Öreg autók, új autók, trendek - kerekasztalbeszélgetés

2018.01.05.
A kerekasztalbeszélgetés résztvevői voltak: Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke, Frank György, a DasWeltAuto márkaigazgatója, Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke és Marinka István, a Magyar Autóklub (MAK) főtitkárhelyettese. Balról jobbra: Knezsik István, Erdélyi Péter, Frank György, Marinka István, Gablini Gábor és a beszélgetés moderátora. El kell dönteni, hogy a járműipar akar-e érzelmeket kiváltani? – fogalmazott az egyik résztvevő. – Mi még nagyon szerettük az autóinkat, magunk mostuk, magunk takarítottuk. Kérdés az is, merre tereljük a fiatalokat, akarnak-e egyáltalán autót birtokolni? Németországban a fiatalok egyre kevésbé vágynak saját kocsira, s nálunk sem egyszerű a helyzet. Tapasztalataim szerint a felnövekvő nemzedék vágyik az autóra, ugyanakkor egyre kitolódik az otthonról elköltözés ideje, a mamahotelben laknak, s az apa autóját használják. Trendivé kell tenni az autókat, mint az okostelefonokat. Az úgynevezett Z generációt nem tudjuk megváltoztatni, ez nem is a járműipar feladata – hangzott el a beszélgetésen. – Az autókereskedelem feladata, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez, ehhez oktatás, továbbképzés kellene, de senki nem tesz semmit. Az egyik résztvevő a 11 éves fián érzékeltette, új helyzet van. A fia számára ugyanis az volt a fő kérdés, mekkora képernyő lesz az autóban és milyen funkciókkal rendelkezik. Négy év alatt 100 ezer olyan régi használtautót hoztak be Nyugatról, ami szmogriadó idején nem közlekedhet Budapesten. A külföldről behozott autók 2-3 év után gyakorlatilag eladhatatlanok lesznek – hallhattuk a sokkoló adatot. Az emberek birtokolni akarnak, év végéig 800 ezer autó átírás lesz, ebből 700 ezer használt, százezer pedig új, a baj csak az, hogy nagyon sok a külföldről behozott öreg autó –derült ki a beszélgetésen. Kérdés az is, lesz-e, van-e autószerelő? A válság kitörésekor az autószerelők egy része külföldre távozott, más részük a mezőgazdaságba igazolt át, ma ott dolgoznak a legjobb autószerelők.Minden résztvevő  a legális világ mellett kampányolt, ahol van munkalap, számla, garancia. A gond csak az, hogy nálunk 30 euró a szervízek rezsióradíja, Ausztriában ugyanez 100 euró. Tisztességes munkáért tisztességes adózott bért szeretnének kapni az autószerelők is.  Knezsik István, Erdélyi Péter, Frank György Van szakemberhiány, de aki pénzért megy Nyugatra, az vissza is fog jönni – tudtuk meg. A mezőgazdaságból is vissza fognak jönni, mert ott esőben, sárban is dolgozni kell, nem állhat le a munka. Egy fűtött szervízben, kellemes körülmények között csak ideálisabbak a körülmények A szaktudást meg kell fizetni, ezért a javítás költségei emelkedni fognak a következő három évben. Az autók gördülő számítógépek, egyre felkészültebb szerelőkre van szükség. Megfordult a trend, ma már 8-10 éves autók is vannak szakszervízekben. A Józsik, Pisták, Ferik elfogyóban vannak. . Jól, olcsón már nem javítanak sehol. A Németországból fillérekért eladott autókat nem lesz, aki megjavítsa. A jövő kilátásai A résztvevők örömüknek adtak hangot, hogy újra százezer felett lesznek az újautóeladások Magyarországon. Évről-évre javul a helyzet, visszatérnek az egyéni vásárlók, a csehországi kétszázezertől azonban még messze vagyunk. Az lenne az egészséges, ha 70 százalék új autóra 30 százalék használt jutna, ettől messze vagyunk, ezért 14 éves az autók átlagéletkora. Ezer euróért jó minőségű használt autót nem lehet venni – derült ki a beszélgetésen. Mélyszegénységben élő embereknek nem biztos, hogy autót kellene venni, mert ahová neki valójában el kell menni, oda taxival eljutni sokkal olcsóbb. 150-200 ezer közé prognosztizálták az eladható újautók számát. Magyarországon ellentmondásos a helyzet, mert minél öregebb egy jármű, annál kevesebb KW-adót kell fizetni. Ezt szeretnék megfordítani. Fontos lenne a tudatos közlekedés is. Ha mindenki olyan tudatosan közlekedne, mint ahogy az elektromos autókkal járnak, 25 százalékkal csökkenne a károsanyagkibocsátás. A hiba azonban nem a mi készülékünkben van. A környezetszennyezésnek csak 6-8 százalékát adják a járművek, 92-94 százalékkal részesednek a gyárak és a lakossági fűtés. Vagyis volumenben a labda nem náluk van – hangsúlyozták a résztvevők a kerekasztalbeszélgetésen.      

Visszaestek az autóeladások Nagy-Britanniában

2018.01.05.
A Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) szakmai szövetség pénteken közölte, hogy előzetes adatok szerint tavaly 5,6 százalékkal 2,4 millióra csökkentek az eladások, és az idén további akár 7 százalékos visszaesés várható. Decemberben 13,9 százalékkal zuhant az újonnan forgalomba helyezett gépkocsik száma. A tavalyi csökkenés 2009 óta a legnagyobb, igaz, a megelőző két évben rekordmértékben nőtt az értékesítés. A dízelüzemű gépkocsik iránt 17,1 százalékkal esett a kereslet, mert a vásárlók attól félnek, hogy környezetvédelmi különadót vetnek ki ezekre a járművekre. A brit autóipar attól tart, hogy akár 10 százalékig terjedő vámmal is sújthatják a brit gépkocsikat, ha londoni kormány nem jut megfelelő megállapodásra Brüsszellel. Az SMMT szükségesnek tartja, hogy március végéig jöjjön létre átmeneti egyezség, mert a beruházási döntések nem halogathatók tovább.
Címkék: 

A Continental és a Bosch is csatlakozik a HERE tulajdonosi köréhez

2018.01.05.
Az önállóan navigáló robotautók és a digitális mobilitási szolgáltatások fejlesztésének egyik legfontosabb előfeltétele a nagypontosságú digitális térkép rendelkezésre állása. A HERE navigációs alkalmazást és digitális térképet 2015-ben vásárolta meg a finn Nokia távközlési berendezés gyártó vállalattól 2,5 milliárd euróért a BMW, a Daimler és az Audi. A német autógyárak a HERE megvásárlásával a nagy térképszolgáltatóktól, a Google, Apple és TomTom vállalatoktól való függőséget kívánták megelőzni. Időközben az Intel processzor gyártó vállalat valamint ázsiai befektető társaságok is beléptek a HERE tulajdonosi körébe. A Continental és a Bosch részesedésvásárlásának pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A polgári légi közlekedésben a legbiztonságosabb év volt 2017

2018.01.05.
A hollandiai székhelyű repülésbiztonsági cég vasárnap tette közzé adatait, amelyek szerint soha ilyen kevesen nem vesztették életüket egyetlen évben repülőszerencsétlenségekben. A 67 halálos áldozat közül 32-en a repülőgépek fedélzetén haltak meg, 35 emberéletet a földön követeltek lezuhanó repülőgépek. 2017-ben egyetlen nagy kereskedelmi utasszállító repülőgép sem szenvedett halálos kimenetelű légi katasztrófát, miközben 2017-ban több mint 3,7 milliárd légi utast számoltak - hívta fel a figyelmet a hálózat. A jelentés emlékeztetett arra, hogy 2016-ban polgári repülőgépek 16 balesetet szenvedtek, 303 halálos áldozattal fedélzeteiken. A tavalyi adatok megfelelnek az 1997 óta tartó trendnek a polgári légi közlekedésben, a biztonsági intézkedések szigorításával azóta folyamatosan csökken a légi szerencsétlenségek száma.

Sainz előkelő helyen szerepelne a McLaren listáján…

2018.01.05.
Noha első szezonja során Max Verstappen mellett kissé „háttérbe szorult”, Sainz az elmúlt években egyikévé vált a legígéretesebb – és legtöbbre tartott – fiatal versenyzőknek. A Renault például másfél évig harcolt érte, de a Red Bull sem szerette volna elengedni a kezét, így fordulhat elő, hogy idén „kölcsönben” versenyez majd a franciáknál, miközben továbbra is a bikások kötelékében marad. És van még egy csapat, ahol érdeklődéssel figyelik a teljesítményét – a McLaren. - Carlos remek versenyző, én magam is rajongom érte – nyilatkozta Zak Brown, a britek ügyvezetője. „Most ebben a pillanatban nincs hely a csapatnál, de ha lenne, mindenképpen a listánk élén szerepelne” – folytatta. Más kérdés persze, mikor lenne szüksége új versenyzőre a McLarennek, abban az esetben ugyanis, ha Fernando Alonso vagy Stoffel Vandoorne elhagyja a csapatot (megtartani egyelőre mindkét pilótájukat meg szeretnék, hiszen folyamatosan kiemelik, elégedettek teljesítményükkel), papíron az F3-as Európa-bajnokság tavalyi győztese, Lando Norris következik a sorban. Hogy a McLaren mennyire hisz a britben, azt Brown nyilatkozatai bizonyítják: többször a jövő bajnokának nevezte őt. Egyelőre az is kérdéses, szüksége lesz-e Sainznak egy ehhez hasonló ajánlatra a következő években, hiszen a Renault és a Red Bull is számít rá. A franciák vezetői elmondták, ha úgy teljesít 2018-ban, mint a tavalyi év utolsó versenyein, akkor szívesen magukhoz láncolnák, míg a bikások számára ő lesz az első számú jelölt arra az esetre, ha Daniel Ricciardo eligazol. Történjék bármi is a jövőben, Sainz most csak 2018-ra és a Renault-ra összpontosít. „Komoly kihívás volt annál a csapatál teljesíteni az utolsó négy futamot, ahol az új szezonban versenyzem majd. Sok munka volt a váltással. Rengeteg erőfeszítést tettünk, de ezek kifizetődtek” – nyilatkozta a spanyol, aki annak is örül, hogy a tapasztalt Nico Hülkenberg mellett versenyezhet majd. „Hasonlóak a visszajelzéseink! Már láttam, hogyan dolgozik, és ez biztos segít majd. Motiváljuk, és hajtjuk majd egymást, és ez a csapatot is előre fogja vinni” – mondta.

A tervezettnél jóval kevesebb járművet adott el tavaly a Hyundai

2018.01.05.
A Hyundai Motor a tervezett 5,08 millió helyett 4,5 millió, a Kia Motors pedig az előirányzott 3,17 millió helyett 2,75 millió járművet értékesített. A Hyundai és a Kia eladásai már harmadik éve elmaradnak a tervezettől. Ennek egyik fő oka, hogy fontos felvevő piacain, Kínában és az Egyesült Államokban változik a közízlés, az autótulajdonosok egyre inkább a SUV-okat (városi terepjárókat) keresik és kevésbé a szedánokat. A tavalyi eladásokat politikai fejlemények is befolyásolták. Az Egyesült Államok májusban - a kínai tiltakozás ellenére - hadrendbe állította a közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen védelmet nyújtó, mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszer (THAAD) Dél-Koreában. Kínában a vásárlók bojkottal büntették emiatt a dél-koreai autógyárakat. A két ország közötti viszony azonban rendeződött az utóbbi időszakban. A Hyundai és a Kia idén együttesen 7,55 millió jármű eladását tervezi, ami 4 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Közel rekordszintű volt az amerikai olajtermelés tavaly

2018.01.05.
Az Egyesült Államok tavaly különösen a palaolajtermelés felfuttatásával érte el az olajtermelés növelését. Az amerikai lap írása szerint a palaolajtermelés akkor válik nyereségessé, ha a kőolaj világpiaci ára 55 és 60 dollár közötti. Az év első napján a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 60,33 dolláron állt. Tavaly az OPEC és a szervezeten kívüli számos nagy olajtermelő ország termeléscsökkentési megállapodására, valamint a világgazdaság élénkülése miatt megnőtt globális olajkereslet hatására a nyersolaj ára 60 dollár fölött is állt 2017-ben. Néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy az amerikai olajtermelés megközelíti a napi 10 millió hordót. Az amerikai olajtermelés 2005 szeptemberében napi 3,8 millió hordó volt, és pont ugyanennyi 2008 szeptemberében is. Az Egyesült Államok napi olajkereslete mintegy 20 millió hordó és bár az ország olajtermelése nő, továbbra is importra szorul, "fényévnyire" van attól, hogy olajexportálóvá váljon. Az Egyesült Államok legnagyobb palaolajlelőhelyei Texas, Montana, Észak-Dakota, Oklahoma, Colorado, Wyoming szövetségi államokban, továbbá Nebraska egyes térségeiben találhatóak.

Nőttek az autóeladások Németországban

2018.01.05.
Ez mintegy 2,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban, noha az eladások decemberben 1 százalékkal 254 ezerre csökkentek. A KBA közleménye szerint a német gépkocsipiac már a negyedik egymást követő évben bővült, és az évtized legnagyobb forgalmát produkálta. A dízelügy mindamellett érezteti hatását. A teljes forgalmon belül a dízelüzemű gépkocsik részaránya 2009 óta a legalacsonyabbra, 38,8 százalékra csökkent, míg a megelőző évben még 45,9 százalék volt.
Címkék: 

Szalay, Bunkoczi: Dakar-rajtra hangolódva

2018.01.05.
Igazából persze nem kell itt semmi különlegesre gondolni, hiszen az elmúlt hónapok már a verseny jegyében teltek – egyetlen sivatagi megméretést sem lehet félvállról venni, de a 9000 kilométer össztávú Dakart semmiképpen sem. A magyar páros is felkészült tisztességesen. - Elég csak tenni egy sétát a szervizparkban ahhoz, hogy az ember tudja, nehéz dolga lesz. Itt van mindenki, aki számít, a gyári csapatok az összes nagymenőjüket csatasorba állították, jó érzés ilyen mezőnyben versenyezni, ezért is örülök, hogy újra itt vagyunk, Dél-Amerikában – mondta Szalay Balázs, akinek ez lesz a 13. Dakarja, ahová négy év kihagyás után (ez idő alatt Afrikában versenyzett a páros) tért vissza. Apropó szervizpark! Az első „tábort” a limai katonai repülőtéren jelölték ki, úgyhogy a versenyzők csak szigorú ellenőrzés után léphettek be a kerítésen belülre, ahol nem csupán a Dakar-mezőny szolgáltatta a látványosságot, hiszen jó néhány vadászgépet is kiállítottak. A katonák és a versenyzők kölcsönösen szemügyre vették egymás járműveit, s Szalay Balázs tett egy kis kitérőt is, mielőtt csatlakozott a csapathoz, belehallgatott az ötvenedik évfordulóját ünneplő katonazenekar (amelyet stílszerűen úgy hívnak: Banda) gyakorlásába. Aztán elkezdődött a „nemszeretem” nap a papírmunkával, amely végül egész szórakoztatóan alakult, hiszen lépten-nyomon régi ismerősökkel futottak össze, s mindenki nagyon örült a visszatérésüknek. - Azért is szeretem ezt a közeget, mert ilyen baráti, bajtársias a hangulat, persze ez abból is fakad, hogy sokakkal keveredtünk kalandba a sivatagban, volt, hogy mi segítettünk, volt, hogy nekünk segítettek, úgyhogy mindenkivel tudtunk miről beszélni. Most már nagyon közel a rajt, érzem a csontjaimban, s persze alig várom, hogy ott legyünk az első szakaszon – mondta Szalay, miközben navigátora, Bunkoczi László sorra gyűjtötte be a szükséges pecséteket. Az első izgalmon egyébként máris túl van a csapat – a kikötőből a szervizparkba vezető úton, egy személyautó szabálytalanul fordult a szervizkamion elé, úgyhogy ütköztek. A kamion megúszta kisebb sérülésekkel (az elejét kellett egy kicsit kalapálni), és az autóban sem esett nagyobb kár, ráadásul a sofőrje el is ismerte, hogy ő hibázott. Minden versenyen kell egy fura kaland, a csapat reméli, most túlesett rajta.

Meszlényi György: az autóeladásnál is fontosabb az utóélet

2018.01.04.
– Általánosban gokart szakkörös voltam, sőt, egészen a titkárságig vittem, de a szüleim az autós szakközépiskola helyett inkább az általános gimnáziumot preferálták. Akkoriban Rózsa Ferenc volt a neve, ma már Andrássy Gyula Gimnázium – mondja Meszlényi György, a Meszlényi-Autó Kft. ügyvezető igazgatója. Hamar elkezdte érdekelni a diszkó, pénzt is keresett vele, és úgy alakult, hogy érettségi után nem a felsőoktatást célozta meg, hanem rádió és tv-műszerésznek tanult. Ott egy kis bonyodalom támadt a kötelező gyakorlati idő leigazolásával, így nincs belőle bizonyítványa, de nem nagyon bánta, a diszkó ment és saját használt Trabantjával fuvarozta a hangfalakat. Az arany életnek másfél év katonaság vetett véget, szerencsére nem vitték messzire – Békéscsabán szolgálhatott –, majd leszerelés után újra következett a diszkó. – Az első vállalkozásomat felesben kezdtük egy barátommal, autóelektronika, -hifi és -riasztó, árultuk és szereltük is – mondja, hozzátéve, hogy foglalkoztak reklámvilágítással és lakberendezéssel is. Amikor kb. 2 év után elváltak útjaik, az utóbbi területet ott hagyta, ő pedig önállóan nyitotta meg műhelyét és üzletét, döntően már csak autós vonalon. Munka volt bőven, szerelték a Westel rádiótelefonokat az autókba és építették be a riasztókat, mert hogy akkoriban a biztosítók ez előírták a nyugatról importált használt autókba. 1994-ben kezdett gondolkodni a bővítésen – ahogy fogalmaz –, először a Renault márkával találtak egymásra. Békéscsabán nem vele jelent meg a márka, de az addigi valamiért nem működött jól. – Természetesen nem ment önerőből, meg kellett küzdeni a bankhitelért, és volt vagy 30 százalék a kamat – emlékszik vissza a márkakereskedői kezdetekre Meszlényi György. Közel 10 évet húztak le a városközpontban, ahol folyamatosan növekedett a forgalom, majd érkezett a Dacia, ami ott helyben már nem fért. – Minden a váltás mellett szólt, így a város ipari parkjában megvásároltam 2,5 hektárt, és én voltam itt a második beruházó egy japán cég után – mondja az ügyvezető, hozzátéve, hogy 2005-ben nyitottak, a Renault és a Dacia márkával egyszerre. Ezek szép évek voltak, akkoriban az autóeladások is dübörögtek. –  A Dacia nagyon jól indult, volt, hogy egy év alatt 400-at adtam el a márkából csak Romániába, persze ez még az szomszéd ország uniós belépése előtt volt – emlékszik vissza. Amikor szaladt a szekér, akkor is nagyon odafigyeltek a szervizre, sőt, a válság időszaka alatt a szervizforgalom még nőtt is. A Toyotákat 2007-ben, még a válság előtt kezdték el árulni – szerződés alapján. 2008 tavaszára lett kész a szalon épülete, akkorra ez is teljes jogú márkakereskedés lett. 2009-ben érkezett meg a Meszlényi Autóhoz a Citroën, később az Isuzu, és 2016 elejétől Ladákat is forgalmaznak. Az utóbbival kapcsolatban megtudjuk, hogy a 60 pluszos vevőkben kétségkívül van egy kis nosztalgia, de igazából az ár-értékarány számít. 2011-14-ig négyszer egymás után ők voltak a Renault-nál az év kereskedője, de kaptak Toyota minőségi díjat is, a Citroëntől pedig év kereskedője elismerést. – Mindig nagy hangsúlyt fektettünk a szervizre, a 2009-től kezdődő nehéz éveket a szerviznek köszönhetően tudtuk nagyobb visszaesés nélkül átvészelni – mondja Meszlényi György, hozzátéve, havonta 3000 munkaórát „adnak el”, és 400 járművet műszaki vizsgáztatnak átlagban. Motorkerékpártól a kamionig, de a kombájn sem akadály – ami autóval kapcsolatos, mindent meg tudnak oldani. Az ügyvezető szerint fontos az autóeladás, de még fontosabb az utóélet, az ügyfél kiszolgálása. Sajnos, kevesen értik, hogy miért fontos ez az autótulajdonosnak. Megtudjuk, nem a márka- vagy független szerviz különbsége a lényeg, az az igazán fontos, hogy korrekt legyen. Persze, a márkaszervizeknél ott az eszköz és az információ, így ez a leghitelesebb szolgáltatás az adott autóra és ezzel tudja „megverni” a korrekt független javítóműhelyt. Ezért is súlyponti kérdés a Meszlényi Autónál a szerviz. Jelenleg is több, mint 70 ember dolgozik náluk, a Békés megyei újautó-piacnak az egyharmadát képviselik személy- és kisteherautóban, és így van ez már 6-8 esztendeje. – A mi palettánkkal ez nem kis szó, mert van körülöttünk számos ismert márka – mondja a szakember, hozzátéve, hogy a válság idején alapozták meg ezt a piaci részesedést. A vásárlók akkor kezdték őket igazán komolyan venni – és ez ma is tart. Meszlényi György ifjú korában nem volt egy vad motoros, gyakorlatilag első kétkerekűjénél, egy kétütemű Riga 16-os segédmotornál meg is állt, így az lett az utolsó is. 17 évesen a diszkós pénzből megvette első használt kétütemű Trabantját – valamivel szállítani kellett a cuccot. Utána Zsigulik, majd a Ladák következtek, volt belőlük legalább négy. – Amikor az elektronikai műhelyt vittem, akkor vettem egy használt E-Mercedest, 2,6 literes soros hathengeres benzines motorral – emlékszik vissza, hozzátéve, hogy nagyon ment, akkor, 1993 körül még tényleg soknak számított a 170 lóerő. Nem sokáig hajtotta, a pénznek volt helye a Renault szalonnyitás idején, azután pedig szolgálati autóként saját márkájára váltott. Fia most, ősszel nősült, lánya 26 éves. – A fiam itt dolgozik a cégben, szereti, de nem köteleztem rá, ez így rendben is van, lányom táncművészetit végzett, sokat versenyzett és most táncpedagógus – mondja, hozzátéve, unoka még nincs a láthatáron. Magáról keveset mond, igazi, rendszeres testmozgásról nem tud beszámolni, az autók előtt azonban biciklizett. Ha a televízióban sportot néz – elvétve –, akkor focit. Gyerekkorba gyűjtötte bélyeget, a kártyanaptár, utazni és kirándulni ma is szeret, ha teheti, évente síel és utazik, amikor ideje engedi.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója