Átadták a ferihegyi repülőtér új utasforgalmi épületét

2018.09.14.
A beruházás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, az új épület mintegy 7,8 milliárd forintba került. Az utasok már augusztus elején birtokba vehették a mólót. A csütörtöki ünnepélyes átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy negyedik éve kétszámjegyű utasforgalom-bővülést tapasztalnak, idén év végére új rekord várható, 15 millió utasra számítanak. Minden eddiginél több hosszútávú járat indul most Budapestről, ezért szükség volt egy új utasforgalmi épületre. Hozzátette: Torontóba, New Yorkba, Chicagóba és Philadelphiába, Pekingbe, Dubajba és Dohába is szélestörzsű gépekkel járnak a légitársaságok. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára azt mondta, a repülőtér fejlesztése a turizmus és a gazdasági kapcsolatok miatt is kiemelten fontos. Felidézte, hogy tavaly 29,5 millió vendégéjszakát regisztráltak Magyarországon, ebből 14,9 milliót külföldiek töltöttek el. Tavaly a Nemzeti Befektetési Ügynökség 96 nemzetközi beruházást hozott Magyarországra 3,5 milliárd euró értékben, idén pedig eddig 2 milliárd eurónyi beruházás érkezett az országba. Az új utasmóló egyelőre korlátozottan kezel utasokat, a belépő oldalon az útlevélellenőrző pontokat a következő napokban adják át, és folyamatban van a keskenytörzsű gépeket kiszolgáló utashidak telepítése is.

A WLTP sötét oldala

2018.09.13.
A WLTP-ről már mindenki hallott a szakmában, az Autószektor is írt róla átfogó cikket. Ezúttal nem azt vizsgáljuk, hogyan és miként mérnek az új eljárásrend szerint, hanem hogy miként hat az új szabályozás bevezetése az európai autópiacra és az európai autógyártásra. Az Európai Unió előírásai szerint 2017. szeptember 1-jétől már egy új eljárás, a WLTP-szabvány alkalmazásával állapítják meg az újonnan a piacra érkező személygépkocsik üzemanyag-fogyasztási értékeit, 2018. szeptember 1-jéig így már minden új gépkocsit a WLTP szerint kell homologizálni. A nagyobb kihívást ez az utóbbi, azaz a már meglévő típusok vizsgálata jelenti. A WLTP (Worldwide Harmonized Light-Duty Vehicles Test Procedure) világszerte összehangolt és egységes teszteljárás az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására. Egy-egy jármű valós üzemanyag-fogyasztása eltérhet a gyártója által megadott értékektől, ezért mindig is sok kritika érte az új európai menetciklus elnevezésű (NEFZ, vagy NEDC) során felvett adatok megbízhatóságát. Ennek oka, hogy a valós körülmények közötti fogyasztás erősen függ az egyéni vezetési stílustól és a jármű felszereltségétől, de például attól is, hogy egy adott jármű városban, országúton vagy autópályán közlekedik sokat. Ezen eltérések megfelelő kezelése érdekében az NEDC-ciklus elméleti feltételeit a WLTP bevezetésével egy dinamikusabb, statisztikai adatokra és az átlagos használói profilok kiértékelésére épülő menetprofil váltja fel, amelyet összességében intenzívebb gyorsítások, megemelt átlagsebesség, illetve nagyobb csúcssebesség jellemez. A városi és a városon kívüli közlekedés kombinált szimulációja helyett a járműveket itt négy fázisban, más-más sebességtartományokban vizsgálják. 2021-ben minden megváltozik De ez nem minden, a WLTP-vel párhuzamosan az összes újonnan forgalomba helyezett gépkocsi esetén igazolni kell, hogy ezek egy valós körülmények közt végzett, azaz RDE-teszt keretében nem lépik túl a kibocsátott szilárd égésmaradványok számára egy megfelelőségi tényező figyelembevételével előírt Euro 6 határértékeket. 2019 szeptemberétől ez már nemcsak elvárás, hanem kötelező is lesz: az összes újonnan forgalomba helyezett gépkocsit RDE-teszt keretében ellenőrzik, hogy azok nem lépik-e túl a nitrogén-oxidokra egy megfelelőségi tényező figyelembevételével előírt Euro 6 határértékeket. 2020 végéig az összes gépkocsi számára meghatározzák mind a WLTP-, mint az NEDC-értékeket. Ezek az értékek a gépkocsi minősítő vizsgálatától kezdve párhuzamosan szerepelnek a gépkocsi hivatalos irataiban. 2021-től a meghatározott WLTP értékek már az egyedüli fogyasztási és károsanyag-kibocsátási mért értékeknek fognak számítani minden személygépkocsi esetében. A használt gépkocsikat nem érinti ez az átállás, tehát ezeknél továbbra is megmaradnak a vizsgálattal tanúsított NEDC-értékek, amennyiben ezek első forgalomba helyezésük 2017. augusztus 31. előtt történt. Nem bírják a tesztközpontok A WLTP-nek való megfelelés érdekében az autógyártók drasztikus intézkedéseket hoztak, egyes márkák például részecskeszűrővel szerelték fel a benzinmotorjaikat, ahol ez nem volt kivitelezhető, ott megszüntették egy-egy modell gyártását, így került ki a piacról például az Opel Insignia legerősebb, 260 lovas GSI változata. Komoly problémát jelent jelenleg is a tesztelések elvégzése. A tesztközpontok Európa-szerte teljes kapacitással üzemelnek, a hét hat napján, nulla-huszonnégy órában. Miért ekkora a felhajtás? Ha egy Audi A4-est vizsgálnak, akkor nemcsak a motorok alapján, hanem a felszereltség, a hajtáslánc egyéb elemei alapján kell minden egyes változatot tesztelni, egy-egy márka esetében ez akár ezerféle variáció is lehet. A korábbi NEDC mérési ciklushoz képest a WLTP hosszabb ideig tart, komplikáltabb, a valós RDE-tesztek pedig még a WLTP-nél is több időt vesznek igénybe és komplexitásuk is bővebb. Amelyik modell nem esik át a WLTP-teszten, legálisan nem hozható forgalomba Európában. Kivételek mégis vannak, mert a gyártók egyes esetekben kérhetnek úgynevezett átmeneti derogációt, azaz a törvény hatályon kívül helyezését, vagyis mentességet. Az autógyártók nehéz helyzetben vannak. Egyrészt gyorsan meg kell szabadulniuk a felhalmozott olyan készleteiktől, amelyek nem WLTP-kompatibilisak, vagy amelyekre nem terjed ki a mentesség, ugyanakkor nem halmozhatnak fel készleteket azokból a modellekből, amelyeket már bevizsgáltak és amelyek megkapták a piaci engedélyt. Az egyiknek törvényi gátja van, a másik pedig pénzügyi problémákat okozhat. A TÜV Sud - egyike annak a húsz német vizsgaközpontnak, akik a WLTP-megfelelőséget vizsgálják - szóvivője, Vincenzo Luca a német sajtóban ismertette, hogy egy motorcsalád teljes vizsgálata akár két hónapig is eltarthat. Egy RDE-tesztet például újra kell kezdeni, ha a tesztjármű dugóba keveredik. A legtöbb gondot a korábban NEDC-ciklus alapján bevizsgált modellek jelentik, az eleve WLTP-re felkészített újakkal hamarabb végeznek. A szakember elárulta, hogy voltak olyan gyártók, akik időben megkezdték a tesztelést és a felkészülést, voltak azonban olyanok is, akik későn ébredtek és most hatalmas várakozási időkkel kell számolniuk. A TÜV Sud évente 12 ezer ilyen vizsgálatot tud elvégezni, erre három telephelyük áll rendelkezésre. 2019-ben átadják az új stuttgarti létesítményt, ami javíthat a helyzeten, ugyanakkor nő a vizsgált hibrid modellek száma, amelyek bonyolultságuk révén hosszabb vizsgálati időre számíthatnak. Volt elég idő? Az autógyártók közben jogosan arról panaszkodnak, hogy nem kaptak elég időt a törvényalkotóktól a jogszabályi megfelelésre. A végleges törvényszöveget csak tavaly júliusban tették közzé, így azelőtt nem kezdhették meg sem a tesztelést, sem a felkészítést. A gyártók helyzetét az is rontja, hogy párhuzamosan kell megfelelni a WLTP és az RDE előírásainak. A termelésben ezért számos modell gyártását fel kellett függeszteni, van olyan is, amelytől végleg búcsút kellett venni. A bizonytalanságot és a hiányt a kereskedők is megsínylik. Számos modell ugyanis addig nem kapható, így az árlistában sem találjuk, amíg meg nem kapta az elvégzett teszt nyomán a jóváhagyási pecsétet. A vevők teljesen összezavarodtak, kinéznek egy autót, lealkudják, megrendelik, aztán közlik velük, hogy mégsem kerülhet gyártásba? Hogy is van ez? Voltak olyan napok az elmúlt időszakban, amikor egyes márkákat brit és német területen egyáltalán nem lehetett rendelni. Kieső modellek A BMW idén számos alkalommal vett ki a gyártásból X1, X2, X5, X6 és 550i modelleket, ugyanakkor márciusra majdnem minden modellje megkapta a tanúsítást, azonban az eredmények olyan magas szén-dioxid-kibocsátási értékeket mutattak, amelyek miatt újra felül kellett vizsgálni a gyártást. A termelési rangsorban hátrébb sorolták azokat a modelleket, amelyekre kisebb a kereslet (hetes hibrid, vagy hetes benzines például), illetve a gyártási folyamatokba betervezték olyan új alkatrészek beépítését, mint a benzin részecskeszűrőt. Így ma minden benzines és hibrid modellben már ez a szerkezet is felel, hogy a kibocsátás megfeleljen a gyártó által vállalt határértékeknek. A dízelmotorok utókezelését SCR-technológia alkalmazásával oldották meg. Néhány hete adtunk hírt arról, hogy másfél évvel az Euro 6d-temp kipufogógáz-norma életbe lépése előtt máris 79 Opel-motor teljesíti a jövőbeli szigorú határértékeket. Ezzel vezető szerepet játszik a márka annak a szabványnak a teljes körű átvételében, amely 2019 szeptemberétől kötelező az újonnan forgalomba állított járművekre, és figyelembe veszi a valóságos közlekedés menethelyzeteit is (RDE - real driving emissions). Már most rendelkezésre állnak az Euro 6d-tempnek megfelelő benzines és gázüzemű motorok az Opel teljes modellpalettájában – az Adamtól, a nálunk nem forgalmazott Karltól és a Corsától az Astrán, a Cascadán és az Insignián keresztül a Mokka X-ig, a Crossland X-ig, a Grandland X-ig és a Zafiráig. Ezek mellett sorakoznak fel az SCR-szabályozású (selective catalytic reduction – szelektív katalitikus redukció) dízelek, amelyek szintén már most teljesítik a határértékeket. Az Euro 6d-tempnek megfelelő kipufogógáz-kezelést nemcsak számos újonnan kifejlesztett motorral valósítja meg az Opel, hanem meglevő erőforrásokat is átállít a legmodernebb technológiára. A benzines oldalon például a Zafira kapott új 1.6-os közvetlen befecskendezéses motort, ezáltal a típus valamennyi erőteljes hajtóműve részecskeszűrős – a benzineseket is beleértve. Az Opel nem volt rest, határidőre be is fejezte a munkát. A napokban jelentették be, hogy a márka valamennyi személyautója „WLTP-kész“. A járművek rendelkezésre állnak, és késedelem nélkül kiszállíthatók. Az ügyfelek a teljes modellválasztékból rendelhetnek a márkakereskedőknél, az Adamtól a Zafiráig, ráadásul mindegyikből van benzines, dízel, sőt alternatívaként LPG  és CNG (sűrített földgáz) üzemű is. „Évek óta készültünk erre a napra, a teljes portfóliónkra idejében megszereztük a WLTP-típusbizonyítványt, úgyhogy vevőink korlátozás nélkül vásárolhatnak. Az új előírások szeptember elsejei bevezetése tehát semmilyen hatással sincs kereskedésünkre. Továbbra is tudjuk valamennyi járművünket szállítani – kínálatunk száz százalékos! Ezzel az autóipar élén áll az Opel“ - mondta a márka marketing- és értékesítési vezetője, Xavier Duchemin. A Volkswagen-csoport számára sem könnyű az átállás, több száz kombinációban kínál különböző hajtásláncokat Volkswagen, Audi, Skoda, Seat és Porsche márkáinál. Herbert Diess VW-főnök ezért mondta még júniusban, hogy mintegy negyedmillió autó gyártását a nyári szünet utánra halasztják, hogy ne alakuljon ki a jelenleginél is nagyobb fölösleges kapacitás. Csak a Volkswagen márkánál több mint kétszáz variáns tesztje van még hátra - tette hozzá Diess, utalva arra, hogy nagyon szorítja a vállalatot az idő. Autóipari elemzők szerint egyértelmű, hogy a Volkswagen nem szeretne készleteket felhalmozni olyan modellekből, amelyek eladhatatlanok, így a gyártási ciklushoz időzítik az egyes modellek WLTP- és RDE-tesztjét. A Volkswagen-csoport kínálatából eltűntek az izomautók, nem rendelhető sem az RS5, sem pedig a győri gyártású TT RS, de nem lehet kapni benzines Octavia RS-t és Golf GTI-t sem. Bizonyos modellek csak dízelváltozatban érhetők el átmenetileg, így például a népszerű Volkswagen Passat vagy a Sharan sincs benzines változatban. A második negyedévi gyártási adatok 5 százalékkal nőttek, miután a gyártók a derogációs idő végéig kiszórták azokat a típusokat, amelyek nem rendelkeznek megfelelő WLTP-minősítéssel, ugyanakkor gyártani kellett olyan autókat is, amelyekkel teljesíteni kellett az esetleges cserét a már megrendelt, de éppen nem forgalmazott modellek és típusok helyettesítésére. A harmadik negyedévben várhatóan visszaesik majd a termelés, amíg a kereskedők eladják a már megrendelt és még nem minősített modelleket. Mikor lesz vége? A Renault-Nissan első embere, Carlos Ghosn már februárban figyelmeztetett, hogy 2019 tavaszáig okoz majd gondokat a WLTP a gyártóknak. A Renault kereskedésekben számos modell jelenleg is hiánycikk, a szállítási idők pedig kényelmetlenül hosszúra nyúltak.  A Renault szóvivője ugyanakkor megerősítette, hogy augusztusra a teljes modellkínálat háromnegyede átesett már a kötelező vizsgálatokon. Az 1,2, illetve 1,6 literes motorokat 1,33 literes turbós egységek váltják, ugyanezt tapasztaljuk majd a Nissanoknál is, az 1.6 dCi helyett visszatér az 1.7 dCi. A Fordnál ugyanakkor nem panaszkodtak az új helyzetre (de például a kétliteres EcoBoost motortól el kellett búcsúznunk, az S-Max és a Galaxy egyterű csakis dízelmotorral rendelhető), a Toyotánál, a Mazdánál és a Volvónál pedig egyetlen modellt sem kellett késleltetni vagy kivenni a kínálatból. A PSA-csoport vezetője, Carlos Tavares a minap azt nyilatkozta, hogy augusztusra a teljes csoport modelljeinek 80 százaléka rendelkezni fog a WLTP-minősítéssel. A Citroennél egyetlen motor esett ki a rostán, C4 Cactus immár nem rendelhető az 1,2 literes háromhengeres 82 lóerős alapváltozata. A korábbi 1,4 és 1,6 literes HDi dízelt nyugdíjazta az új 1,5 literes HDi (Opelnél sima 1.5 D), amely egyből 100 lóerővel nyit. Átmenetileg nem érhető el sem a Peugeot, sem a Citroen kínálatában a 165 lovas 1,6 literes benzines THP motor, amelyet hamarosan ugyancsak 1,6 literes, ám már Pure Technek nevezett 180 lovas vált, ami majd az Opelekben, például az Insigniában is feltűnik. A változásokkal összefügg, hogy jelenleg a Suzuki hazánkban nem kínál dízelmotort, az 1,6 szívó benzines helyett pedig az 1,4 literes Boosterjet erőforrást árulja a márka. Hogy az új motorokkal drágábbak lesznek az autók? Ez természetes. Az EU szabályozásnak egyrészt örülhetnek a fogyasztók, mert egyértelműbb lesz az autók összehasonlíthatósága fogyasztás alapján, talán tisztul a környezet is, ugyanakkor komoly drágulásra is számíthatnak. Mi jöhet még? Ha a WLTP-vihar le is vonul hamarosan, jön az újabb bizonytalansági tényező az autóiparban és -kereskedelemben. Ez pedig a főleg flottaüzemeltetőket sújtó szén-dioxid-alapú adózás. Az unió 20 államában van jelen valamilyen formában ez, ám nem mindegy, hogy a korábbi NEDC, vagy az új WLTP eredmények alapján sorolják be a különböző adózási kategóriákba a cégautókat. Vegyünk egy példát: az új szabályozás alapján egy Volkswagen Up GTI modell 126 gramm károsanyagot bocsát  ki kilométerenként, ami jóval több, mint a NEDC alapján korábban megállapított 110 gramm/kilométer. Franciaországban, ahol 120 gramm/kilométer fölött büntetést szabnak ki, egy ilyen Up forgalomba hozatala 140 eurónyi pluszba kerül. Nagy-Britanniában elvileg 2020-ig érvényben lesznek a NEDC-adatok, de Németországban és Franciaországban még nem határoztak ebben a kérdésben. A Jato Dynamics becslése alapján az ügyfeleknek ez az átállás mintegy 600 millió euróba kerül majd, amelyet büntetés, vagy kiegészítés címén kell majd befizessenek a nemzeti adóhivatalok kasszáiba. Biró Csongor WLTP: hogyan mérik? Az új teszt megváltoztatott menetciklust és szigorúbb tesztkörülményeket ír elő, egyebek mellett hosszabb mérési időtartammal és megemelt maximális sebességgel. A hidegindítást követően négy sebességtartományban - 60, 80 és 100 kilométer/óráig, illetve 130 kilométer/óra felett - zajlik a mérés a görgős próbapadon, többszöri gyorsítással és fékezéssel az egyes fázisok során. A legnagyobb sebesség 10 kilométer/órával haladja meg az NEFZ-ciklusét, de a mintegy 47 kilométer/órás átlagsebesség is egyértelműen magasabb (eddig mintegy 33 kilométer/óra). A tesztkamra hőmérséklete 23 Celsius fok, míg az NEFZ során eddig 20-30 Celsius fok volt. A teljes WLTP-menetciklus mintegy 30 percet vesz igénybe, az NEFZ ezzel szemben mindössze 20 percig tartott. A mérési táv 11 helyett 23 kilométer, vagyis több mint a duplájára nőtt. Az NEFZ rendszerétől eltérően a WLTP egyes extrafelszereléseket is tekintetbe vesz a jármű tömege, aerodinamikai adottságai, gördülési ellenállása és energiaigénye (készenléti állapot áramfelvétele) tekintetében. Az elektromos áramot igénylő extrafelszerelések - mint a légkondicionáló berendezés vagy az ülésfűtés - a tesztfolyamat során továbbra is kikapcsolva maradnak.  

Hibridek a teherszállításban

2018.09.13.
„Mi a Scaniánál tovább haladunk az elektromos mobilitás felé vezető utunkon az „itt és most” szemlélettel, olyan megoldásokat kínálva, amelyek a szükséges képességekkel rendelkeznek a városi ügyfelek első naptól kezdve fenntartható módon való támogatásához” – mondta Maria Johansson, a Scania Trucks városi járműveinek termékigazgatója. „Először egy HEV változatot mutatunk majd be, amelyet a PHEV jövőre követ majd. A Scania ügyfelei egy megbízható hardverrel, visszatápláló töltéssel, elegendő hatótávval, helyileg nulla károsanyag-kibocsátással és kompromisszumok nélküli teljes körű üzemeltetési gazdaságossággal rendelkező megoldást kapnak.” Az új hibrid tehergépkocsikat a Scania DC09-es, soros, öthengeres motorja hajtja, amely HVO-val (hidrogénezett növényi olaj) vagy gázolajjal üzemelhet, az ezzel párhuzamosan dolgozó villanymotor teljesítménye pedig 130 kilowatt (177 lóerő), illetve nyomatéka 1050 newtonméter. A lítiumion tölthető akkumulátor energiakapacitását 7,4 kilowattórában határozták meg, hogy hosszú élettartamot biztosítson az akkumulátor számára. A tehergépkocsik tisztán elektromos üzemmódban is közlekedhetnek a belső égésű motor rásegítése nélkül, a kormányzás és a féklevegő-ellátás elektromos hajtású segédberendezéseinek köszönhetően. „A hibridek a legkorszerűbb színvonalat képviselik a teljes körű üzemeltetési gazdaságosság, az üzemidő és a fenntarthatóság tekintetében napjaink városi teherautói számára” – mondta Maria Johansson. „HVO használatával akár 92 százalékkal is csökkenthetik a CO2-terhelést, miközben kimagasló termelékenységet nyújtanak az egyre csak terjeszkedő városi területeken, ahol a tehergépkocsi-üzemeltetők olyan kihívásokkal néznek szembe, mint a közlekedésbiztonsági kérdések, a környezetvédelmi elvárások és a zsúfolt forgalmú utak.” A Scania HEV modelljei 2018 novemberétől rendelhetők, míg a PHEV modellek 2019-ben érkeznek.

Mellőzi a Ford Focus Active kínai importját a Ford

2018.09.13.
Az autógyártó akkor sem szándékozik megváltoztatni elhatározását, amennyiben történetesen félredobják a vámtarifát – közölte a társaság szóvivője. Az eredeti tervei szerint 2019. második felétől importált volna az Egyesült Államokba Focus Active-t a Ford, miután a szedán variant amerikai gyártását nem folytatják. „Mindennek a jövőbeni értékesítéseinkre várható hatása várhatóan csekély lesz” – vélekedett Kumar Galhotra, a Ford észak-amerikai elnöke. „Nézőpontunk szerint a vámtarifával a költségeink lényegesen magasabbak lesznek, ezért forrásainkat jobb lesz erre a pontra koncentrálni.” Galhotra szerint az autógyártó nem lát jelentős kockázatot a két Észak-Amerikán kívüli importja miatt: az EcoSport crossovert Indiából és a Transit Connect tehergépkocsit Spanyolországból szállította a cég. Az Automotive News írása szerint a Ford visszaviheti a Focus Active összeszerelését az Egyesült Államokba a jövő év áprilisában. E modellt már értékesítik Európában, és a cég szándéka szerint a helyi piacra továbbra is megmarad annak kínai összeszerelése. Fordítás: Lehőcz Rudolf

Szalayék tartják hatodik helyüket!

2018.09.13.
Ha õszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy fura egy nap volt. A toppilóták is megszenvedtek vele, technikai gondok, borulások tarkították – ehhez képest az, hogy az Opel Dakar Team magyar párosa fél órát ásott egy faluban, elenyészõ probléma. Ha az elsõ nagyon nehéz és a második viszonylag sima sivatagi napot nézzük, akkor ez a csütörtöki valahol a kettõ között helyezkedett el nehézség szempontjából – mondta Szalay Balázs. –  Mi saját magunknak nehezítettük meg, amikor az egyik falu melletti ötvenes sebességkorlátozásnál elakadtunk a mély homokban. Normál esetben három perc lett volna kiásni az autót, de az emelõ nyomógombja nem mûködött, biztosan tönkretette a homok, így elõ kellett venni a lapátokat. Évek óta nem ástam már így, hogy az összes homokot lapáttal kellett kiszedni az autó alól – ha õszinte akarok lenni, érdekes volt újra megtapasztalni, de nem nagyon hiányzott. Harminc percet veszítettünk, közben fû, fa, virág megelõzött, úgyhogy nem gyõztük üldözni õket. Ami azért sem volt könnyû, mert elõfordult, hogy húsz kilométert mentünk második sebességi fokozatban, föl-le a homokdombokon, harminc kilométer per órás sebességgel. Így sem panaszkodom, az ellenfeleknek so kkal több gondjuk volt.” Ez a szakasz ismét próbára tette a navigátorok tudását, volt egy-két trükkös hely, ahol még a legjobbak is elbizonytalanodtak egy kicsit, de az Opel Crossland X-szel autózó magyar kettõs  jól megoldotta a feladatot – igaz, az ásás miatt voltak is elõttük nyomok bõven.  „Szerencsére felhõs volt az ég, amikor ástunk, s ha nem tudnám, hogy a Karakum-sivatagban milyen ritkán esik az esõ, tartottam is volna tõle – mondta Bunkoczi. – Így azonban csak annyi történt, hogy nem kellett tûzõ napon dolgoztunk, amiért nagyon hálás voltam. Az ásás után, miközben próbáltuk visszaszerezni a pozíciónkat, láttuk a türkmén versenyzõ Minijét felborulva, és azt is, hogy az összetett második helyén álló Harry Hunt az út szélén vesztegel – utóbb kiderült, váltóhiba miatt. Ehhez képest nekünk jó napunk volt.”  A türkmén viadal negyedik napján teljesíti a mezõny a leghosszabb távot: a mért szakasz 245.28 kilométer, az össztáv pedig 410.61 km a Gamislija felé vezetõ úton.  TÜRKMÉN DESERT RACE 3. nap, Darvaza–Türkmén tó (össztáv: 256 km, ebbõl szelektív szakasz: 236.64 km). Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro (spanyol, Mini John Cooper) 3:03:35, 2. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 21:57 p h. Krotov, Ciro (orosz, BMW) 27:32 p h., ...12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 1:14:55 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov (orosz, Kamaz) 3:21:03. Az állás.  Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 9:27:04, 2. Zapletal, Sykora 54:39 p h., 3. Annamammedov, Akmiradov (türkmén, Mini John Cooper) 1:26:47 ó h., ...6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 2:44:45 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov 10:30:05  

A jövő Škodája belülről

2018.09.13.
A videó egy a cseh fővárosban található stúdióba kalauzolja a nézőket, nem messze a Prágai Kastélytól, a Károly hídtól, a Táncoló Háztól és a Zofin palotától. A jövő ŠKODA modelljeinek első vonalait nem kizárólag Česana / MladáBoleslav formatervezői stúdiójában álmodták meg, hanem tetten érhető a prágai Masarykovo rakparton található art nouveauépület inspiráló környezete és atmoszférája is. A ŠKODA formatervezői gyakorlottan rajzolják meg a sportos és légies belteret a látszólag lebegő ülésekkel, szénszálas és kristályüveg részletekkel, feltűnő világítási megoldásokkal és stílusos motorsportos utalásokkal. A ŠKODA VISION RS kristályfehér színű, amely kiemeli a tiszta üzemű meghajtást és a benne felhasznált, fenntartható forrásból származó anyagokat. Kristályüveg, szénszál és motorsportos elemek A szénszálas részletekkel díszített elnyújtott műszerfal a hűtőrács szimmetrikus körvonalát követi. A VISION RS díszítései kézzel készülnek, az egyeiden megformázott kristályok a cseh Lasvit üveggyártó munkáját dicsérik. A műszerfalon - amellett, hogy jellegzetes RS dizájn animációk futnak rajta - különböző világítási megoldásokkal találkozhatunk, ezek az infotainment rendszer érintőképernyőjén és a műszerfalon egymással párhuzamosan jelennek meg. A VISION RS „space-frame” formavilágú központi konzolja, amely a shift-by-wire technológiával működő DSG váltónak is otthont ad, teljes egészében szénszálas anyagból készült. Ez a legkorszerűbb megoldások között számon tartott anyag megjelenik a dekorelemeknél, az ajtók belső borításánál illetve az üléseknél is, érzékeltetve a közvetlen kapcsolatot az újdonság és a motorsport világa között. A különleges, hurok formájú ajtó kapaszkodók a versenyautók közegét idézik, a csomagtérben található rugalmas gumiszalagok pedig a „simplyclever” megoldások sorát bővítik. Sportos megjelenése mellett a fenntarthatóság is kulcsfontosságú jelentőséggel bír a ŠKODA VISION RS megalkotásánál. Így például a szénszálak 100 százalékban újrahasznosított poliésztert tartalmaznak, az üléshuzatok pedig vegán Alcantara borítást kapnak.  

Átvágják a gordiuszi csomót - új forgalmi rend lesz az M0-áson

2018.09.13.
Közleményükben felidézték: az M0-ás autóút déli részén több helyen zajlanak hídfelújítási munkák, az érintett szakaszokon az aszfaltburkolatot betonra cserélik. Csepel és Szigetszentmiklós térségében a torlódások nagy része az autóúton az M1-es felé vezető oldal zárása mellett végzett munkák miatt bevezetett terelés mögött alakul ki. Mint írták, jelentősen csökkent az autóút áteresztőképessége, a csúcsidőszakokon kívül is lelassult forgalom nehezíti az M0-ásra felhajtást Halásztelek-Szigetszentmiklós és Csepel irányából is. Ezért a halásztelki csomópontban a II. Rákóczi Ferenc úton mindkét irányból feltorlódnak a járművek. Hozzáfűzték: a forgalom az utóbbi években megduplázódott, idén májusában 120 ezer autó haladt itt át naponta, és ez is hozzájárult a torlódásokhoz. ( a kép illusztráció) Kiemelték: a nemrégiben elvégzett felülvizsgálat alapján átdolgozott forgalomterelési terv szerint a Hárosi Duna-hídon (Deák Ferenc híd) a munkaterület mellett a jelenlegi 2x2 sáv helyett 2+3 sávon haladhat majd a forgalom. A Csepel-szigetről az M1-es autópálya felé három sávot alakítanak ki úgy, hogy az eddigiekhez képest szűkített, keskenyebb sávokon haladhatnak majd az autósok. Jelezték: a keskenyebb forgalmi sávok alkalmazása a tereléseknél Nyugat-Európában bevett és Magyarországon sem ismeretlen gyakorlat. A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy az autósok az útszakaszon fokozott rendőri jelenléttel számolhatnak. Közölték azt is: az új forgalomterelés kiépítésekor ideiglenesen 1-1 forgalmi sávon lehet majd közlekedni, mivel a jelenleg kint lévő acél terelőfalakat is át kell helyezni. Ezeket a munkákat hétvégén kezdik el több ütemben, alkalmanként éjszakai munkavégzéssel. Napközben a várhatóan másfél hétig tartó átalakítás ideje alatt járható lesz a jelenlegi négy sáv. A Soroksári Duna-hídon a keresztmetszeti kialakítás nem teszi lehetővé újabb forgalmi sáv kijelölését, itt a terelés előtt a Csepel-szigetről felhajtók besorolását az autóút forgalmába a megszokottnál lényegesen hosszabb gyorsítósávok kiépítésével segítik majd - tették hozzá. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a közútkezelő Útinform szolgálatánál, a +36-1-336-2400-as telefonszámon vagy a www.utinform.hu weboldalon. (mti)

Több mint kétmilliárd forintot fordítanak útfelújításra Kecskeméten

2018.09.13.
Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) elmondta: mintegy 885 millió forintot fordítanak a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből a Szolnoki út összességében több mint három kilométer hosszú szakaszának rekonstrukciójára. Az érintett Reptéri út és Kuruc körút közötti útszakasz a helyi és a távolsági közlekedésben egyaránt fontos szerepet tölt be, továbbá mindkét oldalán gazdasági övezetek találhatóak, ezért a beruházás azt célozza, hogy javuljon Kecskemét déli és keleti gazdasági övezeteinek megközelíthetősége.     A munkálatok első ütemében a lakott területen kívüli részek, mintegy 1650 méter hosszú útszakasz felújításását végzik el. A második ütemben pedig a lakott területen belüli részeket, a Kuruc körút és a Szent István körút közötti 1535 méter hosszú útszakaszt újítják fel.  A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. végzi, és a munkálatok várhatóan november végéig tartanak.     A polgármester elmondta, hogy ezzel egy időben a déli iparterület négy, nagy forgalmú útszakaszának újjáépítése is megkezdődik. Összesen 5,3 kilométer hosszú szakasz rekonstrukciója egy sikeres pályázat révén mintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg.     A várhatóan az év végéig tartó munkálatok keretében lemarják az aszfaltburkolat felső rétegét, szükség szerint megerősítik az útalapot, új aszfaltréteget terítenek le, a kapubehajtókat szintre emelik, a csapadékvíz elvezetésére pedig nyílt árok épül majd a területen. (mti)

Luxus karaván

2018.09.13.
A Dethleffs-nél az elektromos energia kiaknázásáról. A Bürstnernél pedig azt jelenti, hogy a lakóautó egy sokkal elegánsabb és komfortosabb megjelenést kap, ami a Harmony 3 koncepcióban öltött testet. Ha a Bürstner víziója valósággá válik, a kempingezés sokkal-sokkal otthonosabbá fog válni. A Harmony 3-at úgy tervezték, hogy mindent elfelejts, amit a kemping lakóautóról eddig gondoltál. Bár ez egészen addig nem fog megtörténni, amíg be nem lépsz a járműbe – a váz egy kicsivel simább és csinosabb, mint egy átlagos kempingautó esetében, de mégiscsak egy lakóautó, nem egy aprócska otthon. Az enteriőr ugyanakkor úgy néz ki és olyan érzetet kelt, mint egy otthon. A felfüggesztett lámpák finom fényt árasztanak az eltávolítható étkezőasztalra az ajtó mellett, és a kőhatású falak egy rusztikus-sikkes megjelenést kölcsönöznek a konyhának. A konyha maga teljesen modern, indukciós főzőlap és beépített kávéfőző is tartozik hozzá. A bejárattól jobbra egy átlátszó bortartó helyezi középpontba a gyűjteményed. A nyitott belső tér tágas hatást kelt, mint egy otthoni nappali, a végében pedig egy hatalmas kanapé található. Még egy kis dohányzóasztal is van benne a még otthonosabb érzésért. Éjszaka az ágy a plafonról nyílik ki a kanapéra/dohányzóasztalra, kényelmes alvást biztosítva két fő számára. A TFT kijelző a nappali részben televízióként és digitális képkeretként is szolgál, és egy Alexa-alapú vezérlőrendszer gyors hangulatvilágítást és TV-vezérlést biztosít. A jármű hátuljában található sarok fürdőszobában egy tágas zuhanyzó lett elhelyezve. A hátulról megvilágított kabin egy kis extra színt és stílust ad a fürdéshez. A Bürstner a jövő lakóautójának csábító koncepcióját készítette el, de megvan az oka, hogy a lakóautókban általában miért nincsenek felfüggesztett lámpák és dohányzóasztalok. Valószínűleg a gyártónak van valamiféle terve arra, hogy a göröngyös utakon ne törjenek össze ezek a berendezési tárgyak – talán egy visszahúzó rendszer a lámpákhoz, az asztalt pedig a földhöz rögzítik valamiképpen. A Harmony 3 egyelőre csak egy dizájn tanulmány, de arra lehet számítani, hogy több lakás-szerű technológia és dekoráció fog a lakóautó/luxus kempingautó szegmensbe költözni, és a Bürstner elhivatottnak tűnik, hogy az elsők között legyen. (miferfiak.hu)      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója