Péntektől újra emeli az üzemanyagok árát a MOL

2018.07.04.
Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 402 forintra, a gázolajé pedig 410 forintra nő.  Az üzemanyagok ára legutóbb ma emelkedett, a benziné bruttó 7 forinttal, 399 forintra, a gázolajé pedig bruttó 5 forinttal, 407 forintra drágult literenként. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Top 100 autóipari beszállító 2018 - globális lista

2018.07.04.
A vállalatokat a forgalom alapján rangsoroltuk, vastag betűkkel jelöltük azokat a cégeket, amylek gyártanak vagy szolgáltatnak Magyarországon. Megfigyelhető az a trend, hogy egyre több a kínai nagyvállalat a listán, valamint az is, hogy a japán beszállítók jelentősen növelték a bevételeiket és egyre feljebb kerülnek a százas rangsorban. A legnagyobbat az American Axle hajtómű és hajtáslánc-gyártó ugrotta: az 57. helyől a 40. helyre lépett előre, a legnagyobb esést pedig a japán alumínium öntvénygyártó Ryobi szenvedte el, a 75. helyről a 90. helyre zuhant. Olyan nagyvállalatok estek ki a legfrissebb százas listáról, mint a német Benteler, a japán Takata, az amerikai Goodyear, a francia Michelin vagy a nálunk is gyártó norvég Kongsberg Automotive. A tíz legnagyobb beszállító összesített eredménye 315,44 milliárd dollárra nőtt 2017-ben, ami nyolc százalékos növekedést jelent 2016-hoz viszonyítva.  Top 100 autóipari beszállító a világon (2018) 1. (1., 2016-os rangsor) Bosch (cégnév) (D, német) - 47 500 (millió dollár bevétel 2017-ben az autóiparból) 2. (4.) Denso (JP, japán) - 40 782 3. (3.) Magna International (CA, kanadai) - 38 946 4. (5.) Continental (D) - 35 910 5. (2.) ZF Friedrichshafen (D) - 34 481 6. (6.) Aisin (JP) - 33 837 7. (7.) Hyundai Mobis (KR, koreai) - 24 984 8. (9.) Lear (USA, amerikai) - 20 467 9. (10.) Valeo (F) - 19 360 10. (8.) Faurecia (F, francia) - 19 170 11. (11.) Adient (USA) - 16 200 12. (13.) Yazaki (JP) - 15 754 13. (17.) Panasonic Automotive (JP) - 14 995 14. (15.) Sumitomo (JP) - 14 872 15. (16.) Mahle (D) - 14 441 16. (14.) Yanfeng (CHN, kínai) - 14 278 17. (23.) Toyota Boshoku (JP) - 13 444 18. (20.) JTEKT (JP) - 12 709 19. (18.) Thyssenkrupp (D) 12 591 20. (24.) BASF (D) - 12 157 21. (-.) Aptiv (a Delphi egyik üzletága 2017 decemberétől) (IRL, ír) - 11 824 22. (19.) Schaeffler (D) - 10 798 23. (26.) Samvardhana Motherson Group (IN, indiai) - 10 550 24. (22.) Autoliv (S, svéd) - 10 400 25. (27.) BorgWarner (USA) - 9800 26. (29.) Plastic Omnium (F) - 9596 27. (30.) Gestamp (ES, spanyol) - 9264 28. (28.) Magneti Marelli (I, olasz) - 9234 29. (21.) Calsonic Kansei (JP) - 9061 30. (25.) Hitachi (JP) - 8900 31. (37.) GKN (GB, brit) - 8751 32. (31.) Tenneco (USA) - 8023 33. (40.) Flex-N-Gate (USA) - 7551 34. (32.) Koito (JP) - 7500 35. (35.) Toyoda Gosei (JP) - 7281 36. (44.) Dana (USA) - 7209 37. (36.) Brose (D) - 7089 38. (34.) Hyundai-WIA (KR) - 7059 39. (38.) JATCO (JP) - 6991 40. (57.) American Axle & Mfg. Holdings (USA) - 6266 41. (41.) Mitsubishi Electric (JP) - 6000 42. (42.) Grupo Antolin (E) - 5692 43. (45.) Federal-Mogul (USA) - 5650 44. (47.) NSK (JP) - 5610 45. (33.) Hella (D) - 5400 46. (46.) Mando (KR) - 5175 47. (50.) Eberspaecher (D) - 4948 48. (49.) Hanon (KR) - 4939 49. (52.) NTN (JP) - 4860 50. (-) Freudenberg (D) - 4782 51. (55.) Draexlmaier (D) - 4600 52. (53.) Nemak (MX, mexikói) - 4481 53. (41.) IAC Group (L, luxemburgi) - 4400 54. (54.) Tokai Rika (JP) - 4313 55. (51.) TS Tech (JP)- 4258 56. (-) TI Fluid Systems (UK) - 4193 57. (48.) Hyundai Powertech (KR) - 3951 58. (-) Delphi Technologies (UK) - 3902 59. (56.) Hyundai Dymos (KR) - 3883 60. (58.) Nexteer (USA) - 3878 61. (61.) Webasto (D) - 3865 62. (59.) Linamar (CA) - 3812 63. (62.) Sumitomo Riko (JP) - 3750 64. (63.) Infineon (D) - 3727 65. (-) BHAP (CHN) - 3700 66. (60.) Cooper-Standard Automotive (USA) - 3618 67. (64.) NHK Spring (JP) - 3479 68. (73.) CIE Automotive (ES) - 3356 69. (65.) Visteon (USA) - 3146 70. (69.) Mitsuba (JP) - 3095 71. (71.) CITIC (CHN) - 3052 72. (68.) Martinrea International (CA) - 2936 73. (77.) Flex (SGP, szingapúri) - 2911 74. (70.) Rheinmetall Automotive (D) - 2829 75. (-) Leopold Kostal (D) - 2828 76. (76.) Novelis (USA) - 2776 77. (74.) Asahi Glass (JP) - 2775 78. (72.) Inteva Products (USA) - 2500 79. (81.) Johnson Electric (CHN) - 2336 80. (-) Wuling Industry (CHN) - 2278 81. (80.) Autoneum (CH, svájci) - 2260 82. (78.) Kautex Textron (D) - 2230 83. (86.) F-Tech (JP) - 2042 84. (79.) Bridgewater Interiors (USA) - 2010 85. (85.) Alpine (JP) - 1998 86. (83.)  Tower International (USA) - 1988 87. (84.) AB SKF (S) - 1901 88. (87.) Dow Automotive (USA) - 1839 89. (-) Johnson Controls (IRL) - 1835 90. (75.) Ryobi (JP) - 1805 91. (89.) Gentex (USA) - 1758 92. (93.) Minth Group (CHN) - 1750 93. (91.)  Piston Group (USA) - 1665 94. (90.) Pioneer (JP) - 1634 95. (-) Mann+Hummel International (D) - 1619 96. (-) Hyundai Kefico (KR) - 1553 97. (-) Preh (D) - 1460 98. (92.) Dura Automotive Systems (USA) - 1430 99. (99.) Multimatic (CA) - 1390 100. (94.) Omron (JP) - 1388 B. Cs.

Volvo: az USA után irány Oroszország

2018.07.04.
Az amerikai gyárindítást követően a Volvo vezetése oroszországi gyártásban gondolkodik. Ezt Michael Malmsten a vállalat oroszországi vezetője az Avilon-csoport új szalonnyitóján jelentette be. Az eseményen elhangzott, ennek csak az a feltétele, hogy a Volvo modellek iránti kereslet meglóduljon, erre pedig minden esély adott – vélte Malmsten, aki hangsúlyozta, hogy a kínai, svéd és belgiumi gyártás mellett a Volvo immár az Amerikai Egyesült Államokban is gyárt autót. A  sajtó kérésére a vállalatvezető elárulta, hogy nem a tavalyi hétezres és az idei nyolcezres terv az, ami gyárépítésre sarkallja majd a Volvo legfelsőbb vezetését, azt azonban nem árulta el, mennyi lenne az az értékesítési szám, aminél a döntés megszületne.  Malmsten az azonban elmondta, hogy két-három éven belül bevezetik az orosz piacon a Volvo előfizetéses rendszerét (Care by Volvo). A 370 eurós havi díjért például egy XC40-es használója kétévente új autóba ülhet - írja a jarmuipar.hu.

Már 90 ezer megrendelés érkezett a Citroën C3 Aircrossra

2018.07.04.
A 2017 végén bemutatott új C3 Aircross SUV kevesebb, mint 9 hónap alatt bizonyította létjogosultságát a kompakt SUV-ok szegmensében. Egyedi és személyre szabható megjelenésének, referenciaméretű belső terének, vetélytárs nélküli modularitásának,12 vezetéstámogató rendszerének és fejlett csatlakozási lehetőségeinek köszönhetően a Citroën C3 Aircross elsősorban a vásárlók érzelmeire hat - írja a cég kommünikéje.  A Citroën Advanced Comfort program alapelveit tükröző C3 Aircross SUV tökéletesen megfelel a jelenkor elvárásainak: utastere hívogató kényelmű, városban és hosszabb utakon egyaránt elemében van. Hill Assist Descent funkcióval is ellátott Grip Control tapadásoptimalizáló rendszerének köszönhetően egy kis kalandozástól sem riad vissza.  A piac fontos szereplőjévé vált SUV immár közel 90 000 európai vásárlót hóditott meg, ebből a mennyiségből mintegy 35 000 megrendelést Franciaországan regisztráltak. Az ügyfelek értékelik a C3 Aircross SUV sajátos felépítését, friss és optimista dizájnját, valamint személyre szabhatóságát, amelynek segítségével mindenki a saját egyéniségéhez szabhatja autója megjelenését. Az új C3 Aircross SUV vásárlóinak 30%-a a karosszériától eltérő színű tetővel, 25%-a Color Pack-kel rendelte meg autóját. Sokoldalúságának köszönhetően a C3 Aircross SUV egyaránt népszerű a fiatal családok és az idősebbek körében is.  

Gyalogost gázolt a vonat Gárdonynál - késések Észak-Balatonon

2018.07.04.
A közlemény szerint az érintett szerelvényen utazókat a katasztrófavédelem munkatársai átszállítják egy másik vonatba. Mint írták, a helyszínelés és a hatósági intézkedések ideje alatt a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhetnek a szakaszon. A torlódások miatt 30-40 perccel hosszabb menetidővel kell számolni. Mindez az észak-balatoni vonatok közlekedését is érintheti.

Tragikus mérleg: 3 halott, 65 sérült az utakon

2018.07.04.
2018. július 3-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 65 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 17 súlyos és 45 könnyű sérüléssel végződött. A keddi nap rendfőrségi mérlegéhez tartozik még, hogy a szolgálatot ellátó állomány összesen 168 személyt fogott el, közülük 42 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 217 személyt állítottak elő, köztük 111 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 112 esetben foganatosítottak. Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 4 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás v- írja a police.hu.

MiG-et, Jak-ot próbálhatnak szombaton Szolnokon

2018.07.04.
Az interaktív repülőmúzeum meglévő élményelemei - a 4D mozi, a MiG-29 szimulátor, a Jak-52, MiG-21 pilótapont - mellett kipróbálható lesz például egy Mi-24, Mi-8P és egy MiG-21-es pilótafülke is a RepTár Szolnok Nonprofit Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint. Ezenkívül lesz kutyás bemutató, drónreptetés, RC tank-bemutató, a bátrabb látogatók akár több tíz méter magasba is emelkedhetnek a darumadárral. Sokak kedvenc számítógépes játéka, az Angry Birds a háromdimenziós valóságban is megelevenedik a nap folyamán. A PlayIT képviselőivel közösen szervezett játékzóna ugyancsak különleges élményt nyújt a látogatóknak. A Katonai Emlékpark Pákozd munkatársainak jóvoltából Raptor lézerharcban, kézigránát dobó gyakorlaton, alaki kiképzésen és egy huszárságtörténeti vetélkedőn is részt vehetnek kicsik és nagyok egyaránt. A Vagon színpadon a Három bajusz gazdát keres címmel egyedi interaktív műsor, illetve a Puszirablók című könyv alapján játékos, dramatizált előadás színesíti a programot. Dolák-Saly Róbert Családi gumiszoba című műsorával lép majd fel.

Kúszik felfelé az üzemanyagok ára

2018.07.04.
Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 399 forintra, a gázolajé 407 forintra nőtt. Az üzemanyagok ára legutóbb június 13-án változott, akkor a benziné bruttó 2 forinttal, 392 forintra csökkent, a gázolajé pedig bruttó 3 forinttal, 402 forintra literenként. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

A jövő autója összetettebb, mint gondolnánk

2018.07.03.
Az 525 résztvevő és 19 kiállító részvételével zajló eseményen az öt fő felszólaló nagyon hamar arra a közös álláspontra jutott, hogy a jövő karosszériájának szerepe - az elektromos hajtással, az automata vezetéssel, valamint a vezetéstámogató rendszerekkel párosítva – egyre inkább jelentősebb lesz. Hiszen összességében, nemcsak gyors és sportos vezetést, hanem kényelmes és biztonságos utazást is tudnia kell garantálni a felépítménynek – miközben a beltartalom, a hajtómű, az utastér elrendezése, számos új rendszer helyigénye változik meg. A tény, hogy a Porsche és az Audi nemrég komoly párhuzamot vont a vezetéstámogató rendszerek és a karosszéria között, rávilágít arra, hogy utóbbi nagyon fontos szereppel bír a modelleknél. Ez főleg a vezetési dinamika területén igaz, hiszen összességében ebből merít élményeket a vásárló. Fotó: audi-mediacenter.com „Brutálisan összetett” Az audis Thomas Müller megosztotta felvetéseit a jövő karosszériájával kapcsolatban OEM-szempontból, 2025-ig. Stratégiai fontosságú összetevőként kell rátekinteni vagy csak mint egy hétköznapi termékre? A mechatronika, a szoftveres funkciók és az elektrifikáció határozta meg a karosszéria fejlődését az elmúlt hét évben. Elmondta: „Az elkövetkezendő hét évben nem szabad csak a technológiát figyelembe venni, a piaci sikert nem a termék minőségében fogják mérni a jövőben.” A megoldások és a funkciók sokkal fontosabbá válnak. „Az automata vezetés brutálisan összetett, amelyhez a felelősségvállalás sokkal szélesebb körben tartozik” – tette hozzá Müller. Az Audi számára a „prémium” azt jelenti, hogy a lehetséges felső 10%-ának elérése mellett élvezetes autózást nyújtson. Az egyik téma az automata vezetés, a másik mérlegelendő dolog pedig a kényelem. „Mi haszna az egésznek, ha két perc múlva meg kell állítanom az autót, mert rosszul vagyok?” A karosszéria fejlesztése képezi alapját a jövő kiváló terméktulajdonságainak. Fotó: audi-mediacenter.com A váz, ami minden területet összeköt Holger Klein, a ZF munkatársa, arról beszélt, hogy egyre jobb lavírozási és egyensúlyi képességek birtokában kell lenniük az Audi beszállító partnereként. A termékportfólió egyre csak szélesebb, miközben az ügyfeleket bizalommal kell kezelni. A munka során a zéró baleseti és halálozási ráta továbbra is a figyelem középpontjában áll; sokkal előbb valósággá válik ez az egész, mint ahogy gondoljuk. A ZF egyéni területeit - mint például a kormányzás, a fékezés, az elektromos hajtás, a vezetéstámogató rendszerek és az utasbiztonság - egy átalakítási feladatban kell összefogni: a köztük lévő kapcsolatnak erősebbnek kell lenni, hogy a rendszerszintű szakértelem is meglegyen az összetevőkbeli tudás mellett. Ez nem lehetséges csak saját erőforrások révén, mondta Klein. Olyan partnerekkel kell összeállni, mint például az Ibeo. A karosszéria ezután mindenféle terület összefogó elem lesz. „Egyrészről látjuk az igényt a független hajtás iránt, ugyanakkor még mindig meghatározó a sportos, manuális vezetési stílus. A vezetési dinamikának még mindig megvan a maga helye. Mi innen jövünk, és itt is akarunk megmaradni” – tette hozzá Klein. Megosztó változások Az Atreus-tól Stefan Randak kiemelte a megosztó változásokat az autóipar területén általános vonatkozásban. Míg a Tesla nyomás alatt tartja a gyári beszállítókat, addig olyan új szereplők bukkannak fel és törnek előre, mint a kínai Saic. Éppen ezért az autóipar radikális átalakulások elé néz. Európa csupán csak a harmadik az elektromos mobilitás terén Kína és az USA mögött. Ez kockázatot rejt. Egy 10 százalékos eladási visszaesés egy gyári beszállítónak komoly pénzforgalmi problémákat okozna a bankokkal szemben. Éppen ezért Randak szerint három fontos dolgot kell tenni: forgatókönyvet és ennek végrehajtását kell kidolgozni, ígéretes területek felé kell nyitni a termékfelhozatal terén, valamint fő fejlesztésekre kell összpontosítani a forrásokat. A thyssenkrupp steer-by-wire kormányát próbáltuk a zsámbéki tesztpályán A kormányérzet még mindig fontos Roland Greul, a Robert Bosch Automotive Steering munkatársa, az első felszólaló az 1999-es steering.tech konferencián, vizsgálta a mechanikus kapcsolat nélküli kormányzást, mint megoldást az önvezető technológia világában. Ez egyfajta szabadságot ad a beltér alakításában. „Nem szükséges többé kormányoszlopnak befutnia a tűzfalon keresztül az utastérbe” – mondta Greul. A kormányérzet ugyanakkor továbbra is fontos marad a jövő autóiban, hiszen a 3-as és a 4-es önvezetési képességekkel rendelkező járművekben be kell avatkoznia a vezetőnek. Vagyis hiába szabhatók testre széles körben a beszállítók a kormánykerék és a kerekek közötti mechanikus kapcsolatot nélkülöző termékei, valamilyen mértékű ellenállásra szükség van, hogy a vezető visszajelzést kapjon az útról és a kerekektől. A jelenlegi építőkészlet egyébként teljes egészében képes lefedni a mostani és a jövőbeli járművek teljes platformját. Fotó: audi-mediacenter.com Kételkedés a technikában Végezetül pedig, az ötödik felszólalóként Bernhard Schick, a Kempten University professzora üzent a mérnököknek, hogy gondoljanak többet a fogyasztókra. A felhasználói élmény és a kipróbálás egyre inkább fontos lesz, hiszen a fejlesztők által kínált megoldás nem mindig a legmegfelelőbb egy átlagos ember számára. Példaként a Sávtartó Asszisztenst hozta fel részleteibe menően. Az első tanulmányt 70 ember vizsgálata alapján készítették el. „Úgy találtuk, a célszemélyek stressz-faktora továbbra is magas maradt annak ellenére, hogy a rendszer tökéletesen működött” – mondta Schick. Nagyon stresszesnek érezték magukat, a sávtartó rendszerbe vetett bizalom gyorsan lecsökkent. A második tanulmányban három Sávtartó Asszisztenssel szerelt autót vizsgáltak. A résztvevők megítélése alapján a rendszerek kiforrottságát valahova 40-58% közé lőtték be. Ez igen gyenge eredmény, amikor egy új autó technológiai fejlesztésére a teljes költségkeret 70%-át fordítják. A müncheni székhelyű chassis.tech plus szimpóziumot immáron a kilencedik alkalommal tartották meg 2018-ban. A résztvevők 20%-a érkezett Németországon kívülről, nevezetesen főleg Svájcból és Ausztriából, amelyekből többen nemzetközi meghívottak voltak. Jövőre is izgalmas lesz a konferencia, hiszen jubileumi, 10. alkalommal rendezik majd meg, emellett a chassis.tech 20 éves fennállását ünneplik.  

Modern megjelenésű a Volkswagen T-Cross nevű városi crossovere

2018.07.03.
  A Volkswagen háza táján most több ilyen projekt is folyamatban van, hiszen azt követően, hogy bemutatkozott az SUV-k között méretét tekintve kispályásnak számító T-Roc, hamarosan érkezik a T-Cross is, amely méretügyileg az előbb említett crossovert is alulmúlja. A T-Cross tanulmány két évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, és már akkor biztosra lehetett venni, hogy sorozatgyártott változat is készül majd belőle. Az idő eljött, az autógyártó szerint pedig egy maximális rugalmasságot kínáló járművel lesz dolgunk, ami alighanem arra utal, hogy kis mérete ellenére a praktikusság fogalma sem ismeretlen számára. Ha már méret, a T-Cross 4107 mm hosszú lesz, odabent pedig négy főnek kínál majd kényelmes utazási lehetőséget. Bár mindez izgalmasan hangzik, a T-Cross esetében alighanem a külső megjelenés lesz az, ami elsőre elnyeri majd a szíveket, ugyanis a városi crossover magas, izmos, impozáns kialakítást kapott, amiben a kiszélesített kerékívek és a jellegzetes küszöbök is nagy szerepet játszanak. A most közzétett fotónak köszönhetően immár a hátsó lámpákra is lehet némi rálátásunk, csalódnunk pedig itt sem kell, hiszen  annak ellenére, hogy jól felismerhető Volkswagen stílusjegyekkel operáltak, sikerült belevinni némi egyediséget is. Ami magát a hajtásláncot illeti, túl sok információval nem szolgálhatunk, hiszen per pillanat csak annyi biztos, hogy az autó a már jól ismert MQB platformra épül, fedélzetén pedig a Front Assist nevű környezeti forgalmat monitorozó és a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is jelen lesz.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója