Két sztrádát is elveszítettünk – van, ahol 10 kilométeres már a dugó

2025.05.08.
Az M1-es autópályán, Budapest felé, a korábban kiépített terelésnél, Biatorbágy térségében, a 19-es km-nél az erős forgalom miatt 1-2 km-es a torlódás. Ugyanebben az irányban, de kicsit távolabb, a 25-ös km-nél két személyautó ütközött össze, a belső sávot lezárták, itt is lassulásra kell készülni. Távolabb, az ellenkező irányban, Hegyeshalom felé, Tatabánya térségében, a 61-es km-nél burkolatjavítás miatt a külső sávot lezárták, 3-4 km-en torlódik a forgalom.  Az M5-ös autópályán, a Röszke felé vezető oldalon, Inárcs térségében, a 38-as km-nél egy kamionba rohant egy kisteherautó, az autópálya érintett oldalát lezárták. Kicsit távolabb, de ugyanebben az irányban, Örkény térségében, a 49-es és az 56-os km között új terelést építenek ki. 16.00-ig váltakozó sávlezárás mellett dolgoznak. Több, mint 10 km-es torlódás alakult ki, a plusz menetidő 1-1,5 óra. Aki teheti Ócsa és Örkény között az 5-ös főúton kerüljön. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Először ment el a BYD a szegedi egyetem állásbörzéjére

2025.05.08.
Összességében az idei volt a sorban 49. állásbörze – ősszel is rendre jelentkezik –, a Dél-Alföld legnagyobb karriereseményeként számon tartott SZTE Karriernapokon a Szegedi Tudományegyetem hallgatói első kézből ismerhették meg a régió vezető munkaadóit. A rendezvényen több mint 60 kiállító várta az érdeklődőket, állást vagy gyakornoki helyeket kínálva. Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes az esemény megnyitóján elmondta, az egyetem értékrendjével és küldetésével összhangban áll, hogy támogassa azokat az álláskeresőket, akik kiváló hazai és nemzetközi vállalatoknál építenének karriert. – Arra törekszünk, hogy képzéseink minél inkább gyakorlatorientáltak legyenek, és olyan friss diplomásokat bocsássunk ki, akik rugalmasan tudnak alkalmazkodni a munkaerőpiaci feltételekhez – hangsúlyozta a rektorhelyettes. Gellén Klára arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szegedi Tudományegyetem kiváló kutatóműhely, az elért eredményeket pedig beépítik a mindennapi életbe. Nem csupán az oktatásba, hanem a partnerekkel létrehozott kapcsolatrendszerbe is. – Éppen ezért nagyon fontos a Rheinmetall és a BYD Szegedre érkezése, hiszen ott is tudjuk kamatoztatni ezeket az eredményeket, és a cégek is számítanak arra, hogy a jövőben az SZTE-n végzett fiatalokat foglalkoztassák – fogalmazott. A két kiemelt cég közül a Rheinmetall éppen nem vett rész az egyetemi rendezvényen, ott volt viszont nem sokkal korábban az Árkádban, ahol a helyi napilap, jelentkezett a Délmagyarország Állásbörze és Felnőttképzési EXPO című eseményével. A BYD először állított standot a legnagyobb szegedi állásbörzén, korábban azonban már két alkalommal is ott volt az SZTE Mérnöki Karának rendezvényén, először a Londoni körúton, majd a Mars téren. Ugyanakkor a város, illetve a megye több középiskolájában is bemutatkozott már a Szegeden elektromos autógyárat építő BYD. Érdeklődőben az állásbörzén sem volt hiány, ottjártunkkor, szinte folyamatosan „foglalt” volt a kínai fiatalember és két magyar kolléganője – utóbbiak sem igen szólaltak meg magyarul. Összességében sem volt igazán túlsúlyban a magyar nyelv az állásbörzén, köszönhetően az egyetemen tanuló sok külföldi diáknak, valamint a megjelenő nagy nemzetközi cégeknek. Utóbbiak sorába tartozik a már bő öt éve Szegeden dolgozó Lufthansa System. Rendre nagyon szép standdal jelentkeznek az állásbörzén és növekedésükre jellemző, hogy az év közepén már a harmadik irodájukba költöznek Szegeden. – Amikor kinőttük az első, belvárosi irodánkat és egy kicsit kijjebb, a Bocskay utcába költöztünk 2023 nyarán, tudtuk, hogy ez még nem végleges megoldás – mondta portálunknak Fritz Zsombor. A Lufthansa System Hungaria site managere hozzátette, a KÉSZ Építő Zrt. ultramodern, fenntartható Tilia irodaházába költöznek június végén. Ezt véglegesnek szánják és a jövőbe is tudnak nézni azáltal, hogy fel tudnak készülni az új munkaerő fogadására. Amikor bő öt éve Szegedre érkeztek, lasszóval kellett fogni az informatikusokat, nem is indultak túl könnyen, de ma már 80-an vannak. – Nem keresik már annyian az informatikusokat, mint a szegedi irodanyitás idején, de lehet, hogy a mostani csak egy hullám, átmeneti gyengébb időszak – mondta Fritz Zsombor. Ez valamelyest egybecseng azzal, amit a közelmúltban a mesterséges intelligencia térnyerése kapcsán egyre többet hallhatunk. Hosszú évek óta állandó szereplője az SZTE állásbörzéinek a Mercedes-Benz kecskeméti gyára. Voltak már nagyon alapterületen, a mostaninál sokkal erőteljesebb erőbedobással, például a főbejárat előtt parkoló magyar gyártású Mercedes modellel, de már más a módi. A készséges munkatársak egy tablettel a kezükben válaszoltak minden kérdésre a tetszetős és modern standon, mintha egy mai modern ügyfélszolgálatra toppantunk volna be. Az utóbbi években rendszeres résztvevője az SZTE állásbörzéinek a gyulai székhelyű Airbus Helikopters Magyarország Kft. Békés vármegyei gyárukban precíziós fémalkatrészeket készítenek az Airbus helikopter termékcsalád dinamikus rendszereihez. Egyebek között termeléstervezőket, CNC programozókat és szerszámtervező mérnököket keresnek, de mérnökség gyakornoki állást is hirdetnek nappali tagozatos hallgatóknak. Utóbbihoz aktív angol nyelvtudást és precíz, megbízható munkavégzést kérnek, heti 2-3 napos elfoglaltságot kínálva. Miután 2022 végén autóipari mérnökirodát nyitott Szegeden a Thyssenkrupp Automotive üzletága, ugyancsak állandó kiállítója lett a nagy tavaszi és őszi állásbörzéknek. A napfény városa ezzel a legmodernebb elektromechanikus kormányrendszerek fejlesztésének egyik nemzetközileg is kiemelkedő helyszínévé vált. Autóipari high-end hardver- és szoftverfejlesztést végeznek a világ legnagyobb autómárkáinak, a szegedi mérnökcsapat szoros együttműködésben dolgozik a budapesti és a veszprémi központokkal. „Kormányozd te az autóipar jövőjét” felkiáltással kerestek mérnököket és informatikusokat az SZTE Tavaszi állásbörzéjén, standjukon nyereményért kézügyességüket – kormányzóképességüket – is próbára tehették a bátrabb érdeklődők. Egyebek között szoftver- és hardverfejlesztő mérnököt, kiberbiztonsági szakértőt, rendszertervező mérnököt keresnek, de szívesen látják a Fullstack Java fejlesztőket és az IT Helpdesk gyakornokokat is. Éppen az állásbörze napján ünnepelte a múltba nézve a trolibusz-közlekedés megindulásának évfordulóját a városban a Szegedi Közlekedési Társaság, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs központban felállított standjukon viszont előre néztek. Munkatársaiktól az érdeklődők kérdezhettek a helyi közösségi közlekedés működtetésének műszaki, forgalmi és forgalomirányítási kulisszatitkairól. És persze megtudhatták, hogy a társaság milyen ajánlatokkal várja a tanulókat, a kezdő diplomásokat, a pályát módosítani szándékozókat. Volt néhány nagy hiányzó is az idei tavaszi állásbörzén, kihagyta az eseményt Linamar, pedig a cég a szomszédos megyében dolgozik és „emberemlékezet óta” állandó részvevőnek számított. Korábban nagy standdal és három egységgel is képviseltette magát a Continental, ebből a két járműiparhoz köthető láb, a makói Contitech és az Automative idén hiányzott. Csak a járműiparhoz nehezen köthető, mélytengeri fúrótömlők gyárásásról és a sikeres családi futófesztiválok szervezőjeként ismert szegedi gyár volt ott az állásbörzén. Nulladik hét Az SZTE Karrier Iroda a börzét megelőző napokban, április 24. és 29. között felkészítő programok sorával várta az álláskeresőket: tanácsadások, interjúszimulációk, CV- és stíluskommunikációs tréningek, valamint angol nyelvű workshopok segítették a hallgatókat. A rendezvény napján pedig egész napos előadássorozat színesítette a programot. A résztvevők olyan témákban hallgathattak hasznos tanácsokat, mint a változásokhoz való alkalmazkodás, a bértárgyalás mestersége, vagy épp a külföldi karrierlehetőségek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újabb érzékszervünkre akar hatni a BMW

2025.05.08.
„A két új BMW parfüm a márka által fémjelzett hamisítatlan élmény új dimenziójába vezet el. Mindkét illat magával ragadó, hívogató és kifejező – éppúgy, mint maga a BMW márka. Egész napos társakként olyan különleges perspektívát kínálnak, amellyel ügyfeleink azonosulni tudnak, és ez még tovább erősíti a BMW iránti érzelmi kötődést” – fogalmazott Stefan Karch, a BMW Lifestyle & Licensing vezetője. „Az AMBERNESS és a BERGAMOOD parfümök kifejlesztése izgalmas kihívás volt. A BMW az autóipar úttörője és iránymutatója, a Mavive pedig az illatszeripar kereteinek újraalkotója. E két márka együttműködéséből két merőben új illat és egy páratlan aromaélmény született” – mondta Marco Vidal, a Mavive S.p.A. vezérigazgatója. Friss és élénkítő, érzéki és nyugodt, vagy e kettő kombinációja Az új BMW parfümök szándékosan lépik át a genderhatárokat és mindenkit egyformán gyönyörű illattal ruháznak fel. Mindkét parfüm önálló illatként funkcionál, kombinálva és/vagy különböző koncentrációkban alkalmazva azonban egészen különleges, magával ragadó aromaélményeket ígérnek. A Mavive a legmagasabb minőségű összetevőkön túlmutatva alkot örömteli élményt és egész napos társat, az illat- és aromaanyagokra szakosodott dsm-firmenich által kifejlesztett EmotiWaves használatával. E technológia a legmodernebb, szabadalmaztatott és hitelesített idegtudományi eredményeket veszi alapul, természetes összetevőket alkalmazva az érzelmek felerősítésére és befolyásolására. Az AMBERNESS olyan érzéki élményt kínál, amely a nyugalmat és a szépség élményét egyesíti. A francia szegfűbors és a guatemalai kardamom természetes harmóniát alkot, olasz bergamottal és egyiptomi gerániummal fűszerezve. Az egyedülálló illat ellenállhatatlan varázsáról a madagaszkári vanília, az indonéz pacsuli és a haiti vetiver gondoskodik. A BERGAMOOD friss és élénkítő hatású. Legfőbb hangsúlyt az olasz bergamot és a mandarin illatpárosa élvez, rózsaszín borssal gazdagítva. A levendula és a petitgrain hosszan tartó élményt biztosít, az ámbrafa és a pézsma pedig teljessé és élénkké teszi az illatot. Az AMBERNESS és a BERGAMOOD parfümök üvegét minimalista stílusban tervezték meg a készítők. A henger alakba öntött átlátszó üveg a BMW müncheni székházának formáját idézi, a fekete kupakot pedig a BMW dombornyomott logója díszíti. A kupak lekerekített pereme és fémbevonatú felülete kiváltképp kifinomult megoldás. A fehér hátterű címke eközben egyszerre merész és elegáns. A BMW elkötelezett a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény céljai mellett és partnereivel szemben a legutolsó részletekig szigorú elvárásokat támaszt. Ezek alól az új illatok sem képeznek kivételt. A két új BMW parfüm így a legmagasabb minőségi és fenntarthatósági szabványoknak is maradéktalanul megfelel, miközben kizárólag természetes, fenntartható összetevőket tartalmaznak. Még a termék prémium minőségű doboza is FSC-igazolt papírból készül. A Mavive már több mint 120 éve alkotja újra az illatszeripar kereteit Az új illatok az olasz Vidal család tulajdonában virágzó és immár több mint 120 éve alkotó Mavive illatszermanufaktúrával szoros együttműködésben születtek meg. A Mavive ma a világ több mint 90 országában van jelen. A két új BMW parfümöt Frank Voelkl és Alexandra Monet világhírű parfümkészítők alkották meg. Az AMBERNESS és a BERGAMOOD parfümök az egyes parfümériákban, a BMW Lifestyle webshopjában (https://lifestyle.bmw.com) és a kiválasztott BMW márkakereskedésekben érhetők el, 62 euró (50 ml) és 85 euró (100 ml) árakon.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Visszatér a Dakar-ralihoz a legenda, nem is akármilyen autóval

2025.05.08.
A motorkerékpárral hatszor, négykeréken pedig nyolcszor Dakar-győztes, jövőre 60 esztendős Peterhansel az idei sivatagi száguldáson nem vett részt, miután az Audi visszalépett a részvételtől. A francia versenyzőnek pályafutása 36. Dakarja lesz a 2026-os viadal, amelyen utoljára 2021-ben, a Minivel diadalmaskodott. A "Mr. Dakar"-nak is becézett Peterhansel 1991 és 1998 között motorkerékpárral vett részt a Dakaron, 1999-től pedig az autós mezőnynek volt a tagja. "Nagyon várom ezt az új kihívást, és remélem, hogy közösen dobogóra tudjuk juttatni a Defendert" - nyilatkozta közleményben a rutinos versenyző a marokkói sivatagban lebonyolított teszt után. A Defender csapat azt is bejelentette már, hogy a csapat második autóját a litván Rokas Baciuska vezeti majd, a harmadik jármű sofőrjét, valamint a navigátorok személyét pedig később hozzák nyilvánosságra. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Frontálisan egy kombájnba! Frissítve: ketten meghaltak

2025.05.08.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Frontálisan ütközött egy kombájn és egy személyautó a 4613-as út 19-es kilométerénél, Kőröstetétlen külterületén. A kocsi a baleset következtében az árokba borult. A személygépjárműbe hárman utaztak, egyiküket a ceglédi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A rendőrség közlése szerint az autót egy 53 éves férfi vezette, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, két utasa a helyszínen meghalt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Hatótáv-növelés ZF módra

2025.05.08.
Szerző: Heimer György Mint ahogy a cég sajtóanyagából (newspressuk.com/releases/public-view/single-release/113296) kitűnik, e technika iránt várható nagy keresletet több tényező magyarázza. Ezek egyik legfontosabbika, hogy bár ma a teljesen elektromos személyautókkal – egy töltéssel – már 500 kilométer körüli utat lehet megtenni, mégis sok autóst riaszt a „hatótáv-para”, s inkább lemondanak a villanyosok vásárlásáról.  Ez különösen igaz olyan régiók esetében, ahol foghíjas a töltőhálózat, és így az eRE (elctric range extender – elektromos hatótáv-növelő) főként a drága nagyakkus e-autók vagy a plug in hibridek versenyképes alternatívájaként jöhet szóba – mondta Otmar Scharrer, a ZF e-fejlesztési ügyekben illetés alelnöke. Az újgenerációs ZF rendszerben egy kiegészítő benzines segédmotor generátoron át táplálja a lemerült akkumulátorokat, a teljesítménytől függően kétféle kivitelben, aminek eredményeként a hatótáv 700-1000 kilométer közé emelkedhet.  A range extender valójában nem új ötlet, korábban a GM/Opel a Volt és az Ampera típusban, a BMW pedig az i3 kisautójában alkalmazott hatótáv-növelő egységet. A ZF legutóbb a London Taxi e-autóit szerelte fel a maga továbbfejlesztett gyártmányaival, s a piaci fejlemények azt jelzik, hogy a világ legnagyobb e-autó piacán, Kínában nagy kereslet mutatkozik az úgynevezett erev típusok (extended-range electric vehicle) iránt. Ott csupán tavaly 16 ilyen új modell debütált, s a Volkswagen is arra számít, hogy új platformokon a hatótáv-növelővel szerelt modelljei hozzájárulnak majd hanyatló kínai forgalmának megfordításához.  
Címkék: 

A kordé megelőzte a szamarat: Németországban túl sok az e-töltőállomás

2025.05.07.
Fotó: EnBW honlapja Az elektromobilitás előnyeiről és hátrányairól szóló számos vita az elektromos autók töltési lehetőségei körül forog. Ha hinni lehet a politikusoknak és a helyieknek, akkor a németországi töltési infrastruktúrát gyorsan bővíteni kell. Az Automobilwoche és az Elvah adatszolgáltató együttműködésében készült új elemzés azonban más következtetésre utal. A tanulmány szerint több ezer nyilvános töltőállomás kihasználatlan vagy minimális kapacitással működik. Ez összhangban van azokkal az információkkal, amelyekről két évvel ezelőtt az auto motor und sport magazinban beszámoltak – bár az akkoriban telepített töltőinfrastruktúra, amely mintegy 101 000 nyilvános töltőponttal rendelkezett, jóval kisebb volt, mint manapság. Tíz elektromos autó töltőpontonként A Szövetségi Hálózati Ügynökség töltőállomás-nyilvántartása szerint 2025. február 1-jén összesen 161 686 nyilvános töltőpont volt Németországban. Ezek 125 408 standard és 36 278 gyors töltőpontra oszlanak. A nyilvános töltőállomások (azaz olyan helyek, ahol töltőpontok vannak telepítve) száma egyidejűleg körülbelül 88 100 volt. Ezenkívül több mint egymillió magán- és kereskedelmi töltőpont található Németországban, bár ezek nem nyilvánosan hozzáférhetők. Ezzel szemben 2025 januárjában körülbelül 1,65 millió regisztrált akkumulátoros elektromos jármű (BEV) volt Németországban. Ez nagyjából azt jelenti, hogy jelenleg körülbelül tíz elektromos autó osztozik egy nyilvános töltőállomáson, nem számítva az otthoni fali töltőket vagy a vállalatoknál található töltőpontokat. Az EnBW honlapja szerint 800 ezer töltési ponttal rendelkeznek. Ez arra utal, hogy elvileg nincs hiány a töltési lehetőségekből. Az Elvah Automobilwoche magazinnak készített elemzése szerint a nagy teljesítményű töltőállomások (HPC) közel negyede átlagosan csak egy és öt százalék közötti kihasználtsági arányt ért el. Ezenkívül ezen HPC töltőállomások több mint negyedét egyáltalán nem használták, bár ennek oka technikai okok is lehetnek (hibák, javítják, építési munkálatok). Hasonló a kép a hagyományos, legfeljebb 130 kW-os DC töltőállomások és a AC töltőállomások esetében: A DC töltők körülbelül 26 százaléka és a AC töltők 22 százaléka maradt kihasználatlanul a vizsgált időszakban. Ez az alacsony kihasználtsági arány jelentős gazdasági következményekkel jár az üzemeltetők számára. A HPC gyorstöltő állomások építése hatszámjegyű beruházásokat igényel, míg a töltési alkalmankénti bevétel átlagosan mindössze 20-25 euró. Ezért sok helyszín nem nyereséges, ami nyomást gyakorol számos szolgáltató üzleti modelljére. Az Automobilwoche szerint az iparági szakértők, mint például Sören Ziems (Elvah) és Jeroen van Tilburg (Ionity), a töltőinfrastruktúra túlkínálatában látják a fő okot. Az elektromos autók iránti kereslet 2024-ben elmaradt a várakozásoktól, miközben a nyilvános töltőpontok száma továbbra is jelentősen nőtt. Ezért már nem lehet töltőállomások hiányáról beszélni – épp ellenkezőleg, jelenleg túlkínálat van. Ziems szerint a „nagyon jó kihasználtság” csak 30 százalékos, de a közelmúltban a HPC töltőállomásoknak csak körülbelül egy százaléka érte el ezt a szintet. Németországban átlagosan csak hat-hét százalékos volt a kihasználtság. Ennek a fejleménynek az eredménye egy előre látható piaci konszolidáció. Míg Európában még mindig körülbelül 1000 töltőinfrastruktúra-szolgáltató működik, Németországban a három legnagyobb szolgáltató – az EnBW, az Aral Pulse és az Ionity – már a gyorstöltési folyamatok több mint felét ellenőrzi. Az EnBW egyértelmű piacvezető, több mint 30 százalékos piaci részesedéssel. A szakértők azt jósolják, hogy a piac továbbra is néhány nagy szolgáltató és néhány regionális specialista között fog koncentrálódni. Sok kisebb üzemeltető valószínűleg nem lesz képes túlélni a gazdasági nyomás miatt. Rugalmas árak a jobb kihasználtságért A kiegyensúlyozatlan kihasználtság másik oka a jelenlegi árképzési modellben rejlik. A benzinkutakkal ellentétben a legtöbb töltőállomás fix, egységes árakkal rendelkezik, függetlenül a helyszíntől vagy a napszaktól. Ez azt eredményezi, hogy a sofőröknek nincs ösztönzőjük arra, hogy a távolabbi vagy ritkábban használt töltőállomásokat használják. Az eredmény az, hogy a központi töltőállomások túlterheltek, míg sok mást alig használnak. A szakértők ezért rugalmas, keresletorientált árképzést sürgetnek a kihasználtság jobb elosztása és a további bővítés pontosabb kezelése érdekében. Összefoglalva: Németországban jelenleg túlkínálat van a nyilvános töltőinfrastruktúrából, amely nem tart lépést a tényleges kereslettel. Sok töltőállomás kihasználtsága olyan alacsony, hogy számos üzemeltető pénzügyi nehézségekkel küzd. A piac konszolidációval néz szembe, és valószínűleg néhány nagy szolgáltató fog érvényesülni. A kereslet jobb elosztása rugalmas árképzési modelleken keresztül növelheti a kihasználtságot, és hatékonyabbá teheti a további bővítést.  

Ezzel a fejlesztéssel próbálja menteni F1-es szezonját a Ferrari

2025.05.07.
Eddig sem úgy alakult a Ferrari éve, ahogyan azt a tavalyi erős lezárás után remélte, ám a hétvégi Miami Nagydíjon a csapat elérte az eddigi mélypontot. Lewis Hamilton egy szerencsés taktikai húzással ugyan megszerezte a harmadik helyet a szombati sprintfutamon, de a nagyobb téttel bíró szombati időmérőn és vasárnapi versenyen, nemhogy az élmezőny közelében nem voltak, de a Williams is túl nagy falatnak bizonyult számukra. Azt már megszokhattuk idén, hogy a csapatfőnök Frédéric Vasseur ki nem aknázott potenciálról beszél, és állítja, többre, jobbra is képesek annál, mint amit produkálnak. A vasárnapi verseny után most a két versenyző is érdekes utalásokat tett. Charles Leclerc kijelentette, teljes meggyőződéssel tudják, hogy mi jelenti a problémát az autójukon, és csak a megoldást nem találták még meg; Lewis Hamilton pedig azt mondta, hogy Kína óta visszatartja őket valami, amit ha eltüntetnek az útból, végre többet is ki fognak tudni hozni az autójukból. Charles Leclerc száguld Arról már sok szó esett, hogy a Ferrarinak vannak gondjai a hasmagassággal: Kínában Hamiltont a padlólemez túlzott kopása miatt zárták ki, azóta kénytelenek óvatosabban beállítani az autót. A probléma azonban nem pusztán aerodinamikai jellegű, a hátsó felfüggesztésük kialakítása is megköti a kezüket: az autó hátulját nem hangolhatják olyan merevre, mint szeretnék, mert az idei évre áttervezett, kompaktabbá tett váltó nem bírná a strapát, és nem ereszthetik le úgy az autó hasát hátul, mert félő, hogy ismét szabálytalanra kopik a lemezük. Az olasz Autoracer beszámolója szerint a Ferrari most egy újratervezett hátsó felfüggesztésen dolgozik, amivel mindkét problémát megoldaná. Ez a következő versenyeken érkező nagyobb fejlesztési csomag kiegészítése lehet, ám hogy pontosan mikor érkezhet az autóra, az még homályos. A szaklap kiemelte: a Ferrari a tavalyi sikeres év után szükségét érezte a komoly irányváltásnak az autójával, hogy nagyobb fejlesztési potenciálra tegyen szert. Fókuszpontjukba az első felfüggesztés került. Közben a hátsót is átalakították, ám ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szimulációk nem mutatták jelét a problémáknak, csak a megoldás előnyeit. Loic Serra technikai igazgató vezetésével most ezt próbálják korrigálni. Lewis Hamilton és Charles Leclerc. Fotók: hirado.hu/XPB Mindez máris értelmet ad Hamilton vasárnapi szavainak: „Valami visszatart minket jelenleg. A potenciál ott van, de nem tudjuk használni. Amíg nem lesz megoldásunk erre, addig itt tartunk.” A Ferrarinak nincs sok ideje. A 2026-os fejlesztésre való átállás időpontja egyre közeledik. Most még tudnak irányt váltani, ám ha egy pontig nem jön a várt előrelépés, talán már nem lesz újabb lövésük „Imolában és Monacóban is érkeznek kisebb fejlesztések. Szeretnénk kiaknázni a potenciált. Főleg azon múlik, hogy össze tudunk-e mindent hozni, és ki tudjuk-e hozni a legjobbat az autóból. A következő versenyeken erre összpontosítunk” – nyilatkozta Vasseur a miami verseny után.  
Címkék: 

Harlequin témájú raliautóval ünnepli a Polo 50. évfordulóját a Volkswagen

2025.05.07.
Kevés ismertebb autó van a Volkswagen Polónál. Talán éppen a Golf. A lényeg, hogy a német gyártó kisautóját nem kell bemutatni az európai közönségnek. Nos, ez a modell idén lett 50 éves. Ezt megünneplendő, a gyártó felöltöztette WRX (World Rally eXperimental) vagy WRC (World Rally Car) versenygyőztes raliautóját az egyik legismertebb színbe, amit Volkswagen valaha viselt: az összesbe. A Harlequin a kilencvenes években mutatkozott be az akkori hármas Polón, és lényege, hogy az autó különböző elemei más-más színeket kaptak. Manapság divat lett ebből az ötletből, több autót is lehet látni az utakon ebben a bohóc, vagy foltvarrásos öltözetben. A Polo R WRX új külsőjét az angliai Bicester Scramble eseményen mutatták be és az eredeti Harlequin színek mindegyike megtalálható rajta: "Changall Blue" (kék), "Flash Red" (piros), "Ginster Yellow" (sárga) és "Pistachio" (zöld). A Volkswagen azt is elmondta, hogy több eseményen is ebben az öltözetben fognak rajthoz állítani Polókat. A Harlequin még 1995-ben debütált és az ötlet mögött egyszerű gondolat állt: be akarták mutatni a Polo modularitását. Ha esetleg valami miatt elveszítenéd a jobb első ajtódat, vagy a hátsó lökhárítód, cseppet sem fog zavarni, ha esetleg csak egy másik színű elemmel tudod pótolni, mivel az autó így is magával ragadó marad. A Harlequin 4 színével tiszteleg a modell félévszázados múltja előtt. Amikor a Volkswagen először bemutta a koncepcióautót, az emberek csalódtak, amikor megtudták, hogy nem lehet majd így kapni modellt a szalonban. Emiatt közkívánatra 1000 példányt gyártott a Volskwagen a bohócmintás autóból és a trend mára kultusszá vált és később a hármas Golf esetében is használták a marketingfogást. 50 év. Képek forrása: Volkswagen

Ma 75 éve kezdte meg működését Ferihegy - fotók, fekete-fehér videó

2025.05.07.
A ma Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérként ismert budapesti légikikötő immár hetvenötödik éve működik Magyarország légi kapujaként: Ferihegy megnyitására 1950. május 7-én került sor. A tradicionális elnevezést a Vecsés és Rákoshegy közötti, 650 hold nagyságú földterületet egykor birtokló Mayerffy Ferencről (1776–1845), a kor egyik leghíresebb szőlészéről kapta. A légikikötőt 2011 tavaszán Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója tiszteletére keresztelték át Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, elhagyva a Ferihegyet, ám a szakmában és a köznyelvben ma is él a régi elnevezés. Ferihegy területét már 1938-ban kijelölte a főváros kettős használatú, polgári-katonai repülőtér céljaira, az építkezés 1942-ben kezdődött, de a II. világháború közbeszólt, és a bombázások miatt súlyos károkat szenvedett létesítmények (többek közt a már részben álló, mai nevén 1-es terminál) további munkálatait le kellett állítani. Az újjáépítésről 1947-ben született döntés: a repülőtér a terminállal, hangárral, a beton futópályával és a forgalmi előtérrel végül 1950-re lett használható. A repülőtér megnyitó ünnepsége. Forrás: Fortepan/UVATERV via Budapest Airport A repülőtér ünnepélyes megnyitóját és átadását 1950. május 7-én, vasárnap tartották. A forgalom az első Li-2-es utasszállító repülőgép Budaörsről végrehajtott átrepülésével indult el, ezzel kezdődött a polgári repülés a ma is működő helyszínen. Ferihegy a magyar polgári légiközlekedés központja és Magyarország kapuja lett, ide helyezte székhelyét a Maszovlet, a Malév magyar-szovjet közös tulajdonú elődje. Rendszeres légijáratok eleinte csak Bukarest, Prága, Szófia és Varsó felé közlekedtek. Az első nyugati járatot a megnyitó után 6 évvel, 1956 nyarán az addigra már teljesen magyar állami tulajdonú Malév indította Bécsbe, Li-2 típusú repülőgéppel. A budapesti repülőtéren köszöntött első nyugati légitársaság 1957-ben indított amszterdami járatával a holland KLM volt. Az akkor még egyetlen, betonfelületű futópálya 1500 méteres hosszban a repülőtér 1950-es megnyitására készült el, és a sugárhajtású, illetve egyre nagyobb gépek megjelenése miatt fokozatosan meghosszabbították: első ütemben 2500 méteresre, majd 1958-ra érte el mai, 3010 méteres hosszát. Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert Az első irányítótorony szintén 1950-ben kezdte meg működését, az 1-es terminálként ismert épülettel együtt. Az ifj. Dávid Károly által tervezett egyedi, Bauhaus-stílusú utasforgalmi épület repülőgépet formáz, „motorjait” a két, egyenként 23 méter magas torony adja. Érdekesség, hogy a mindennapi működés során rendszerint soha nincs szükség két toronyra, csak az építészeti szimmetria kedvéért épült belőle kettő. 1974-re az utasforgalom meghaladta az évi egymillió főt, a mai 1-es terminál már nem győzte a forgalmat. Emiatt 1977-ben megkezdődtek egy új terminál, új irányítótorony, a párhuzamos és 3700 méter hosszú 2-es futópálya, valamint az új műszaki bázis, a javítóhangárok tervezése és építése. A mai nevén 2A terminál 1985-ben készült el, napjainkban a schengeni járatok utasait kezeli. A folyamatosan növekvő forgalom miatt további fejlesztésekre volt szükség, így 1998-ban átadták a 2B terminált. Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert A 2-es terminál két részét összekötő, egyesítő Sky Court csarnokot 2011-ben adták át, itt működik az utasbiztonsági ellenőrzés, számos kereskedelmi egység, alattuk pedig csomagosztályzó. A 2B terminálhoz kapcsolódó utasmólót 2018 szeptemberben, az A épülethez kapcsolódó, a diszkont járatok kiszolgálására szolgáló móló első ütemét 2020 januárjában, második ütemét augusztusban vehették birtokba az utasok. A repülőtér 2019 végére új árukicserélő központtal, a Cargo Cityvel bővült, amely a 2-es termináltól dél-keletre, a 2-es futópálya mellett épült fel. A repülőtér gurulóút-hálózata 18 kilométer hosszú, forgalmi előterei – amelyek az 1. terminál, a 2. terminál és a Cargo City előtt találhatók – összesen több mint félmillió négyzetmétert tesznek ki. A budapesti repülőtér 2012. február 3-án szenvedte el története addigi legnagyobb válságát a Malév nemzeti légitársaság leállásával és csődjével. Abban az évben az utasforgalom több százezer fővel visszaesett, az átszálló forgalom gyakorlatilag teljesen megszűnt, a repülőgépek fel- és leszállásainak száma pedig a 2002-es szintre esett vissza. A racionalizálás miatt nem sokkal a Malév leállása után, 2012 májusának végén az egyes terminált bezárta az üzemeltető. A nemzeti légitársaság helyét viszonylag gyorsan átvették az Európában is ambiciózus terjeszkedést folytató diszkont légitársaságok, a Malév működésének utolsó teljes évében, 2011-ben elért 8,92 milliós utasszámot 2014-ben már meghaladta a repülőtér forgalma. Az utasok száma 2015-ben átlépte a 10 milliót, abban az évben, júliusban regisztráltak először egy hónapon belül egymillió feletti utast a reptéren. Aztán végül 2019-ben megközelítette a 16,2 milliót az indulók és érkezők száma. Fotó: Budapest Airport A töretlen növekedés egészen 2020 februárjának végéig tartott, a repülőtér történetében ekkor fordult elő elsőként, hogy ebben az egyébként mindig gyenge hónapban meghaladta az utasszám az egymilliót. A koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet. A koronavírus-járvány miatt azonban 2020 márciusában 57,9 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző év harmadik hónapjához képest, a gépmozgások száma 33,6 százalékos mérséklődést mutatott, áprilisra pedig szinte teljesen eltűntek az utasok a repülőtérről. A légikikötő forgalma 2024-re épült vissza és haladta meg a járvány előtti rekordot, amikor több mint 17,5 millió utas fordult meg a terminálokon. Az idei első negyedév számai alapján az utasszám növekedése töretlen: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Üres terminál 2020. áprilisában. Fotó: Budapest Airport Eközben hatalmas növekedés történt az áruforgalomban is, 299 642 tonna légiáru haladt át 2024-ben a repülőtéren, amellyel megelőzte Bécset a cargo forgalom. A növekedés 2025-ben is folytatódik: márciusban 36 781 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ami új havi rekord és 55 százalékot meghaladó növekedésnek számít. A tavalyi év talán legfontosabb eseménye volt, hogy a Magyar Állam 2024 júliusában, hosszas tárgyalásokat követően vásárolta vissza a légikikötő üzemeltetési jogát, illetve az üzemeltető Budapest Airport Zrt-t a többségében kanadai pénzügyi befektetőktől. Az állam pénzügyi és stratégiai befektetőként van jelen a vállalatban, az üzemeltetést a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, francia VINCI Airports vállalatra bízta. A Budapest Airport közleményében azt írta, hogy 1950. május 7-én tartott nyitóünnepség óta a repülőtér 27 396 napot üzemelt, ezalatt 302 millió utas, 3,1 millió tonna áru haladt át rajta. A légikikötő dolgozói mára napi közel 60 000 utast kezelnek, ami meghaladja a megnyitás évében regisztrált egész éves forgalmat, napjainkban átlagosan napi 300 járat fordul meg a repülőtéren. A Budapest Airport története során kétszer is elnyerte az Európa legjobb repülőterének járó díjat. A képre kattintva megnézhet egy videót A repülőtér jövőjét illetően a legfontosabb az új, 3. terminál felépítése, amelynek alapkövét a nemzetgazdasági miniszter kijelentése szerint még az idei évben tehetik le. A projekt előkészítő munkálatai már zajlanak, a korábbi nyilatkozatok szerint az új terminál 2032-re készülhet el. Az addigi időszakban az üzemeltető bővíti a 2. terminál kapacitását, aminek szükségességét az idei és a következő évekre várható utasszám-növekedés is alátámasztja. A Budapest Airport a 75. évfordulót egész éven át tartó, a névadó zongoraművész-zeneszerzőre fókuszáló rendezvénysorozattal és aktivitásokkal ünnepli, az évfordulóra pedig egy videó is készült, amelynek képkockáin mesterséges intelligencia segítségével számos régi fényképfelvétel elevenedik meg. Forrás: AIRportal.hu  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója