, amelyet a túltöltés funkció további 20 Nm-rel növelhet meg. Ezzel a Micra egyenesen a B-szegmens sportos csapotthátú („warm hatch”) mezőnyének középpontjába kerül. Azonban nem csak a hajtáslánc változott: ez a Micra változat még dinamikusabb menetteljesítményekkel büszkélkedhet, köszönhetőn alacsonyabb hasmagasságának (-10 mm), áthangolt futóművének és közvetlenebb kormányzásának. Az új krómozott kipufogóvégek és a 17 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák teszik tökéletessé az ezzel a hajtáslánccal szerelt Micra megjelenését. Helen Perry, a Nissan Europe kisautókért felelős ügyvezetője elmondta: „Az új és hatékonyabb 1,0 literes, 100 lóerős hajtáslánc bevezetésével, illetve a 117 lóerős sportos csapotthátú változattal egy még izgalmasabb Micrát kínálunk vásárlóinknak”.

A Continental okos ruházat kialakításával növeli az útbiztonságot

2019.01.17.
„Az ehhez hasonló okos ruházatok forradalmasítani fogják azt, ahogyan a technológiát a mindennapokban használjuk, miközben az útbiztonságot is növelik.” - jelentette ki Tobias Huber, aki az okos és funkcionális anyagok fejlesztésének felelőse a Continentalnál. A két megoldás induktív módon töltődik, a vezető ülésébe ágyazott tekercs segítségével. „Ez a koncepció hatalmas lehetőségeket jelent a jövő számára.” - mondja Huber meggyőződéssel, hiszen a járműelektronikával való interakció még tovább bővíthető. A jövőben például, a ruházaton elhelyezkedő szenzorok olyan adatokat is meg tudnak állapítani, mint a páratartalom vagy a hőmérséklet, ami alapján működtethetik az automata klímaberendezést a járműelektronikán keresztül. Figyelemfelkeltő LED világítás a biztonságért A jó láthatóság biztosítása minden helyzetben fontos - a futárcégek, sürgősségi és közüzemi szolgáltatások személyzetének, valamint a ki- és bepakolás során kamionsofőrök számára ez egy alapvető biztonsági tényező, és fontos, hogy még jobban láthatóak legyenek potenciálisan veszélyes szituációkban és rossz időjárási körülmények között is. A LED fényekkel ellátott biztonsági kabát és az opcionális fűtő-funkció megvédi a viselőt a balesetektől, és automatikusan aktiválódik a jármű elhagyása után. Az energiatakarékos LED fények a hagyományos reflektorokkal kiegészülve jó láthatóságot biztosítanak a sötétben - még akkor is, ha a kabátot nem világítja meg külső fényforrás. Továbbá, a világító funkció automatikusan bekapcsol, amikor a sofőr elhagyja a töltőállomást, azaz a vezetőülést. Az ülésbe épített tekercs kábelek nélkül tölti a LED-ek akkumulátorát és az integrált fűtőrendszert. Ez azt jelenti, hogy a kabát mindig a megfelelő töltöttségi állapotban van. Egy, a kabátban elhelyezett rugalmas második tekercs fogadja az ülésben lévő tekercsből érkező energiát. Különféle anyagrétegek biztosítják a ruha moshatóságát, valamint korlátozzák a sofőrt érő mágneses mező sugárzását is. Az akkumulátor a szövetbe ágyazott vezetékek segítségével tölti fel energiával a LED fényeket. Az akkumulátor és a vezérlőelektronika olyan helyen tárolható, ahol nincs útban, például a mellzsebben. Megnövekedett kényelem a hatékony fűtési koncepciónak köszönhetően  „A fűtőfunkció is jóval többet jelent, mint csupán a kényelem növelése.” - mondja Huber. „A szállítójárművek esetében, melyek egyre nagyobb arányban rendelkeznek elektromos meghajtással, a kabátfűtő rendszer azt jelenti, hogy a beltér fűtésével járó energiafogyasztás akár 90%-kal is csökkenthető. Ez továbbá megnövelt hatótávolsággal is jár, mivel a fűtést nem az autó, hanem a sofőr kapja.” A jövőben az elektromos vezető anyagokat a kabátban kívánt hőfok generálására fogják használni anélkül, hogy egy milliméternyi fűtőszálat is hozzá kelljen adni a ruhához. Mindez egy konduktív, bevonható polimer keveréknek köszönhető, amelyet egy nyomtatási folyamat során adnak hozzá az anyaghoz. Amikor elektromosság járja át az anyagot, az közvetlenül hővé alakul át. „Ennek következtében a felszín másodpercek alatt teljesen felmelegszik, viszonylag kevés energia bevitel árán.” - magyarázza Dr. Erhard Barho, a Continental funkcionális felületek fejlesztéseinek felelőse.    

Ügyvezetőváltás a Pappas Auto Magyarország Kft.-nél

2019.01.17.
Az év elejétől Pais József mellett Benedikt Margreiter látja el a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezetői igazgatói pozícióját. Az új igazgató Reinhard Leutgebtől veszi át az ügyvezetői feladatokat. A leköszönő cégvezető tizennégy év után hagyja el a magyar vállalatot annak érdekében, hogy figyelmét a Pappas Holdingban betöltött márkaigazgatói tevékenységére fordíthassa DAF, Fiat Professional és IVECO márkák vonatkozásában és ezen kívül bekapcsolódjon a Pappas Automobilvertriebs GmbH ügyvezetésébe.    Reinhard Leutgeb több mint 30 éve dolgozik a Pappas Holdingnál. Irányítása alatt a Pappas Auto Magyarország Kft. mára hazánk egyik legsikeresebb piacvezető autókereskedelmi vállalatává nőtte ki magát, nemzetközi viszonylatban pedig egyike a Pappas Holding legeredményesebb leányvállalatainak. Pais Józseffel karöltve az elmúlt két évben sikerrel hajtották végre a magyar leányvállalat számos strukturális és szervezeti fejlesztését. A Pappas Auto ezzel tizenegy márkát átfogó mobilitás-szolgáltatóvá lépett elő. Munkássága során olyan jövőbe mutató ügyfélprogramok kerültek bevezetésre, mint a Pappas Casco, Pappas Online Klub, illetve a Pappas Kuponfüzet, mely a magyar ügyfeleknek összeállított átfogó és színes kedvezménykollekció.    „Nagyra értékelem a magyar kollégáink nyílt és kreatív elkötelezettségét, a csapatszellemet és azt az erőbedobást, melyet a megvalósítandó teendőkre fordítanak. Ez együttesen járult hozzá a sikerünkhöz, melyért a Pappas Auto Magyarország Kft. minden dolgozójának köszönettel tartozom!“ – nyilatkozta Reinhard Leutgeb. Utódjának további sok sikert kíván a már megkezdett projektekhez és csapatmunkához.     Benedikt Margreiter (41) örül az új szakmai kihívásnak a Pappas Holding magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatójaként. A Wiener Neustadt-i Katonai Akadémia végzőseként karrierje katonai pályán indult. 2004-ben a tiroli származású Margreiter szakmailag nagyot váltott és a Mercedes-Benz osztrák importőrénél helyezkedett el. Innen transzporter értékesítési vezetőként köszönt el, majd útja 2010-ben az ausztriai Pappas Auto-hoz vezetett: kezdetben személygépkocsi értékesítési osztályvezetői, legutóbb pedig Mercedes-Benz személygépkocsi és smart márkaigazgatói pozíciót töltött be a Pappas Holdingnál. Ennek okán az elmúlt két évben havonta már egy-kétszer Magyarországon is tartózkodott. Margreiter így emlékszik vissza az első benyomására Magyarországról: „Ledöbbentem a magyar vállalatok méretétől és pozitív fejlődésétől, valamint a magyar piac kiváló gazdasági keretfeltételeitől és működőképességétől.“ Lenyűgözte továbbá az üzletek hosszú nyitvatartása, mely egy sokkal rugalmasabb munkanap kialakítását teszi lehetővé.       Benedikt Margreiter (balra) Reinhard Leutgeb (középen) nyomdokába lép és tölti be 2019-től Pais Józseffel (jobbra) közösen az ügyvezetői igazgatói tisztséget.    Benedikt Margreiter a Pappas Auto Magyarország Kft. eddigi fejlődését tökéletes alapnak tartja a vállalat további növekedéséhez. Már most kiszemelte azokat a területeket, melyek ügyvezetőként minden bizonnyal különösen közel fognak állni a szívéhez: „A social media területe lényegesen erősebb szerepet tölt be  Magyarországon, mint Ausztriában, amihez hozzákapcsolódnak még az általános digitális lehetőségek is. Ez az, amiben nagy potenciált látok azon cél érdekében, hogy ügyfeleinkkel még intenzívebb kapcsolatban lehessünk.“    Egyidejűleg a vállalat jövője szempontjából jelentős problémának tartja a Magyarországon is fennálló szakemberhiányt. A megoldás kulcsa ennek kapcsán egy olyan, jól kialakított vállalati kultúrában rejlik, amely a kiválóan képzett dolgozók számára egyre nagyobb szerepet tölthet be. Benedikt Margreiter ezt egy sportos kihívásnak tekinti, mint ahogy ez egy céltudatos versenyfutótól sem várható másképp: „Ez egy maraton és a felállás a Pappas Auto Magyarország számára nagyon kedvező - melynek én személy szerint nagyon örülök.“    

Két dobogós helyezéssel zárt az Audi e-tron FE05 Marrakeshben

2019.01.17.
A nehézkesen induló szaúd-arábiai szezonnyitó verseny után az új Audi e-tron FE05 és az Audi illetve technológiai partnere, a Schaeffler vállalat által közösen kifejlesztett MGU névre hallgató motor-generátor egység letette a névjegyét Észak-Afrikában. Az utolsó pillanatig izgalmas versenyen Jérôme d’Ambrosio (Mahindra) szerezte meg a győzelmet egy, a verseny utolsó szakaszában bekövetkező biztonsági autós fázist követő, mindössze egy körös sprint után. A célfotóval rögzített befutó során az első hét autó mindössze 1,633 másodperc különbségen belül haladt át a célvonalon, néhányan közülük szorosan egymás mellett. „Ismét egy kifejezetten izgalmas Formula E versenyt láthattunk, amely összességében jó eredménnyel zárult az Audi számára” – nyilatkozta az Audi Motorsport igazgatója, Dieter Gass. „Az Envision Virgin Racing ügyfélcsapatunk két autója Robin Frijns és Sam Bird pilótákkal a kormány mögött második és harmadik helyen zárt. Gyári autóink Lucas (di Grassi) és Daniel (Abt) irányításával a jó rajtot követően kissé szenvedtek a verseny záró szakaszában. Meg kell vizsgálnunk, hogy miért is vesztettek a tempójukból a verseny előrehaladtával.” Egy nem teljesen tökéletes időmérő után di Grassi és Abt szenzációs rajtot vettek. Di Grassi az első körben öt helyezést javított, Abt pedig hét helyet jött előre. Néhány körrel a rajt után az Audi Sport ABT Schaeffler csapat két pilótája – akik a tizenegyedik és a tizenhatodik helyről vágtak neki a versenynek – már az élen állókhoz zárkóztak fel. Az eseménydús viadal után végül a hetedik és a tizedik helyen zárt az Audi két gyári versenyzője. „Őrült egy verseny volt.” – nyilatkozta Lucas di Grassi. „Miután visszaküzdöttem magam, közel jártam hozzá, hogy a vezetést is megszerezzem, de a biztonsági autó igencsak keresztülhúzta a stratégiánkat. Hetedik hely és a leggyorsabb versenykör – újra meccsben vagyunk!” „Igazán jól sikerült a rajtom.” – értékelt Daniel Abt. „Utána is úgy tűnt, minden rendben van. Már a hetedik helyen autóztam és felzárkóztam az élen haladók mögé. De miután első alkalommal elindítottam a „támadó üzemmódot”, hirtelen nem volt több, amit tenni tudtam. Utána kell járnunk, miért történhetett ez meg.” Az Audi Sport ABT Schaeffler csapatvezetője, Allan McNish így értékelte a futamot: „Lucas (di Grassi) majdnem az egész verseny során harcban volt a dobogóért. Számára egyértelműen rosszkor jött a biztonsági autós fázis. Az új „támadó üzemmód” mindenki számára egyfajta szerencsejáték volt, sajnos nekünk nem volt szerencsénk vele. Daniel (Abt) gyorsan tört előre a verseny kezdetén. Neki sem kedvezett igazán a biztonsági autó. A legfontosabb tapasztalat most számunkra az, hogy az Audi e-tron FE05 tudja tartani a tempót. Örömmel tölt el bennünket, hogy két Audi versenyautó is felért a dobogóra, de dolgozunk rajta, hogy a gyári csapatunk napja is felragyogjon majd Santiago városában.” Az elektromos versenyautók sorozatának harmadik futamát Santiago de Chile városában rendezik január 26-án.

Decemberben is csökkent az új autók száma az EU-ban

2019.01.16.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában 998 ezer 503 autót helyeztek forgalomba decemberben, 8,4 százalékkal kevesebbet, mint 1 évvel korábban. Novemberben 8,0, októberben 7,3, szeptemberben pedig 23,5 százalékos csökkenést mértek az augusztusi 31,2 százalékos emelkedés után. A tavalyi egész évben 15 millió 158 ezer 874 darab új autót adtak át tulajdonosának, ami 0,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A forgalomba helyezett új autók száma 2014-ben váltott emelkedésre hat szűk esztendő után, amely időszakban több évtizedes mélypontra süllyedt az éves összevetésű értékesítés. Decemberben a legtöbb országban csökkentek az eladások, az öt legnagyobb piac közül Franciaországban 14,5 százalékkal, Németországban 6,7 százalékkal, Nagy-Britanniában 5,5 százalékkal, Spanyolországban pedig 3,5 százalékkal esett vissza az új autók száma, Olaszországban viszont - a kevés kivételek egyikeként - 2,0 százalékkal emelkedett. Magyarországon a decemberben átadott új autók száma éves összevetésben 10,6 százalékkal, 9685-re csökkent. Az év egészében 136 ezer 594 új autó talált gazdára, ami 17,5 százalékos éves növekedést takar. Piaci részesedés szerint sorba állítva a német Volkswagen-csoport, a legnagyobb európai gyártó 0,9 százalékos, a PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 32,8 százalékos, a francia Renault pedig 0,8 százalékos emelkedést tudott elérni a tavalyi évben. A Renault után következő Fiat-Chrysler eladásai 2,3 százalékkal, a BMW-csoporté 0,9 százalékkal, a Fordé 2,3 százalékkal, a Daimleré pedig 1,9 százalékkal csökkent. A Toyota 4,7 százalékkal, a Hyundai 2,9 százalékkal, a Kia pedig 4,9 százalékkal tudta növelni az értékesítést. Az utóbbi hónapokban tapasztalt visszaesés az új, sokkal szigorúbb emisszió-mérési eljárás (WLTP) bevezetésének tulajdonítható. Szeptember elsejétől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten áteső új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban. Az eljárás bevezetése miatt több autógyártónak le kellett állítania néhány modell értékesítését, mert nem tudta megszerezni az új engedélyeket. Sok fogyasztó éppen emiatt is hozta előre az autóvásárlást, ezért ugrott meg a kereslet a nyári hónapokban.
Címkék: 

Kinullázod a szerviz-értesítőt? Az olaj meg lecseréli magát?

2019.01.16.
Az autókat még mindig karbantartási- illetve szerviz-intervallum szerint kell a megfelelő állapotban tartani. A gyárak próbálkoznak megfelelni a vevői- és környezetvédelmi igényeknek megfelelni, vagyis minél ritkább szerviz-intervallumokat elérni. A károsanyag-kibocsátás szempontjából ez azért fontos, mert minden szerviz során betöltött olaj (és a leengedett régi olaj) kibocsátott káros anyagnak minősül. Tehát a kevesebb olajcsere kevesebb olajfelhasználást igényel, ami fontos környezetvédelmi szempont.     A vevők igénye is, hogy az autót ne kelljen gyakran szervizbe vinni, ne kelljen rá költeni. A lízinges, flottás autók esetében, ahol az élettartamra vetített költségeket hasonlítják össze, minden olaj- és vezérléscsere plusz költségként szerepel, így általában azt az autót választják, amelynek nem csak a vételi, hanem a fenntartási költségei is kicsik. A korszerű motortechnika is szerepet játszott abban, hogy ma szinte minden autó 30.000 km vagy afeletti olajcsere és 180.000 km feletti vezérlés csereperiódussal rendelkezik. A gyártás pontossága, az anyagtechnológia fejlődése és a szintetikus kenőanyagok nélkül ez mind lehetetlen lenne. DE! A normál csereperiódus normál használatot feltételez. Taxik, nagy vontatmányokat húzó vagy gyakran és erősen terhelt járműveknél a csereperiódusok csökkenhetnek a gyártói előírások szerint. Létezik erre is megoldás, hogy az átlagosnál nagyobb terhelés okozta korai olajminőség-romlást a jármű jelezze. Elsőként a prémium kategória járművei kaptak olajelhasználódás-ellenőrzőt, ami az olaj dielektromos állandójat (vezetőképességét) figyeli. Szoftveresen is könnyen ellenőrizhető az autó használati módja, így az autó jelezhet korábban. Ekkor ugyanúgy megjelenik a „Service” felirat, mint a rendeltetésszerű karbantartás esetén.     Minden olajcsere alkalmával az autónak meg kell tanítani, hogy milyen műveleteket végeztek rajta. A szerviz nullázást az autó kiadása előtt kell a szerelőnek elvégezni, hogy újrakezdődjön a visszaszámlálás. A gyártók legalább 1000 km-rel korábban jelzik a szerviz szükségességét, hogy legyen idő jelezni a szerviznek, hogy érkeznénk. Ez azt jelenti, hogy két esetben írhatja ki az autó, hogy szervizt igényel: ha a szerviz nem nullázta ki a számlálót, amikor elvégezte az időszakos karbantartást, a másik lehetőség, hogy az autót el kell vinni szerelőhöz és ellenőriztetni.   https://www.youtube.com/watch?v=ngXQSBzGxqc   Mindkét esetben keresni kell egy megbízható műhelyt, mert aki nem nullázta a szerviz-számlálót, az csak félmunkát végzett, ha pedig eljön a kötelező karbantartás ideje, akkor nem oldjuk meg a problémát azzal, hogy keresünk egy youtube-videót és eltüntetjük a villáskulcsot a műszerfalról. Ez olyan megoldás, mint felhangosítani a rádiót, amikor furcsa hangot hallunk a motor vagy a futómű felől. Persze mondhatjuk, hogy majd elvisszük szervizbe, de nagyobb az esélye, hogy nem felejtjük el, ha addig látjuk a figyelmeztetést, amíg át nem adjuk a kulcsot a szerviznek.  

Kamerával figyelné sofőrjét a Volvo

2019.01.16.
Manapság nem nagy gurítás, ha kamerát szerelnek egy autóba. A prémium szegmensben már lassan az autó minden alkatrészébe szerelnek egy szenzort vagy kamerát, de már egész alacsony szintekre is lecsúszott ez a tendencia. Ott van például a Citroën C3 jelenlegi generációja, ami már a kezdetek óta rendelhető képek készítésére is alkalmas fedélzeti kamerával, noha legtöbbször inkább a biztonsági arzenál fejlesztésére implementálnak képrögzítőket. Egy biztos: általában azért tisztába lehetünk azzal, hogy az adott kamera mit rögzít, és miért van az autón. A Volvo új fejlesztésénél ez egyelőre nem olyan tiszta. Mi több, a Car Magazine egyenesen kémkameráknak hívja, pedig a Volvo digitális fejlesztésekért felelős vezére, Atif Rafiq elmondta, hogy mindössze a sofőr éberségének figyelésére szolgálna a szélvédő sarkába helyezett kamera. Noha egyre több modellt szerelnek éberségfigyelővel, azok inkább a kocsi mozgására hagyatkoznak, a sofőr pupillájának és szemhéjának mozgását egyelőre kevés rendszer figyeli. Utóbbihoz tartozna azonban a Volvo rendszere, ami azt is képes lenne megállapítani, ha a sofőr elaludt, vagy orvosi segítségre lenne szüksége. Kár lenne bármilyen hátsó szándékot a dolog mögé látni, ami egyébként kissé az önvezető autók irányába mutat, és ami egyelőre fejlesztési fázisban van, így pár évet még várni kell arra, hogy opciós extraként rendelhető legyen.  

A Norvégiában tavaly eladott új autók harmada elektromos volt

2019.01.16.
A skandináv országban a tervek szerint 2025-re megszűnik a fosszilis üzemanyag-meghajtású új autók értékesítése. A NRF független norvég cég kimutatása szerint a tavaly értékesített új autók 31,2 százaléka volt zéró-emissziós. Az arány 2017-ben 20,8 százalék, 2013-ban pedig még csak 5,5 százalék volt. Norvégiában az elektromos autók számos adó- és díjkedvezményt élveznek, mentesülnek például az autópályadíj és a parkolási díj megfizetése alól.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója