Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában decemberben

2018.01.17.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc) 1 millió 136 ezer autót helyeztek forgalomba decemberben, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csökkenés főleg annak tudható be, hogy az egy évvel korábbihoz képest eggyel kevesebb munkanap volt 2017 utolsó hónapjában. Az unióban 4,9 százalékkal, 1,08 millióra esett az átadott új autók száma. A 2004-ben, illetve az utána csatlakozó 12 uniós országban 0,04 százalékkal, 108 ezer 410-re, a bővítés 2004-es első köre előtti Európai Unió 15 tagállamában pedig 5,4 százalékkal, 980 ezerre csökkent a forgalomba került új autók száma. A legnagyobb piacok közül Nagy-Britanniában 14,4 százalékkal, Olaszországban 3,2 százalékkal, Németországban 1,0 százalékkal, Franciaországban pedig 0,5 százalékkal esett vissza a forgalomba került új autók száma decemberben, egyedül Spanyolországból jeleztek bővülést, 6,2 százalékot. A legnagyobb autógyártók közül csak a PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) és a BMW konszern tudta növelni a tulajdonosának átadott új autók számát. A PSA, amelynek augusztusban került véglegesen tulajdonába az Opel, 60,7 százalékkal, több mint 170 ezerre növelte a forgalomba helyezett új autóinak számát az EU-EFTA-országokban. A legnagyobb európai gyártó, a német Volkswagen-csoport 4,5 százalékos, a francia Renault 4,6 százalékos, az FCA-csoport 16,1 százalékos, a Ford 6,7 százalékos, a Daimler 8,3 százalékos, a Toyota pedig 4,2 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni decemberben. A tavalyi év egészében 3,3 százalékkal, több mint 15 millió 631 ezerre emelkedett az utakra került új autók száma a 32 európai országban, ezen belül az EU-ban 3,4 százalékkal, több mint 15,13 millióra ugrott az új autók száma. 2007 óta először fordult elő, hogy 15 milliónál több új autó talált gazdára. Az öt nagy piac közül Olaszországban 7,9, Spanyolországban 7,7, Németországban 2,7, Franciaországban pedig 4,7 százalékkal nőtt, míg Nagy-Britanniában 5,7 százalékkal csökkent az új autók száma. Hat év óta először mértek visszaesést Nagy-Britanniában. Piaci részesedés szerint sorba állítva a listavezető Volkswagen AG 2,1 százalékkal, a PSA 28,1 százalékkal, a Renault 6,7 százalékkal, a Fiat-Chrysler 5,2 százalékkal, a BMW pedig 1,0 százalékkal növelte eladásait 2017-ben, a Ford viszont 0,3 százalékos csökkenést szenvedett el, míg a Daimler 5,0 százalékos, a Toyota 12,4 százalékos, a Nissan 2,8 százalékos, a Hyundai 3,5 százalékos, a Kia 8,5 százalékos, a Volvo 4,1 százalékos, a Suzuki pedig 20,7 százalékos növekedést ért el. Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon decemberben 11,1 százalékkal, 10 832-re, az év egészében pedig 20,4 százalékkal, 116 ezer 265-re emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.  
Címkék: 

Detroit: az Infiniti bemutatta új Q Inspiration koncepciót

2018.01.17.
A koncepció klasszikus szedánformákat kínál kupé-szerű arányokkal és hosszúkás sziluettekkel, bemutatva az Infiniti új dizájnját ebben a szegmensben. A márka új formatervezési elvei szerint egyenes vonalakat, tömör grafikákat és tiszta felületeket alkalmaznak. Az eredmény egy tiszta és egyszerű - mégis erőteljes – megjelenés. Több technológiai újdonságot is kínál a Q Inspiration.  VC-Turbo erőforrása folyamatosan változtatható kompressziójával igazi világújdonság, kombinálja egy V6-os benzines motor erejét és egy négy hengeres dízel nyomatékát és hatékonyságát. Azaz optimális erőfelhasználást ígér a fejlesztés a fogyasztás hatékonyságának növelése és a károsanyag-kibocsájtás csökkentése mellett. Az új ProPILOT önvezető funkció stresszmentessé teszi a vezetést, mentesíti a vezetőt az esetlegesen stresszt okozó vezetési szituációktól. Azáltal, hogy a rendszer “másodpilótaként” működik,  meghagyja a lehetőséget, hogy maximálisan kontroll alatt tartsuk autónkat. A beltérben az új HMI (Human-Machine Interface, ember-gép felület) középpontjában a relaxáció és a kényelem áll, így a rendszer minden utasnak külön meditációs-regenerációs módot kínál, miküzben folyamatosan felügyeli használóinak biometriai adatait. A huszonnyolv éves márka történetének újabb mérföldkövének számító Q Inspiration tanulmányautó bemutatása mellett mást is ünnepel az Infiniti. 2017-ben újabb értékesítési rekordot döntött meg a márka, globálisan mintegy 7%-al növekedett az értékesítés az előző évhez képest (tavaly 246 492 darab új Infiniti talált gazdára). A sikeres tendedencia 8 éve tart, a darabszámok folyamatosan emelkednek - köszönhetőn a 2017-ben bemutatott Q60 kupénak, a méltán népszerű Q30/QX30 crossovereknek és a szedán kategóriában zászlóshajónak számító Q50-nek. Christian Meunier, az INFINITI értékesítésért és marketingért felelős globális alelnöke elmondta: "Hálásak vagyunk, hogy a világ minden tájáról érkező ügyfelek egyre inkább értékelik a lenyűgöző dizájnt, a fejlett technológiákat és a prémium élményt, amelyet az INFINITI biztosít. Portfóliónk soha nem volt erősebb, és a formatervezésünk sosem volt olyan lenyűgöző vagy következetes, mint jelen pillanatban. 2018-ban bemutatkozik a teljesen új QX50 közepes méretű crossover, amely az 2019 első negyedévében értékesítésre kerül, és a világ első változója kompressziojú belső égésű motorja - a VC-Turbo.  

Dakar 2018 - Dési bukott, és kiesett a versenyből

2018.01.17.
- Az első szakasz is nagyon nehéz volt, de érdekes, hogy nem fáradtam el rajta, nagy akarattal álltam oda a második rajtjához - idézte a nyilatkozatát az nso.hu. - Odaértem hét előtt, úgyhogy engedtek elrajtolni. Nem sokkal a rajt után azonban megtörtént a baj. Hatalmas por volt, nem láttam meg magam előtt azt a sziklát. Százzal elkaptam, és nagyon nagyot estem. Pont rá a jobb vállamra, amelyben rögtön olyan fájdalmat éreztem, hogy ordítottam egészen addig, amíg meg nem érkezett a mentőhelikopter. Az orvosok mondták, hogy kiugrott a vállam, azt visszatették a helyére, és elküldtek röntgenre, ahol kiderült, hogy el is tört - nyilatkozta. Dési a hatodik Dakarján szerepelt, és most sérült meg először. A motorosoknál nagy változások történtek az élbolyban kedden, amikor a mezőnynek argentínai terepen Saltából Belénbe kellett eljutnia 797 kilométert megtéve, benne 373 kilométer gyorsasági szakaszt teljesítve. Az autósoknál a címvédő francia Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret duó teljesítette leggyorsabban a távot, összetettben pedig a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol kettős áll az élen. Eredmények: 10. szakasz, Salta-Belén, 797 km (ebből gyorsasági: 373 km) autósok (34 célba érkező): 1. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 4:43:46 óra 2. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 8:46 perc h. 3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 13:07 p h. Összetettben: 1. Sainz, Cruz 32:10:53 óra 2. Peterhansel, Cottret 50:35 p h 3. Nasszer Al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 1:12.46 ó h. Motorosok (91 célba érkező): 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 4:52:26 óra 2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 11:35 perc hátrány 3. Gerard Farres Guell (spanyol, KTM)16:21 p h. Összetettben: 1. Walkner 32:21:03 óra 2. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 39:42 p h. 3. Kevin Benjavides (argentin, Honda) 41:23 p h. A mezőny Perun, Argentínán és Bolívián halad keresztül, 9000 kilométert teljesít, és a végig versenyben maradók 14 szakasz után szombaton az argentínai Córdobában érnek célba. A versenyzők szerdán 485 kilométert tesznek meg a Belén-Fiambalá-Chilecito útvonalon.

Rekord utasforgalom a debreceni repülőtéren

2018.01.17.
Tamás László tájékoztatása szerint Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2017-ben több mint 318 000 légi utas használta. A növekedés 2016-hoz képest 12 százalékos volt, ami egy év alatt 33 784 utassal többet jelentett. Minden idők legjelentősebb decemberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport 2017-ben: a korábbi év azonos időszakához képest 17 százalékkal többen, mintegy 22 400-an fordultak meg a repülőtéren az év utolsó hónapjában - tette hozzá az igazgató. A Wizz Air Debrecenben állomásozó bázisgépének, illetve a Lufthansa City Line menetrend szerinti járatainak és az erős nyári charter forgalomnak köszönhetően 2018-ban további jelentős utasfogalom-bővülésre számítanak - jelezte Tamás László. Megjegyezte, hogy december 18., a moszkvai járat indulása óta már nyolc európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. A legtöbb, heti tíz járat Debrecen és London-Luton között közlekedik, de márciustól a jelenlegi heti háromról ötre emelkedik a Lufthansa City Line Debrecen és München között közlekedő járatainak a száma is. A nyári charterek száma új, Barcelona-járattal bővül az idén. Tamás László kiemelte: a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport és Debrecen önkormányzata is elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti, valamint cargo járat is üzemeljen a debreceni repülőtérről, ennek érdekében intenzív tárgyalásokat folytatnak számos nemzetközi légitársasággal. A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában, valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében ma már megkérdőjelezhetetlen - mondta a járatfejlesztési igazgató az MTI-nek.

Először nyílt autószalon nőknek Szaúd-Arábiában

2018.01.17.
A szalonban csak nők állnak az autót választó vevők rendelkezésére, ők válaszolnak a pénzügyi kérdésekre is. A szélsőségesen konzervatív muszlim királyságban szeptemberben törölték el a nők autóvezetési tilalmát, ami ellen a jogvédők több mint három éve küzdöttek már. Idén júniustól először vezethetnek a szaúd-arábiai nők autót, motorkerékpárt és teherautót is. Addigra mindennek készen kell állnia a közlekedés több millió új résztvevője számára. A nők autóvezetési joga Mohammad bin Szalman koronaherceg Vision 2030 elnevezésű modernizációs programjának a része. A napokban közölték, hogy a királyság női lakói már futballmeccsre is járhatnak, márciustól a mozik is megnyitják előttük a kapuikat. A nőket azonban még mindig sok szabály korlátozza, tanulásukhoz vagy az utazásukhoz például egy férfi családtagjuk - apa, férj vagy fivér - engedélyére van szükségük.

Dakar 2018 - Komoly változások a motorosoknál: már Walkner vezet

2018.01.17.
A verseny honlapja szerint a francia Van Beveren mindössze 3 kilométerrel a gyorsasági vége előtt esett hatalmasat, s ugyan megpróbált továbbmenni, ám fajdalmai miatt képtelen volt a versenyzésre. Van Beverennek eltört a jobb kulcscsontja, illetve a mellkasa és a gerince is megsérült. Az argentin Benavides kiváló tempóban haladt sokáig, a legjobb részidővel állt, amikor egy ponton eltájolta magát, s végül közel 50 perc hátránnyal ért be az új éllovas osztrák Walkner mögött. Dési János, az egyetlen versenyben lévő magyar még nem ért célba. A Salta és Belén közötti 797 kilométeres etapon - melyből 373 km volt gyorsasági - az autósoknál egyelőre csak a címvédő francia Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret duó teljesítette a távot. Eredmények: 10. szakasz, Salta-Belén, 797 km (ebből gyorsasági: 373 km) autósok: 1. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 4:43:46 óra. Motorosok (28 célba érkező): 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 4:52:26 óra 2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 11:35 perc hátrány 3. Gerard Farres Guell (spanyol, KTM)16:21 p h. Összetettben: 1. Walkner 32:21:03 óra 2. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 39:42 p h. 3. Kevin Benjavides (argentin, Honda) 41:23 p h. A mezőny Perun, Argentínán és Bolívián halad keresztül, 9000 kilométert teljesít, és a végig versenyben maradók 14 szakasz után szombaton az argentínai Córdobában érnek célba. A viadal szerdán 746 kilométert tesz meg a Belén-Fiambalá-Chilecito útvonalon.

Mesél a szakértő – Miért tart másfél óráig egy vizsgálat?

2018.01.16.
Tegye a szívére a kezét, aki nemrég vett használt autót és mondja meg őszintén, hogy mennyi időt töltött a kereskedésben a kiszemelt autó átnézésére, és ebből mennyi volt, amit álmodozással töltött el, hogy milyen jó lesz az új kocsival a nyaralás. Nem szánnak rá időt Nekem az a tapasztalatom, hogy az oly sokszor emlegetett elvakultság azt eredményezi, hogy sokan nem nézik meg eléggé, hogy mit vesznek. Kérnek egy próbautat, üldögélnekbenne, húzogatják le-fel az ablakokat, tekergetik a rádiót, de érdemi vizsgálatot nem végeznek, pedig sok minden látható lenne műszerek nélkül is. Azonnal rá kell költeni egy csomó pénzt Egy használt autó vásárlás után elkerülhetetlen, hogy ezt-azt javítani, karbantartani kelljen rajta. Alap, hogy a szűrőket, motorolajat kicseréltetjük, ha pedig nincs hitelt érdemlően igazolva a vezérlés korábbi cseréje, akkor azt is meg kell csináltatni. És tényleg, mi baja lehet? - gondolhatnánk De mi van azokkal a hibákkal, kopásokkal, hiányokkal, amire nem számítunk, majd az első szervizlátogatásnál felhívják rá a figyelmünket, hogy azonnali beavatkozás kell. Ügyfeleinknek a legtöbb esetben ez tetszik meg, amikor visszajeleznek egy-egy vizsgálat után: „Nahát, erre soha nem gondoltam volna.” Nézzük meg a Yaris példáján keresztül A 9. évét taposó kis Toyota 180 ezer kilométerrel várt a vevőjére egy budapesti kereskedésben. Szervizkönyves, ráadásul vezetett, végig egy szervizbe hordva, Németországban. Az 1.4-es dízelmotornak ennyi futás meg sem kottyan, joggal tetszik meg egy vevőnek. Az 1 millió 300 ezer forintos irányár pedig vonzó. Innen is remekül mutat Ez a kocsi a kínálat legelején helyezkedett el, ez volt a legolcsóbb. A legdrágább 2009-es D-4D Yaris 1,8 milliért volt kirakva. Mi okozza hát a félmilliós eltérést? Törve volt A szakértők nagyfegyvere a festékréteg mérő. Ezzel kimutatható, ha valami újra van fújva. Sokszor, sok helyen elmondtuk már, hogy nem tragédia, ha a külső karosszéria elemek nem gyári réteget hordoznak. A probléma ott kezdődik, ha nagyon vastag a fényezés, vagy, ha a korábbi sérülés szerkezeti elemeket érintett. Sokan fel sem emelik a kárpitot a csomagtérben, pedig muszáj A feltáráshoz persze nem elég a műszer, kell még a gyarkorlott szem is, no meg némi elhivatottság, hogy a kritikus helyekre benézzünk. Az egyik ilyen hely a csomagtér fenéklemeze. Ezen a Yarison is itt találtunk árulkodó nyomokat arról, hogy ez a fenéklemez nem a gyárban került oda. A fenéklemez illesztési pontjain jól láthatók voltak a műhely által odahúzott szigetelésnyomok. Szó sincsen szakszerűtlenségről, csak hát a tények. Ahhoz, hogy egy kocsin fenéklemezt kelljen cserélni, alaposan össze kell törni. A csomagtér ajtón is mérhető volt, hogy korábban fényezték, tehát nem maradt kétségünk afelől, hogy voltak itt gondok. A szakértő ilyenkor előveszi a szemét, és megvizsgálja, hogy vonalban van-e az autó, vagyis megfelelően illeszkednek-e egymáshoz az egyes elemek. Nem gyári szigetelés, de nem rossz Amelyik autó akkorát kap, hogy fenéklemez cserére szorul, ott gyakran vannak ilyen gondok. Egy kis odafigyeléssel azonnal látható, hogy a csomagtér ajtó nem illeszkedik rendesen sem a bal hátsó lámpához, sem a sárvédőhöz. Na, mindegy összerakták valahogy… Nem illeszkednek a vonalak Sok kicsi sokra megy Az alapos vizsgálatot követően fény derült még néhány dologra. Így leírva lehet, hogy nem tűnik vészesnek, de ha nem tudunk róla, elfelejtjük megnézni, jegyezni, hogy itt-ott még kiadások várnak ránk, akkor a vásárlás után felborul a költségvetésünk. Kavicsnyomok a szélvédőn Az első szélvédőn 2 db nagy kavicsnyom éktelenkedett, ráadásul a vezető látóterének kellős közepén. 40-50 ezer forintból persze kicserélik a szélvédőt, de a bosszúsás, az utánajárás még ront a közérzeten. Lassan cserések az első tárcsák Az első féktárcsák is a műszak végére értek már. Ezeket párban, a fékbetétekkel együtt kell cserélni, biztosan belekerül majd egy ötvenesbe. A szelepfedél környezete olajos volt. Több helyről is jöhet az olaj, egy ilyen járművizsgálat keretében nincs idő pontosan felmérni és a körülmények sem adottak hozzá. Minden esetre egy szelepfedél tömítés, vagy tűzkarika csere is befigyelhet. A klímaberendezés kellemetlen szagot árasztott, magyarul büdös volt. Egy szakszerű rendszer tisztítás 10 ezer forint környékén áll meg, persze ehhez is időpontot kell kérni, el kell menni stb.. Éppen hogy, de ott van. Görgessenek csak fel az első képre, azon semmi sem látszik. A bal hátsó lámpatesten kisebb repedés volt látható. Az a minimum, hogy párásodni fog, de lehet, hogy tovább reped és cserélni kell majd. Nyáron még talán, de télen? Aztán a gumiabroncsok: 2-3 milliméteresre kopott, az autóval egy idős abroncsok voltak rajta, nyári kivitelben. Felelős gazda ilyennel már nem jár, pláne nem télen. Úgyhogy azonnal kel egy garnitúra téli gumi, ami a 185/60R15 méretben megint hoz egy ötvenezres költséget. A helyszíni emelés láttatni engedi a kocsi alsó részét. Itt kezdődő rozsdásodás figyelhető meg több helyen. Még nem vészes, ha szeretnénk, hogy ne is nagyon terjedjen el, akkor egy megelőző csapást kell mérnünk a vasoxidra, tehát érdemes egy alvázvédelmi kezelést kérni. 200.000 + szerviz azonnal Közvetlenül a vásárlás után tehát minimum szükség lesz egy olajcsere szervizre, legyünk nagyvonalúak és a vezérlést ne is számoljuk. Nem márkaszervizben, de azért igényes helyen, számlával készíttetve ez legalább 50.000,- A felírt dolgok minőségi, de azért nem gyári alkatrészekkel való orvoslása 200.000 körül van. A rozsda alulnézetből Fentiekhez vegyük még, hogy törött volt az autó, és bár szakértői értelembe a jármű kora miatt már nincs értékcsökkentő hatása, azért mindenki érzi, hogy jobb lenne, ha nem bontották volna le korábban a hátulját. És akkor meg is érkeztünk: megértettük, hogy miért 1,3 millió, ha a van 1,8-ért is és mit csinálunk mi másfél óráig egy autóval. Szánjunk rá időt! Autóvásárlás előtt olvassunk utána a buktatóknak, ismerjük meg a kiszemelt típus viselt dolgait! Ha pedig ott vagyunk, ne csak ámuljunk a kocsi felett, hanem tudatosan keressük a hibákat, kopásokat rajta. Könnyen lehet, hogy a drágább ajánlat lesz később az olcsóbb. (Ügyfelünk végül nem vette meg az autót.)

Az új 2019-es modellévi Jeep® Cherokee a Detroiti Autószalonon mutatkozott be

2018.01.16.
A Jeep Cherokee továbbfejlesztett kiadása még kényelmesebb és praktikusabb belső teret kínál; a mindennapi gyakorlati érték mellett kiemelkedő vezethetőség és rugózási komfort, független első és hátsó felfüggesztés, világszínvonalú torziós szilárdság, háromtagú motorkínálat, egy továbbfejlesztett, igen takarékos, kilencfokozatú automata sebességváltó, továbbá több mint nyolcvan biztonsági és vagyonvédelmi funkció jellemzi. A Detroiti Autószalonon leleplezett, 2019-es modellévi Jeep Cherokee modellt ábrázoló további fényképek, illetve további információk az FCA US sajtóoldalán érhetők el (http://media.fcanorthamerica.com/newsrelease.do?id=18756&mid=1).  Az új, 2019-es modellévi Jeep Cherokee 2018 második felében érkezik meg Európába. A modell európai kivitelének műszaki adatairól a piaci bevezetést megelőzően adunk részletes tájékoztatást. Az új, prémium dizájn hű maradt az ikonikus Jeep formanyelvhez A 2019-es modellévi Jeep Cherokee teljes körűen megújult külső formaterve vadonatúj, friss megjelenést kölcsönöz a modellnek. Több meghatározó stíluselem teljesen átalakult, így a teljes orrkialakítás, a motorházfedél, a LED-es fényszórók, a nappali fények, valamint a ködfényszórók. Az új, 2019-es modellévi Jeep Cherokee felfrissített utasterében elegáns hatást keltenek az új, selyemfényű króm és magas fényű zongoralakk dekorrészletek, ezen túlmenően a belső környezet ugyanolyan praktikus és kényelmes, mint amilyen volt. Fejlett technológia, negyedik generációs Uconnect rendszerek Az új 2019-es Jeep Cherokee fedélzetén megtalálható, legújabb generációs Uconnect rendszerek olyan fejlett kommunikációs, szórakoztató és navigációs szolgáltatásokat nyújtanak, mint az Apple CarPlay és Android Auto, a választhatóan 7,0 vagy 8,4 colos képátlójú érintőképernyők az okostelefonokon megszokott többujjas parancsokkal kezelhetők. Fejlett motorválaszték A műszaki jellemzőit tekintve az autóipar legfejlettebb motorjai közé tartozó vadonatúj, 2,0 literes, közvetlen üzemanyag-befecskendezéses, soros négyhengeres, start-stop funkcióval felvértezett turbómotor sorakozik fel a Cherokee eddigi motorjai: a 3.2 V6 Pentastar és 2.4 literes, soros négyhengeres PZEV Multiair2 Tigershark blokkok mellé. Mindhárom erőforráshoz választható a kilencfokozatú automata sebességváltó. Kategóriaelső „Jeep Trail Rated” terepképesség A 2019-es modellévi Jeep Cherokee háromféle innovatív, továbbfejlesztett összkerékhajtási rendszerrel (Jeep Active Drive I, Jeep Active Drive II és Jeep Active Drive Lock) rendelhető, amelyek minden időjárási körülmények között utolérhetetlen terepképességekkel vértezik fel a modellt. A Jeep Cherokee biztosan őrzi pozícióját, mint mértékadó középkategóriás szabadidőjármű: lekapcsolható hátsókerék meghajtásának köszönhetően, mérsékelt energiafelhasználást, ezáltal kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást eredményez, amikor nincs szükség összkerékhajtásra.  
Címkék: 

PwC: 2030-ra radikálisan megváltozik a gépjárműpiac

2018.01.16.
Az "eascy - The five dimensions of automotive transformation" című tanulmány szerint a gépkocsik száma Európában 280 millióról 200 millióra, az Egyesült Államokban 270 millióról 212 millióra csökkenhet, ezzel szemben Kína gépkocsiállománya 2030-ig 180 millióról 280 millió darabra nő. A PwC előrejelzése szerint 2030-ra az új gépkocsik 55 százalékát elektromos autók adják, a hagyományos belső égésű motor pedig lassan kihal. Kínában a nyugati világhoz képest gyorsabban fognak elterjedni a megosztott és az önvezető közlekedési módok, ezzel Kína válhat az autóipari átalakulás vezető piacává. Az elektromos járművek egyszerűbb meghajtórendszerüknek köszönhetően kevésbé hajlamosak a meghibásodásra, ami jelentős előny a megosztott és intenzívebben használt járművek esetében. Miután egyre többen élnek a közös autóhasználat lehetőségével, 2030-ra valószínűleg sokkal kevesebb autótulajdonos lesz, az egyéni közlekedés mértéke azonban erőteljesen növekszik. Az egyénileg megtett kilométerek száma Európában 2030-ig 23 százalékkal, mintegy 5,88 milliárd kilométerre nőhet, Amerikában  hasonló, 24 százalékos, míg Kínában 183 százalékos növekedés várható az előrejelzések szerint. A népességnövekedés mellett ennek az is oka, hogy az önvezető autókat azok is igénybe veszik majd, akik nem tudnak vezetni. Az utak egész biztosan zsúfoltabbak lesznek, káoszra ennek ellenére nem kell számítani, a növekvő összekapcsoltságnak köszönhetően ugyanis az egyéni közlekedés megszervezése sokkal könnyebb feladat lesz a jövőben. Ezek alapján a PwC tanulmánya a negyedik megatrendet - az elektromos járművek, az önvezető autók és a megosztásos közlekedési módok mellett - az összekapcsoltságban látja. A PwC forgatókönyve feltételezi, hogy 2030-ig az évenkénti új forgalomba helyezések száma Európában a harmadával, vagyis több mint 24 millió autóra növekedhet; ez lenne az egyetlen mód a meglévő autók közös gépkocsihasználat miatti fokozott igénybevételének ellensúlyozására. Amerikában 2030-ig 20 százalékos növekedéssel és az új gépkocsieladások 22 milliós növekedésével, Kínában több mint 30 százalékos növekedéssel számolnak, ami 35 millió eladott gépkocsit jelent évente. Az autóipari vállalatcsoportoknak és beszállítóiknak kritikus fontosságú döntéseket kell meghozniuk a következő években - hívja fel a figyelmet Végh Bálint, a PwC Magyarország üzleti tanácsadás üzletágának szakértője. Véleménye szerint a gyártóknak csökkenő árréssel kell számolniuk, másrészt jelentős mértékben növelniük kell az új gyárakkal, az elektro-mobilitással és más megatrendekkel kapcsolatos beruházásaikat. Ezzel egyidőben az új technológiai versenytársak is felfedezik a piacra való benyomulás lehetőségét. A hagyományos szereplők globális iparági profitból való részesedése 2030-ig a jelenlegi 85 százalékról kevesebb, mint 50 százalékra eshet vissza. Végh Bálint szerint ebben az esetben csak azok a vállalatok maradnak fenn hosszú távon, amelyek egyértelmű vezető szerepet töltenek be a termékoldali innovációban, továbbá azok, amelyek felismerik, hogy a mobilitás már nem csupán termék, hanem szolgáltatás, és olyan szolgáltatásokat kínálnak ügyfeleiknek, amelyek kényelmesek, jutányosak és egyszerűen használhatók.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója